Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Rianás
zoltan.aranyodi 2022. január 27. 14:13 olvasva: 62
Lillafüredi tó.
Összefüggő jégréteg a ropogós hótakaró alatt. A környező fákról leolvadt karácsony óta, itt a hideg még egybentartja. A szélein sétálnak, játszanak csúszkáznak, korcsolyáznak. Jéghokiznak, fakutyáznak, menyasszonyt fotóznak.
A másik végén megyek rá.
Magabiztosan indulok, idei első meztélábas hófutás, már nagyon hiányzik. Bátran lépdelek előre, élvezem a puha szabadságot, ami kezdi melegíteni eleinte a talpam, később átjárja az egész testem.
Légzésem egyenletes, tudatom kezd kitisztulni.
A közepe táján azonban egyre gyakoribb, rianó hangokat hallok. Eleinte nem foglalkozom vele, mígnem gyakoribbá, erőteljesebbé válik.
Gyorsabban szedem a lábam. A ropogás és a levegővétel erősödik. Pillanatnyi aggályaimra nem figyelek, csak a célra.
A belső csend eluralkodik rajtam.
Biztos vagyok benne, végigérek.
Közben a kastély is felsejlik a távolból, a hangok erősödnek, az emberek közelednek, gyermekek nevetgélését hallom.
Átjutok, hálát adok érte. Jó érezni, lélekzek, élek.
Utólag tudom meg, az enyhébb idő és a mélység végett a közepén vékonyabb a jégréteg, felelőtlenség idáig bemerészkedni.
Késő bánat, jó lecke a jövőre nézve.
Jó egészséget!
Lillafüred, 2022 január