xltibcsi blogja

Irodalom
xltibcsi•  2024. november 2. 15:39

Kontaktus /Holt költők üzennek/


/Holt költők üzennek/


Kontaktus



P.S.


Téged óvlak, ó, hazám, még síromból is!

A mennyek kapujából föl és le járva,

mint az éber őrszem, mint a várat őrzőn,

nézek reád, óh', volt éltem csillagára.


Cs.S.


Egy hulló, vágyó falevélként, pottyantam ide,

találkozni, régi, aggott földieimmel,

s mint esőázott, jó bort iszogatni, mint a pincében,

és csak halni nem akartam, ...a többi stimmel...


K.S.


Sírom, mint fürdőkád, s csak lebzselek benne,

semmi érdekest nem csalt még a lelkembe.

Tisztán jöttem halni otthonomból, ide a mennybe...

 Engedjetek e "pokolból", lelkem már hazamenne!



J.A.


Hol jártál Anyám, tegnap, amikor megszülettem?

Valaki virágot szórt rám, s így ma újra látlak.

Annak a hűs virágnak volt kései jókedve,

és ha feltámaszt azt remélte, hogy megtalállak. 


W.S.


Az vagyok most, pornyi, törékeny, apró cinke,

védni lelketek - ti rózsák - ég mennyeibe.

Por, s szikla leszek gonosz szemében, ígérem,

csak ami voltam, s ahonnan jöttem: így védjem.


R.S.


Talán azt hiszed, hogy meghaltam, hogy elhagytalak?

Két karommal, két szememmel őrizlek, mint falak.

...amikor bőgtél, visszafordultam a mennyből,

...könnyet törölni jöttem, szomorú szemedről.


Cs.V.M.


Nárcisz vala immár, jó kétszáz éve, látod?

Szemeidet, ha reám veted, óh, jámbor lélek!

Csillogásid virágimmal látom szemednek,

 s érezém, hiába múlnak, tompulnak évek.


K.D.


Játékos világba döcögtem, túl vagyok az igán,

már reggelente a kávé sem fő fejemben,

nem cipelem a földet, álmos nap-tűzte taligán,

már, Ő fed, s húzza rám földtakarót helyettem.


V.M.


Ki vélt már síron, szomorú megtört virágot,

ha honnak földén fagy - ősz színes levelei közt?

Mintha bölcsőben ringának síromon, ...a fák

mint az anyák, védik azt szüntelen túl az időn.


B.M.


Itt nyugszom az élet csontjában, testem a fáradt föld.

Hűs zápor hull az égről - szemed tükréről a pára.

A tűz-fagyott lelkem találkozott ím, ma teveled,

s mert élsz: boldogtalan most találkozásunk halála.


Sz.L.


Ahogy a rózsák szirmain keresztül érezlek,

mintha a kőporban mintha megint egyesültünk volna.

A zárt rózsaszirmok ölelésünk roppant tánca,

s ha csónak lennék, eveznék véled a tűnő boldogságba.


A.E.


Nem eltűntem én, nem úgy roskadtam a földbe,

csak egy kis földet tartok, magamnak ökölbe.

Bekuckózni vágytam én, a holt szerelmek sírján.

Végtelen csókra hevülni, még a föld is kíván.


T.Á.


Egy elfútt falevéllel üzentem tenéked,

bár tegnap voltál, ...de az: örökkévalóság!

Már fejfám a hóri borongós égre réved...

...hiányzik a lényed, az a törékeny jóság.


R.M.


Nemsokára tél visong a fák lombjai között,

kihűlt virágok világa kacsint fehéren,

s látom eljöttél, s virággal szeretsz még kedves,

hogy el ne vesszek, emlékek holt mezejében.


D.J.


Kihunyt a szép csillag, és földre hullott, zokogva,

már az eltévedt múlté szerelmünk románca.

Betemet a hant, s jövőnk végtelen eltolódva...

...elhagyott csók, hever az elhagyott szobában.


J.GY.


Szerettelek, tudod nagyon: élet hitvesem!

És most bölcs tölgyek árnyékát irigyen lesem.

A völgy már magasabban fekszik, mint már jómagam,

de mondd meg tölgy, régi fűznek,: Ne légy boldogtalan!


A.J.


Félhomályban nyugszik feledés és emlék rónáján,

két bogárka szem, mellyel láttalak - gyönyörű világ.

A múló élet így tipeg ódontól máig: lábán,

és a múlttól tanul a jövő, ez igyekvő diák.


Sz.E.


Szép viola felhők, bánatos sírom felett,

csak bámulja fejfám, mit sodornak a szelek.

Csak réti virágok vagyunk, s egyszer kaszával,

levágják a rendjét az élők fájdalmával.


P.J.


Ím, elfáradt élettel, nyugszok a dombtetőn,

 ám feltámadva pír-deres fűben kéz a kézben...

...és esttájt, mikor búcsúznánk, a halál megint:

már nem mehetsz tovább, maradsz az ég szellemében.


N.L.


Sűrű ligetben, érc-szín fák tövén a sírok,

elbújtak nyüzsgő mord város-zápor szagától,

csak, ki' e harácsolt világtól kiválni vél,

az jön el térdepelni ide igazából.


Nyomár, 2024. november.02.