xderiosz blogja

xderiosz•  2013. július 27. 17:39

Dadaista kísérlet

Az alábbi szöveget a következő módon készítettem el:

A Miniszterelnök Úr által küldött levelet fölvágtam úgy, hogy minden fecnin egyetlen szó legyen (kivéve elválasztásnál, ahol egy fecnire a szó egyik, a másikra a másik része került). Az így kapott papírdarabkákat egy kalapba tettem, és egymás után kivettem őket, eközben pedig az éppen kihúzott szavakat fölírtam. A nagy kezdőbetűs szavakat én is nagy kezdőbetűvel írtam, függetlenül attól, hogy az írásmód a szó szófajából, a levél stílusának sajátosságaiból, vagy abból adódott-e, hogy a mondatnak éppen az első szava volt az eredeti szövegben. Az aláírást, az olvashatóan kiírt nevet és a keltezést nem használtam fel, ahogyan a címzést sem; viszont a megszólítást az új szöveg címeként megtartottam eredeti formájában. A kötőjelek kivételével, az írásjeleket nem használtam fel. A rendezettség kedvéért egy sorba három szót írtam le, kivéve a címet és az utolsó sort, oda nem maradt már erre elég szó.

Annak oka, hogy az adott levelet választottam az, hogy a művelethez olyan írásra volt szükségem, amiért véletlenül se kár.

Aki a lenti szöveget nem érti, azt csak azzal tudom vigasztalni, hogy eredeti sorrendben ezek a szavak még ennél is sokkal nagyobb badarságot adtak ki.

 

Tisztelt Honfitársaim!

megszüntetni Szükség teljesítményét
eredményességét nagyrabecsüléssel áldozatokra
kapott túlteljesítjük magyar
költségvetési megköszönni minden
embert feltételeket megosztani
Tisztelettel hozzájárult magyar
szeretnék megengedett munkájára
indították kormányok szintet
hazánk győzelméhez Egy
magyar túlzottdeficit- Ezután
hiánya pénzügyeit Európai
támogatására Önnel hozzájuthatunk
teljesítjük győzött erőfeszítésére
végre Szeretném és
magyaroknak válságkezelés minden
minden volt köszönhetően
2004 meghajolva fontos
harmadik együtt egyes
emberek meghaladta el
rendbe Önöktől Önnek
mert idején éve
meghozott csatában folyamatosan
értük mellett előtt
folytatott Magyarország változtatás
ellenünk elismerte hazánkkal
emberek jó hozzá
Ezt döntöttek tények
előírt hogy szemben
magasan évben kénytelen
magyar forráshoz érintő
is eljárást egy
közösen sőt már
jelenti a tettünk
mi Ennek előző
óta azért és
ország a az
magyarok a hogy
jár Az hírt
ember unió Az
sikert Az most
minden Unió eljárást
a a Az
a az a
ami uniós azt
a az az
az Ez

 

xderiosz•  2013. július 16. 14:14

Furcsa töredék

buta bottal hadonásznak
szellemekkel vacsoráznak
csigákat terelnek
ködöknek felelnek

van hogy mohát vesznek esznek
néha csak úgy tesznek-vesznek
egy keres lángokat
más magot válogat

 

 

 

xderiosz•  2013. július 13. 12:30

Ki ez az xderiosz egyáltalán, és mit akar ez itt?

Idejön ez a gyerek, és kritizál mindenkit. Csak azt tudnám, hogy ki ő, hogy másokat kritizáljon! Mégis mit tud a bomlasztáson kívül?

xderiosz•  2013. július 10. 13:09

-

Mindjárt beesteledik.
Mindjárt, megint.
Mindjárt beesteledik.

Mindjárt összetörnek.
Mindjárt összeraknak.
Mindjárt összetörnek.

Álmomban eltévedek.
Álmomban hazamegyek.
Álmomban eltévedek.

Mindjárt beesteledik.
Álmomban összetörnek.
Álmomban összeraknak.