xltibcsi blogja

xltibcsi•  2024. március 22. 20:58

Gyógyítsd meg őt

Én istenem, ki szemembe könnyet adott,

adj a szentségből egy kenyérnyi darabot!

Gyógyítsd meg az eget, beteg Édesanyám,

Hadd lássam teljében, házának udvarán.


Hiába sóhaj, gyönge szellővel se bír,

Hiába esdeklek a csodák erdein,

Hiába csodás, betegen rút a világ,

és gyógyítsd meg őt, s aki még élni kíván!


Nyomár, 2024. március 22.

 


xltibcsi•  2024. március 21. 01:23

Álom

Éjnek vándorló közepén, 

megkélt e szegény, mint lepény.

Az ágyamban, a dagasztó tálamban,

meghízott ordítva reggel-vágy szavam.

Nyújtózkodó kezeim kardtalan.

De mégis a sötétet cséphadarom,

mert elnyom az álom: e nagyhatalom.

Felkelő lázadó lennék jómagam,

hogy még éj él, s a reggel oda van?

 

E sötét borús elnyomásban,

kardot vélek a lámpásban?

Az álom mézes szitok, és hősi halál,

de mire a nap kél kevélyen talpra áll.

Hajnali mécsesnél hagyom el sírom,

mert a fény könnyű szabadság-szirom.

 

S ha jő az est, a test is leszáll,

mint a turul, ...a sorsban ez áll...

 

Nyomár, 2024. március 20.

xltibcsi•  2024. március 14. 20:40

Mélypontról


Túl mélyen voltak az ős fák,

gyökerekkel viaskodtak.

A mohák alatt mohón éltek,

mert nem hittek a valónak.


Nem hitték el: fenn is lehet!

Mohák alant mocorogtak.

Nem hitték el: a föld kerek,

tétován-izgőn nyafogtak.


És egy vadkan túrni kezdett

 a moha leplet bóklászva,

elseperve a keresztet

s a fényt felém hozta lázba.


És jött a fény, s a vak remény,

földből felfelé átütött,

és nem egy kar: egy zenekar!

Isten akkor reám esküdött.


Felvont a földből az égbe:

s feleszmélve lát téli táj.

„Jer, liánkodj a reménybe!“

- suttogta az égi király.


És a remény derekán

mint tengerhabon hableány:

egy angyal hozott fel mélyről,

kinek könnyei tengerén

élet csillogott szeméből.


Nyomár, március 14.

 

xltibcsi•  2024. február 24. 04:32

Szeretni könnyebb


Szeretni, szeretni sokkal könnyebb,

csak tedd szelíd szép nyelvedre könnyed!

Könnyed mosollyal, nézd fel szegényt a mélyből,

csald ki a mosolyt a szomorú szeméből.


Lehet az egy hitvány gyönge ember,

ha szeretsz: Te leszel a nagy tenger!

Sodord hát a partra szép viharral őtet,

 az eltévedtnek, adj, adj új ölelőket!


Nyomár, szeptember 19.

 


xltibcsi•  2024. február 16. 11:39

Ősz

Ólmosabb immár a nap,
rezesebb már az alkony.
A madárijesztő rév magánya szűzi.
Még imitt-amott lepke, borvörös virág,
a tücsök a ősz indulót hegedüli.


Levél-korpás szép mező,
őzek a szántóföldön.
Vijjog egy héja a messzi bércek felett.
Még parazsas hamvak közt kandikál a nyár,
a tölgy nyárarca, a puttony fele nevet.


Retteg a cirok, szél fú,
egymás megé lengve búj.
Míg szikár varjú marakszik a jegenyén.
hóhéros, játszi örömmel peng a kasza,
nyári madárfüttyös rét merengő helyén. 


Gombák, csipke-nép, estpír,
nyáj körül zsong a puli.
Mén, nem unva kunság mezejét a pásztor.
Míg szürke-tarka nyája fölött ég borong,
őszt derítő furulyát húz a subából.


Fátylas napfények alatt,
a hős szél levélt arat.
A hárfák pendülését zizegés töri.
Csókot hintnek a levelek elpirulva
s rügyfakadásig az avar zsebét tömi


...a nagy télnek neki indulva....


Most ölelj meg még jobban,
rőzsés nyár a sarokban!
Most ölelj, lobbanj: - Ne dideregj kedves!
Hogy még a zord, legádázabb téli hóban,
vakító marcangolóban is lágyan szeress!


Nyomár, 2023. szeptember 13.