Az ördögszekér

Egy ördögszekér egy árva árnyékadó,

- unva a telet -

várta a tavaszt, illanjon téli hótakaró.

Egy csősz kunyhó mellett egy pipa karnyújtásnyira,

a tájról olvasta sorsát, mi van ott leírva.

Hosszan olvasott, s egy nap a csősz kutyája,

gondolva egyet, tövét bőszen kapargálta.

Kaparta, kaparta, míg majdnem elkopott lába,

a kóró kitört a földből , s szél vitte határba.

Míg sokáig olvasott, nyár lett bíz' azóta.

Egy pásztor meg furulyált - csak úgy szólt a flóta.

Szegény ördögszekért, a szél meg úgy felkarolta,

hogy a pornak tetején üvöltött, rítt zokogva.

Fútta-vitte, körbe a nagy rónaságba,

belekapott, mint menyecske szép fátyolába.

...míg e boszorkányszél kétvállán félve cipelte,

belátta a rónát, s ej!, de nagyon megkedvelte.

Úgy déltájt már a szél - csitult, alábbhagyott,

lelkébe e táj e róna, úgy bennmaradott,

hogy napi fáradtságát, már tán nem is figyelve,

a gyönge szélbe vándorolni megjött a kedve.

S már lágy szél sziszeg a fövenyes pusztába,

ördögszekér gurul, s megáll egy nyoszolyába.

Megpihen egy aprócskát, majd tovább egy juhnyájjal,

tovatáncol  kacagón - késői délibábbal.

Addig sürgött forgott künn a nagy pusztába,

hogy már hej!, de kinőtt pásztornak rőtt szakálla,

s a csőszhöz forgott megint e kóró: szegény pára, 

de csak integetett egyet és szaladt dolgára .

Utána iszkolt Kormos a lobonc puli,

mi férget is űz ha jő éji ramazuri.

S mi néki ördögszekér, bíz' tíz nyáj az imája,

reggel este azt mormogja alföld templomába.

Szegény ördögszekér - szél lett nyáj kutyája,

sodorta a szél - hol már pásztor csősz-tanyája!

Hogy kilihegje magát, egy tölgy kérgénél megállt,

száraz kórókörme meg mezőnek égnek kiállt:

Hol vagy hazám, merre az én rég otthonom,

hogy tikkadt-forogva, házatlan panaszkodom?

Itt van fiam, itt a rónán, bárhol! - szólt az Isten.

Ördögszekérnek a róna, más hazája nincsen!

Nyomár, 2022.04.09.