xltibcsi blogja
IrodalomKontaktus /Holt költők üzennek/
/Holt költők üzennek/
Kontaktus
P.S.
Téged óvlak, ó, hazám, még síromból is!
A mennyek kapujából föl és le járva,
mint az éber őrszem, mint a várat őrzőn,
nézek reád, óh', volt éltem csillagára.
Cs.S.
Egy hulló, vágyó falevélként, pottyantam ide,
találkozni, régi, aggott földieimmel,
s mint esőázott, jó bort iszogatni, mint a pincében,
és csak halni nem akartam, ...a többi stimmel...
K.S.
Sírom, mint fürdőkád, s csak lebzselek benne,
semmi érdekest nem csalt még a lelkembe.
Tisztán jöttem halni otthonomból, ide a mennybe...
Engedjetek e "pokolból", lelkem már hazamenne!
J.A.
Hol jártál Anyám, tegnap, amikor megszülettem?
Valaki virágot szórt rám, s így ma újra látlak.
Annak a hűs virágnak volt kései jókedve,
és ha feltámaszt azt remélte, hogy megtalállak.
W.S.
Az vagyok most, pornyi, törékeny, apró cinke,
védni lelketek - ti rózsák - ég mennyeibe.
Por, s szikla leszek gonosz szemében, ígérem,
csak ami voltam, s ahonnan jöttem: így védjem.
R.S.
Talán azt hiszed, hogy meghaltam, hogy elhagytalak?
Két karommal, két szememmel őrizlek, mint falak.
...amikor bőgtél, visszafordultam a mennyből,
...könnyet törölni jöttem, szomorú szemedről.
Cs.V.M.
Nárcisz vala immár, jó kétszáz éve, látod?
Szemeidet, ha reám veted, óh, jámbor lélek!
Csillogásid virágimmal látom szemednek,
s érezém, hiába múlnak, tompulnak évek.
K.D.
Játékos világba döcögtem, túl vagyok az igán,
már reggelente a kávé sem fő fejemben,
nem cipelem a földet, álmos nap-tűzte taligán,
már, Ő fed, s húzza rám földtakarót helyettem.
V.M.
Ki vélt már síron, szomorú megtört virágot,
ha honnak földén fagy - ősz színes levelei közt?
Mintha bölcsőben ringának síromon, ...a fák
mint az anyák, védik azt szüntelen túl az időn.
B.M.
Itt nyugszom az élet csontjában, testem a fáradt föld.
Hűs zápor hull az égről - szemed tükréről a pára.
A tűz-fagyott lelkem találkozott ím, ma teveled,
s mert élsz: boldogtalan most találkozásunk halála.
Sz.L.
Ahogy a rózsák szirmain keresztül érezlek,
mintha a kőporban mintha megint egyesültünk volna.
A zárt rózsaszirmok ölelésünk roppant tánca,
s ha csónak lennék, eveznék véled a tűnő boldogságba.
A.E.
Nem eltűntem én, nem úgy roskadtam a földbe,
csak egy kis földet tartok, magamnak ökölbe.
Bekuckózni vágytam én, a holt szerelmek sírján.
Végtelen csókra hevülni, még a föld is kíván.
T.Á.
Egy elfútt falevéllel üzentem tenéked,
bár tegnap voltál, ...de az: örökkévalóság!
Már fejfám a hóri borongós égre réved...
...hiányzik a lényed, az a törékeny jóság.
R.M.
Nemsokára tél visong a fák lombjai között,
kihűlt virágok világa kacsint fehéren,
s látom eljöttél, s virággal szeretsz még kedves,
hogy el ne vesszek, emlékek holt mezejében.
D.J.
Kihunyt a szép csillag, és földre hullott, zokogva,
már az eltévedt múlté szerelmünk románca.
Betemet a hant, s jövőnk végtelen eltolódva...
...elhagyott csók, hever az elhagyott szobában.
J.GY.
Szerettelek, tudod nagyon: élet hitvesem!
És most bölcs tölgyek árnyékát irigyen lesem.
A völgy már magasabban fekszik, mint már jómagam,
de mondd meg tölgy, régi fűznek,: Ne légy boldogtalan!
A.J.
Félhomályban nyugszik feledés és emlék rónáján,
két bogárka szem, mellyel láttalak - gyönyörű világ.
A múló élet így tipeg ódontól máig: lábán,
és a múlttól tanul a jövő, ez igyekvő diák.
Sz.E.
Szép viola felhők, bánatos sírom felett,
csak bámulja fejfám, mit sodornak a szelek.
Csak réti virágok vagyunk, s egyszer kaszával,
levágják a rendjét az élők fájdalmával.
P.J.
Ím, elfáradt élettel, nyugszok a dombtetőn,
ám feltámadva pír-deres fűben kéz a kézben...
...és esttájt, mikor búcsúznánk, a halál megint:
már nem mehetsz tovább, maradsz az ég szellemében.
N.L.
Sűrű ligetben, érc-szín fák tövén a sírok,
elbújtak nyüzsgő mord város-zápor szagától,
csak, ki' e harácsolt világtól kiválni vél,
az jön el térdepelni ide igazából.
Nyomár, 2024. november.02.