zafir blogja

Hol is kezdődött? Persze, a közepén. Manapság, e kaotikusnak mutatkozó jelenben az ember helyből nem emlékszik az elejére. Az is igaz, hogy lehetőségeihez képest -  s lehetőségei igencsak széleskörűek e tekintetben  -, le is tagadja, ha némi szikrája maradt volna még benne az emlékezésre való hajlamnak. Önvédelemből.

Emberünk  -  nevezzük mondjuk Pistának  -  egyszer csak arra ébredt hétköznapi zombi-álmából, hogy elvesztette identitás-tudatát. Ne higgyük, hogy e tudat valami kiterjedt és határozott volt, s tovább tartott volna a másodperc törtrészénél, de tudat volt. Villanásnyi, de volt, volt és elveszett. Még ez is!

A pszichológusok szerint ez érték, mármint az identitás-tudat. Az átlag ember értékrendje persze sok-sok más értéket tart számon, de ha ezen tulajdonának mindegyikét szépen sorban látnia kell elveszni, e csipetnyi különlegesség hirtelen eltűnése felteszi a pontot az „i”-re. Kifosztottnak érzi magát, s kegyetlenül dühössé válik. Idővel aztán a düh is szertefoszlik (hűtlen fajta az is), s valami mélységes üresség veszi át a helyét…

Pista nem rég még tudta, hogy Nős, két fiú Apja, Munkanélküli és Albérlő.

Pár hónappal azelőtt: kiváló (gyomorfekélyes) Szakmunkás volt, jóllehet, 2o-a után már csak filléreit számolgatta, s bonyolult, több ismeretlenes egyenleteket kellet megoldania, ha enni akart.

Még korábban: - már alig emlékszik rá, talán nem is vele történt -, Lakástulajdonos volt, Középosztálybeli. Minden nap finom ebéddel, vagy vacsorával várta őt haza élete párja. Nyáron még sör is volt az asztalon. Halványan derengeni véli, mintha akkoriban boldog is lett volna…Vagy ezt csak így utólag gondolja? Mert most nem az!

Most mi is?

Vad nem lehet, mert senki nem néz rá csodálkozó szemmel, hogy mit keres itt? Egyébként, a legutolsó vadnak is van valamiféle hovatartozása…

Ember? Ködösülő fogalmai szerint az ember két lábon járó, beszédképességgel rendelkező, tevékeny élőlény, civilizált(?) lakhellyel és többé-kevésbé tiszta ruhával.

Ő? Gyomorfájdalmai és több napos koplalása miatt már csak mászva közlekedik, azt is keveset. Tevékenység? Ugyan! Mit? Hogyan? – Minek?

Lakhely? Bokoralja. Tiszta ruha? Eső már két hete nem volt.

S itt a beszédképesség témája is…

Sok-sok nappal ezelőtt, mikoris megtudta, hogy neje elhagyta, s nincs hol laknia sem, iszonyú, kétségbeesett düh fogta el. Torkából artikulálatlan üvöltés tört fel hirtelen, majd hamarosan elhalt. Szavak azóta nem léteznek a számára…

Most itt ül a járda szélén, felhúzott lábakkal, combjait gyomrához szorítva, térdeire hajtott fejjel. Tudata fokozatosan becsukódik.

 Előtte nyitott és üres nylonzacskó…

Székesfehérvár, 2007. július