Tiszteletben tartom a döntésed?!

Locoen•  2022. október 11. 19:43  •  olvasva: 42

Ismeretlen, mégis oly közeli utazótestvérem! Vannak a világnak mantrái, úgynevezett sémái, amelyek egyszerűen beleégtek az ember elméjébe és szívébe, amelyek hatnak rá és képesek befolyásolni is. Stimulálják a gondolatokat, az érzelmeket, ezáltal kihatnak az egyén személyes felfogására, világnézetére, vallási berendezkedésére, társadalmi helyzetére, szociális életterére, egyszóval szinte kollektíve működnek és hatnak az életében. Amikor az ember még gyermek, akkor különösen óvni szükséges, hogy milyen impulzusokkal találkozik, miknek van kitéve, hiszen a világban ezen ingerek szüntelen áradnak megállás nélkül, és bizony számos variánsuk lélekvesztő és gyarló. A kisded még tisztább és ártatlanabb, mint a később már a saját vágyaira fel-nőtt felnőtt, akinek a szíve megkeményedett a tékozló életmódja okán. A gyermek éppen ezért formálható és tanítható, aki folyamatosan, óriási vitalitással és kitartással szívja magába az élet ingerületeit, akár szivacs a vizet. Az emberbe billogot ütött dogmák még nem uralják annyira, ezért is van szorosabb kötelékben a Tökéletes Gondviselő Édesapával és a Dicsőséges Krisztussal. Akár egy örökmozgó kis kíváncsi mindenevő, csak arra szükséges nagyon vigyázni, hogy mivel is tápláljuk, és mire vetjük a cselekedeteink által a testének lámpását, mivel az gyökerezik majd meg benne. A legtöbb káros séma pontosan pici korban ég bele a gyermekbe, amely elkíséri akár az egész életútja során is, és ami egy ártatlanabbnak vagy önzetlenebb lelkületből származó bölcseletnek tűnik, az a mélyben bizony annál jóval árnyaltabb és komplexebb jelentéstartalmú, amely nem biztos, hogy annyira az egyént szolgálja és épít, de ezt akkor a gyermek még nem tudja tudatosan. A gyermek ezután az iskoláskorban találkozik először az ingerek szinte végeláthatatlan kavalkádjával, életének első nagyobb és tágabb közösségében, amelyek mindenkire hatást gyakorolnak, természetesen függően a személyes habitustól. Aztán ezen sémák az idő előrehaladtával csak egyre mélyebbre ülepednek le, és az ember cipeli őket, akár egy mázsás követ, és még csak nem is tud róla. Az újabb állomás, amikor a tanintézményke falai után az ember kikerül a zord és kíméletlen nagyvilágba, és az addigi idillibb, gondtalanabb életének vége szakad. Ahogyan elkezdünk nőni, fejlődni, a test éhsége is megnövekszik, és ahogyan ismerjük meg a világot, tárul ki előttünk annak gigantikus organizmusa, és szinte falni kezdjük az abból konstans áradó ingerületeket, amelyeket egyénfüggőn megjegyzünk, eltárolunk. Sokakat azért, mert számunkra rokonszenves, vagy pedig azért, mert az embert tekintélyelvűsége okán előszeretettel ragadják meg azon impulzusok, amelyeket egy híres ember mondott, egy olyan személy, aki a társadalmi hierarchiának egy nívós lépcsőfokán helyezkedik el, vagy pedig azért, mert amiket többen mondanak a nagy számok törvénye alapján, az biztosan építő is. Ezek a szavak, kifejezések egy idő után aztán szlengekké válnak, megkerülhetetlenül részeivé olvadnak a társadalmi felfogásnak, egyfajta hivatkozási alappá formálódnak, amiket előszeretettel használnak egyre többen és többen. Mert trendi, mert más mondta, aki híres, mert jópofa, mert bizonyított és még lehetne sorolni. Találkozunk vele a mindennapi életvitelünk során, de árad a szórakoztatóiparból, a médiából, a rádióból, egyszóval szinte mindenhol találkozunk velük, hiszen részét képezik már a világnak. És mivel az ember, amit tud, lát, és amit szeret, arról beszél, így ezeket állandóan örökíti és továbbadja, akár a családjának, akár tágabb környezetének. Rengeteg ilyen séma és bölcselet mozog mondhatni közszájon, és ezek közül most arra szeretnék fókuszálni, amit talán az egyik legtöbbet használunk, nevezetesen a tiszteletben tartom a véleményedet jeligéjűt.



Szerintem nincsen olyan ember, aki ne használta volna vagy ne használná folytonosan ezt a mára már klasszikussá váló mantrát, szinte kortól-nemtől függetlenül. Ha az ember mélyen magába né az Ő lélekelevenítő kegyelmükkel, akkor megpillanthatja, hogy nem is a külső forrást szükséges először szemlélni, magán kívül keresni a példákat, hanem ott lapul őbenne a gyarlóság, a képmutatás, hárítás és önzés. Magam is bizonyságot teszek róla, hogy bizony előfordul, hogy mind a mai napig élek ezen szavakkal, de ez kifogás, barátom! Hányszor, de hányszor hallottam már embertársaimtól vagy mondtam magam is a másik félnek. Ha egy kényes szituáció adódik, ha egy kellemetlen élethelyzet mér próbát az emberre, ha valóban az őszinteség és a léleknek a megváltást jelentő szembesítés lenne a fő cél, ilyenkor szinte mindig élünk ezzel a kifogással és hárítással, hogy tiszteletben tartjuk a másik felet, hogy véletlenül se bántsuk meg azt. Hogy még véletlenül se kockáztassunk, hogy esetlegesen a szelíd, alázatos, de tűzzel égő és erővel teli szavainkkal tükröt állítsunk Lélek által a másik félnek, hogy abban megláthassa önnön hibáját és ezáltal a lélek gyógyulásának útjára léphessen. Nem! Annyi, de annyi ilyen szituáció adódik egy ember életútja alatt, és annyiszor bukunk el a gyengeségünk és képmutatásunk okán. A tiszteletben tartom a véleményedet, az valójában egy gyenge kifogáskeresés, a lélek igazának elhallgatása, amely minden esetben a félelemből táplálkozik, hiszen ilyenkor az ember fél és aggodalmaskodik, hogy ha az igazat szólja, azzal akár egy barátság, egy családi kötelék is felértékelődhet és elszakadhat. Ezért mindig könnyedebb remek stratéga módon, manipulatívan, gyáván és meghunyászkodva azt mondani, a mit a másik hallani szeretne, semmint hatalommal és erővel Lélek által szólni az Igazságot, amely lehet, hogy megütközést szít és haragot, indulatot gerjeszt, de életet ad és megszabadít. Mert legyen bármilyen kínos és áldozatot hozó is egy ilyen helyzet, sosem lehet azt elfedezni önnön kifogásainkkal, testi magyarázkodásainkkal. Barátom, Krisztus egzakt módon elmondta: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.” Mert elmondta az Egyetlen Mester, hogy az Igazság botrány, és boldog, aki abban meg nem botránkozik. De a legtöbb ember a tékozló és testi mivolta miatt így tesz, de ez is a kegyelmi ajándék, amely az emberérét van! Krisztus szava, tanítása az Igazságon alapult, és azért tette azt vele az akkori kor vallási rendszere, amit, mert tudták, hogy igazat szól, és veszélyben érezték általa a saját kiépíttet hatalmi hierarchiájukat, tekintélyüket. És mivel a Megváltó sosem azt mondta senkinek sem, amit hallani akart, ezért volt mindig igaz, és ezért álltak rajta bosszút. Az Igazság a fegyver, a kétélű kard, de aki azt nem forgatja lélekből, az magát vágja meg vele, és a saját lelkét taszítja a kárhozatba. Krisztus sosem mondta azt, hogy tiszteletben tartom a véleményed, mert nem akarlak megbántani. Éppen ellenkezőleg cselekedett, és szüntelen azt mondta, amit a legtöbb fül sosem szeretne a hallani, de így hozta el sokak számára a megváltást. Úgy fogalmazott a Megváltó a századosnak, hogy: „Eredj el, és legyen néked a te hited szerint.” Ez úgy tűnhet, mintha azt mondaná, hogy tiszteletben tartalak, de ez nem így van. Ez azt jelenti, hogy mindenkiben, amilyen lelki minőség gyökeredzett meg, az olyan gyümölcsöt fog teremni.  Mivel a százados hitt Benne, ezért meggyógyult a beosztottja azonnal.


Gondolj csak bele, barátom, hogyan lehetne tiszteletben tartani valaki véleményét, akivel te nem értesz egyet?  Végig gondoltad már ezt, mélyen értelmezted lélekből, hogy miként lehetséges valakit tisztelni, akivel nem egyezik a véleményed, felfogásod? Képtelenség! Főleg a lélek mezsgyéjére vetítve, miként lehet tiszteletben tartani valaki véleményét, aki teszem azt konstans mód az élet ellen tör és habitusa is meddő csírát terem? Azt lehet mondani egy ilyen embertársnak, hogy semmi baj, tiszteletben tartalak? Inkább nem igazítjuk ki, nem szembesítjük általuk az Igazsággal, és mondjuk ezt? Elkeserítő, hiszen lehet, hogy a másik fél élete múlhat a szavainkon, még ha nem is szó szerinti értelmezésben. Olvasható, hogy az sem jó és ildomos, ha valaki mindig őszinte, mert olykor szükséges húzni egy határt, hogy ne haragítsunk magunkra mindenkit és ne bántus meg a másik felet. Igaz, hogy az őszinteség között is van különbség, mivel az akkor épít, ha lélekből fakad, és nem a test erőszakossága és saját igaza hatja át. De barátom! Sosem lehet az Igazságot elhallgatni! Aki állítólagosan Bennük jár és a keskeny út szőlőmunkása, aki valóban hallja az Élet Szavát, az nem lehet megalkuvó, még ha ezzel azt is kockáztatja, hogy mindent elveszít és magára marad, persze a törvény betartása és a megfelelő lelki minőség keretén belül. Azt mondta Illés próféta a sokaságnak, hogy: „Meddig sántikáltok kétfelé?” Hiszen Krisztus elmondta, hogy vagy az Isten, vagy a Mammon, és nincsen arany középút. Két út van csak. Amikor valaki azt mondja, hogy tiszteletben tartom a döntésedet, akkor sántikál, hiszen langyosságban jár, ahogy a Megváltó is fogalmazta a Laodiczeabeli gyülekezet angyalának: „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” Aki így szól, az nem mer, fél, és ezért inkább elhallgatja az igazat. De ezzel nem tesz jót, nem cselekszik igazul, sőt! Nem létezik, nem létezhet olyan élethelyzet, barátom, amikor az Igazságot valaki nem mondja ki. Szükséges kimondani, hogy másik általa megmenekülhessenek. Nem a gyarló emberi száj által, hanem az Élet Szava által, aki használja az egyént. Muszáj a kard, hogy az megütköztessen, és felébresszen a langyosságból.  Talán a sötétség tiszteltben tartja a világosságot? A világ így tett Krisztussal? Tiszteli a szeretet a félelmet? Hogyan lehet tiszteletben tartani a gyarlóságokat és a hiábavalóságokat? Hogyan lehetséges valakinek azt mondani, aki még profán és sántikáló, teljes nyugalommal és önbecsapással, állítólagosan Bennük járva, hogy tiszteletben tartom a döntésed? Lehetetlen! De az, hogy legyen mindennek a maga hite szerint az másik, hiszen ennek így szükséges lennie. Ameddig ezt nem érti meg valaki és ezzel nem szembesül, addig nem járhat Bennük. Ezért igaz az is, barátom, amit Pál apostol mondott, hogy: „Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!” Azért, mert valami népszerű, mert híres, mert sokan szólják, az még nem jelenti azt, hogy azt nem lehet felülvizsgálni. Aki Eléjük viszi az olykor jogos kételkedését, ott válaszokat fog kapni, és le fog előtte omolni a hazugság bábeli magasságú tornya. Kívánom, hogy ha nem értenéd ezen szavakat, akkor kérd Tőlük rá a megértést, és Lélekből kapni fogsz, barátom.

Az Élet Urának és a Legdicsőbb Fiúnak a kegyelme legyen mindannyiunkkal!

Üdv.

Tamás

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!