Őket láttad vagy azt, amit látni szerettél volna?

Barátom! Egy igazán botrányos, akár indulatokat is szító, erőteljes és a test számára érthetetlen és felfoghatatlan megértéssel kezdeném ezt a bizonyságot, amelyért mint mindig, örök hála és dicsőség a Menny és a Föld Teremtő Gondviselőjének a Dicsőséges Fiúnak mindörökre! Az igazság az, amit megérthettem a kegyelmükből, hogy nem létezik ezen a Földön, nincsen ebben a létsíkban olyan Név, vagy nincsenek olyan Nevek, akiknek a szentségükkel és a mindent átható, glóbusz-szerte ismert népszerűségükkel az egyszerű egyén ennyire takaródzna, azokat felhasználva ilyen álnok, képmutató, számító és manipulatív módon használná azt fel a saját dicsőségére, önnön vágyainak és hatalmi pozícióinak előre mozdítása érdekében. Az Ő Lelkük és Nevük, az Igazság neve, az Életnek Szava az, amelyet mindenki szeretne magának, főleg birtokolni, de egyrészt azt nem lehetséges, másrészt erre a legtöbben úgy vágynak, ahogy azért ne szembesülhessenek azon gyarlóságaikkal, amelyek ott lapulnak a lelkük, szívük mélyén. Nem volt sosem, nincsen és nem is lesz még egy olyan Név, mint az Övék, amely az emberi önzőséggel, egocentrizmussal, önámítással és álnoksággal elfedezné az egyén vétségeit, azt felemelné, a társadalmi hierarchia egy nívó lépcsőfokára mozdítaná el. Az Ő Lelkük és Nevük, amely áthatja már kezdettől fogva az ember életterét, amely erkölcsi normatíva alapja a keresztény fundamentumokra épülő Európának és megannyi társadalomnak;  amely ott rezonál a legtöbb hívőt magába olvasztó megavallásban; feltűnik a tágabb makro környezetben; áthatja a társadalmakat formáló és irányító eszmerendszereket; kihat az egyén privát életére, de főleg legmélyebb intim szférájába is; és ott van akkor is, amikor örömittasan vagy éppen ennek inverzeként, indulattól vezérelve adunk választ egy bizonyos reakcióra, legyen az hálaadás vagy éppen nyomdafestéket nem tűrő gyalázkodás. Nem létezik ezen a mezsgyén olyan híres és emlegetett név, mint az Övék. Vagy a pozitív minőségében, vagy pedig alpári módon, de szinte minden ember kimondja ezen szavakat, nem hiába, hogy a filmiparon belül is ennyiszer halljuk azt viszont az egyes alkotásokban, gondoljunk csak a „Hála Istennek” vagy a „Krisztusom” jeligéjű felkiáltásokra, nyugtázásokra, amely szavakat az egyszerű ember is éppen úgy használja a mindennapi életvitele során. Lehet rajongani érte, lehet megvetni, de egyet nem tud senki sem: közönyösnek maradnia annak, aki azt már hallotta, a Név mögött rejtőző Igazságtartalomnak a lélekelevenítő dicsőségét már tapasztalta. És éppen ezért, mivel szinte mindenütt jelen van, számos ember kovácsol ebből önkényesen státuszt és elismertséget. Nincsen még egy olyan Név, mint az Övék, amellyel ennyiszer tört volna az ember az Élet ellen, amely ennyi kárt és pusztítást okozott volna, amellyel ennyiszer alázta volna meg a Teremtést, és amelyet ennyiszer fordított volna ki a megalomániája és a hataloméhsége okán. Isten, Igazság, Krisztus, Szent Lélek, szinte alig van, aki ne hallotta volna már ezen szavakat, de csak nagyon kevesen azok, akik értik is, élik és lélekből a jelentésüket, akiknek ezek már nem csupán üres szavak, hanem a szabadulást adó igaz Élet. És hogy miért tettem ezt a kitérőt, bevezetőt, de inkább felvezetőt? Azét barátom, mert Krisztus elmondta, hogy számos hamis próféta támad majd az utolsó időkben, akik még ha lehet, a választottakat is eltévelyítik. Antikrisztusok jőnek elő a háborgó tengerből és törnek a veszedelemre. Istentelen tetteket végző emberek, akik becsapják az Ő dicsőségükkel embertársaikat. Olyan, egyének, akik azt mondják kőbe vésve, hogy már látták Őket, találkoztak Velük, és az ebből az állítólagos vízióból, kötelékből származó potenciál okán húznak abból hasznot és nyerészkednek, vezetnek félre és próbálják meg igazolni a testi vágyaik gyarló és hazug kívánalmait. De vajon aki már látta Őket, az tényleg Őket pillanthatta meg, vagy talán csak az elméjének fantazmagórikus játéka csalta kelepcébe? Mi a bizonysága annak, hogy valóban Ők voltak? Mert azt az egyén váltig állítja? Lehetséges-e egyáltalán embernek meglátni az Ő dicsőségüket?

Barátom! Kezdeném pár kijelentéssel, ami teljesen egyértelmű és kikezdhetetlen, és valahol meg is válaszolják az előzőleg feltett kérdéseket: „…a ki engem látott, látta az Atyát…” – mondta Krisztus, de továbbá azt is megfogalmazta, hogy: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.” De az egyik legfontosabb, hogy: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.” Az Örök Megváltó hangsúlyozta, hogy az Isten lélek, és akik őt imádják, azoknak lélekben szükséges őt imádniuk. Az Ószövetség történeteiből, de főleg a mózesi passzusokból tudható, hogy az Úr sosem fedte fel az arcát halandó embernek. Soha senki sem láthatta az Ő igazi arcát, teljeségének ragyogását, még az a Mózes szolgája sem, aki egyedülálló ilyen téren a próféták között, hiszen nem volt rajta kívül és nem is lesz már olyan ember, aki Őt színről-színre láthatta, vele közösséget alkotott volna. Természetesen ő sem az Atya teljességét szemlélte, hiszen azt ember nem élnél túl, de jóval közelebbi volt vele a kapcsolata, mint bárki másnak Krisztuson kívül. Amikor Mózesnek megjelent az Úr csipkebokor formájában, akkor Mózes eltakarta az arcát Előtte félelmében. De később maga mondja el neki az Úr: „Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.” Senki soha nem mehetett fel Hozzá a hegyre úgy, ahogyan Mózes. Amikor Mózes beszélt az Úrral, úgy fénylett a bőre, hogy egy kendővel takarta azt le, amikor a néphez beszélt. A Biblia későbbi részeiben olvasható, hogy akár Ezékiel próféta, akár a Jelenések könyvében János apostol is beszámolnak arról, hogy lélekben elragadtattak, és nagyon nehezen értelmezhető, szimbolikával teli jelenést tapasztalhattak. Ők sem az Atya lelki minőségét pillanthatták meg, hanem bizonyságot kaptak Róla úgy, ahogyan az nekik rendelve volt a megértésük gyanánt. Ők mindenkihez úgy szólnak, ahogyan arra az adott egyén a leginkább fogékony. De soha, sehol sem olvasható az, hogy bármelyik próféta is látta volna az Arcukat. Mindegyikük, akiknek volt megélése leírta a saját vízóját, amely telve volt a költői eszköztárak széle spektrumával, de sosem számoltak be arról részletesen, milyen is volt az Arcuk. Az Atya lélek, és mivel az ember gyarló, vétségektől roskadozó, így senki ember sem pillanthatja meg sem az Atya, de Krisztusnak sem a valódi arcát, mert azt senki sem bírná meg fizikális testben! Tegyük fel a kérdést, barátom? Kik is vagyunk mi, hogy szeretnénk látni az Ő teljességüket? Méltóak vagyunk mi rá? És mi lenne, ha netalántán mégis megpillantanánk Őket? mennyivel adna az egy többletet a számunkra? Előnyünkre válna vagy hátrányunkra?  Hiszen visszaélhetnénk vele és felhasználhatnánk azt a saját hatalmi törekvéseink okán. Egyáltalán Nekik szükségük lenne arra, hogy bárki embernek is megmutassák az igaz valójukat? Nem Nekik van szükségük ránk, barátom, hanem nekünk Rájuk! Soha senki sem láthatta Őket. Talán nem követek el azzal vétséget, ha leírom, hogy magam bizony sokszor találkozhattam már lelki elragadtatásban Krisztussal, sőt: nagyon sok alkalommal így is ápolok Vele köteléket. Az egyik ilyen megélésben, jelenésben az Atya lelke is ott volt Velünk, de maga Krisztus mondta nekem, hogy még csak Rá se nézzek! Ez emberi szavakkal megmagyarázhatatlan, de olyan érzés kerített hatalmába és csak egy lelki megélés volt -, hogy szinte letaglózott. Krisztus ezután a lelki ruhájában, hófehér ragyogásában pillanthattam meg, és Ő kérte, hogy Rá viszont bátran nézzek, de képtelen voltam! Mintha összementem volna előtte egy porszemmé lélekben, és képtelen voltam felnézni Rá, és itt érthettem meg, hogy a tiszta, az igaz előtt egy csepp talmiság sem állhat meg! Akkor ki az, aki az Atyát láthatná, barátom? Soha, egyetlen egyszer sem láttam Krisztus arcát, és ez a bizonyságom, hogy amit tapasztalhattam, az igaz, és nem a testem vágyai, az elmém fantáziája játszott velem és csalt kelepcébe, hiszen az is megíratott: „hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.” Ebben is volt már részem, több megkísértésben is látásban, és borzasztó volt, tehát megláthattam lélekből a különbséget az igazság és a hamisság között. Ezen rendkívül intim megéléseket nem az önnön dicsőségem okán tettem közzé – ha így volna, kérem, hogy Ők fenyítsenek meg -, hanem az Igazság okán bizonyságul.

Ehhez képes érdemes megnézni, hogy ma mennyien számolnak be arról, hogy milyen jelenésekben, mennyei látomásokban volt részük. Szinte kínos mérnöki alapossággal és precizitással, részéletekbe menően taglalják a megéléseiket, de barátom! Nézd meg a fa gyümölcsét. Hiszen a legtöbben, akiknek ilyen állítólagos elragadtatásban volt részük a kapott bizonyságot, ízes mannát vagy a széles publikum elé tárják, vagy pedig elferdítve azt haszonszerzésre használják, eltévelyítve ezzel is a hiszékeny embertársakat, és még csak nem is élik meg annak fontosságát lélekből, hogy amit láttak, az nem az Igazság volt, hanem  a saját testük vágyképzetének kivetülése. De aki így cselekszik, az elvette a jutalmát a világtól! Hiszen számára fontosabb a dicsőég, az emberi visszajelzés, az ebből adódó nyerészkedés és pozíció, hírnév és rang, mint az, hogy Ők jutalmazzák meg érte. Hiszen aki ilyet tapasztalhat, az személyes és senki másra sem tartozó megélés, amit csak az adott egyén kap! Magam is leírtam a megéléseimet, ez igaz, de azokat nagyjából érintettem, nem pedig részeletekbe menően taglaltam és azokért soha semmilyen hasznot nem kovácsoltam, és tettem azért, hogy abban nyilvánvalóvá váljon az Igazság! Mert akiknek Ők megjelennek, akiknek Ők adnak, az nem kivételes státusz, hanem bizonyság a kegyelmükről, és abban mindenki részesülhet, aki azt gyermeki alázattal kéri. Mert kit így, kit meg úgy halmoznak el a telítő kenyérrel. Ki álmokat lát, ki látásokat kap. De hogy ezekben valakinek része lehet, az nem annak bizonyítéka, hogy az adott egyén kivételes, hanem pontosan ennek inverze: hogy még mindig gyarló! Hiszen aki kisded, az folytonosan látja az Ő arcukat, annak nem szükséges ezt bizonygatni. De a megkövült szívű fel-nőtt minduntalan bizonyságra vágyik. Aki újjászületett víztől és Lélektől, aki nem csak hallja az Életnek Szavát, hanem azt meg is cselekszi, akik képes megüresíteni magát az Igazság előtt, az felemeltetik, és az mindig látja az Ő dicsőségüket! Mert Ők Lélek, nem pedig test és vágyak. Az, hogy Istent senki sem láthatta, csak a Fiú, az azt jelenti elsősorban, hogy csakis a krisztusi lélekkel lehet benne lenni és maradni abban az állapotban, amely örök életet ad és szabadulást a világi gyarlóságok rabigája alól. Krisztus az út, az igazság és az élet. Aki Őt látja, az Atyát látja, de nem látomásban, nem jóságos öregemberként, aki a trónján ül és ítéletet hoz, hanem elsősorban cselekedetben, lelki minőségben! Hiszen aki arra az emberre ránéz, aki azzal az egyénnek beszél, az is láthatja Őket, mert arról tesz bizonyságokat, Őket méltatja. Ezt jelenti világolni, ilyen az, amikor a hegyen épített város tündököl. A legtöbb esteben, aki propagálja azt, amit látott, valójában semmit sem látott. „…boldogok, a kik nem látnak és hisznek.” - mondta a Megváltó! A test vágyja szüntelen a bizonyságot, mert önző és, eközben nem veszi észre a hazugságot, de a lélek maga a bizonyság! „Senki se csalja meg magát. Ha valaki azt hiszi, hogy bölcs ti köztetek e világon, bolond legyen, hogy bölcscsé lehessen.”  - olvasható a Korintusiaknak írt levélben. Az emberek becsaphatóak, Ők nem. Gyümölcseiről ismerszik meg a fa. Aki dicsekszik azzal, hogy ő látott, az vak még, de aki cselekszik lélekből, az lát igazán. Már nem a láthatókat, hanem a láthatatlanokat. Az az ember mindig látja Őket, és akik ránéznek és beszélnek vele, azok is látják benne Őket. A kisded, igaz beszélni sem tud, mégis ott ragyog benne a Mennyek országa, mert nem a szájával szól ő, hanem a tetteivel.

Kívánom, barátom, hogy az Ige Tervezőjének és a Hússá és Vérre lett Tökéletesség Szavának a Lelke legyen mindannyiunkkal! Üdv. Tamás