Vonalgondolatok

Ez egy jó olimpia volt:
http://olimpia.origo.hu/london/20120812-a-magyar-olimpiai-csapat-ertekelese.html 

„a kajak-kenusok szállították a legjobb eredményeket”
 Emésztgetem ezt a mondatot, mert nem tetszik. Mi az, hogy a legjobb? Van talán különbség arany és arany között?!

Van.

   Például van olyan, hogy nem várt arany, amitől meglepődünk. Mert esélyesnek sem tartottuk az illetőt, sőt, olyan sportágban győzött, amiben magyar még soha, és szinte már emberfelettinek érezzük magát a teljesítményt is – ilyen Risztov Éváé.

   Vagy van olyan, hogy olimpiai csúccsal, világcsúccsal győz valaki, mintha nemcsak azt a 7 embert győzte volna le, akivel a mostani döntőben együtt úszott, hanem az eddigi összes döntős 8-asokat. Ez már a jónál is jobb! Gyurta Dániel. Aki mégsem egyedül győzött. Ha az eddigi döntők 8-asai talán érzékelhetetlenek is maradtak számára, a tisztes küzdelem közte és a dán fiú között zajlott még itt is. Ő adta azt a pluszt Daninak, amit érzékelt, és meg is köszönt neki. Jobb arany az övé, mint Phelpsé például? Nekünk, neki igen, mert az egyetlen, az első. Az amerikaiaknak, a világnak nyilván nem. De talán nemcsak nekünk szúrt szemet a dobogón támaszkodó láb tulajdonosának látványosan hanyag közönye azon a díjátadón, melyen nekünk a bronzérmesért dobogott a szívünk.

   Vagy Berki Krisztiáné, aki egyedül állhatott a legfelsőbb fokon, holott ezredre pontosan ugyanannyi pontot kapott, mint Louis Smith. (Ez kb. olyan, mintha egy kajak számnál ezredmásodpercre azonos idővel hasítana célba 2 hajó… s legfeljebb az döntene, hogy ki hajrázott jobban.) Tegyük hozzá: a torna pontozásos verseny, tehát a döntőbírák döntötték el végül is, mert nem állhat 2 ember a dobogó legfelsőbb fokára. (Noha birkózásban pl. lehet 2 bronzérmes…) Nüansznyi, amivel jobb volt egyik a másiknál, de jobb volt. Mondhatnánk: az ő aranya az aranynál is jobb. (Nem tehetek róla, hogy nekem a torna miatt az ő aranya a legfényesebb! :)

  És az Ároné. Szilágyi Ároné. Jobb, mert az első volt. Amolyan doppingszer a többieknek, hogy lehet, lehet, lehet!

  Semmi bajom a kajak-kenusokkal.

A leírt mondattal van. Mert a többesszám a lényeg benne, hogy több aranyat hoztak, mint bármelyik másik sportág. Nem az ő hibájuk, hogy nem az első napokban rendezték az ő futamaikat (ez itt a helyes szó?), s így nem ők lehettek a többiek doppingolói. Nem az ő „hibájuk”, hogy nem tudnak akkora meglepetést okozni, mint Risztov Évi. Nem az ő „hibájuk”, hogy nem ért velük senki sem célba ezredmásodpercre pontosan. Hibaként azt sem rónám fel nekik, hogy nem döntöttek világcsúcsot. Egyedül ez a „jobb aranyak” fáj egy kicsit. Pedig Kozák Danutáé súlyra tényleg jobb, mint a többi magyaré, hiszen kétszer annyi. Tehát az övé is jobb, a mennyisége miatt.

Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy ilyen fránya elszólásokkal okozhatunk tüskét, pedig talán nem is volt szándékos. Helyesebb lett volna egyszerűen így fogalmazni: Ahogy azt megszokhattuk, Londonban is a kajak-kenusok szállították a legtöbb érmet.

Más kérdés, hogy a cikkben nem ez az egyetlen tüskés „elszólás”. De az első, s már itt felháborodtam.

A megbocsátásról. Hetvenszer hétszer.
  18,41:
„Aki az Isten irgalmasságából él, az maga is legyen irgalmas!
Hogy hol?
Mindenhol!”

Évközi 24. vasárnap - Tájmel Antal homíliája

„Csak akkor igazi az ajándék, ha azt adjuk a másiknak, amire vágyik. Nem lehet ajándék az, ami csak nekünk tetszik és úgy erőszakoljuk rá a másikra. Az ajándék nem köthető feltételekhez, azt önzetlenül kell adni. S aki kapja, azt csinál vele, amit akar: használhatja, összetörheti, továbbadhatja; bármit tehet vele, hiszen az övé, az ajándékozó nem várhat cserébe semmit.”
(Marlo Morgan)

Icipici munka -- vagy óriási? -- kipuhatolni, ráérezni, hogy ő mire vágyik. Pofátlan lustaságnak tartom ezért, ha valaki mindig pénzzel intézi el: "vegyél, amire szükséged van."
Hozzáteszem: olyat se adok neki, amire ugyan vágyik, de számomra értéktelen, giccs, vagy káros, vagy felesleg...
Éppen ezért nem szoktam ajándékot személyes ajándékként továbbadni. Ha már számomra értéktelen, megőrzésre érdemtelen, én sem tuszkolom rá másra. Kiteszem közösbe - vigye, akinek kell; vagy inkább megsemmisítem, kidobom.
Ajándékot vissza? Hogy megalázzam még azzal is, hogy nem találta el ízlésemet, szívem vágyát?
Legfeljebb haragból. Mikor a személy értéktelenedik el, nem maga az ajándék. Ilyenkor talán az értékes ajándék megtartását tartanám etikátlannak. Még ha szükségem is lenne rá. Szó se lehet róla.

S mi van, ha olyanra vágyik, amit én nem adhatok meg?
  Kölcsönös csalódás.

http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1800

"A csendben érhetők tetten például az egymást szerető emberek közötti kommunikáció leghitelesebb mozzanatai: a gesztus, az arckifejezés, a test, mind olyan jelzés, amely kifejezi a személyt. A csendben beszél az öröm, az aggodalom, a szenvedés. Ezek éppen a csendben találnak különösen intenzív kifejeződési formát. A csendből tehát még igényesebb kommunikáció ered, amelyben szerepet játszik az érzékenység és az a meghallgatásra való képesség, amely gyakran megmutatja az egymás közötti kapcsolat mélységét és természetét. Ott, ahol bőséges a mondanivaló és az információ, a csend elengedhetetlenné válik ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni azt, ami fontos, attól, ami fölösleges vagy mellékes..."

Máj. 10.

Megy a tévé, megy a tévé – csak tudnám, minek.  Nem hallom, nem látom, züm-züm.
Alszom rajta. Most véletlenül eljutott a tudatomig, hogy Ottlik…
Megnéztem. Kivételesen jó volt. Kapott is 3 sort:

Készenlét

Megírtam, amit
kellett. Termeltem egy kis
klorofill-magot.