Víz, kenyér, bor

Ismeretlen, lélekben mégis oly közeli szőlőmunkás testvérem! Egy igazán botrányos, indulatokat szító, heves érzelmiséget kiváltó és a test számára elfogadhatatlan bizonyságot szeretnék veled ismételten megosztani. Mint mindig, a dicsőség most sem engem illet, hanem öröktől fogva örökig csakis az Élet Urát és a Legdicsőbb Fiút, Mennyen és Földön is, és hála és dicsőség legyen az Övék most és mindig! Igazán fájdalmas és kínzó a lelkemnek ezt leírni, elmondani, megosztani, közzétenni, de az Igazság is olyan lett mára már, mint valami unottan elmantrázott lefekvés előtti ima. Sokan csinálják azt is, és mivel az ember mindig is tekintélyelvű és a hierarchikus felfogású volt, így előszeretettel tette azt, ami mások cselekednek, mert a nagy számok törvénye alapján a népes tömeg csak nem tévedhet. Ami népszerű, ami közszájon forog, ami kedvelt és méltatott, az biztosan értékadó és igaz is. Legalábbis az emberek zöme erről mindig is így vélekedett és így is fog, amíg csak világ a világ. Az ember életében mindig vannak vezérelvek, követendő normatívák, olyan sztenderdek, amelyeket valaki felállít, és ahhoz az egyén olykor fanatikusan idomul. Hiszen ha valaki már más lenni, mint a tömeg ízlése, ha valaki eltér a bevált sémától, az megítéltetik általa és az életben ez bizony olykor komoly hátrányokat is okozhat. Ugyanakkor, ha valami körülrajongott, az népszerű, és a rivaldafény tekinteteket vonz és hírnevet alapoz. Valami, amivel fel lehet vágni, amivel lehet dicsekedni, hogy azt az egyén is végzi, abból a részét ő is kiveszi. És sokszor nem azért cselekszik az ember bizonyos dolgokat, mert azt szereti vagy az iránt hittel és ambícióval bír, hanem azért, mert amit más csinál, azt maga is szeretné végezni. Tudat alatt nem is sejti, hogy maga a társadalmi elvárás az, a környezeti impulzusok, amelyek irányítják őt, nem pedig ő azokat. Mindig célszerű sok ember számára a 15 perc hírnév, és könnyedebb egy új hírt vagy történést meglovagolni, azzal együtt úszni, semmint az Igazság színe elé víve azt megvizsgálni. Messze nem annyira megerőltető végezni egy cselekvést, mintsem az Élet tükrén keresztül megpillantani az ember gyarlóságát és valódi indíttatását. Az ember életében rengeteg ilyen népszerű dolog csírázik meg, lehet gondolni a jógára, a reggeli kávézásra, a vacsoránál egy kis sajttal elfogyasztott borra, a dohányzásra vagy az alkoholra, és még hosszasan lehetne sorolni. Az emberek zöme ezen tevékenységeket, káros szenvedélyeket, mozgáskultúrákat, egyfajta berögzült rítusokat nem azért végzi főleg, mert az számára olyannyira értékkel és plusz töltettel bír, hanem azért, mert azt akár számos híresség is végzi, mert azt sokan cselekszik és társadalmilag elfogadott. Hiába a cigaretta dobozán látható, olykor felkavaró transzparens, amely a dohányzás káros hatására hívatott felhívni a figyelmet; hiába, hogy az ellazító, egészségesnek mondott és egyfajta meditatív terápiának minősülő keleti mozgásformának, a jógának bizony akadhatnak nem éppen gerincbarát formái, mégis az emberek zömét ezen intelmek nem érdeklik. Végzik, mert más is végzi, és mert népszerű. Mert ez árad a televízióból, a filmekből, a médiából, a rádióból. És a mai világban pontosan ide sorakozott fel lelki fájdalmamra az Igazság hirdetése is. Egyre több ember állítja azt magáról, hogy ő elhívást kapott Tőlük, hogy milyen személyes és intim köteléken keresztül érkezett hozzá az áldás az Égtől. Hogy megjárta a Poklot, hogy klinikai halálból visszatért, járt a Mennyben is, és mint kiválasztott hivatása, hogy az Igét hirdesse. Számos ember van, aki közösségekbe jár, mások egy vallásban képzett személyt hallgatva próbálják értelmezni az Örömhírt. Vannak, akik karitatív munkákat vállalnak, mások szociális munkakörben tevékenykedve próbálják meg szolgálni az Igazságot. Vannak, akik folytonosan, de inkább rendszertelenül írnak Róluk verseket, mások másabb képzőművészeti tevékenységekben igyekeznek Őket dicsőíteni. Van, aki azt hiszi, hogy pár imával már kötelékben áll velük, míg más azért emeli fel magát, mert szent meggyőződése, hogy pár közzétett bejegyzés a közösségi platformon a kenyér megtörését jelenti. Vannak, akik házról-házra járnak és dogmatikusabb köntösben szólítják meg az embertársaikat, míg mások blogokat írnak vagy könyveket adnak ki megéléseikről. Rengetegen tesznek, mert ez is amolyan trendi lett. De barátom. Az Igazság nem népszerűségi verseny, sem nem megfelelési kényszer szülte cselekvés! Akkorára duzzadt mára már az elhitetés és az önbecsapás, hogy az emberek zöme nem látja meg a szemük előtt lévő Igazságot, hogy amit tesznek, az nem megfelelő. Mert a legtöbb esetben hiányzik egy olyan alapvető esszencia, amelyre épül az egész. És ez indukálja a képmutatást is, hiszen semmit sem ér a cselekvés, ha az egyén előtte nem szemebsül azzal, ami mélyen leülepedve ott lakozik a lelkében, a szívében! Aki nem szembesül Általuk a magában lévő gyarlóságokkal, a fenevaddal, a sátáni lelkülettel, és még hosszasan lehetne írni a találó hasonlatokat, az tékozol még, és ugyan hogyan is lehetne annak az embernek a szavaiban, a cselekedeteiben hit és tűz, hatalom és erő? Nem lehetséges, barátom.

Aki megismerte már valamennyire az Élet Urát és az Egyetlen Pásztort, az jól tudja, érzi és éli is Lélek által lélekben, hogy az Ő erejük főleg a szembesítésben mutatkozik meg. Krisztus azért érkezett el közénk testben, hogy beledobja a leülepedett pocsolyába a követ, hogy az felkavarja a leülepedett állóvizet, és a felszínen megmutatkozzon a rengeteg lerakódás. Azért vállalta értünk a világtól való beszennyeződést, a kiközösítést, a megalázást és a kínt, hogy az ember az Igazsággal szembesülhessen, és általa így nyerjen szabadulást és lelki békét. A Megváltó nem egy idilli eszményképe az emberiségnek, aki mindenkit amolyan humánus módon szeretgetett, mindenkin segített. Nem, barátom, ez tévedés részben! Elmondta, amit sokszor nem idéznek tőle, hogy: "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert." Kardot és tüzet hozni jött közénk. Sőt! Van egy különösen botrányos kijelentése, amit még ennél is kevesebbszer említenek tőle. Ezt akkor mondta, amikor a tanítványai nem tudták kiűzni a tisztátalan lelket egy ember fiából, és az illető személyesen Hozzá fordult ezért segítségért: "Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek titeket?" Úgy tűnik, barátom, hogy szerette ezt a földi életet? A tökéletességből érkező tisztaság, ide közénk számláltatva a mocsokba? Krisztus határozott volt és olykor biztosan temperamentumos is, hiszen felöltötte a testet a gyarlóságainkért. Azét munkálkodott nap mint nap, megüresítve magát az Atyában, hogy az Igazság tükrén át megmutassa az emberek lelkének minőségét. Erre épül az egész Örömhír! Az igaz szőlőmunkás, barátom, az nem csak a lélekben rászoruló embertársainak segít, hanem főleg magán, a lelkén munkálkodik Általuk szüntelen. Ezért mondta azt, hogy: "Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen." Aki Bennük jár és cselekszik, az egy folyamatos belső munkálkodás. Szembesülés a jelenlétben, az Ő lélekelevenítő, egész-séggel teli jelenükben. Számos példa alátámasztja ezt a csodatételi kapcsán. Amikor a Gadarenusok földjére ment, és találkozott a sírboltból előmerészkedő emberrel, akkor az felismerte Őt. Mikor Krisztus megkérdezte tőle, mi a neved, azt válaszolta: "Légió a nevem, mert sokan vagyunk.". Nem azért Légió, mert ez valami természetfeletti sötét entitás, hanem azért, mert ez az emberben ott lévő istentelen lelkület szinonimája! Ezért szükség mindig Rájuk figyelni, mert amire a testünk lámpása vetül, az a lelki minőség csírázik meg az egyénben. Miért ismerte fel, hogy benne egy egész garmadányi gyarlóság van? Azért, mert Krisztus romlatlan tükrében meglátta önnön vétségeinek sokaságát. Így szembesült általuk. De említhetném azt a történetet is, amikor Jerikó felé találkozott a vak emberrel, aki megszólította, hogy segítse őt meg. Krisztus megkérdezte tőle, hogy mit szeretne, hogy tegyen vele, mire az azt mondta: "Uram, hogy az én szemem világa megjőjjön." Utána meggyógyult nyomban, mert a hite megtartotta, ahogyan a Mester mondta. Ráeszmélt, hogy vak volt, de ez elsősorban szimbolikus vakság volt. Nem látott lélekben, a láthatókra figyelt, és ezzel szembesülve, majd őszintén gyermekként kérve a hite megadta neki, amire lélekből vágyott. "Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek." - fogalmazta a Megváltó. Amit lélek által kér valaki, az megadatik azonnal, barátom, de az nem, ami még testi vágy! Olykor ezt is megadja az Atya, de azért, hogy az ember szembesüljön azzal, amit kért testből. Hogy a nehézség és a saját magának okozott életellenes magatartás rávilágítsa gyarlóságára. Mert a test megöldökli a lelket, annak célja, hogy ne szembesüljön, csak élvezzen hedonista módon. De aki nem pillantja meg azt az istentelenséget, ami felhalmozódott a lelkében, ami már szennyezi a testét is, az el fog veszni, és az nem lehet Bennük; nem munkálkodhat az Igazságban. Ezékiás története az egyik legszebb és legdicsőbb, ami arról is egyértelműen regél, milyen kegyelmes és hatalmas az Atya. Amikor Ezékiás a tettei miatt halálos betegségbe esett, imádkozott az Úrhoz, könyörgött és sírt Hozzá. Belátta tettét, szembesült gyarlóságaival, bűnbánatot tartott, és megkönyörült rajta az Ige Tervezője. Sőt! "Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok..." - mondta az Úr. Még meg is hosszabbította életének idejét! Ennyire irgalmas és jótevő az Atya, aki kér Tőle kisdedi módon, és ezt jelenti az, hogy ha valaki megalázza magát, akkor az fel is emeltetik, ahogyan Krisztus elmondta.

De aki nem szembesül, az nem is üdvözülhet! Mert ez nem úgy működik, barátom, hogy Krisztus megváltott a vétségeinktől, Őbenne mindenki automatikusan újjászületett, a gyarlóságaink elfedeztettek, Ő mindenkit szeret és elfogad, mindenkinek megbocsájt. Ez nem igaz, hiszen elmondta egzakt módon és megcáfolhatatlanul, hogy ki szereti Őt, és Ő kit szeret: "A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak." Ez az Igazság! Az Ő Szavát csak az tudja ismerni és megtartani, aki hajlandó az életében addig felgyűlt lomokkal szembenézni, és amikor az elkezd kitisztulni belőle, akkor, és csakis akkor képes valaki hitelesen és teljes odaadással hirdetni a Mennyek országát. De amíg ezt valaki elodázza, nem hajlandó megpillantani a fenevadat magában, addig nem is lesz a lába alatt szilárd megtartó erő, fundamentum, és hiteltelenné válik az Igazságban, akárcsak a Krisztus által is sokat fedett farizeusok. Hiszen hogyan lehet valaki képes házakat emelni mások számára időtállón és stabilan, amikor  a sajátja is kacsalábon áll? És ez az, amit ma nagyon kevesen végeznek, nem szembesülnek. Sokan hiszik, hogy egy naponta repetitív módon elismételt ima, egy néha megírt versike vagy olykor egy-egy megosztott bölcselet a közösségi oldalakon már elegendő is az üdvösséghez, hogy valaki Bennük lakozzon. De ehhez elengedhetetlen a kenyér megtörése, és az elsősorban Isten és ember között zajlik, barátom, mert csak abból tudunk embertársainknak adni, amiből feleslegünk van. Amikor Velük megtörjük a kenyeret, akkor hagyjuk, hogy az Élet Szavának tisztító hangja átmossa a lelket. Nem elég fohászkodni, másokat hallgatni, követni, mert ahogyan megíratott, a lélek elevenít meg, a tettek, nem pedig a test, a száj. Ha az egyén telve van undoksággal és hamissággal, az mi módon hirdetheti igaz módon az Örömhírt? Nem lehetséges, még ha ő ezt is hiszi vagy tudatlanságból a jó szándéka vezérli. De aki nem szűr Általuk, akiben nem különül el a búza és a konkoly, az tékozol és nem Bennük jár. Ezért erőtlenek és hiteltelenek sokan, mert ezt a lépést kihagyják. Krisztusban az a vétség töröltetik el, amit az ember megvall Nekik és azért kéri a megbocsájtást! Ez nem egy olyan folyamat, ami akkoriban megtörtént, és mára már hátra lehet dőlni és ezt elodázni. Az Isten Lélek, ahogyan Krisztus elmondta, és a jelenlétben, a vagyokban Él-Ő. "Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged." - mondja az Úr. A jelenben, nem a múltban és nem is a jövőben. Akkor, amikor azt valaki kéri. Ezért is fogalmazta úgy az Egyetlen Mester, hogy szüntelen imádkozzunk. És ne csak a saját vágyainkért, hanem azért főleg, hogy Ők megmutassák nekünk vétségeinket, a magaslatokat lerontsák, és a mélységeket felhozzák a lábaink elé. Mert aki szembesül, az élni fog, az hirdetheti hittel és tűzzel, hatalommal és erővel az Igazságot, hogy abban legyen szabadítás. Kívánom, hogy ha nem értenéd ezen kemény és botrányos szavakat, akkor kérd Tőlük személyesen a megértést, barátom, és kapni is fogsz. Ezek csak egyszerű gyarló emberi szavak, semmi több, még ha az Igazságot is hirdetik valahol. Az Övék a dicsőség mindörökké, Náluk van az Élet. És azt megkapja mindenki, aki Tőlük kéri gyermeki lelkülettel.

Imádkozom érte, hogy az Élet Ura és a Hússá és Véré lett Tökéletesség ebben vezéreljen mindannyiunkat! Üdv. Tamás

Ismeretlen, mégis lélekben oly közeli szőlőmunkás testvérem! Egy újabb ízes, tűzzel égő, botrányos és indulatokat szító bizonyságot szelek meg és teszem közzé mindazoknak, akik még lélekben éheznek és szomjaznak. A dicsőség a Drága teremtő Atyát és az Egyetlen Pásztort illeti meg, Mennyen és Földön is mindörökké, akiknek áldott legyen a Lelke és a Neve! Mert mindazon igaz kincs, amit megkapok, amit mindazok megkapnak, akik kisdedi lelkületből vágyják hallani az Ő hangjukat, és örömittasan cselekednek Bennük, azt nem a saját dicsőségünkre kapjuk, hanem arra, hogy amíg tart a kegyelmi állapot, megtörjük az örök mannát, amelyben az Élet van jelen, amely örökre eltelít és szabadulást hordoz. Hogy ne csak az a lélek elégíttessen meg, aki kapta azokat, hanem az is, akinek átadásra került. Mert az Igazság felemelő és boldogságtól virágzó csodája mindenkit megillet, aki arra lélekből vágyik. És aki nem csak kap magának, hanem ad is tovább, annak mindig marad, mert annak adatik majd bőséggel. Mert ez nem olyan, mint ragadozónak a prédája, amin ül, amit őriz, és amiből másnak nem ad. Aki így cselekszik, attól vétetik el mindene, az is, amije volt, ahogyan Krisztus elmondta. Mert óriási öröm a kapás, de még nagyobb a lelki adás. Mert azért semmit sem szükséges elvárni, hiszen aki így tesz, annak jutalma az Élet, amit már a Teremtés óta örökül kapott az ember a szerető Atyjától. És bizony mind a mai napig kapom az újszülöttek itala, a tápláló tej után a kemény eledelt is, ahogyan Pál apostol is fogalmazta, mert már erőteljesebben bírom meg a szembesítés olykor pokoli kínját, de később szabadító varázsát. Mind a mai napig omlasztják le bennem az óriásira növekedett magaslataimat, és felhozzák a lábam elé a mélységeimet. És bizony az Igazság tükrében megpillantani a gyarlóságokat az nem éppen felemelő élmény, de a kezdeti fájdalom végül boldogságba fordul majd át. és sokan nem cselekszik úgy, ahogyan azt ildomos volna, ahogyan megkapták Tőlük, mert a kijelentések bizony felkavarják a leülepedett állóvizet, és sokan félnek attól, amit okoznak ezáltal. De ezt szükséges kimondani, szelídséggel és alázattal, tűzzel és erővel, hogy legyen benne szabadító erő. Hogy aki hallja, az lélekből tegye, és őt vonzza magához az Élet urának Szava, hogy amíg még él testben, addig lehetősége legyen arra, hogy megmeneküljön. Ismételten egy szinte minden embert érintő megértést kaptam az Ő kegyelmükből, ami lehet, hogy indulatokat is szít majd, amiért haragszanak majd rám és elítélnek, megvetnek vagy lenéznek, de nincsen nagyobb fájdalomban lévő boldogság annál, amikor értük kap az ember üldöztetést, megvettetést. Mindenki maga dönt, de mindenki számot is ad majd a cselekedeteiről, amikor eljön a neki szánt pillanat, és ez elől senki ki nem bújhat. Elfogadom, aki nem szeretne ezzel azonosulni, aki még nem ért vagy akar érteni, hiszen nem tudok mást tenni, és magam is gyarló, számos dologban tisztán nem látó ember vagyok, aki szüntelen rászorul a vezetésükre. De már tudom, élem lélekből, Kik hívtak el, Kiknek tartozom felelősséggel, és amit tehetek csupán, az az, hogy imádkozom mindazokért, akik még testből szemlélnek, hogy végül arra nézzenek, ami a fizikális szemük előtt láthatatlan: Őket hallgassák és Bennük tegyenek, hogy végül lélekbej örökké élhessenek!

Amiért ezen bizonyságot elsősorban írom, barátom, az nem más, minthogy ismételten elközelített az emberiség életének egy olyan szakasza, amely egy jó ideje már megkerülhetetlenül épült bele az ember életének a mindennapjaiba. Szerves részévé vált az egyénnek, a társadalmaknak egyfajta várva várt ünnepe, és aki az állítólagos civilizált társadalmakba rendeződve éli a mindennapjait, családi kötelékben, azok legtöbbje számára ez egy olyan patinás esemény, amelynek megtartása a decemberi három napos ünneppel szinte kötelező, hiszen anélkül már az emberek zöme el sem tudná képzelni az életét, köszönhetően elsősorban a folklórnak, a családon belüli tovább örökítésnek a világból áradó, szinte minden médiumot lefedő népszerűsítésnek és rivaldafénynek. Ez az ominózus pillanat pedig nem más, mint az adott év legutolsó nagyszabású és karakteres ünnepnapja, a globálisan várt és megtartott, a vizuális ingereket felfokozó tűzijáték-garmadával és pezsgőkoccintással átitatott óév búcsúztató, és egyben egy boldogabb újabb esztendőt váró rítus. Direkt csak így írom körbe, akárcsak az előző ünnepet, mivel magam már hála Nekik egy jó pár esztendő óta nem tartom, és természetesen most ismételten nem azon dolgokba szeretnék mélyebben belemenni, mint az előző bizonyság kapcsán is jeleztem. Hogy milyen pogány gyökerekkel is bír ez a modern kori szaturnália-celebráció. Hogy mennyire etikus és erkölcsös az egyénnek magára nézve és a környezeti együtthatókat is figyelembe véve az ünnepnap egyik jellegzetességévé váló fogadalom-körkép, amely az esetek többségében megtartatlan és üres frázis marad. A Bibliában olvasható, hogy aki az Úrra fogad és azt nem tartja be, annak számot szükséges majd adnia, de Krisztus is azt mondja, hogy: "Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon." Eskü: ígéret, fogadás!) Hogy a számos jogszabállyal legitimizált előírás ellenére is, a testi épsége sem veszélytelen és a kisállatok mentális állapotát is stimuláló petárdázások és tűzijátékok létjogosultsága, amelyet elkerülni képtelenség, és dacára a számos felhívásnak, mindig akadnak, akik ezt cselekszik. Hogy mennyire is az ember saját döntése az, hogy olykor kényszeresen és képmutatón felel meg a környezeti és társadalmi elvárásoknak, és csak azért követ, ünnepel valamit, mert az fennmaradt hagyomány, és mert azt a nagy számok törvénye alapján rengetegen teszik. Hogy mennyire következetes magatartás a másnap hajnalba nyúló dorbézolás és mulatozás, hiszen ilyenkor szinte rekord mennyiségű étel és bódító ital fogy a boltok a polcairól, amelynek komoly toxikológia következményei is lehetnek. És arról sem, hogy hiába egy esetleges gazdasági recesszió, hiába a megnövekedett infláció, a munkanélküliek számának exponenciális növekedése, az egyre dráguló élelmiszercikkek, ha az emberek zöme ilyenkor az utolsó napokban hosszú sorokban kígyózik a bevásárlóközpontokban, és költekeznek szinte mindenre, amit csak elképzelni tudnak; ami az esetek többségében nem létszükség. Az előző bizonyságba is írtam már, hogy lelkiismerete mindenkinek van, és mindenki vélhetően tudja, tisztában van vele, hogy neki az mit súg, mit diktál. Mindannyiunknak megadatott az életünkben a szabad akarat szentsége, így az Élet Ura megengedi, hogy egy bizonyos szintig döntsünk, ahogyan azt mi számunkra kielégítőnek, építőnek találjuk. De mindenki számot fog majd adni a tetteiről Előtte állva, amikor elközelít számára az utolsó ítélet. Ez nem lelkiismeret-furdalás keltés, hanem féltéssel írott baráti óvás, figyelemfelhívás, de azt is írhatnám, hogy ezeken is felül álló, cáfolhatatlan tény, igazság, mert nem magam állítom ezeket a gyarlóságomban, hanem az, aki az Életet megteremtette, aki tökéletes és örök. Amely megértést megkaphattam az Ő lélekelevenítő kegyelmükből, az az, hogy ezen ünnepnapnak, ahogyan fentebb már írtam az egyik alapja a fogadás, a másik pedig a "Boldog új évet" mantra, amelyet szinte mindenki mond, kíván az embertársainak főleg az intimebb környezetében, amely szinte szájhagyomány útján öröklődik, és amely mára már egyfajta motorikus jókívánsággá avanzsált. Mondjuk mert úgy illik, de vajon belegondolunk abba, hogy mit is mondunk, ha ezen szavakat az Igazság tükrén át szemléljük?

Barátom! Krisztus, amikor eljött közénk a gyarlóság romló porhüvelyében, hogy magára vegye a mi vétségeinket, akkor elmondta, hogy kik is a boldogok. A hegyi beszédben felsorolta azt a kilenc alappillért, lelki minőséget, amelyet az egész Igazság és a lélekben kisdedi ujjszülött attribútuma. Az Atyában szüntelen szorgoskodó tetteivel, megingathatatlan hitével és rendíthetetlen jellemével tükrözte, hogy mi is az igaz lelki boldogság. Elmondta, hogy nem békét! hozni jött, nem a testi, világi békességgel és boldogsággal érkezett közénk, nem azért, hogy kívánjon és ajándékozzon, hanem kardot és tüzet ragadott, és azzal ítélt, azzal szólt, tanított, hogy felkavarja a leülepedett állóvizet. "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert." - mondta az Egyetlen Mester. Olvasható János apostol evangéliumának elején, hogy ahogyan a sötétség nem fogadta be a világosságot, úgy a világ is kilökte magából az Életnek Szavát, mert ennek így szükséges lennie. Felkészített rá mindenkit, aki Benne gyermeki módon kívánt hinni, és cselekedni, hogy aki követi Őt, annak az osztályrésze megaláztatás és a világgal szembeni békétlenség lesz, de aki végig állva marad a próbákban, csak az üdvözül. Elmondta azt is, hogy az igaz lelki boldogsághoz egy út vezet: Rajta keresztül. "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." - fogalmazta a Megváltó. Mint ahogyan azt is közölte, hogy csakis az szereti az Atyát és Őt, aki megtöri a kenyeret. És aki ezeket megcselekszi, annak lesz lélekben békessége. "Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja." - mondta Krisztus. Ez az egésznek a lényege, barátom, és így kapcsolódik ez szorosan a jelen megértés témájához. Mert egyetlen békesség van, boldogság, ami nem más, mint amit Ő mondott: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust." Aki Hozzájuk kiált gyermeki lélekből, aki beengedi őket a lelkének ajtaján, aki együtt vacsorázik Velük, és aki egy semmihez sem hasonlítható intim köteléket ápol a kegyelmükkel, annak ki lesz jelentve az Igazság. És aki ezt továbbadja embertársainak, aki szembesül a gyarlóságaival, és aki talpon is marad a megpróbáltatásokban, az fog belépni a Mennyek országába. Ez az egyetlen és igaz békesség, boldogság. Minden más, ami ezen kívül esik, az hiábavalóság, a testnek vágya, ami egy idő után elmúlik.

Élet csakis Bennük van, ami öröktől való örökig. Hogy miért írtam le ezt ennyire részletekbe veszőn? Azért, mert érdemes megnézni, hogy az ember mennyiszer kívánja ezt az automatizált, elgépiesedő világi mantrát az embertársainak, szűkebb környezetének, tágabb szociális életterének ezen ominózus alkalomkor, hogy: Boldog új esztendőt! Amikor ez a pár szó, ez a mondat kimondatik, akkor azt testből történik, mert a legtöbben - és ezzel magam is így voltam korábban - a boldogság alatt nem a lélek dolgait értik, hanem a testnek vágyát! Az emberek zöme a fizikálisan látott világot hiszi Igazságnak, de az csupán egy talmi valóság, amely az érzékszervek által felfogott ingerületek stimulációjából áll össze egy halmazzá, ami kialakítja az énképet, formálja a személyiséget, megalkot egy én-t. De van egy ezen is túlhaladó, a lélek, ami megelevenít, mert a test semmit sem használ, ahogyan Krisztus is mondta. De az emberek zömének alig van vagy egyáltalán nincsen igaz köteléke Velük, így a napi robot és hedonizmusa közepette a mindennapi mókuskerékben azt hiszi igaznak, amit az érzékszerveivel érzékel, és ezek meg- és kielégítésére törekszik szüntelen. Magam is, amikor azt mondtam, hogy Boldog új évet, vagy békességgel teli új esztendőt kívánok, akkor valójában nem mást csináltam, mint továbbadtam azon vágyaimat, amelyek a testhez, a világhoz kötnek. Ezeket próbáltam évről-évre megelégíteni, és ez vezetett el minduntalan a békétlenséghez és a folytonos rémálomba illő, véget nem érő mókuskerékhez. Nem az Ő akaratuk érvényesült bennem, hanem magamtól kívántam. Ahogyan megíratott, aki a pénzt szereti, az azzal soha meg nem elégedik. Aki a vágyait hajszolja, utol soha sem fogja azokat érni. "Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete." - mondta ezen botrányos és kemény szavakat János apostol. Krisztus is hangsúlyozta, hogy amit Ő tesz és mond, az nem béke a testnek, hanem harc a test és a lélek között, egy szüntelen virtussal teszi ostrom, amit a búza és a konkoly vív. A lelki élet, az Igazság az nem békesség és boldogság, egy hamis humánus ömlengés és mindenki elfogadása, hanem kemény lelki munka, szemebsülés a saját gyarlóságainkkal Általuk! Ezért magam már a lélek tükrén át szemlélve és a láthatatlanokra nézve inkább azért imádkozom - és nem kívánok, mert a kívánás még a test akarata -, hogy Boldog szembesülésekkel teli lelki életet kapjanak az embertársaim. Mekkora óriási különbség! Nem kívánok már, nem esküszöm semmire és senkire sem, és nem azért fohászkodom, hogy békesség és boldogság legyen testből, hanem azért, hogy legyen szemebsülés lélekből! Mindig elképeszt és egyben lélekben fájdalmasan el is szomorít, hogy milyen indulatokat szít az emberekben az Igazsággal való szembenézés. Hárítanak, támadnak, megaláznak, megsértődnek, csak ne lássák meg azt, ami a szívükben honol. Vallják ugyan a legtöbben szájjal Krisztust, de aki nem szembesül, az miként képes Vele igaz módon kötelékben lenni? Ha valaki nem fogadja el egy Bennük járó embertársától a nyílt, de igaz dorgálást, akkor egyúttal Őket is elveti. Mert akinek ez megadatik, aki szembenéz azzal, ami benne felhalmozódott az Ő segedelmükkel, az győzni fog és annak lesz békessége lélekben; az lesz boldog. De annak ezt nem szükséges kívánni, mert Ő már nem testi rész, hanem Velük lelki egész. És nem egy bizonyos periódusért imádkozom, hogy a következő esztendő még sikeresebb meg teljesebb legyen, hanem egy egész Életre Bennük. Azt írja a Biblia, hogy először mindenkinek ez az élet, aztán elközelít az ítélet. Ezt a testet mindenki leteszi egyszer, és mindaz, amit felépített idelent materiálisan, az el fog veszni, és abból semmi meg nem marad, csupán egy dolog: a szabad akar okán meghozott döntések minőségei. Vagy az arany, vagy a rézpénz, és amelyből több lesz, úgy lesz az ember megítélve. Egy dolog örök: Ők! Az idő és a tér nélküli mindenségben létezni azon tetteinkkel, amelyekkel nem tudtunk idelent szembenézni: az a pokol. Egy vég nélküli kínzó tükör. De aki Őket választja, az élni fog örökké, úgy, hogy a lelkét megtarthatja, az nem fog kárt vallani. Ha ezt valaki képes megérteni, megélni a Léleknek hála lélekben, az az igazán boldog. Persze mindenki úgy dönt, ahogyan neki döntenie szükséges. Elfogadom, hiszen nem tudok mást tenni. Magam bizonyságot teszek arról, amit Tőlük megkaptam, és azzal mindenki azt kezd, amit akar. Ez nem ítélkezés, sem nem erőszak: választás kérdése. Ha nem értenéd ezen indulatokat szító sorokat, imádkozom érte, hogy kérdezd meg Őket személyesen a belső szobádban, barátom, és megértéseket kapsz majd. Ezt magam elmondani úgysem tudom úgy, ahogyan Ők, hiszen gyarló vagyok. De Ők tökéletesek és Él-Ők! Beszélnek, segítenek, vezetnek, fenyítenek, de igazságosan, az egyén lelkéért. Még tart a kegyelem, amíg valaki élhet. Még van lehetőség belátni az egész eddigi tévelygést és talmiságot. Mint ahogyan a Zsoltárok könyvében is olvasható: "Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged." Aki Hozzájuk kiált kisdedi alázattal, nem a múltban, sem a jövőben születik újjá, hanem a jelen-létben. Annak lesz csak békessége és boldogsága, azonnal. Így azon imádságommal búcsúznék ezen bizonyság kapcsán, hogy fohászkodom azért Hozzájuk, hogy szembesülésekkel teli új életet adjanak Ők mindazoknak, akik még nem tapasztalták meg a lelki újjászületés végtelen boldogságát.

A Legbölcsebb Fazekas és a Hússá és Vérré lett Tökéletesség segéljenek meg ebben mindannyiunkat! Üdv. Tamás

Barátom! Amiért ezt a bizonyságot megtöröm veled, az annak tudható be, hogy amikor pár órával ezelőtt kerékpározni voltam ezen a napon, a százmilliók által várva várt ünnep első napjának kora délutánján, akkor mikor hazafelé tekertem, egy igazán intenzív érzés járta át a szívemet. Egyfajta lelki megélés volt, ami arra indított, hogy közzé tegyem azt a megértést, amit ezen élmények során megkaphattam Tőlük. Áldott legyen a Tökéletes Gondviselő Édesapának és a Dicsőséges Krisztusnak Lelke mindörökké, Mennyen és Földön is! Hogy adhatok és cselekedhetek Bennük, hogy a szabadító kegyelmük és békességet adó Lelkük átjár, kijelent, vezet, tanít, és ha szükséges, meg is fed, majd fel is emel és megdicsőít. Magam ezt a decemberi ünnepet évek óta nem tartom már, persze korábban engem is elvarázsolt a látszólagos fennkölt hangulat, a családi készülődés melegsége, a díszítés közös élménye, a sütés-főzés ínycsiklandó kulináris volta, az ajándékra várás eufóriája, majd a kibontás örömittas varázsa. Mind oly sok gyermeket, majd később fel-nőttet, engem is szirén módjára csábított el ez a világi és esztendő végi nap-trió, amely globálisan is egyfajta szinonimájává vált a legtöbb hívőt magába olvasztó keresztény vallásnak, és úgy kollektíve az egész emberiségnek is a szeretet ünnepe magasztos címszóval felvértezve. Képmutató volnék, ha ezen sorokat nem közölném őszintén, mert amikor még nem születhettem újra Lélektől és víztől, amikor még teljesen másabb beállítottságú volt a hit- és világnézetem, magam is boldogságtól kicsattanva adóztam az oltárán, mint oly sokan, mert a testem, a vágyaim, az érzékszerveim megkapták az a fajta valóban mindent átható, stílusos és igényes köntösbe bújtatott, kiépített, megfelelő logisztikával, hatalmas anyagi bázissal megtámogatott, szinte hiba nélküli egész ünnepi mesevilágot, amely bejgliaromájával és gyantaillatával, fényfüzéreivel és derűs arcképeivel átitatta az ember gondolatait és érzéseit, és nem eresztett. Egy pillanatig a valóság talajára képződött le a gyermeki lélekben áhított csoda, és a világnak a gyors, feszített, stresszes tempója egy nyugodt csodamiliőbe lassult vissza. Éppen ezért senkit sem ítélek el, nem is célom ez, hiszen csakis Isten teheti ezt meg, aki az anyagon felül áll és tökéletes örökkön örökké. Magam, mint gyarló porszem, máig elbukó ember arra kaptam elhívást, hogy világoljak és szelídséggel és alázattal, mégis tűzzel és erővel mondjam ki azt, amit Ők a lelkembe pecsételnek, hogy azok segedelmével megelégíttessenek azok, akik még éheznek és szomjazna lélekben. Ezen kijelentés alapja nem az ítélkezés, hiszen Krisztus is elmondta, hogy aki ítél, annak is úgy ítélnek vissza, továbbá az is megíratott, hogy egyetlen igaz ember sincsen, így mindannyian rászorulunk az Ő irgalmukra. Ahogyan fogalmazta az Örök Megváltó, hogy mindenkinek a hite szerint legyen. Magam csak annyit tehetek, hogy megosztom, amit kaptam, örömmel és ingyen, és imádkozom azért, hogy ezt minél többen ízesen fogyaszthassák.

Nem abba szeretnék mélyebben belemenni, hogy mi is valójában ez az ünnep, hogy milyen pogány gyökerekből táplálkozik. Hogy valóban ez az állítólagos szeretet három napja, vagy csupán az egyik, ha nem a leghatalmasabb képmutatás az emberiség történetében, amelyben 72 órára valljuk a békességet, a humánusságot, majd a letelte után azonnal vissza is zuhanunk a korábbi lelkületünkbe, felfogásunkba, fekete világi forgatagunkba, mintha szinte mi sem történt volna. Nem arról, amit Krisztus elmondott: "Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed. Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." Alamizsna: ajándék, adomány. Sem arról, hogy megíratott a Bibliában is Mózes ötödik könyvében, hogy: "...ajándékot se végy; mert az ajándék megvakítja a bölcsek szemeit, és elfordítja az igazak beszédét." Mégis ennek az ünnepnek az egyik megkerülhetetlen szegmense az ajándékozás. Ha megnézzük, máris két fő dologban vét ilyen téren az Igazság ellen, mert az emberek zöme nem azt teszi, ami a feladatuk volna lélekben, hanem azt, amit akarnak, amire vágynak testben. Arról sem, hogy az ajándék okán ez az ünnep mennyire értékelődött fel az anyagiasság oltárán. Arról sem, hogy ilyenkor a külső ingerek megelégítése és azoknak való megfelelése  okán a családok felkerekednek és egymáshoz látogatnak, árasztva magukból egy egymással törődő látszólagos idillt, de az esztendő ezt megelőző szakaszában szinte alig kommunikálnak egymással ilyen minőségben. Arról sem, hogy mennyire erkölcsös, hogy a komfortos fészek melegében a krisztusi szeretetet zárjuk a szívünkbe, ünneplünk és vigadunk úgy, annak tudtában, hogy ezen idilli pillanatok átélése során is megannyi embertársunk fázik halálra vagy éli életét teljes magányban, kiszolgáltatottságban, mélyszegénységben. Arról sem, hogy mindezeknek mennyi létjogosultsága is van egy valóban Krisztusban munkálkodó ember életében, hogy elgondolkodtató-e, hogy az Ő nevét és ezt az ünnepet egy kontextusban említsük egyáltalán. Nem arról, hogy könnyedebb hinni valamiben, amiben mások is hisznek, követni azt, ami a tekintélyelvűség okán igaznak tűnő és érzelgősséget korbácsoló, sem arról, hogy mennyivel nehezebb a világnak árjával szemben úszni és nem menni arra, amerre a tömeg is kóborol. Minden embernek van lelkiismerete, így azzal mindenki vélhetően maga számol el, és ha valaki kéri az Ő kegyelmüket kisdedi lelkülettel, akkor annak megmutatják majd az Igazságot. Mindenki abban hisz, amiben szeretne, de minden szabad akartunk okán meghozott döntésünkről számot adunk majd. Nem ezekről, barátom, és természetesen most is, mint mindig a kivételek erősítik a lelket.

Amiért indíttatást kaptam ezen bizonyságra, az pontosan az, amit ez az ünnep árnyoldala is képes okozni lélekben, azon embertársaink lelkében, akik nem várt tragédiák vagy választások következtében egyedül, magányosan élik azt meg, és ezen három napra az izoláció, az egyedüllétből fakadó kínzó érzelmek még erőteljesebben mardossák az adott egyén lelkét és szívét, és amely letargia akár életveszélyes szituációba is kicsúcsosodhat. Minden embernek megvan a sorsa, a választása, de az ünnepi felemelkedettségben elfelejtődik az, hogy sokan vannak, akiknek nemhogy családja nincsen, hanem otthon nélkül, elképesztő nélkülözések közepette vegetálnak a társadalom peremkerületén. De amíg az embernek van, addig azt élvezi, dőzsöl, és önzősége okán nem gondol másra, majd amikor elvétetik tőle, amije volt, akkor érti meg, hogy mit veszített, és akkor érzi át a többi hasonló sorsú embertársa helyzetét is. Mert az emberek zöme magabiztos, és bízik magában, hogy amije van, az meg is marad. De megíratott, hogy az ember olyan a Földön, mint a fűszál; ma még sarjad, holnap talán kiszárad. Mindannyian az Atya irgalmából élhetünk. És addig ildomos cselekedni, amíg tart a kegyelem, mert amikor elvétet, akkor az embernek csak két dolga marad: az életében összegyűjtött arany- és rézpénzei a cselekedeteiért. Számos hírt lehet olvasni, hogy ebben az időszakban a hátrányosabb helyzetű, család nélkül élő embertársaink főleg érzelmesebbek, érzékenyebbek. Vannak, akik akár letargiába, depresszióba esnek, szorongósabbá válnak, mert ők is még arra néznek a fizikális szemeikkel, amire a többiek, de akár még komoly tragédiák is előfordulhatnak. Mert ők is vágyják azt, hogy idomuljanak a bevett társadalmi szokásokhoz, és mivel egy állítólagos szeretet ünnepeként van meghirdetve ez az esemény, így ennek alapja ilyen téren a család, a barátok, a közeli hozzátartozók, mert a test vágyj a kötelékek kialakítását. De van, akiknek ez nem adatott meg, akik izoláltabban élnek, akik a lelki beállítottságaik miatt visszahúzódóbbak, de alakulhatott korábban egy komoly tragédia is a makro környezetükben, amelynek okán kötelék nélkül élik az életüket. Mivel ilyenkor a médiából, a televízióból, a filmek celluloidvásznáról, szinte globálisan minden platformról is ez az ünnep köszön vissza, amikor erről beszél szinte mindenki, amikor a családok óriási készülődésben vannak, és amikor a gyermekek is alig várják az ominózus este eljövetelét, így ennek a rivaldafénynek a tükrében jóval erőteljesebben mutatkoznak meg az ilyen téren hátrányosabb sorsú emberek életének mozzanatai; magukat ilyenkor elkeseredettebben látják, életüket igazságtalannak ítélik.

De embertársak, akik így éreztek, akik csak látszólagosan, testben vagytok egyedül! Tudjátok, hogy sosem voltatok egyedül lélekben, és nem is lesztek, csak ha ti azt választjátok, mert Krisztus is elmondta, hogy Ő ott áll az ajtó előtt és zörget. Csupán szükséges Őt beengedni, vele vacsorálni, és ha megtörténik az ember életének legintimebb és legcsodálatosabb pillanata, amikor találkozhat az Ő lélekelevenítő kegyelmükkel, azt többé el nem feledi, és létrejön egy olyan igaz és az Igazság fundamentumán álló frigy, amelynek kötelékét soha senki el nem tépheti, csak maga az egyén, a menyasszony, hiszen a Vőlegény örök hűséget fogad, benne sosem csalódik senki sem. "Ekkor elmenék melletted, és látálak, és ímé a te korod a szerelem kora vala, és kiterjesztém fölötted szárnyamat s befödözém mezítelenségedet, és megesküvém néked s frigyre léptem veled; azt mondja az Úr Isten, és lől az enyém." - olvasható Ezékiel próféta könyvében. Krisztus pedig úgy fogalmazza, hogy: "...és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy az Ő szavát ne csak hallja valaki, hanem cselekedje is azt meg, és végig legyen is állhatatos, de Ő a megtört szívűek, a boldogtalanok, a világtól üldözést elszenvedők, a lélekben megtörtek, a magányosak, az egyedülállók Ura és szabadítója, aki békességet ad és megnyugoszt, mert az Ő ereje erőtlenség által megy végbe, ahogyan elmondta azt Pál apostolnak is. Ahol szomorú a szív és gyenge a test, ott hangos a léleknek szava!

Meggyötört szívű barátaim, akik így vagytok! A drága Teremtő Atya teremtette az embert saját képmására szeretetből és örömből. Ő az, aki vizsgálja a veséket és ismeri mindenki szívét. "Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé." - mondja az Úr Jeremiás próféta könyvében. Ott van Ő velünk az Egyetlen Pásztorral a teremtésünk óta. De nem Ők hagyták el az embert, hanem az ember Őket, amikor az első emberpár vétke okán ez a billog beleégett a további generációkba, mint egy mementó. Az ember, az, aki leveszi a tekintetét Róluk, és a hiábavalót nézi. Aki nem a lélek láthatatlan dolgaira figyel, hanem a testének vágyaira. Aki azt figyeli, hogy mije van a másiknak. Aki szeretne abból részesülni, ami másnak is van, mert hiszi testből, hogy az okoz boldogságot és teljességet. És ez az út vezet a pokol feneketlen verme felé, amely az testnek, az elmének a magasságából fakad. Azt mondta Salamon király, akihez fogható nem volt bölcsességben és gazdagságban, és nem is lesz, hogy: "Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!" Minden az, ami nem Bennük megálló. Az ember szüntelen vágyik a testire, ara, ami híres, ami széles körben elfogadott, amit mások is csinálnak, mert tekintélyelvű, és inkább másokat követ, mintsem az Élet Urát. Soha senki sincsen egyedül, csak az, aki teljesen elutasítja Őket. Mert aki tévúton jár és a víz nélküli sivatagban botorkál még testben élve, ő is esélyt kap, amíg él arra, hogy visszatérjen az igaz útra. Ők velünk vannak addig, amíg arra valaki lélekből vágyik, de csak akkor tudnak segíteni, amikor azt valaki elfogadja Tőlük. Sokszor a száj néma, de a lélek beszédes és kér. A magány, az egyedüllét érdekes fogalmak, mert lehet valaki egyedül és lehet valaki magányos is párkapcsolatban, házasságban, tágas baráti kötelékben élve is, és ma rengetegen élnek így, de külsőleg mást mutatnak, mert a megfelelési kényszer görcsösen a környezet felé ma már szinte kötelező. Ugyanakkor élhet valaki teljesen egyedül is, az mégsem magányos, egyedül-álló, mert ott vannak neki Ők, így lélekben az az egyén teljesebb. Már nem rész, hanem az egészhez csatlakozott, van neki lelki békessége és öröme, amit a test, a világ soha meg nem adhat. Ne csüggedjen senki sem, aki azt hiszi, hogy Ő magányos és egyedülálló, akinek senki sem adatott testben. Ők ott vannak, ha azt elfogadja az egyén, mert segíteni azon lehet, aki kéri, de főleg, aki azt el is fogadja! Ne legyetek embertársaim szomorúak, ne sírjatok, hanem vigadjon a lelketek, mert aki így él, aki szenved, az okkal teszi, hiszen minden az Atya akaratából történik, de aki még testi, azt ezt nem érti meg, nem értheti meg, és azt hiszi, hogy az ő élete szenvedés és igazságtalanság, Isten által sújtott pokoli kín és gyötörtetés. Ez nem igaz, mer Ők senkit sem bántanak, azt az ember teszi a gyarló döntései okán. Az igazi kötelék elsődlegesen mindig Isten és ember között alakul ki! "Boldogok, a kik sírnak: mert õk megvígasztaltatnak." - mondta Krisztus. Kívánom, hogy imádkozzatok és sírjatok, mert aki lélekben kisded és alázatos, az meg is vígasztaltatik majd, és olyan boldogságot fog kapni, amit elmondani nem lehet, csakis lélekben megélni. És olyan valaki adja azt, amit soha többet senki el nem vehet, a Legdicsőbb Fiú, az Örök Örökös, aki vár haza minden eltévelyedett báránykát. "Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket." - erősít lélekben az Igaz Megváltó. Amit ilyenkor felékesíteni szükséges, az a lélek! "Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével; Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde..." - mondta Pál apostol. Ezzel szükséges az embernek feldíszítenie magát, mer ezek a legdicsőbb díszek. Az ember maga a fa, ha Velük van, akkor pedig az olajfa, és annál ragyogóbban egy fényár és füzérsor sem tündököl! Nem vagytok egyedül, Hozzájuk menjetek és világítsatok, ne szomorkodjatok, hanem lélekben vigadjatok. Mindenki elveszi a tetteiért a jutalmat, ki ezt választja, a világot, ki azt, a lelket. Aki bölcsen dönt, az élni fog, és az soha nem marad egyedül többé. Nem arra ildomos nézni, hogy az embernek mije van és mi adatott neki anyagilag, mert ami irigylésre méltó, az lehet, hogy messze nem áldás. Hanem arra, hogy Ők vele legyenek, és hogy ebben a helyzetben is úgy döntsön és cselekedjen, amely Előttük megáll. Mert a sorsunk aktuális szakasza lehet átmeneti is, és sosem tudható az ember előtt teljességében, hogy még mi áll előttünk, hováé vezet minket az Atya kegyelme. Ma sokan vigadnak, de holnap talán sírni fognak. Amire a test vágyik, arra a lélek nem. Krisztus szavaival búcsúznék ezen bizonysággal, lelki bátorítással: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem."

Ebben segéljen meg mindannyiunkat a a Legbölcsebb Fazekasnak és a Hússá és Vérré lett Tökéletességnek a Lelke! üdv. Tamás

Barátom! A mai bizonyság, az aktuális kenyér, amit megtörök a drága Teremtő Édesapának és a Dicsőséges Krisztusnak lélekelevenítő kegyelméből – az Övék minden méltatás és dicsőség Mennyen és Földön is mindörökké! -, előre bocsájtom, hogy igazán botrányos és indulatokat szító lesz. Az Igazság amúgy is megütköztet, hiszen a test számára az elfogadhatatlan, de a lelki kisded képes azt befogadni és épülni általa. Minden Tőlük kapott megértés és kijelentés valahol megbotránkoztat, de ez a mostani egy olyan, amelyet nap mint nap tapasztalok erőteljesen embertársaim okán, és fáj a lelkemnek, elkeserít, hogy a legtöbben ezeket mennyire nem alkalmazzák.

Amikor egy szülőnek gyermeke születik, az egyik leglényegesebb dolog az volna, ha azt örökíteni át neki, ami egy szilárd fundamentumot képez az ember lába alatt, egyfajta megtartó erőt, ez pedig nem más, mint a felelősségvállalás és a kötelességtudat. Oly sok ember hiszi és vallja, hogy ezek benne megvannak, de elképedve tapasztalom szüntelen az embertársaimmal való konfrontálódás okán, hogy ezek pontosan óriási hiányterületei az egyénnek. És ha valakiben ezek hiányoznak, akkor miként is hirdetheti az Örömhírt hitelesen, tűzzel, állhatatossággal, úgy, hogy abban szabadító erő van? Lehetetlen! Az az elkeserítő a lelkemnek, hogy az emberek oly sok mindenért állnak ki, harcolnak, de a pontosan a leglényegesebbért, a leginkább elemiért, az Életet adóért, a megszabadítóért nem: az Igazságért, a lélekért. Mert van a legtöbb emberben felelősségvállalás és kötelességtudat a testi élvezetkért, a hedonizmusért, a világi javak hajszolásáért, a jólétért, az egzisztencia megteremtéséért, megtartásáért és gyarapításáért, az egyént ért sérelmek megtorlásáért, a haragtartásért, a gyűlölködésért, a sérelmekért. Ami anyag, ami matéria, és amibe az ember érdekelt, azért képes így cselekedni, felelősen, de amikor az Igazságot lenne szükséges cselekedni, azt hirdetni, amikor lélek által lenne ildomos szólni, nem a félelmek és a stratégia okán struccpolitikát alkalmazva a fejeket a homokba dugni és nem tudomást venni dolgokról. Amikor szükséges volna megalázni magunkat az Élet Szava előtt, amikor belátnánk tettünket, amit embertársunknak okoztunk, amikor képesek volnánk elnézést kérni, amikor szembesülnénk gyarlóságainkkal, amelyek olykor egy életen át is felhalmozódtak és amelyeket szüntelen magunkkal cipelünk, mint egy fojtogató és mázsás terhet. Amikor az ember alázatos kisded, lelki gyermek, az az igazi felelősségvállalás és kötelességtudat, barátom! Elszomorodva tapasztalom és élem meg, amikor valakivel konfliktusom alakul ki, akkor kivétel nélkül mindig ugyanazon narratíva következik be: általam való szembesítés, majd a másik fél sértődése. Szomorú és fájó, hogy ezt szükséges mondanom, de alig, tényleg alig találkoztam kivétellel! Az Igazságban járó egyén, barátom már másként szemlél, gondolkozik, mint a testi ember. Ahogyan megíratott, a keskeny úton szorgoskodó szőlőmunkás már nem azt csinálja, amit akar, hanem amit nem akar. Más övezi őt fel és küldi útjára, nem pedig maga cselekszik a saját akaratából. Már a láthatatlanokra néz elsősorban, nem pedig a láthatókra. Vakká vált már szinte teljesen a világram éppen ezért kezd el élesen látni az Igazságban. Ahogyan Krisztus is mondta, hogy a szél fúj, de azt nem tudjuk, honnan jön és hová megy, de a hangját halljuk. A lelki ember kiszámíthatatlan, nem azon ingerek mentén él és tesz, mint a testi. és ez a fajta lelki nívó ellentétek kialakulásához vezet majd, és ez elkerülhetetlen, mert a test megveti azt, amit a lélek vall. Ezért is mondta azt az Egyetlen Pásztor, hogy ő nem békességet hozott közénk, hanem kardot és tüzet! És Ő az életével mutatta meg azt, hogy mi vár arra, aki Őt teljes lélekből követi, és cselekszi annak az akaratát. Ezért szükséges Értük mindent elengedni, és ezért van az is, hogy Őket egyetlen módon lehet szeretni, hogy valaki nem csak hallja az ő szavukat, hanem azt meg is cselekszi és végi állva marad a próbatételek során. Aki Őt nem vállalja fel, azt ő sem fogja az Atya előtt. Aki víztől és Lélektől újjászületett, annak elkerülhetetlen, hogy ne ütközzön meg még testi embertársain. És aki ma ki mer mondani, nevén képes nevezni dolgokat, az a világ szempontjából mindig hátrányos, hiszen nem létezik olyan testi ember, aki szereti, ha neki tükröt állítanak. Ezt azért jártam körül ilyen részletesen, mert aki valóban Bennük jár, aki felvállalja az Igazságot, a lelkit, nem pedig a saját maga igazát, és ezt teszi szelídséggel, alázattal, de tűzzel és erővel, az bizony konfrontálódni fog. Krisztus is elmondta, hogy a megütközés elkerülhetetlen, és Ő azért is jött el közénk, hogy ellenségeskedést okozzon még a család között is, hogy kirostálódjon a búzából a konkoly. Az ember már nem fog tudni bizonyos dolgokat nem elmondani, nem lesz képes már hallgatni, hanem amikor arra indítást kap Lélek által, akkor szólni fog, még ha ezzel kockáztat is. És ez nem veszekedés, állandó összeférhetetlenség, barátom, amit sokan hisznek vagy vélnek, hanem egyszerűen a lélek teljesen másként tesz és mond dolgokat, mint a test, és ez szüli a nézeteltérést. A lélek meglátja az Igazságot, és mivel a lelki embert Ők vezetik, így hatalmat kap arra is, hogy lásson és értsen, és ez a legfőbb bölcsesség. Képes egy ilyen ember szinte a másiknak látni, szinte érzi, hogy mit gondol, érez a másik róla, mintha belelátna, mert amikor a lelki szemek megnyílnak, akkor amiket látni fog, az dicső is, de egyben nagy fájdalommal is jár.

Magam is, amikor szólok, felvetek dolgokat, és őszintén, olykor a másik fél szemébe mondom, még akkor is a hárítást tapasztalom, sé ez a fajta magatartásforma, amit már az első emberpár is cselekedett, amikor elkövették a vétséget, és az Atya kérdéseire hazug módon válaszoltak. Nem a tettük okozta elsősorban a kiűzetést, barátom, hanem a felelősség nem felvállalása! Az emberek nem vállalják a felelősségüket, elodázzák azt, nem őszinték, a kötelezettségüket ilyen téren lerázók, és ezt szinte kortól-nemtől függetlenül értem. Ezt tapasztalom folytonosan, hogy mindegy, hogy valaki már egy tisztes kort megélő idős embertársam, a felelősséget nem vállalja fel, ahogyan rólam gondolkozik, érez. Ha szembesítem, kérdezem tőle őszintén az igazat, még akkor sem mondja meg. Vagy azét nem, mert fél, vagy nem akarja, vagy nem tudja, vagy nem szándékozik megbántani. Nem is emlékszem rá, hogy találkoztam-e volna eddig olyan emberrel, akiben azt tapasztaltam volna, hogy ezen lelki nívók megvannak és azokkal él is. Alig talán egy-két személy. Az emberek zöme akkor lesz elsősorban őszinte, igaz akkora már nyers és bántó, amikor idegesek lesznek, amikor megunják az állandó szembesítést, amikor megelégszenek a szüntelen kérdések áradatával, amikor elkerülhetetlen már a test számára a szembesülés. Olyan érzés ez, mintha az emberek zömének érzelmi intellektusa kifejletlen lenne. Mintha nem akarnának és nem is tudnának megbírkózni ezen kényes szituációkkal, élethelyzetekkel, mert a kapott minták ezt nem teszik lehetővé. A legtöbben ilyenkor leblokkolnak, támadnak, nem veszik fel a telefont, nem keresnek már, haragosakká válnak, tüskét növesztenek. Megtesznek mindent, hogy a felelősséget és a kötelességet elhárítsák. Nem elmondják őszintén, ami az igazság a megfelelő keretek között, hogy megbeszélve épüljön általa a másik fél is, hanem általában mindig azt válaszolják, hogy dehogy, semmi baj sincsen, de a szívük mást mond, mind a szájuk, mert a gyümölcs mindig árulkodó. És nagyon fájó és egyben megalázó is, amikor valaki szól és ilyen és ehhez hasonlatos intézési mód fogadja és szinte magára marad. De ha megvizsgáljuk egy kicsit ezen szavakat, hogy felel-Ő-s-ég-vállal-ás és köteles-ég-tudat, akkor annyira sokat mondó a bölcs, kifejező nyelvünknek köszönhetően, mert a szavainkban is ott rejlik az egyértelmű Igazság!

Érdemes megvizsgálni, mélyebben elemezni a szavakat: felel-Ő-s-ég-vállal-ás és köt-eles-ég-tudat! Csodálatos, amikor a szavakon keresztül üzennek és vezetnek rá az Igazságra. Hogy annyi időn keresztül használja az ember a fantasztikus és kifejező anyanyelvét, megadatott nekünk egy olyan unikum nyelv, amely számos kutató szerint is egyedülálló, a legtöbben mégsem veszik észre azt, ami ott van szüntelen a szemeik előtt. Azt mondja az Úr Jeremiás próféta könyvében, hogy: „Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, a melyeket nem tudsz.” Krisztus pedig úgy fogalmazta, hogy: „Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” Felelnek Ők mindenkinek, akik gyermeki lelkületből, alázatosan és szelíden kívánják hallani az Élet Szavát. De ez még kevés, hiszen egy dolog, hogy valaki hallja azt, de egy másik, hogy azt meg is cselekszi-e! Hogyan folytatódik a szó? vállal-ás. Igen, lehet olyan formában is, hogy az Ő szavuknak a felvállalása, de olyan formátumban is, hogy vállal-ás. Szokás mondani, hogy aki bátor, az bele mer vágni konfliktushelyzetekbe. Bele vállal, vállal előre és beléje! Egyfajta kreatív szójáték, ami nyomatékosít. Felel-Ő-s-ég-vállal-ás! Ennél egyértelműbben, dicsőbben, ezt már nem lehet kijelenteni. De érdemes a másik szót is alaposabban szemügyre venni: köt-eles-ég-tudat. Krisztus azt mondta Péternek: „És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.” Ez a kulcs nem egy kivételes pozíciót takar, ami csak Péter kapott meg. Ezt mindenki megkapja, barátom, aki Bennük cselekszik, aki vallja és felismeri a Krisztust! Köt és eles. Megköttetik és eloldatik. Az ég pedig mindennek a bírája, igazolója, aki tudatja az egyénnel az Igazságot, akinek így már mondhatni kötelessége azt szólni. Kö-eles-ég-tudat. Elképesztő magasztos! Ott van körülöttünk az Igazság, ahogyan meg is íratott, az Atyában élünk. Ott van bennük, rajtunk kívül, átölel bennünket, a természetben, a szavainkban, mégsem vesszük azt észre, pedig így valósul meg az, amit írtak, hogy: „És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Nem csupán a szánk, de a nyelvünk is, amin szólunk. Aki magát az Ő munkásuknak tartja, aki nem csak hallja a Hangjukat, hanem azt állítólagosan meg is cselekszi, megtöri az éltető és telítő kenyeret azokkal, akik lélekben még éheznek, annak az embernek hivatása az is, hogy mindenkor felvállalja az Igazságot. Az Igazság vállalása nem csak azt takarja, hogy valaki imádkozik, hallgat másokat egy celebráció keretén belül, vagy valami karitatív munkát végez szorgosan. Hanem az is ide tartozik, hogy amikor szükséges, akkor Általuk kimondja valaki azt, ami szükséges, hogy azáltal a másik embertársát hozzásegítse ahhoz, hogy az élhessen lélekből! De ehhez nevén szükséges olykor dolgokat nevezni, és azokat nem elfedni, mert az Életet nem lehet elrejteni. Ha te, én, mi nem mondjuk ki, az úgyis kimondatik más által. De az Úr figyelmeztetett Ezékiel próféta passzusában: „És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.” Megcáfolhatatlan és megtámadhatatlan! Szükséges felvállalni az Igazságot, és Krisztus az életévvel mutatta meg, hogy ez mivel is jár. De aki mindvégig állva marad, az fog csak üdvözülni. Még a cselekvés is kevés önmagában, ha valaki nem állhatatos a végsőkig. Hallani az Ő szavukat, cselekedni és kitartani. Ez az örök élet és szabadulás, békesség és öröm. Nem szabad haragosnak lenni és elítélni azt, aki szembesít és tükröt állít, mert az még a lelkünk javára válhat, és ahogyan Krisztust sem ismerték fel a legtöbben, amikor elérkezett közénk, úgy ma sem ismeri fel a valódi identitását a legtöbb ember azoknak, akik mondhatni az Atya prófétái, az Igazság hirdetői. De megírták, hogy inkább egy feddő, de igaz beszéd, mintsem a képmutató szeretet. Amíg azt mondja valaki, amit a másik hallani akar az nem szabadulás, hanem a pokol. Úgy fogalmazza a Biblia, igaz nem szó szerint idézem, hogy aki Bennük jár, annak szava ítélet! Mert nem magától szól, nem a teste akarásából, hanem az Igazság által, és aki azt elveti magától, azt megalázza, annak komoly ára lesz. Nincsen olyan, hogy kegyes hazugság, meg azért nem vagyok őszinte, hogy ne bántsalak meg. Ilyen nem létezhet, aki az Igazságot vállalja. Szelíden, alázatosan, hittel és törvényes keretek között, de szükséges őszintének lenni, hogy a megütközést szító szavak szembesítsenek. Krisztus követése kard és tűz. Aki ezt nem cselekszi, akinek ezekben nincsen része az életében, az nem járhat Bennük. Megértem, hogy kemény és megpróbáló szavak ezek, nekem sem könnyű, barátom. De ha valaki Hozzájuk fordul személyesen és kéri Tőlük a megértést, kapni is fog, és a kezdeti fájdalom és mázsás súly végül könnyű igává válik majd, ahogyan Krisztus is elmondta. Imádkozom érte, hogy az Élet Urának és a Legdicsőbb Fiúnak a Lelke segéljen meg ebben mindenkit! Üdv. Tamás

Barátom! Ezen a Földön, amióta csak ember lába tapodja azt, és amíg csak élni fog a Tökéletes Gondviselő Édesapának a végtelen szeretetéből, egyetlen olyan közös metszéspontja van, amely mindenkiben megtalálható, kortól-nemtől, társadalmi berendezkedéstől, hierarchiától, lelki nívótól életfelfogástól és hitbéli meggyőződéstől függetlenül, és ez az elegy pedig nem más, mint a hit. Sokan vannak, akik magukat istentagadóknak, ateistáknak vallják, de persze vannak olyanok is, akik ezen is túlmenően mondhatni mindent tagadnak és elvetnek, az ún. nihilisták. Ezen kívül is számos elnevezés létezik még, és mivel elképesztő mennyiségű ember él már idelent, így annyi az időközben kialakult vallás, spirituális eszmerendszer, különböző tanok és tételek, hogy azokban szinte mindenki megtalálhatja a neki szimpatikusat, amelyhez ragaszkodik, amelyben képes kiteljesedni. Négy fajta ember létezik, barátom. Az első, aki azt vallja, hiszi magáról, hogy ő semmiben sem hisz: ők az ateisták vagy nihilisták. De ha megvizsgáljuk ezt a kijelentést, akkor egyértelműen kirajzolódik, hogy nekik is megvan a hitük, mégpedig a tagadásban. A második réteg, aki csak hiszi, hogy hisz, gondolok itt elsősorban az Igazságra. Akik különböző csoportosulásokba, kommunákba járnak el heti rendszerességgel, de inkább rendszertelenséggel, akik mantráznak egy-egy unalomba fulladt és ismétlődő imát lefekvés előtt, akik szájjal tesznek bizonyságot az Élet Uráról és a Legdicsőbb Fiúról, de nem fordítják a kapott bizonyságokat tettekre. Aztán ezt követi a harmadik csoport, akik már valóban hisznek, igyekeznek igazabb és tisztább szőlőmunkás módjára tetteikkel dicsőíteni az Életet. Akiknek kialakult már egyfajta belső köteléke Velük. Természetesen ezen szinteket nyugodtan lehet a megfelelő hasonlattal levetíteni, leképezni az ember életének mindennapjaira is. Hiszen, akik elvből elvetnek minden világi eszme- és szabályrendszert, ők is hisznek valamiben. Van, aki abban, hogy holnap is felkel majd a nap, mások magukba vetik erejüket és bizalmukat. Vannak, akik a családjukba, míg megint mások a vágyaikba. Akik csak hiszik, hogy hisznek, ők azok, akik még ide is igyekeznek átjárni, meg oda is. A langyos állapot. Talán ide sorolható az emberek zöme, hiszen hányszor van hitünk valami olyanban, ami a számunkra építő és értékadó, mégis lélekből szemlélve értéktelen és tékozló. A pénz mértéktelen halmozása, a hedonizmus mind idesorolható, de az ember cselekszi azokat, nem csak azért, mert azokban élvezetét leli, hanem azért is, mert hiszi, hogy az a helyes, járható út a számára. Ez a szint  a dogmáknak talán leginkább élő, a zárt szabályrendszerben gondolkodó, cselekvő az elsővel egyetemben. A harmadik csoport, akik már hisznek, ők azok is, akik lehetséges, hogy még mindig tévúton járnak, de legalább felvállalják azt, ami mellett kitartanak. Akik teljes meggyőződéssel érvelnek és állnak ki az elhatározásuk mellett, hogy amit tesznek, az úgy helyes, mert az emberbe égett séma, a testnek vágya az Igazság nélkül feloldhatatlan billog. Nem sántikálnak kértfelé, nem langyosak, így ha hidegek, akkor jéghidegek, ha melegek, akkor égetnek, persze tudatlanságból cselekszenek még. Ők is, akárcsak a tagadók vagy a már igaz hívők szinte eltántoríthatatlanok a céljaiktól, vágyaiktól. Nyíltan látható, hogy az ember életének központi, szerves része a hit. Az ember nemhogy semmit sem képes hit nélkül cselekedni, hanem egyenes az életre is képtelen nélküle. Ez az a mindenkiben ott lévő, láthatatlan és szüntelen működő energia-adalék, életesszencia, amely egyfajta reményt szolgáltat. Enélkül nem létezik az élet. Kivétel nélkül minden ember hisz valamiben, még ha vannak, akik azt hiszik magukról, hogy ők kivételek is. De van egy dolog, ami még a hitnél is erősebb. De mit lehet az az összetevő, ami még azt is túl képes haladni? Létezhet egyáltalán ilyen? Hogyan lehetséges az, hogy a hit kevés, amikor megíratott, hogy: "Mert hitben járunk, nem látásban."? Vagy ahogyan Jakab apostol fogalmazza: "Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában." Szinte mindenhol a hitről ír a Biblia, de mi lehet az, ami még annál is fontosabb? Ez a valami nem más, mint a meggyőződés, barátom!

Az egyetlen olyan összetevő, ami még magánál a hitnél is erősebb. Az ember empirikus lény, azaz mindent az érzékszerveivel fog fel. Minden impulzus, amely a világot áthatja, azokban szüntelen árad, azt a fizikális receptorainkkal szűrjük meg, engedjük magunkba vagy zárjuk ki. Az ember szüntelen bizonyosságra vágyik, mert hiába hisz valamiben, szeretne arról önnön maga megbizonyosodni. Nem elég, ha valaki megpillantott valamit, amiről őt is értesítették, a saját szemeivel akar maga is a részesévé válni. Nem elegendő, ha egy cég rentábilis pozíciót ígér egy alkalmazottnak, hiszen az egyénben ott a hit a munkaköre iránt, de ez még kevés, ha a kezdeti ígéret nem váltódik be főleg az anyagi juttatás terén. Hiába hall valaki egy aktuális hírt, amiről sokan beszélnek, ami közszájon jár, utána próbál információt gyűjteni arról és utána néz. Hiába mondja el a tárgyalóteremben a tanú a maga igazát, mert annak az igazságszolgáltatási apparátus úgyis utánanéz majd, hogy valóban helytállóak a szavai, vagy csupán elferdíti az igazságot. Ez a világ úgy lett kialakítva, hogy abban a szavak kevesek a legtöbb esetben: mindig szükséges egyfajta bizonyítás. De írhatom azt is, hogy maga a létezés is úgy lett megformálva, hogy az ember a hitén túl maga bizonyosodjon meg arról, amiben hisz. Hiába mondta azt az Úr az első emberpárnak, hogy ne szakítsanak a Jó és a rossz tudásának fájáról. Ők mégis megtették, és nem csupán azért, mert a saját önző testi vágyuk és kíváncsiságuk kerekedett felül, hanem azért elsősorban, mert vágytak arról bizonyságot szereznek, amit a kígyó mondott nekik manipulatív módon, hogy ha szakítanak a fáról, nem halnak meg, hanem jó és rossz tudói lesznek. Nem volt elegendő számukra az, amit az ármánnyal teli negédes száj szólt, hanem meg akartak győződni róla, hogy maguk is részt kapnak majd az isteni hatalomban. És ez volt egyúttal az a pont, amikor az ember elszakadt a Teremtője szerető kegyelmétől, mert nem csupán hatalomra vágyott, hanem azért is, mert nem volt elegendő számára az, amit kapott örökül. Pedig Ádámnak és Évának, barátom nem csak hite volt szüntelen, hanem meggyőződéssel élték a bukásuk pillanatáig életük minden egyes pillanatát, hiszen a Gondviselő Édesapa szüntelen velük volt! "Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált." - fogalmazza a Teremtés könyve. Ők nemcsak hittek benne, hanem az Atya előttük bizonyságul is szolgált, és pontosan azért, mert Benne jártak lelki gyermekként. Gondjukat viselte és megadott nekik az Életből mindent, hiszen a embert örökösévé tette a Teremtésnek. De abban a pillanatban, ahogyan ezt felrúgták, egyúttal bizonyságot is kaptak gyarló cselekedetükről is, hogy milyen azt tapasztalni kínzón és fájón, amikor az ember már maga akar, és nem hagyja, hogy az Ő Apukája akarata valósuljon meg. Az ember bizonyságot kapott, de egyúttal elveszített a Teremtőjével való szoros köteléket is. Ami a kiűzetésig mondhatni járt az embernek, amivel szüntelen közösséget alkotott, ami minden téren előtte volt és benne, annak a kegyelmét elveszítette, és csak a későbbiekben, a fel-nőttek esetében szenvedések és betegségek árán juthatott vissza oda, ezért is volt szükség Krisztusra, mert Benne a tékozló fiú végre hazatérhet. Azóta az ember mindenről szeretne bizonyságot nyerni, nem elegendőek számára a szavak, az ígéretek. Ezért is van az, hogy amiben az ember hisz, arról meg akar győződni, mert számára az, amit az érzékszerveivel nem képes detektálni, az túlmutat az elme határán, és azt vagy elveti, vagy félni kezd attól. Hiába, hogy azt mondják a boltban, hogy ez egy igazán finom termék, az ember nem elégszik meg a szavakkal, hanem vélhetően meg is kóstolja majd azt, amit vett. Hiába mondja azt az ember egyik ismerőse, hogy milyen gyönyörű zenét halott; a másik félnek ez nem elegendő, és maga is szeletet akar majd az élményből. Ami az embert érdekli, ami foglalkoztatja, egészen addig, amíg arról nem győződött meg saját maga, addig az csak hit, barátom! Az ember csak abba tudja a hitét vetni, amellett képes kitartani, ami számára értékkel bír, ebből kifolyólag folytonosan arra törekszik, hogy arról bizonyságot szerezzen valamiképp. Az Igazsággal ugyan ez a helyzet. Csakhogy a legtöbb embernek még hite van, nem pedig meggyőződése Róluk! Egészen addig, amíg valaki nem intim módon saját maga győződik meg az Igazságról, az Élet Szaváról, nem fog bizonyságot nyerni, és csak a hite marad meg. A hit is intim, de az származhat valaki mástól is, valaki más ambíciója is aktiválhatja, felerősítheti. Ezzel szemben a meggyőződés már csakis az ember sajátja, talán a legintimebbje, ami csak az övé, amit csak akkor kaphat meg valaki, ha azt maga szabad akarata okán személyesen vágyja. "Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." - mondta az Örök Megváltó. Mert tudta jól az Atya által, hogy az ember mindig bizonyságra vágyik, és ezt meg is kapja. Az Atya, ami ígér betartja, és senkinek adósa nem marad. Aki Krisztuson keresztül látni kívánja, áhítja kisdedi lélekből, az látni is fogja, persze lélekből. És ez az ember legdicsőbb és legintimebb bizonysága, amikor bizonyságot kap Róluk. Hitetlen Tamás is bizonyságra vágyott, hiszen amikor a Megváltó feltámadt, Tamás nem hitte el, hogy maga Krisztus tért vissza, és mivel kételkedni kezdett, Krisztus megjelent előtte, és megengedte neki, hogy kezeivel érintse sebeit. "Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek." - mondta neki Krisztus. Még a saját tanítványa is, egy azok közül, aki hozzá a legközelebb álltak fizikális értelemben is kétségbe vonták Őt magát, akkor mennyire inkább a ma embere? Tamás bizonyságot nyert, és ez a példázat szól arról is, hogy elemi erejű a bizonyság, de úgy, ahogyan az felkínáltatik, és nem úgy, ahogyan arra az ember vágyik!

Az Ige Tervezőjének és a Hússá és Vérre lett Tökéletességnek a Lelke segéljen meg ebben mindannyiunkat! Üdv. Tamás