Zoltán blogja
Lángnyelvem
Az élet csak egy kazal szalma,
Én vagyok a tűzhöz a szikra
Mi talán egyszer majd fellobantja...
Az én tüzem égni fog, olthatjátok,
Hiába - a lángnyelveket meg nem állítjátok!
Vessed a sorokat a papírra,
Ne maradjon üres hely, mire más is írhatna
Fiatalkorom lángja fogja megemészteni,
Maradandó értékeket egyet sem fogsz veszíteni!
Én látom a szikrát a szemedben... szavam ezre fog helyette hevíteni!
Én leszek az a pattanó szikra,
A láng, mely fel csap újra meg újra!
Érzed már, hogy hogy éget?
Nyomorúságos életednek vet véget!
Ez a tisztító tűz, mely érted lobbant,
Mikor fejemben a gondolatod megfogant...
Festmény (az életemről)
Zápor, zivatar,
Szemem előtt táncoló
Haragos tornádó
Szép, de felkavar.
Hullik az eső,
Mindent elmos...
A gondolat mardos:
Érzelemvilágom repdeső.
Hol a plafon,
-ott az esőkopogás tisztán halható-
máskor pedig a padló.
Életem egy vásznon
Én vagyok a művész
Az ecset, a festék
A víz, más egyéb kellék.
Ezt vidd magaddal, mindegy merre mész.
Egyszer majd a fellegekben
a fellegekben szállok,
egyszer majd én is angyallá válok!
merész álmok,
de én a merész dolgok hívője vagyok
teljesítem álmom,
amíg a szívem dobog!
Sosem láttál
Miért bántassz? Hisz még sosem láttál...
Ha láttál is, nem a belsőmet.
Szemedben már nem az vagyok, akit vártál...
Menj! Nem ismersz! Inkább becsukom szememet.
Lecsúkodik a szemem. Egy könnycsepp még is feltárja
Lassan pottyan a földre. Sós, és forró...
Azt hitted, én leszek, ki majd szíved kiskapuját kitárja,
Ehelyett jöttem zivatart hozva, mint pusztító tornádó.