Március

Kék szemével felhők közül,

kacsint az ég a templomra,

csak Anyám, és vásári nép

sétál odakünn bíborba'.

Keszekuszák még a vesszők,

hajlottan imádkoznak ők.

Didergőn egy madárének

zengi a üres temetőt.

Tréfálnak a fák titokban,

szép - zöld rügyekkel susogón.

Kacagni csak eztán fognak,

a kis didergős nyafogón.

Udvarunkon kandúr oson,

a csűrnél, majd fel a gangon.

"Szép a tavasz, végre itt van!"

- rekedten üvölt fennhangon.

Parasztszekéren - két bödön,

hűvösen zötyög, riogat.

Zörren, épp egy varjúhoz szól:

"Eredj az útból, menj onnan!"

Csípős nyelven süvítő szél,

könyörgő rügyet kérdegél:

mondjon érte egy kis imát,

mert a télből meghalni tér.

Ej! mint a vajat - odafönn,

ludak hasítják a távolt...

... nagyapám jutott eszembe,

mikor itta a pohár bort...

"Meleg van irhában, asszony!

Zeke se kell a fogasról!

Búcsúzón hull egy-két pehely,

... ütök szeget a bungalón!"

Cingár cinke cérnát cibál,

pedig van jussa a magból!

"Jut a tyúknak, neki is még.

Hát ne mondja, hogy nem lak' jól!"

Tavasz van, ősz fújt tél vége.

Bodri cikázik a térre,

a nyelvét kilökve félre,

bödönhöz rá a szekérre!

"Visszük a telet, na végre!

Bödönbe, le az alvégre,

majd beleöntjük a kútba,

épp ugyanúgy, mint egy éve."

... ezért hideg, sosem fagyos,

hű menyecske szép, takaros.

Húsvét napján, ha arcot mos,

sohasem lesz bús-haragos!

Nyomár, 2022. 03. 04