Budai Zolka blogja

BZ•  2015. október 31. 12:22

Háttérkép

 

Háttérkép


 
Mikor átölelem hirtelen fény lesz,
mozgásba kezd egy álló ikon,
csík fut az ablak másik feléhez
s a világok szürke hálóikon,
mint rezzenéstől riadt pókok,
rohannak szerte, előre-hátra
s akkor én ott eloldódok:
a szív, a billentyű, a zárja.
 
Ez nem okosság, nem csoda,
az ösztönös és tiszta vívmány,
hogy úgy elmennék vele oda
ahonnan hív és visszahívnám.
Ha megölelem, úgy érzem, belevitt
s nagyon szeretem titkos kultuszát -
küldi egymásnak hangtalan jeleit
a két kis mellkasi bluetooth át.


'BZ'


5 hozzászólás
BZ•  2015. október 30. 11:10

Érkezés

 

Érkezés



Nem keresem, csak belebotlok.

Akár rég elveszett tárgyak a házban,

kajlódnak bennem ismerős dolgaim.

Hirtelen történik s csak a találkozás fájdalmas.

Az újratalálkozás.

Hajnalban érkeztem haza,

halkan nyitottam ajtót, a lámpához

sem nyúltam.

Az előszobában történt.

Ott ordítottam föl. A sötétben.

Ott léptem rá arra, hogy voltál.

Azóta megint elkezdtem vigyázni,

melléd ne tapossak.


'BZ'

6 hozzászólás
BZ•  2015. január 29. 12:34

Négy gyermekünkből

 

Négy gyermekünkből

 

 

Négy gyermekünkből csak az egyik legyél te,

illatos, sűrű haj nőjön a fejére,

kócosan, mezítláb üljön fűbe, kőre,

színes ruhái legyenek s fehér bőre.

Ha játszótársai arcát hóba mossák,

fagyjon rá a józan, csillogó okosság,

ha tervei közül nem sikerül egy sem,

csukja be a szemét s hangosan nevessen.

 

Négy gyermekünkből csak az egyik legyek én,

várjon sokat csöndben, sötétben, feketén

és feszüljön meg, hogy el tudja oldani,

sapkája legyen és megkötött dolgai.

Ha értelmét veszti néha egy-egy szónak,

gondolja magát újragondolhatónak

s ismerje az embert a csontokon, vázon

és beszéljen róla, de ne magyarázzon.

 

Mind a kettőnk legyen a harmadik gyermek,

hisz folyton a harmadik gyermekek nyernek,

egyszerű mosolya, egyszerű cipője,

egyszerűen ne érjen haza időre,

titkos kis álmait védje vastag paplan,

ő mondja el azt, ami elmondhatatlan,

ő mondja el azt, mit régen tudni kéne,

rá hallgatunk majd s ő hallgat a szívére.

 

A negyedik gyermekünk legyen furcsa, más,

hogy az amit elhiszünk, élünk, megcsalás,

minden mi bennünk bűn, mocsok, istenverő,

egyetlen lélekben, benne jöjjön elő,

legyen céltalan, lusta, trágár és pimasz,

ne érdekelje, csak üldözze az igaz,

féljünk, hogy belőle kitudjami válhat

 

és szeressük őt úgy , mint a másik hármat.



’BZ’


17 hozzászólás
BZ•  2014. augusztus 20. 10:24

Gondolatok csendben üléshez

 

Gondolatok csendben üléshez



Ha úgy esik, én este szoktam

olvasgatni noteszokban:

„ez itt vers, ez mégse rím” -

nézem feljegyzéseim.


Csak félhomályban, sápadtan

ülök asztalnál s átpattan

mellkasomon (fürge bolha)

szívem apró, szürke tolla

s halk, mint pók, ha porban ás

e sok kis újradobbanás.

Mindig este. Könnyű párna-

puffanás nekem a lárma,

sziszegve hámló falak bőre és

rejtélyes konyhai kanálcsörrenés.


Nem számít kinn, az ajtón túl

Baross utcai zaj tódul

a folyosón, a füst között

köhögésbe ütközött

klumpacsattanás a villany,

mi kattogva lép csőházainkban.

A kitalált kódot berregő gomb

macskára fúj, macskát sikong

és zörren a másolt furcsa kín

a városra nyitók kulcsain.


Megszokom, ha az ember csendben ül.

Szemében titok és rend vegyül,

térdére könyököl, elhajlik a hát,

így tapasztalja meg magát.

Így nyomorgatom suta testem,

így görnyed az éj is Budapesten

és minden, mi a földből kinő

kavicsok alatt kutatja ki ő,

ami esik, egymásra ráhull,

az eget figyeli, felhőkre bámul

s a levegő, mi forró és lehűl

értelmet keres értelmetlenül –


mert sosem az fáj, ami pont most,

jobban ég, mi lehetett volna,

hogy én döntöttem el a fontost,

ami csak a szeretet dolga.


Általában este szoktam

olvasgatni noteszokban

s kedvem, időm hogyha van,

leírom nekem magam,

hogy ez vagyok én s ott a falon

árnyékom az irodalom.

Két karomat ölbe tettem.

Megölelhetetlen.




'BZ'

16 hozzászólás
BZ•  2014. augusztus 14. 16:08

ahogy mindig

 



ahogy mindig

 


ahogy eddig mindig úgy gondozz
az Isten szegelt mellkasomhoz
erős biztos anyaggá váltam
már két életet bír a hátam
 
ahogy eddig mindig úgy legyél
a reggel a délután az éj
levegő mi gyorsan földagaszt
hogy újra ki tudjam fújni azt
 
maradj út a napfényes irány
nem tudnak így mosolyogni rám
ha eltévedek s félve árván
árnyékokra lépek a járdán
 
maradj nyugodt maradj közel és
ölelj mert fontos az ölelés
s bár megannyi munkád volna kinn
dolgozd a benti a dolgaim
 
csinálj meg engem nagyon szépre
csinálj mintha csinálnod kéne
csendek után takarít a szó
hanggal vagyok alakítható
 
ahogy eddig mindig úgy gondozz
az Isten szegelt mellkasomhoz
mint festmények és fehér falak:
te gyönyörű vagy - én tartalak


'BZ'

4 hozzászólás
 
Következő
1234...64