Fényképek

Szememben holdvilág könnyes sóhajtása,

fényképek lelkembe nőtt víg karcsúsága,

szerelmek vakító arcai, kiket már nem látok,

megvakít az idő, s talán már én is mállok.

Mállok őnáluk és is, rogyva, ugyanúgy,

hol van, óh', az csókos galambos ajakunk?

Már pados liget is rózsátlan, üres tővel,

ölelésink távolodó még több sziklakővel.

Még rigóként rászállok egy régi fára,

 őszi levelek hogy potyognak a sárba, 

nézem, szótlanul, s pihegve lelkem némán:

óh, fénykép, csókosan, kacsintva, még egyszer:

nézz reám!

Nyomár, 2024. november 25.