zoltan.horvath blogja
Kicsi árva
Kezdetben egy régi emlék
Időtlenül, mindig várta
S a szívét sokszor megsebezte,
Szemét pedig tágra zárta
Mint élettelen földre hullott
Szanaszét gyűrt koszos párna,
Olyan volt az élet delén
A nagy bolyongó, kicsi árva
Betondzsungel, kősivatag
Fenyőbarlang cseppkő járda
Ezeken is végig ment már,
A nagy bolyongó kicsi árva
Végül aztán nem maradt más
Csak kipusztult fa száraz ága
Az elfelejtett régi emlék
Bezárt szívét majd' kitárta
Örök vadász szürke farkas
Sokszor, csak a prédát várta
Megjárta a messzi prérit
A nagy bolyongó kicsi árva
Boldogan is boldogtalan
Esőn égve, Napon ázva
Az maradt ki mindig is volt,
A nagy bolyongó, kicsi árva
Feléd int
Feléd int egy régi emlék
Nem jön többé eztán vissza
Rabjaként a rég elmúltnak
Megmaradt, az örök titka
Feléd int, de meg sem ismer
Te változtál! – Ő a régi
A múltban álló kérdőjelet,
Veled együtt, mégsem érti
Veled együtt, a nélküled sem
Régi emlék a most megint,
Nem néz többé ezután rád
Csak vállát vonja, majd rád legyint
Csak én
Csak én vagyok kit mindig hordasz
A keserű – volt édes – teher
Az aki a lelked mélyén,
Élettelen benned hever
Csak én voltam a valótlanság
Egy meg sem történt álom csupán
Az aki a képét félti,
A felébredés hangja után
Csak én lehetek feledhető
A kevés közül, majdnem minden
S ott maradt már utánam is
A megdöbbentő, többé nincsen
Földig rombolt amit lehet
A ki sem mondott, végső mégsem
Csak én vagyok ki ezt még érzi,
Vagy talán már lehet, én sem
(kezdet_6)
Csak te
Csak te vagy az, akit látok
Az akit épp most is érzek
S nem kell többé azt kutatnom,
Amit tudok, amit értek
Csak te lettél vigasz nekem
Az ki segít tovább lépnem,
S megmutattad, hogyan kell majd
Nélküled is tovább élnem
Csak te voltál mindig igaz
Az ki hozzám őszinte volt
S elmondtad azt, hogy is lehet
Az egészben is, élő félholt
Csak te vagy ki tisztán látja
Azt ha fáradt dolgom teszem
Te leszel, ki mindig kitart
Vagy talán még lehet, te sem
(kezdet_5)
Fent a mélyben
Szürke szélű komor felhőn
Üldögélek fent az égben
Zsongó város rajza látszik
Pislákolva ég a fényben
Ott éltem még akkor, mikor
Magamtól is nagyon féltem
Elköltöztem, elhagytam mert
Otthont leltem fent a mélyben
Élhetnék tán máshogyan még
Csúnyán is, vagy nagyon szépen
De társam most már csak a magány,
Itt a felhőn; fent a mélyben
Nem szeretnék elmélkedni
-Mivé leszek holnap?- régen
Csak hagyj! Hogy tudjak emlékezni
Fenn a felhőn, lent a mélyben
(kezdet_4)