A fiatalság forrása – 2.

wryan•  2009. április 20. 09:15


- Öreg vagyok én ehhez, Margit! – nyögött fel pár perc belső küszködés után a férfi. Csupa ellentétes érzés dúlt benne jelene teljességével kapcsolatban. Érdekesnek találta a helyzetet, s egyben gyermeteg sületlenségnek is gondolhatta volna, mindaddig, míg felesége fiatal arca meg nem erősítette benne a helyzet valódiságát. Már-már elsírta magát, annyira bizonytalanná vált minden, ami eddig sziklaszilárdnak látszott. Szinte kibírhatatlan feszültség kerítette hatalmába, elöntötte agyát a düh, s ordítania kellett, ha nem akarta, hogy feje szétpattanjon.

- Hagyj békén, érted, hagyj engem békén! Fáradt vagyok! – dobta fel magát az ágyban, fal felé fordulva. Takaróját magára rántotta, s nem szólt többet. – Ilyen nincs, ez nem a valóság, ez csak egy nagyon valósághű álom, ami pont itt sántít, az asszonynál! – motyogta magában, önnyugtatásképpen. – Gyorsan fel kell ébrednem! Fel akarok ébredni! – szorította ökölbe kezeit, de mennél jobban görcsölt, annál kevésbé jutott közelebb céljához. Szemét kinyitotta, s az asszonyt még mindig a szobában találta. Tőle nem messze állt s őt figyelte. Kiszolgáltatottnak és egyre gyengébbnek érezte magát ettől, miközben egyre agresszívebb gondolatok furakodtak agyába. Soha nem káromkodott, mindig megtisztelte a másik embert azzal, hogy negatív véleményét vagy elhallgatta előle, vagy lekerekítette éleit, agyon finomította. Felesége pedig a legkiváltságosabbak közé tartozott. Ha nem is mutatta ki egyértelműen érzelmeit iránta, magának sem bevallva meglétüket, egy dologban biztos volt, megbántani soha nem lett volna képes szándékosan. Soha, az elmúlt pár órát kivéve, hiszen ez a nő nem azonos azzal, akit feleségül vett, pontosabban, akivel együtt élt mostanáig. Mikor feleségül vette, még nem ismerte annyira alaposan, hogy megítélhesse, akkor és most ugyanaz-e a két nő. Most idegennek és vérlázítóan idegesítőnek érzi a jelenlétét, tolakodó magatartását, fiatalos lendületét pedig megalázónak. Ehhez a külsőhöz pedig, mely egy éretlen fiatal lány külcsíne lehetne, egy általa ismeretlen bölcsességet takaró máz, mely szinte a bosszúszomj érzését kezdi előcsalogatni belőle. Féktelen haragjában már azt képzelte éppen, hogy lelövi ezt az arcátlan némbert, aki kéretlenül bepofátlankodott kényelmes kis életébe. Már kezdte volna keresetlenül ontani a szalonképtelen szavakat, mikor ismét meghökkentette, amit az asszony tett.

- Lazítsd el minden izmod! Pihenni csak ellazult állapotban lehet! Figyelted már Cirmit, hogy szét tudja magát dobni? Minden tagja vatta-puha, mikor aludni készül. Lazíts, kérlek, lazíts! – s mindezt valami símogatóan búgó hangon mondta az asszony, miközben a háttérből lassan beúszott hallóterébe egy lágy, andalító zene, amit önmagában nem szeretne, de így, felesége hangjával együtt álmosító, kellemes, bágyasztó…Szemhéja lecsukódott, ólmos fáradtság nyűgözte tagjait, mozdulni sem bírt, de nem is akart. Jól esett így belecsúszni az alvásba, amire amúgy is annyira vágyott már. Mielőtt azonban teljesen eltűnt volna tudata, felesége hangját hallotta újra. Megnyugtató, biztonságot nyújtó frekvenciája minden ellenállását elaltatta a férfinak, segítőként utat mutatott neki, s ő ment vele, mert megbízott benne, támaszkodhatott rá.

- Menj vissza 22 éves korodra! Most randevúzol először azzal a kedves lánnyal, akivel egy hete minden nap hosszasan nézegetitek egymást félénken a buszmegállóban. A tó partján találkoztok, a szomorúfűz alatt. Látod őt? Érzed a víz illatát? Hallod a távoli országúton haladó autók zaját, a vonat füttyöt, a gyerekek rikoltozását a fától nem messze?…Érzed azt a remegő izgalmat ott a gyomrod tájékán?

Fiatal vagy, jóképű, életerős és öntudatos! Nem ismersz lehetetlent, tudod, mit akarsz, és nincs, aki eltántoríthat tőle! Terveid vannak, álmaid, melyeket meg akarsz valósítani, mert úgy gondolod, hogy, amit akarsz, másnak is jó és hasznos lehet. Alkotni akarsz, valami olyat létrehozni, ami még nem volt, de szükséges, hogy legyen, tehát nem alkuszol, teszed, amit helyesnek vélsz. Társaid tisztelnek érte. Irigyeid haragja nevetséges hőzöngés számodra. Egy pillanatra sem engeded el a bizonyosság érzését, hogy terveid véghez viszed! Érezd, milyen jó így élni, vágyakkal, tervekkel, s kifogyhatatlan tetterővel! Ez vagy te most is! Most is vannak vágyaid, amiket el akarsz érni, s most is épp oly erős vagy, hajthatatlan és megingathatatlan. Bölcs és egyedülálló vagy! Tudásod végtelen, akaratod hatalmas! Tudod, hogy így van! Meg vagy róla győződve, kétség nem férhet hozzá…

Most pihensz, s mikor felébredsz, mindez megmarad emlékezetedben, s eszerint cselekszel. Most pihensz, s mikor felébredsz, energiával telt és egészséges leszel, jobban érzed majd magad, mint eddig bármikor…Most pihensz…


Frigyes lassú, enerikus léptekkel közelített a szomorúfűz alatt álló lány felé. Izmaiban ifjonti erő duzzadt. A környezetet, a helyzetet csodálatosnak látta, megannyi rendkívüli lehetőséggel...Közeledtére a lány arcán bájos mosoly jelent meg, melyet a férfi annyira szeretett látni. Hangulata, ha még fokozni lehetett, ettől még felhőtlenebbé vált. Egymás kezét fogva sétálni indultak a tó partján a hold sárga fényében. Sejtelmes fények és árnyak játékának kereszteződésében haladtak, furcsa, hangtalan léptekkel. Különös harmoniák összecsengései kíséreték őket, mely eleinte természetesnek tűnt a férfinak, sőt, át is adta magát e soha nem érzett friss, mégis andalító hangulatnak. A színek egyre élénkebbekké, teltebbekké váltak, bár formák nem maradtak meg emlékezetében, mintha nem is a megszokott tájon haladnának keresztül, hanem valami fantasztikus film szereplőiként, mások fantáziájának termékében. Testének érzete fokozatosan elhagyta, csak siklott a kedves mellett, aki bár fogta kezét, e fogás lágyabb volt minden érintésnél, mégis kellemes vonzás kötötte össze végtagjaikat. Suhantak, talán a fénynél is sebesebben, s már nem kezeikkel, hanem teljes lényükkel egybekapcsolódva haladtak egy színpompás, ismert fogalmakkal meghatározhatatlan „építmény” felé, mely alig láthatóan rezgett a mind élesebb fényben...


- Ez nagyszerű! Csodálatos! - motyogta Frigyes félálomban, - De jól érzem magam! - nyújtóztatta hosszasan tagjait, még csukott szemmel. Ereiben pezsgett a vér, izmai erőtől duzzadtak, gyomra megkordult. Hirtelen kipattanó szemei éles fényt érzékeltek az ablak felől, bódító virágillat töltötte be a szoba friss levegőjét, fülét madárcsicsergés kényeztette. Felült ágyában s körül nézett. Az asztalon friss rózsacsokor illatozott a kristályvázában, pedáns rendben álló, tisztaságtól csillogó ismerős bútorok és tárgyak, székén frissen vasalt ing és nadrág. Mire mindezt végigpásztázta, nyílt a szoba ajtaja, s megjelent Margit, gyönyörű mosolyával, jázmin-domináns parfümével tovább illatosítva környezetét.

- Jó reggelt, drágám! - búgta Frigyes fülébe, s lágy csókot lehelt ajkaira. - Hogy érzed magad ma reggel? - kérdezte, s mellé penderült az ágy szélére. - Remekül nézel ki! Gyere, harapjunk valamit! - simította meg a férfi ismét megkorduló gyomra tájékát, majd felpattant. - Várlak a konyhában! - kiáltotta vissza az ajtóból, majd kiviharzott.

- Megyek,… szivem! - válaszolt zavarodottan, megilletődötten a férfi, nem értve, mi történt, történik vele, mi ez a tetterő és vidámság, mely hatalmába kerítette és tartja, mióta...

- Mióta?! - odaszaladt a tükrös szekrényhez, futtában ledobva magáról a pizsama felsőjét, s megállt... volna tükörképe előtt, de hátratántorodott az elé táruló látványtól.

Megszokott ráncai kisimultak, szemei fényesen csillogtak, petyhüdt bőre a testén eltűnt, helyette enyhén domborodó izmai vonzó férfi testet mutattak. - Ez káprázat! - kiáltotta el magát, s ellódult volna a tükör elől, felingerelt lelkiállapotában keresgélt volna valamit, amit a tükörnek hajít, de gyorsan lehiggadt. A tükörkép fogva tartotta. Oldalt fordult előtte, karizmait megfeszítette, hasát behúzta, s úgy figyelte a testét, megelégedetten. - Ez fantasztikus! - hajolt közelebb, arcát tüzetesebben szemügyre véve, melyet meglehetősen dús és hosszú, fekete borosta fedett. Beletúrt borzos hajába, s ekkor vette észre, hogy a hajtöveknél a szín élénk és fényes, csak a végek halott-szürkék és mattak. A hossza is elképesztő, csaknem a válláig ért. - Mi történt velem? Mi folyik itt? - merült fel megannyi kérdése, s régi énje halálra vált volna e számatalan változás láttán, jelenlegi önmaga viszont tetszetős másságnak ítélte a helyzetet. - Különös, de kellemes! - gondolta, s folytatta volna tovább felfedezéseit fizikai megjelenésén, viszont gyomra egyre türelmetlenebbül követelte a táplálékot. Magára kapkodta hát az előkészített ruhadarabokat, s fürge léptekkel, de milyen fürgékkel, követte élete párját a konyhába. Egy vidám ritmusú melódia fészkelte magát agyába, s azt fütyürészve érkezett az étkezőasztalhoz. A műtőtisztaságú helyiségben felesége ropogós hófehér kötényben sürgölődött, s teremtette az ízlésesen megterített asztalra a jobbnál jobb falatokat. Frigyes, mielőtt elhelyezkedett volna székén, a naptárhoz lépett. Megdermedt. Úgy emlékezett, szívproblémája május 19-én döntötte ágyba, a naptár viszont július 8-at mutatott.

    - Ma van július 8-a? - kérdezte az asszonyt.

    - Igen, kedvesem, láthatod! - mosolygott sejtelmesen Margit. - Jó étvágyat! Egyél, mert még éhen halsz itt nekem, szégyen szemre, a bőség kellős közepén. - s ő, példamutatón hozzá is látott.

    - Hmm! - zöttyent székére a férfi, távolba révedő szemekkel, nem értve a történteket. Igazából semmit sem értve! Orrába azonban csiklandó illatok hatoltak, melynek nem tudott ellenállni, így megadóan pakolni kezdte tányérjára reggelijét. A forró tea illata és zamata, a ropogós kifli s a rajta elterülő vaj íze soha nem érzett gyönyörűséggel töltötte el. Meglehetősen tetemes mennyiségű pékáru, vaj és jam elfogyasztása után megelégedetten dőlt hátra székében, s vette szemügyre vele szemben ülő kedvese arcvonásait. Meleg mosolyát most is rásütve figyelte férjét, szeméből bíztató sugárral. Tekintetük hosszasan kapcsolódott egymásba, eltörölve a férfi minden aggályát és bizonytalanságát.

    - Most, hogy így belakmároztunk, menjünk fodrászhoz, jó? - kulcsolta karjait férje nyakába az asszony nevetve. Fürgén elpakolta a reggeli romjait, s már ott is állt a férfi előtt, indulásra készen.


Kellemesen hűvös, teliholdas este követte a mozgalmas napot.



     



 


-


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

wryan2009. május 20. 21:01

Köszönöm, kedves Nemesis!

Törölt tag2009. április 25. 18:11

Törölt hozzászólás.