Víz, kenyér, bor

Egyéb
Locoen•  2023. június 10. 20:06

Mi a Miatyánk valódi üzenete?

 

Ismeretlen, mégis lélekben oly közeli szőlőmunkás barátom! Egy igazán botrányos, indulatokat szító, megütköző és a testi akaratból szemlélve elfogadhatatlan, feldolgozhatatlan bizonyságot török meg veled is. Boldogok, akik meg nem ütköznek az Igazság szavában, ahogyan Krisztus is mondta, de a testi akarására fel-nőtt, a megkövültebb szívű felnőtt számára elengedhetetlen az olykor kínzó szembesülés, amely felrázza őt a langyos állapotból. Minden jó és tiszta adomány magától az Atyától való, akiben nincsen változás vagy annak árnyéka, ahogyan megíratott. Így amit adhatok ismételten, gyarló és máig elbukó egyszerű ember, az nem a magam érdeme, hanem az Ő dicsőségüknek a záloga, hiszen érdem nélküli vagyok, mégis, mivel kisdedi módon igyekszem fürdőzni a Lelkükben, kegyelmükben, így vezetnek és mennyei mannával etetnek, hogy elteljek és lélekben bővölködjem, mert erre elsősorban nekem, gyarló embernek van szükségem. Botrányosak lesznek ezen szavak is, de imádkozom érte, hogy ha nem értenéd ezen sorokat, akkor kérd azt személyesen, gyermeki módon Tőlük, és minden megértésre elvezet majd a Lélek. Mert az Igazság nem embertől való, azt csakis a Lélek képes kijelenteni a lélekbe. És aki zörget, annak ajtót is nyitnak, ahogyan az Örök Mester is mondta. Amit itt átadok, vizsgáld meg Velük, ne fogadd azt el azonnal. Vidd a kegyelmes színük elé, ahol ha megáll, akkor megerősíttetik, ha nem, akkor kivágattatik, de úgy fogalmazta Krisztus, hogy gyümölcseiről ismerszik meg a fa. A gyümölcs nem hazudik, az árulkodó, és aki lélekben jár, az kap látást, hogy ezt megpillanthassa. Ahogyan az Úr fogalmazza, aki Benne jár, az ítélője lesz a házának. Fájdalmas meglátni azt, amiben az ember olykor akár egy egész életen át is bele volt ragadva, hogy milyen hazugságok és manipulatív ármányok tekeredtek rá, hogy mekkora lomhalmazt hordott össze magában, de boldog az, aki ezt még idelent megpillanthatja. Mert a kezdeti felismerés, szembesülés kínzó, de aki Hozzájuk kiált, az megkapja Tőlük az erőt is, hogy azt elviselje, és utána a kezdeti szomorúság örömre változik majd. A test ezzel szembesülni képtelen, hiszen önző, de a gyermeki lélek másként szemlél. Imádkozom érte, hogy te is lásd meg, barátom az Igazságot, ami ott van a szemünk előtt mindvégig, de azt csak az pillanthatja meg, aki vakká vált a világra, testi indulataira. És akinek megnyilatkoznak a lelki szemei, az egyre inkább nem ütközik már bele a szembesítésekbe, sőt: hálákat ad Nekik azokért. Áldott legyen az Ő Lelkük és Nevük mindörökké, Mennyen és Földön is!

 

Azért lesz ez a bizonyság megbotránkoztató a túlságosan is testi ember számára, mert ismételten egy olyan dogmával, túlságosan is egypólusú, zárt rendszerrel szembesít, amely az Igazság Szavával, Krisztus tanításával, beszédével együtt is is alaposan félre lett értelmezve, magyarázva a testi erőlködés, akarás okán. Mert sokan hiszik, hogy az Igazság olyan, mint egy vers: mindenkinek mást és mást ad. Ahány szemlélő, annyifajta érzelmi töltet, impulzus, ami képes kiváltódni az egyénből, de ez nem igaz. Mert az Igazság Egy, ahogyan az értelmezése sem több. Lehetséges többfajta úton is eljutni egy-egy bizonyság lelki megértéséig, hiszen az Atya mindenkit úgy szólít meg, ahogyan arra az adott ember a leginkább fogékony. De a többfajta megélés egyazon megértésbe vezet. Nem lehetséges olyan verzió, hogy míg nekem egyfajta kijelentés pecsételődik a lelkembe Általuk, addig más teljesen más megértést kap. Ilyen nem létezhet, mert az nem a Lélek Igazsága, hanem a testé, a világé. Az Örök Megváltó a lelkünk épülése gyanánt nekünk adományozott Miatyánk imádsága-csokra is egy olyan szerves része a Bibliának, amelyet alaposan tévesen értelmeznek már annyi ideje óta, és rengetegen nem élik meg lélekből annak valódi üzenetét. Mert a Miatyánk, barátom egy kódolt levél, mondhatni egy szerelmes levél a Lélek nyelvén, amely a kisdedi léleknek szól, akárcsak az Igazság maga. Nem hiába mondta azt Krisztus, hogy hálákat ad az Atyának, hogy a Igazságot elrejtette az okoskodók, önmaguk szemei előtti bölcsek elől, és azt megjelentette a lélekben kisdedeknek. Direkt a Biblia említése, hiszen sokan a könyvet tartják tévesen Isten Szavának, és a vallásokkal ismerkedők, vagy akár a mára már bennfentesebb keskeny útjárók zöme is a könyvek hasábjain ismerkedett meg először az Igazsággal, hallott Istenről, olvasott a Megváltóról. Magam is meggyőződtem róla, hiszen sokat forgatom, hogy az emberiség számára írt talán legfontosabb könyv, de mint ilyen, csupán könyv, papírlapok halmaza. Krisztus maga mondja, hogy az Isten az Él-Ők Istenem, nem a holtaké. De azt is elmondta: "Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!" Annyira nyílt és megcáfolhatatlan, mégis rendre szembe megyünk ezzel nap mint nap, természetesen ima a kivételekért. És itt érkezünk el oda, hogy mi is fontosabb a hitnél? Egy dolog van csupán: a személyes meggyőződés! Mert erre a legintimebb és legcsodálatosabb kötelékre épül az egész Igazság. Az Élet Szavára és a benne meggyőződő, cselekvő, szembesülő és végig állva maradó szelíd gyermekre. Ez az igaz lelki Élet. Azért alakulhattak ki dogmák, babonás félreértelmezések, mert az emberek zöme - legyen az önmagát hívőnek tartó, állítólagos, önjelölt Krisztus-követő személy, vagy a vallásokkal szimpatizáló ember – tekintélyelvű és emberkövető, az embertársait felmagasztaló, aki nem személyesen, hanem elsősorban másokat követve, másoktól hallva hiszi magát hívőnek. De az Igazság az személyes alapokon nyugszik. Azt nem képes igaz és jó módon, tisztán és léleképítőn elmondani, átadni lélekbe egyetlen ember sem. Azt csakis az Atya Lelke jelentheti ki, és aki kéri azt Tőle Krisztuson keresztül kisdedi módon, meg is fogja kapni, amit szükséges megélnie. A személyes meggyőződés hiány vezet el oda, hogy az ember nem mer megkérdőjelezni, nem mer kételkedni, nem hallgat a lelkiismerete hangjára, hanem mindent elfogad, amit másvalaki mond, aki úgynevezett híres ember, valaki olyan, akit sokan követnek, aki széles körben populáris, aki valamiben szakértő, bennfentes, kitüntetett. Krisztus azt mondta, hogy gyümölcseiről ismerszik meg a fa, Pál apostol pedig úgy fogalmazta, hogy mindent megvizsgáljunk. De Általuk, nem magunktól erőlködve, a test önzésével. Mert akinek van személyes meggyőződésen alapuló köteléke Velük, az megkapja a látást is, és főleg magában fogja felfedezni a gyarlóságot, a hazugságot, mert az bizony ott tekergőzik, és csak utána kint, mert ami kint, az bentről fakad!

 

A Miatyánk, barátom az nem egy imafüzér, amit a szájával mond ki az ember. Nem egy naponta, főleg este lefekvés előtt elmantrázott, sokszor unott, kötelességtudatból, a testi erőlködés okán ismételt fohász, amit a legtöbben elkövetnek, hanem egy kódolt lelki üzenet. Azt mondta Krisztus, amikor imádkozunk, ne legyünk a szavak szaporítói, mert a farizeusok ilyenek, akik szeretnek sokat beszélni: "És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle." Mivel Krisztus maga volt az Élet Szava, aki hússá és vérré lett a gyarlóságunkért, ezért ha erre építünk, akkor egyértelműen látható, hogy a Miatyánk is megannyi szó és mondat, így ilyen téren ennek az ismételgetése, akár napjában többször is nem lehet egész egyszerűen helyénvaló az Élet Ura előtt, hiszen csak terheljük Őt a szavak halmozásával, ráadásul szüntelen ismételgetésével. Az olyan elemi fontos tényezőt pedig már eleve árulkodó, hogy: "És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat." Ismerős lehet ez sokaknak. Egészen egyszerűen sokszor úgy érzem, hogy a legtöbben a Biblia bizonyos passzusait szinte sosem olvasták el, mert az nem lehet, hogy ennyien, ennyiszer tesznek az ellen, ami írva van. Nem magam vagyok ilyen bölcs, ezeket nem magam találom ki, hanem azt mondom, ami nyílt és egyértelmű. Ha valaki szüntelen imádkozik a szájával, főleg mások előtt is, azzal semmit sem bizonyít Istennek, csak a saját magának! Neki nem is szükséges semmit sem bizonygatni, mert az is testi erőlködés. Aki viszont lélekben cselekszik, az bizonyságot tesz arról, Kik is küldték őt el. Mindig árulkodik a gyümölcs. Ha a Miatyánk tehát nem egy repetitív fohász-csokor, akkor mégis mi lehet annak kódolt tartalma? Ez barátom nem más, mint egy Lélektől való szerelmeslevél, amiben az Atya azt nyilvánítja ki Krisztuson keresztül, hogy miként is építsük fel a hitünket, a lelki életünket Bennük! Ez mag az egész Miatyánk lényege, erre épül fel az egész Igazság, Krisztus szava, tanítása, bizonyságai. Ha valaki ezt nem éli meg lélekből, hanem jelentődik ennek igazságtartalma ki a lelkében, az miként képes megélni azon szavaknak a lényegét? Hogyan érthetnék magam valamit, hogy beszélhetnék valamiről, aminek nem élem lélekből az igazságát? Hogyan beszélhetnék arról másnak, miként lenne bennem tűz, hogyan világolhatnék, ha azt emberektől hallottam, de nem a Tökéletes Gondviselő édesapa jelentette azt ki bennem? Azt is mondta az Egyetlen Pásztor, hogy: "Dicsőséget emberektől nem nyerek." Pál apostol pedig úgy fogalmazza: "Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által." Ezért van elemi jelentősége a személyes meggyőződésnek.

 

Az egész Lélek általi bölcsességgel van felépítve az elejétől a végéig. A kezdésben rámutat, hogy ki is az, akihez imádkozunk. Mert tudni szükséges, lélekből élni, hogy kinek adod a hűségedet, és csakis Egy az Isten. Azt mondja az Úr: "Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kivül nincs Isten!" Ő az Ég és a Föld Teremtője, az Ige Alkotója, egyedüli Isten, és minden, ami rajta kívül esik, az hazugság. Ez az egyik legfontosabb, hogy Hozzá imádkozol, Vele beszélgetsz, akár gyermek a Szülőjével. Mert az Övé minden dicsőség és hatalom mindörökké. Tejhatalmú Isten. A következő passzus is nagyon fontos, és ez az, amiben talán a legtöbben elbuknak. Mert semmit sem ér a hit, és nem csak akkor, ha nincsen személyes meggyőződése valakinek Róluk, de akkor sem, ha nem hagyja valaki, hogy szüntelen az Ő akaratuk valósuljon meg benne. Ezért mondta azt Krisztus, hogy mindent! engedjünk el érte, és sokan itt vétenek. Mert a testi akarásuk, az önzésük még megmarad, és csak hiszik, hogy odaadtak az Igazságért mindent, de a teljes lemondásra csak kevesen képesek. Magam is gyarló vagyok még ilyen téren is, de az élem lélekből, hogy a lelkem, az életem már az Övék. Nem magam döntök róla, nem az önmagam az, ami számít. Ezeket igyekszem mind elengedni Értük. Mert így lesz valaki megüresedve, ahogyan Krisztus is volt szüntelen. Üres volt a világra, és így lett megtöltve Igazsággal. Így volt ő a buzgó vizek kútfeje. és ahogyan fogalmazta: "Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije…" Tehát szükséges elfogadni, hogy az ember gyarló és fél-elem. De az Atya egész és tökéletes. Ezért fontos, hogy mindig az Ő akarata valósuljon meg, és nem csak a Mennyekben, hanem idelent élve az ember lelkében is, hiszen aki születik, az testbe teszi azt, és nem ok nélkül látja meg a napvilágot. Amíg idelent élünk, amíg tart a kegyelem, addig úgy szükséges cselekedni, hogy az az Atya dicsőségére váljon, amiben kedvét lelheti. Mert akiben ott van az Ő akarta, az tud világolni szelídséggel, tűzzel, hatalommal és erővel. Egy másik félreértelmezett részegység. Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket még ma. Nem a fizikális eledelre gondol elsősorban. Persze az is fontos, de ezt nem úgy szükséges értelmezni, ahogyan a filmekben is a család egymás kezét fogva az asztalnál imát mormol. "Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját." – mondta Pál apostol. Fontos a testnek az eledel, de messze nem annyira, mint a léleknek az Ige! Azt mondta a Mester: "Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem." Ez a lelki kenyér, a mennyei manna. Ez a mindennapi kenyér, ami ha megadatik, akkor a lélek többet meg nem éhezik a világra. És aki ezt meg is töri az embertársaival, annak bőséggel adatik, és bőven lesz adnia, hiszen mindig kap. Mert az ember csak abból tud adni, amiből feleslege van. És még ma, most. Nem tegnap, nem holnap, hanem ma, mert az Isten az a vagyok. Ezután rátér arra, hogy semmit sem ér a hit, ha az ember lelkében nincsen megbocsájtás embertársai iránt. Azt mondja a Mester: "Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal." A két nagy parancsolat: "Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat." – mondta a Megváltó. A háborgatással, megaláztatással szembeni alázat, irgalom, szelídség és hosszútűrés azok, amelyek többek között az Atya gyermekeivé tesznek valakit. De sokan tévesen értelmezik, mert a felebarát szeretése nem testi, világi giccses és humánus szeretet, elfogadást jelent, mert igaz módon senki sem képes így szeretni, ez képmutatás. Az ember képtelen a lelki szeretetre, mert önző és birtokláson alapuló az az ő szeretete. Lélekből szeretni csakis az Atya képes, és aki Hozzá fordul Krisztuson keresztül, az kap az Ő lelkéből. A kenyér megtörése az egyetlen mód, hogy szerethessük embertársainkat, főleg azokat, akik minket bántanak és megaláznak. Mert nem azokat szükséges szeretni, akik velünk igazul cselekszenek, hanem azokkal, akik minket átkoznak. Még maguk sem élik ezt lélekből, de nekik van a legnagyobb szükségük az Atya szeretetére, szerére, ami etet. Szer-etet. Szeretni az ember lélekből csak úgy képes, ha amit kap bizonyságot Tőlük azt meg is osztja önzetlenül és ingyen. Kimondja az Igazságot, de úgy, ahogyan azt kapta Tőlük, és akkor, amikor arra indítva van. Nem hallgat el és nem leplez semmit sem, hanem nyíltan és tűzzel, szelíden, de erővel világol, még akkor is, ha azzal megbántja a másikat vagy kockáztat. Ahogyan megíratott: "A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." Sokan ne merik felvállalni az Igazságot, mert félnek a következményétől, hogy valaki megbántódik, vagy az, aki monda az magára marad. De aki fél, az tékozol, és aki így tesz, az miként mondhatja, hogy ő képes szeretni, főleg a felebarátját? Képmutatás! Majd azt mondja, hogy szabadíts meg minket a gonosztól, az ember lelkében felhalmozódó istentelen és életellenes gondolatoktól, érzelmektől, ami maga a fenevad, az Antikrisztus, a sátán, az ördög! A gonosz, barátom nem egy idealizált és fantazmagórikus, babonás és sprirituális entitás, hanem az az ember kreálmánya. amikor az első emberpár vétkeztek, ők voltak, akik akkor és ott, abban a pillanatban antikrisztusivá váltak. És ez minden emberben ott honol, és többek között ezért is volt Krisztus is kísérthető a pusztában, mert testté lett értünk, és aki testi, abban ott tekergőzik a kígyó, és a kísértés nem marad abba, ezért szükséges imádkozni mindig. A legelemibb gonosz az az emberben ölt testet, mert ami a külső világban van, az azért lehet. mert ami kint, az van bent! Minden romlottság és züllés belülről fakad. A kísértő az az ember elméje, ami az érzékszervek, főleg a szemek okán bejut az ember szívébe, amely később megfertőzi a lelkét is. A világi ingerek szüntelen hatnak ránk és formálnak, és aki nem Bennük jár, az nem képes szűrni, mit szabad beengednie, és mit nem. A kísértő valójában az ember maga! De könnyedebb egy szárnyas démonra fogni, mert így a felelősségvállalás hárítható, és az ember, noha nem is tudja, de a lelkével játszik. Majd a végén nyomatékosítja, hogy az Atyáé minden, a Menny és a Föld is, az egész Élet Ura Ő. Mert aki elfogadja Őt kizárólagos Istennek, az már kisded lélekben. Nem hiába fogalmazza úgy Krisztus, hogy: "A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan." Mert csakis az Atya Lelkével, újjászületett lélekkel lehet ezt megvallani. De aki még mindig kétfelé sántikál, hisz ebben is meg abban is, aki nem választott térfelet egyértelműen, amit fel is vállal, az azt sem vallhatja meg lélekből, hogy Egy Isten van, és egy az Úr is, akinek az Atyától megadatott minden hatalom és dicsőség. Ezt jelenti felvállalni Krisztust és szeretni őt. Legelőször lélekben vállalja fel valaki, aztán szól a száj is. De aki hazug, azt úgyis elárulja a cselekedetének a gyümölcse.

 

Tehát a Miatyánk az nem egy szájjal ismételt mantra, mert azzá lényegült, hanem egy tervrajz, egy útmutató ahhoz, hogyan lehet valaki Isten gyermeke! Hogy milyen lelki együtthatók, szükségesek ahhoz, hogy valaki ne csak hallja az Élet Szavát, hanem azt örömmel, állhatatossággal, tűzzel és ingyen meg is cselekedje. Mert a hit mindig kevés, ha az nem személyes meggyőződésen alapul. Magam is elkövetem még azt a hibát, hogy olykor repetitív módon ismételgetek szavakat a fohászom közben. Maga az ima, Isten-Ma egy intim kötelék az Atyával Krisztuson keresztül. Van, hogy imádkozunk, amikor csüggedtek vagyunk, letörtek, lélekben sebzettek, akkor igenis tisztító ereje van egy-egy akár szájjal is elmondott fohásznak, de az igaz ima, barátom az hangtalan, mert az a lélek nyelvén kerül kimondásra. az i-ma, Isten-ma pontosan annak szinonimája, hogy aki Bennük él, munkálkodik, szemebsül gyarlóságaival és ki is tart a próbák során, az már Lélektől és víztől újjászületett gyermek, aki szüntelen imában van! Itt nem szükséges semmit sem ismételgetni a szájnak, mivel ez az esetek többségében elképesztő képmutatás, valamint hihetetlen untatása is az Atyának, aki jól tudja, mit szeretnénk, mielőtt azt kérnénk tőle, ahogyan Krisztus elmondta ezt. Csak éld meg lélekből, barátom, hogy állandóan ismételgetve a Miatyánkat, akár ugyan azzal a hanglejtéssel, időráfordítással milyen untató lehet a Teremtő Édesapának. Ő nem ezt várja tőlünk, és Krisztus sem így adta át ezt, hanem szimbolikába ágyazva, hogy csak azok érthessék, akiknek van a Lélektől szemük a látásra, és fülük a hallásra. Krisztus az egész lelkével, jelelmével, cselekedetével mutatta azt be, hogy mi is az ima jelentése. Ő egész végig szüntelen imában volt az Atyával, azaz személyes kötelékeben! Neki semmi szüksége sem lett volna arra, hogy akár a száját megnyissa, de nekünk, gyarló embereknek ez elkerülhetetlen volt. Figyeld, meg, barátom, milyen a kisded, a pici baba? Tud ő beszélni, próbál bizonygatni bármit is? Nem, de mégis ott tükröződik benne az Élet. Ő is imában van. Nekünk, megkövültebb szívű fel-nőtteknek viszont szükséges a szájjal való beszéd is, mert mi már nem tudunk úgy világolni, mint a gyermekek. Halovány a fényünk hozzájuk képest, mert a test akaratából bizonygatni akarunk. Csak beszélünk és feleslegesen szólunk szüntelen, de az esetek többségében semmit sem mondunk lélekben bölcset, csak azt mondjuk, amit akarunk, ami a vágyunk. Mégis akár magadat pillantsd meg, ha ez érint téged, akár másokat a világban, hogy a legtöbben még mindig a szájjal mantrázzák ezen sorokat, akár az asztalnál ülve a családi körben hangoztatják újra és újra. De az ima lényege nem ez. Mert nem hiába íratott meg, hogy: "Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában." Mert a Megváltó elmondta azt is, hogy: "A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet." Az igaz ima az lelki cselekvés, nem pedig szájjal ismételt fohász, főleg nem mások előtt gyakorolva azt. Az személyes, nem pedig publikus. Az ima az Istenre és az emberre, a Lélektől a lélekre tartozik., nem másokra. Megértem, ha ezek botrányos, indulatokat szító szavak, de ha megkérdezed Őket személyesen, alázatos módon, kijelentetik benned is az Igazság. Mert amiket közzé adok, az nem magamtól van, hanem azt írom/mondom, amiket megkapok Tőlük kegyelmi ajándékként, noha érdem nélkül való vagyok, ezért is áldott az Ő Lelkük és Nevük mindörökké! Imádkozom érte, hogy ha valaki nem érti ezen bizonyságot, akkor kérdezze azt meg Tőlük, akik Él-Ők, és válaszokat is fog kapni.

A Legbölcsebb Fazekasnak és a Legdicsőbb Fiúnak a Lelke segéljen meg ebben mindannyiunkat! Üdv. Tamás

Locoen•  2023. május 30. 20:13

Az ítélet közeleg, de miért forróság képében?

Barátom! Ha valaki megkapja Tőlük az elhívást, ha valaki fogadja az Ő lélekelevenítő kegyelmükből fakadó felkérést, és annak igyekszik lélekkel és alázattal eleget tenni, akkor az az ember elküldetett, hogy világoljon, ahogyan az Örök Mester is elmondta. Hiszen a világban egyre jobba terjed a sötétség, egyre mételyezőbb a ránk boruló árny, így mindennél fontosabb, hogy akik részesültek az Ő kegyelmükben, azok törjék meg a kenyeret, addig amíg erre még lehetőségük van, hogy a többi embertársuk, akik tévelyegnek, akik tékozolnak, akik lélekben még éheznek és szomjaznak és jól lakjanak és a szomjuk oltódjon. Mert megíratott, hogy az utolsó időkben sokan fognak álmokat kapni, jelenéseket tapasztalni, hogy amit átéltek, amit a lelkükbe pecsételtek Ők, azt örömmel és ingyen, tűzzel és erővel közzé is tegyék, lehetőleg még azon melegében, és úgy, ahogyan azt megkapták. Természetesen ez nem egyéni kiváltság vagy egy túlságosan is misztifikált pillanat. A drága teremtő Édesapa a Dicsőséges Krisztuson át mindnek9it vezet, tanít, megfed és meg is dicsőít, aki hajlandó kisdedi alázattal és szelídséggel hallani és meg is cselekedni a Szavát. Az Atya végtelen bölcsességével mindenkihez úgy szól, ahogyan arra az adott ember a leginkább fogékony. Figyelmeztető álmokat, intő jelzéseket mindig is kapott az emberiség, és annál intenzívebben, minél inkább távolodott el az ember lelke és szíve az Élet Szavától. Magam is kaphattam már az Ő kegyelmükből megannyi bizonyságot, álmot, imában látást, de ez nem a magam különlegességét tükrözi, hiszen megíratott, hogy minden ember érdem nélküli. Érdeme szerint senki sem érdemelné meg a kegyelmet, de az emberiség Krisztusban új esélyt kapott. És bizony ezeket megéléseket, intim kinyilatkoztatásokat az ember nem magának kapja, hanem ez egy ajándék, amely mindenkié! Hiszen az Igazság sem préda, amin a ragadozó ül és visszatartja, mint a zsákmányát. Azt azért kapjuk, hogy a saját lelkünk tisztuljon általa, és hogy mások is részesüljenek a kegyelemből. És nem akkor szükséges azt továbbadni, amikor az ember úgy akarja, amikor a teste indulata úgy szeretné, hanem akkor, amikor arra Ők indítanak, és úgy, ahogyan átadták! Az ember gyarló még, hiszen amíg testben élünk, elkerülhetetlen a gyarlóság, a bukás. A száj sokszor beszél feleslegesen, a kéz többször tesz dolgokat, amiket nem lenne szükséges vagy nem úgy, ahogyan ő azt megcselekszi. Senki sem hibátlan, mindenkiben kivétel nélkül van romlás, de az Atya az, aki ismer minden szívet és vizsgálja a veséket. Így amit nemrég imában látást, figyelmeztető megélést, azt megosztom veled is, barátom. És a gyarlóságomat mi sem mutatja jobban, hogy már napok teltek el, és nem azonnal tetem arról bizonyságot, hanem csak ennyivel később. Mert a bizonyság akkor a legerősebb, amikor még friss, hiszen a kenyér is akkor a legízesebb. Amikor áll, akkor már veszít a zamatából. Bocsájtsd meg nekem, barátom a gyengeségemet, az erőtlenségemet, amely olykor rám, tör, de ha el is bukom már, akkor is felállok, mert Ők segítenek fel és soha el nem feledem, amit Tőlük megkaphattam: az új életemet! Ha gyarló is vagyok, ha még nem vagyok képes úgy világolni, ahogyan arra szükség volna, akkor is megtöröm a kenyeret erről a kijelentésről, mert az idő egyre fogy és a tét mindennél nagyobb: a lélek épségéé! Amit átadok, nem riogatás, sem nem ijesztegetés, hanem az, ami eljövendő, mert annak így szükséges lennie. Ezt tapasztaltam, ezt éltem meg, nem kitaláltam, de mivel nem embereknek akarok megfelelni, így senkinek sem bizonygatok semmit sem. Csak átadom, amit szükséges, ennyi a feladatom. Fogad emberbaráti szeretettel a megtört ízes kenyeret, és imádkozom érte, hogy lakjál jól vele, hogy halld meg a Lélek szavát és azt cselekedd is meg, amíg még tart a számodra is a kegyelem. Áldott legyen az Ő Nevük mindörökké, Mennyen és Földön is, mert az Övék minden dicsőség!

A nemrégiben kapott imában látás egy korábbihoz volt hasonló, és bizony alaposan meg is viselt, hiszen kataklizmikus eseményeket megelevenedni látni, azokat intim módon átélni bizony nem könnyű teher. Korábban az apokalipszist láthattam az Ő kegyelmükből, pár napja pedig egy hasonló, szimbolikával teli ítélet kontúrjai rajzolódtak ki a lelki szemeim előtt. Ami eddig az olvasott sorok passzusaiban sejlett fel, az most egyfajta személyes megélés általi jelenésben körvonalazódott. Itt is, mintha egy végítélettel teli tájat láttam volna. Minden felperzselődött, az egész világon átívelt a pusztítás, az elmúlás fájdalmas és vészterhes keserűsége. Mintha minden az Atya ítéletében égett volna. Fákat láttam, amelyek kiszaggattattak a földből, majd az útszélre hányva lángoltak. A "látott", lélekben megélt sorokkal szimultán hallottam az Atya hangját is, amely egyértelmű volt, eldöntetett, tűzzel lobogó és ellenvetést nem tűrő. Azt mondta, hogy minden meddő, gyümölcsöt nem termő fa kitépetik a földből, és az útszélre vetve fog elégni. Csak azok élnek tovább, akik víz mellé ültetettek. A zöld, a fű felperzselődik, az egész világra elérkezik az ítélet ellenállhatatlan órája, amely elől senki el nem futhat. Perzselő üröm lesz az Ő hangja, és szálka lesz szava a torokban, azokéban, akik inkább adóztak a test oltárán, mintsem a Lélek akaratát teljesítsék. Elpusztul minden, ami volt, mert a világ végérvényesen megítéltetett, de akit hite nem hagy el az Igazság okán, annak étke sáska lesz, szomját pedig az Atya Igéje oltja majd. Ez volt tömörebben a megélés, amelyet most azért tettem részletesebben közzé, mert ezt pecsételték a lelkembe. Hiszen aki megtapasztalta már az Ő kegyelmüket, az nem azért élhette ezt meg, mert az csakis neki szólt önző módon, hanem azért, hogy azt továbbadja embertársainak is. A Bibliában is olvasható megannyi történetnek, példázatnak, bizonyságnak, álomnak elsősorban egy nagyon erőteljes szimbolikus üzenete van, emellett pedig fel is van vértezve a költői eszköztár széles palettájával, hiszen rengeteg benne a megszemélyesítés, a metafora. Óriási hiba úgy olvasni a sorokat, hogy valaki azt szó szerint értelmezi, mert távolra sodródik az Igazságtól, és egy misztikus, dogmatikus masszát kap majd megértésül, amely olykor taszító és félelemkeltő is tud lenni. Ezért nem szabad az Igazságot testből, saját akarásból értelmezni, hanem csakis a Lélek által, mert csakis így kap az ember igaz megértést és egyben megtartó erőt is, hogy amit tapasztal, azt meg is bírja. És pont most ez a kijelentés, barátom? Egyrészt azért, mert aki rábízza magát az Ő vezetésükre, az egyben alá is veti magát az Ő akaratuknak. Így akkor kap bizonyságokat, tanítást, feddést és dicsőítést, amikor nem akar. Mert már nem az valósul meg, amit a test akar, hanem az, amit a Lélek. Ami az Atyának kedves, az lesz megélhető lélekből akkor, amikor azt szükséges megélni, és úgy, ahogyan ara mindenki a leginkább fogékony. Ahogyan az Úr elmondja, hogy az Ő útja nem a mié utunk, hogy az Ő gondolatai nem a miéink, úgy felesleges és balga cselekedet azt kérdezni, hogy miért? Azért, mert! Az Igazságban nem a miért a fontos, hanem annak megértése, hogy az van, öröktől örökig. Ha fontos lenne a miért, akkor lehetne magyarázni az Igazság tettét, de ez paradoxon, hiszen az tökéletes és egész. Megkaptam és kapnak mások is ilyen megéléseket, akár lehet, hogy te magad is, barátom, mert annak úgy szükséges lennie. De ha kaptál ilyet vagy kapsz is, akkor azt oszd meg kérlek. Mert aki Igazságban jár, az már nem kérdezi, hogy miért, mert éli lélekből annak vanságát. Hogy van, mert így szükséges lennie. Mert most van itt az ideje, mert már az utolsó percekben vagyunk, de még mindig elhalmoz kegyelmével a drága Teremtő Édesapa a Dicsőséges Krisztuson át, hogy minél többen meneküljenek meg, dacára annak, hogy minden ember érdem nélküli, de mégis fel van kínálva mindannyiunknak a kegyelem. Mert ami volt, van és lesz, az is értünk van valahol, akármennyire is vészterhes is és elfogadhatatlan is testből értelmezve.

 

Barátom, ha megnézed azon eseményeket, amelyek ma uralkodnak a világban, akkor egyértelműen látható, hogy a természet olyan, mintha agonizálna, mintha dühöngene. Az a vészterhes prognózis, amelyet akár a Jelenések könyve is megfest, az az ijesztőnek ható világvége jóslat, ami abban olvasható, ha párhuzamot vonunk a jelen eseményláncolatokkal, akkor a szimbolika mögé látva, megfelelő hasonlattal szemlélve ezek párhuzamba állíthatóak egymással. Nem hiába mondják, hogy elérkezett a végítélet, hogy ezek már az utolsó idők, amelyekről Krisztus is szólt. Nem szükséges ehhez dogmatikus vallásos személynek, vagy a Biblia tapasztalt forgatójának lenni, hiszen a történések sokakban megmozgatnak valamit, sejtetik, hogy ha valami megváltozott, hogy valami vészesen közeleg. Az emberiség Igazságtól való elszakadása, a hedonizmus, nyílt forrongás, a megannyi háború és torzsalkodás, az egyre szaporodó erőszakhullámok, a felkelések, a lázadások, a háborúk, a vérontások, a hatalmi harcok, a társadalmi hierarchiából fakadó ellentétek kialakulása, a politikai nyomás, a nép elégedetlensége, az egyén megcsömörlött, hitehagyott lelkülete, a pénz-centrális élet intenzitása, a technológia vészes fejlődése, a tudomány megállíthatatlan térhódítása, a természeti erők erősödése, az évről-évre egyre nagyobb forróság megélése, a földi ásványkincsek elpazarlása, a környezet szennyezése, az ivóvíz elapadása, földrengések, árvizek, aszályok, tornádók egyre gyakoribb feltűnése, a levegő szennyezése, az önpusztítás mértéke, a hazugság, képmutatás bábeli magassága, és még lehetne sorolni, hogy hová süllyedt az emberiség, és hogy ennyi idő alatt sem volt képes megváltozni az ember és elszakadni a gyarlóságától, sőt! Mára már a korabeli Bábel tornya szinte csak egy apró többszintes épületnek tűnik az ember vétke mellett. Semmi sem történik ok nélkül, így ami van, az azért, mert annak van valami oka, célja, amit még mindig nem látnak sokan, és ezért lehetséges az, hogy sokan hisznek abban, amit mások mondanak, amit olvasnak, ami állítólagos axióma, bizonyított törvényszerűség, ami tudományosan alátámasztott, de nem kérdőjeleznek meg dolgokat, nem Őket kérdezik az Igazságáról. Mert ami van, ami volt és ami lesz is, amíg azt az Atya engedi, az nem véletlen, az nem tőlünk független, hanem az általunk okozott vétség halmozódása, a mi gyarlóságunk egyre hatalmasabbá duzzadó veres fenevada! De miért lehetséges az, hogy az emberiséget ma főleg a forróság, a perszelő hőhullámok, az aszály sújtja? Miért nem jeges, fagyos hidegbetörésről lehet tapasztalni? Miért nem a hó esik egyre nagyobb számban, miért nem a jegesedés, a dermesztő mínuszok uralkodnak? És pontosan itt kapcsolódnak össze ezen kérdések a megélésemmel is. Hogy miért azt tapasztalhattam meg, amit. Hogy miért a tűz és a kiszáradás voltak a fő központi elemei a jelenésnek, hogy miért ezek sújtják ma a világot.

 

Azért, barátom, mert ennek is erősen szimbolikus az értelme. A z Élet Ura végtelen bölcsességével úgy alkotta meg a Földet, hogy az abban található történések leképezhetőek legyenek az emberi életre. De ezt csakis az veszi észre, aki már nem a fizikai szemével akar látni, hanem aki elereszti a vágyait, és hagyja, hogy az Ő akaratuk valósuljon meg benne szüntelen. Így már lélekből fog szemlélni, és észreveszi majd az Igazságot. Azért pont a meleg, a forróság, és nem a hideg, a fagy, mert az ember egy dologban hévvel teli: az pedig a test oltárán való adózás! Amikor az ember maga akar, amikor önző módon birtokolni vágyik, amikor a maga feje után megy és az életellenes döntést csak halmozza. Amikor indulatos és erőszakos, amikor csak azt akarja, ami szerinte a jó. Ilyenkor az embernek hite van önmagában, mert hit nélkül értelmetlen az élet. De ha csak feleakkora hite volna az Igazságban, mint a tékozlásban és a gyarlóságban, már egyfajta mennyország köszöntene be idelent. "Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek." – mondta Krisztus a hitetlenség okán. Az ember a langyosságban, az istentelen cselekvésben forró, mivel a legtöbben tudatlanságból cselekszenek így. "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból." – mondta a Megváltó a Laodiczeabeli gyülekezet angyalának. És éppen ezért, mivel az ember felfuvalkodottsága már jóval magasabbra nőtt, mint akkoriban, már gigászivá növekedett halmokon, magas hegyeken áldoz, így a hévsége okán ugyan azt teszi, mint a Bábel tornyának időszakában, amikor is az emberek szimbolikusan azért építették olyan magasra, hogy elérjék vele Istent, azaz felemelték magukat a teremtői magasságba. Ma ugyan ezt csináljuk, közel merészkedünk a naphoz, de aki így tesz saját testi indulata okán, az bizony meg fog égni. "Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik." – fogalmazza az Örök Megváltó. Ezért sújtja a világot egyre perzselőbb forróság, mert így tükröződik vissza a természet agóniájában az ember tékozlása, hévsége. A másik oka pedig az, hogy a két világító test közül a leghatalmasabb, az élet alapvető forrása a földön az magának az Atyának a szinonimája, aki életadó, vitalizációban gazdag sugaraival táplálja azt, hiszen nélküle nem létezhetne élet. Az esti égbolton ragyogó Hold pedig Krisztus szimbóluma, aki győzött a sötétség felett, a vele látható csillagképek pedig az Őt szerető szőlőmunkások, újjászületett angyalok, akik világolnak, hogy utat mutassanak, és aki arra néz az ne essen el. Jeremiás próféta könyvében olvasható: "Jaj nékünk, mert hanyatlik már a nap, mert hosszabbodnak az esteli árnyékok!" Itt is szimbolikusan érti, hiszen a nap fogyatkozása isten kegyelmének megvonását jelzi. Hiszen Ő az, aki megalkotta kezeivel az Életet, Ő az, aki kegyelmével felhozza kicsinyre és nagyra, szegényre és gazdagra a napját, mert nem személyválogató. Ő maga a Nap, ami táplál, de ahogyan az lemegy az égen és helyét átveszi a sötétség, az éjszaka, úgy meg is fogyatkozik az az ember életében, mert idelent az nem lehet örök a gyarlóságunk okán. Ennyire gyönyörűen képződik le az Igazság az ember életére. Az aszály egyre nagyobb gyarapodása pedig a kegyelek megvonásának szimbóluma. Hiszen ahogyan az Atya maga a Nap, úgy az Ő szava az Ige, a víz, a kristálytiszta folyékony matéria. A csapadéknélküliség Isten figyelmeztetése, ítéletének büntetése. Ő alkotta az eget is, Ő az, aki megnyitja az ég csatornáit, de ugyan így hatalmában áll azokat be is zárni. "Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek." – olvasható Jeremiás könyvében. Ez pontosan az ellentettje, amit Noé idejében cselekedett, amikor is özönvízzel pusztította el a vétkező emberiséget. De utána megesküdött, hogy többé nem tesz ilyet, ezért is az esőzések utáni szivárvány a kegyelmének záloga. "Ha az én rendeléseim szerint jártok, és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek: Esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét." Viszont aki nyakas, aki ellenáll, az a szembesülés okán büntetést kap. "Ha pedig ezek után sem hallgattok reám, hétszerte keményebben megostorozlak titeket a ti bűneitekért; És megtöröm a ti megátalkodott kevélységeteket, és olyanná teszem az eget felettetek, mint a vas, a földeteket pedig olyanná, mint a réz. És hiába fogy a ti erőtök, mert földetek nem adja meg az ő termését, s a föld fája sem adja meg az ő gyümölcsét." – mondja az Úr Mózes harmadik könyvében. Mert amikor az ember szíve olyannyira megkeményedett, hogy szinte teljesen letért már az igaz útról, amikor nem hallja már az Élet Szavát, akkor szükséges, hogy a gyarlóságából visszataláljon. Ezért minden csapás, ami a Faraót és Egyiptomot is sújtotta, és mindaz, amit a mai kor ember átél, az nem ellene történik, hanem a szembesülés okán érte, hogy a lelke éljen! Az Atya nem kegyetlen és büntető Isten, hanem igazságos és irgalmas, aki hosszútűrő és késedelmes a haragra. Minden idézőjeles baj, minden nehézség, próba és gát az ember gyarlóságát szimbolizálja, de még ez is megadatik neki kegyelem okán, hogy meglássa tékozlását, mert így tud tisztulni a lélek. Azt mondja Krisztus a Jelenések könyvében, hogy: "Íme én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből." Mert a keskeny útról lesodródott lélek békétlenné válik, amely magával hordozza a betegséget, majd az olykor kínzó elmúlást. Azért van betegség, mert a lélek kiszakadt a tökéletességből, már nem egész, hanem rész, fél-elem. De még a betegség is érte van. Minden, ami az életünkben történik, ami számunkra nem jó, amit rossznak titulálunk, tragédiának, az a mi vétségünk tükre, és ezért senki és semmi más felelősségre nem vonható! Nem lehet mutogatni másra, nincsen külső ellenség, csakis egy: az emberben legbelül meghúzódó fenevad, az istentelen lelkület. És ameddig az ember ezzel nem képes szembesülni, amíg ezt nem pillantja meg az Igazság tükrében, addig az Úr ostorozza őt, hogy a lelkét megtarthassa, és az emberiséggel ugyan ezt teszi, csak nagyobb volumenben, azért, hogy az nyílt legyen egymás számára is, hogy megláthassuk a másik vétségében a saját paráznaságunkat. Megadatott nekünk a szabad akarat, és az Atya azt is engedi, hogy magunk válasszunk, de minden döntésünknek következménye van, és ami életellenes, arról számot fogunk adni. De aki még időben, amíg a kegyelem tart a számára Hozzájuk kiállt, aki újjászületik lelki kisdedként, aki hajlandó szembesülni gyarlóságával, aki felismeri magában a fenevadat, aki állhatatosan Bennük cselekszik, az élni fog: "És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolatimat, és törvény szerint és igazságot cselekszik: élvén éljen, és meg ne haljon. Semmi gonoszságáról, melyet cselekedett, emlékezés nem lészen; az ő igazságáért, melyet cselekedett, élni fog." – mondja az Úr Ezékiel könyvében. Ezért mondja Krisztus a parázna nőnek is, hogy: "… eredj el és többé ne vétkezzél!"

 

Kívánom, barátom, hogy ha kemények, megbotránkoztatóak voltak ezek a sorok, akkor fordulj Hozzájuk személyesen a te belső szobádban, és megfelelnek majd neked. Átadtam, ahogyan erőmből telt, így csak remélni tudom, hogy ami jönni fog, mert fog abban állva maradsz Bennük. Szembesülsz és ha úgy akarja az Atya is, akkor élni fogsz örökké a kegyelmükben. Ezért imádkozom, hogy egyre többen tapasztalják ezt meg. Ne félj, barátom, ne hagyjon el a hited. Mert ami jön, az elrendeltetett, és nem az a fő, hanem az, hogy ha itt lesz, felkészülten várd, és tudd, Kikhez fordulsz majd irgalomért. "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem." – mondja Krisztus. Úgy legyen! A Legbölcsebb Fazekasnak és az Örök Örökösnek a Lelke segélje nmeg ebben mindannyiunkat! Üdv. Tamás

Locoen•  2023. május 30. 20:13

Az ítélet közeleg, de miért forróság képében?

Barátom! Ha valaki megkapja Tőlük az elhívást, ha valaki fogadja az Ő lélekelevenítő kegyelmükből fakadó felkérést, és annak igyekszik lélekkel és alázattal eleget tenni, akkor az az ember elküldetett, hogy világoljon, ahogyan az Örök Mester is elmondta. Hiszen a világban egyre jobba terjed a sötétség, egyre mételyezőbb a ránk boruló árny, így mindennél fontosabb, hogy akik részesültek az Ő kegyelmükben, azok törjék meg a kenyeret, addig amíg erre még lehetőségük van, hogy a többi embertársuk, akik tévelyegnek, akik tékozolnak, akik lélekben még éheznek és szomjaznak és jól lakjanak és a szomjuk oltódjon. Mert megíratott, hogy az utolsó időkben sokan fognak álmokat kapni, jelenéseket tapasztalni, hogy amit átéltek, amit a lelkükbe pecsételtek Ők, azt örömmel és ingyen, tűzzel és erővel közzé is tegyék, lehetőleg még azon melegében, és úgy, ahogyan azt megkapták. Természetesen ez nem egyéni kiváltság vagy egy túlságosan is misztifikált pillanat. A drága teremtő Édesapa a Dicsőséges Krisztuson át mindnek9it vezet, tanít, megfed és meg is dicsőít, aki hajlandó kisdedi alázattal és szelídséggel hallani és meg is cselekedni a Szavát. Az Atya végtelen bölcsességével mindenkihez úgy szól, ahogyan arra az adott ember a leginkább fogékony. Figyelmeztető álmokat, intő jelzéseket mindig is kapott az emberiség, és annál intenzívebben, minél inkább távolodott el az ember lelke és szíve az Élet Szavától. Magam is kaphattam már az Ő kegyelmükből megannyi bizonyságot, álmot, imában látást, de ez nem a magam különlegességét tükrözi, hiszen megíratott, hogy minden ember érdem nélküli. Érdeme szerint senki sem érdemelné meg a kegyelmet, de az emberiség Krisztusban új esélyt kapott. És bizony ezeket megéléseket, intim kinyilatkoztatásokat az ember nem magának kapja, hanem ez egy ajándék, amely mindenkié! Hiszen az Igazság sem préda, amin a ragadozó ül és visszatartja, mint a zsákmányát. Azt azért kapjuk, hogy a saját lelkünk tisztuljon általa, és hogy mások is részesüljenek a kegyelemből. És nem akkor szükséges azt továbbadni, amikor az ember úgy akarja, amikor a teste indulata úgy szeretné, hanem akkor, amikor arra Ők indítanak, és úgy, ahogyan átadták! Az ember gyarló még, hiszen amíg testben élünk, elkerülhetetlen a gyarlóság, a bukás. A száj sokszor beszél feleslegesen, a kéz többször tesz dolgokat, amiket nem lenne szükséges vagy nem úgy, ahogyan ő azt megcselekszi. Senki sem hibátlan, mindenkiben kivétel nélkül van romlás, de az Atya az, aki ismer minden szívet és vizsgálja a veséket. Így amit nemrég imában látást, figyelmeztető megélést, azt megosztom veled is, barátom. És a gyarlóságomat mi sem mutatja jobban, hogy már napok teltek el, és nem azonnal tetem arról bizonyságot, hanem csak ennyivel később. Mert a bizonyság akkor a legerősebb, amikor még friss, hiszen a kenyér is akkor a legízesebb. Amikor áll, akkor már veszít a zamatából. Bocsájtsd meg nekem, barátom a gyengeségemet, az erőtlenségemet, amely olykor rám, tör, de ha el is bukom már, akkor is felállok, mert Ők segítenek fel és soha el nem feledem, amit Tőlük megkaphattam: az új életemet! Ha gyarló is vagyok, ha még nem vagyok képes úgy világolni, ahogyan arra szükség volna, akkor is megtöröm a kenyeret erről a kijelentésről, mert az idő egyre fogy és a tét mindennél nagyobb: a lélek épségéé! Amit átadok, nem riogatás, sem nem ijesztegetés, hanem az, ami eljövendő, mert annak így szükséges lennie. Ezt tapasztaltam, ezt éltem meg, nem kitaláltam, de mivel nem embereknek akarok megfelelni, így senkinek sem bizonygatok semmit sem. Csak átadom, amit szükséges, ennyi a feladatom. Fogad emberbaráti szeretettel a megtört ízes kenyeret, és imádkozom érte, hogy lakjál jól vele, hogy halld meg a Lélek szavát és azt cselekedd is meg, amíg még tart a számodra is a kegyelem. Áldott legyen az Ő Nevük mindörökké, Mennyen és Földön is, mert az Övék minden dicsőség!

A nemrégiben kapott imában látás egy korábbihoz volt hasonló, és bizony alaposan meg is viselt, hiszen kataklizmikus eseményeket megelevenedni látni, azokat intim módon átélni bizony nem könnyű teher. Korábban az apokalipszist láthattam az Ő kegyelmükből, pár napja pedig egy hasonló, szimbolikával teli ítélet kontúrjai rajzolódtak ki a lelki szemeim előtt. Ami eddig az olvasott sorok passzusaiban sejlett fel, az most egyfajta személyes megélés általi jelenésben körvonalazódott. Itt is, mintha egy végítélettel teli tájat láttam volna. Minden felperzselődött, az egész világon átívelt a pusztítás, az elmúlás fájdalmas és vészterhes keserűsége. Mintha minden az Atya ítéletében égett volna. Fákat láttam, amelyek kiszaggattattak a földből, majd az útszélre hányva lángoltak. A "látott", lélekben megélt sorokkal szimultán hallottam az Atya hangját is, amely egyértelmű volt, eldöntetett, tűzzel lobogó és ellenvetést nem tűrő. Azt mondta, hogy minden meddő, gyümölcsöt nem termő fa kitépetik a földből, és az útszélre vetve fog elégni. Csak azok élnek tovább, akik víz mellé ültetettek. A zöld, a fű felperzselődik, az egész világra elérkezik az ítélet ellenállhatatlan órája, amely elől senki el nem futhat. Perzselő üröm lesz az Ő hangja, és szálka lesz szava a torokban, azokéban, akik inkább adóztak a test oltárán, mintsem a Lélek akaratát teljesítsék. Elpusztul minden, ami volt, mert a világ végérvényesen megítéltetett, de akit hite nem hagy el az Igazság okán, annak étke sáska lesz, szomját pedig az Atya Igéje oltja majd. Ez volt tömörebben a megélés, amelyet most azért tettem részletesebben közzé, mert ezt pecsételték a lelkembe. Hiszen aki megtapasztalta már az Ő kegyelmüket, az nem azért élhette ezt meg, mert az csakis neki szólt önző módon, hanem azért, hogy azt továbbadja embertársainak is. A Bibliában is olvasható megannyi történetnek, példázatnak, bizonyságnak, álomnak elsősorban egy nagyon erőteljes szimbolikus üzenete van, emellett pedig fel is van vértezve a költői eszköztár széles palettájával, hiszen rengeteg benne a megszemélyesítés, a metafora. Óriási hiba úgy olvasni a sorokat, hogy valaki azt szó szerint értelmezi, mert távolra sodródik az Igazságtól, és egy misztikus, dogmatikus masszát kap majd megértésül, amely olykor taszító és félelemkeltő is tud lenni. Ezért nem szabad az Igazságot testből, saját akarásból értelmezni, hanem csakis a Lélek által, mert csakis így kap az ember igaz megértést és egyben megtartó erőt is, hogy amit tapasztal, azt meg is bírja. És pont most ez a kijelentés, barátom? Egyrészt azért, mert aki rábízza magát az Ő vezetésükre, az egyben alá is veti magát az Ő akaratuknak. Így akkor kap bizonyságokat, tanítást, feddést és dicsőítést, amikor nem akar. Mert már nem az valósul meg, amit a test akar, hanem az, amit a Lélek. Ami az Atyának kedves, az lesz megélhető lélekből akkor, amikor azt szükséges megélni, és úgy, ahogyan ara mindenki a leginkább fogékony. Ahogyan az Úr elmondja, hogy az Ő útja nem a mié utunk, hogy az Ő gondolatai nem a miéink, úgy felesleges és balga cselekedet azt kérdezni, hogy miért? Azért, mert! Az Igazságban nem a miért a fontos, hanem annak megértése, hogy az van, öröktől örökig. Ha fontos lenne a miért, akkor lehetne magyarázni az Igazság tettét, de ez paradoxon, hiszen az tökéletes és egész. Megkaptam és kapnak mások is ilyen megéléseket, akár lehet, hogy te magad is, barátom, mert annak úgy szükséges lennie. De ha kaptál ilyet vagy kapsz is, akkor azt oszd meg kérlek. Mert aki Igazságban jár, az már nem kérdezi, hogy miért, mert éli lélekből annak vanságát. Hogy van, mert így szükséges lennie. Mert most van itt az ideje, mert már az utolsó percekben vagyunk, de még mindig elhalmoz kegyelmével a drága Teremtő Édesapa a Dicsőséges Krisztuson át, hogy minél többen meneküljenek meg, dacára annak, hogy minden ember érdem nélküli, de mégis fel van kínálva mindannyiunknak a kegyelem. Mert ami volt, van és lesz, az is értünk van valahol, akármennyire is vészterhes is és elfogadhatatlan is testből értelmezve.

Barátom, ha megnézed azon eseményeket, amelyek ma uralkodnak a világban, akkor egyértelműen látható, hogy a természet olyan, mintha agonizálna, mintha dühöngene. Az a vészterhes prognózis, amelyet akár a Jelenések könyve is megfest, az az ijesztőnek ható világvége jóslat, ami abban olvasható, ha párhuzamot vonunk a jelen eseményláncolatokkal, akkor a szimbolika mögé látva, megfelelő hasonlattal szemlélve ezek párhuzamba állíthatóak egymással. Nem hiába mondják, hogy elérkezett a végítélet, hogy ezek már az utolsó idők, amelyekről Krisztus is szólt. Nem szükséges ehhez dogmatikus vallásos személynek, vagy a Biblia tapasztalt forgatójának lenni, hiszen a történések sokakban megmozgatnak valamit, sejtetik, hogy ha valami megváltozott, hogy valami vészesen közeleg. Az emberiség Igazságtól való elszakadása, a hedonizmus, nyílt forrongás, a megannyi háború és torzsalkodás, az egyre szaporodó erőszakhullámok, a felkelések, a lázadások, a háborúk, a vérontások, a hatalmi harcok, a társadalmi hierarchiából fakadó ellentétek kialakulása, a politikai nyomás, a nép elégedetlensége, az egyén megcsömörlött, hitehagyott lelkülete, a pénz-centrális élet intenzitása, a technológia vészes fejlődése, a tudomány megállíthatatlan térhódítása, a természeti erők erősödése, az évről-évre egyre nagyobb forróság megélése, a földi ásványkincsek elpazarlása, a környezet szennyezése, az ivóvíz elapadása, földrengések, árvizek, aszályok, tornádók egyre gyakoribb feltűnése, a levegő szennyezése, az önpusztítás mértéke, a hazugság, képmutatás bábeli magassága, és még lehetne sorolni, hogy hová süllyedt az emberiség, és hogy ennyi idő alatt sem volt képes megváltozni az ember és elszakadni a gyarlóságától, sőt! Mára már a korabeli Bábel tornya szinte csak egy apró többszintes épületnek tűnik az ember vétke mellett. Semmi sem történik ok nélkül, így ami van, az azért, mert annak van valami oka, célja, amit még mindig nem látnak sokan, és ezért lehetséges az, hogy sokan hisznek abban, amit mások mondanak, amit olvasnak, ami állítólagos axióma, bizonyított törvényszerűség, ami tudományosan alátámasztott, de nem kérdőjeleznek meg dolgokat, nem Őket kérdezik az Igazságáról. Mert ami van, ami volt és ami lesz is, amíg azt az Atya engedi, az nem véletlen, az nem tőlünk független, hanem az általunk okozott vétség halmozódása, a mi gyarlóságunk egyre hatalmasabbá duzzadó veres fenevada! De miért lehetséges az, hogy az emberiséget ma főleg a forróság, a perszelő hőhullámok, az aszály sújtja? Miért nem jeges, fagyos hidegbetörésről lehet tapasztalni? Miért nem a hó esik egyre nagyobb számban, miért nem a jegesedés, a dermesztő mínuszok uralkodnak? És pontosan itt kapcsolódnak össze ezen kérdések a megélésemmel is. Hogy miért azt tapasztalhattam meg, amit. Hogy miért a tűz és a kiszáradás voltak a fő központi elemei a jelenésnek, hogy miért ezek sújtják ma a világot.

Azért, barátom, mert ennek is erősen szimbolikus az értelme. A z Élet Ura végtelen bölcsességével úgy alkotta meg a Földet, hogy az abban található történések leképezhetőek legyenek az emberi életre. De ezt csakis az veszi észre, aki már nem a fizikai szemével akar látni, hanem aki elereszti a vágyait, és hagyja, hogy az Ő akaratuk valósuljon meg benne szüntelen. Így már lélekből fog szemlélni, és észreveszi majd az Igazságot. Azért pont a meleg, a forróság, és nem a hideg, a fagy, mert az ember egy dologban hévvel teli: az pedig a test oltárán való adózás! Amikor az ember maga akar, amikor önző módon birtokolni vágyik, amikor a maga feje után megy és az életellenes döntést csak halmozza. Amikor indulatos és erőszakos, amikor csak azt akarja, ami szerinte a jó. Ilyenkor az embernek hite van önmagában, mert hit nélkül értelmetlen az élet. De ha csak feleakkora hite volna az Igazságban, mint a tékozlásban és a gyarlóságban, már egyfajta mennyország köszöntene be idelent. "Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek." – mondta Krisztus a hitetlenség okán. Az ember a langyosságban, az istentelen cselekvésben forró, mivel a legtöbben tudatlanságból cselekszenek így. "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból." – mondta a Megváltó a Laodiczeabeli gyülekezet angyalának. És éppen ezért, mivel az ember felfuvalkodottsága már jóval magasabbra nőtt, mint akkoriban, már gigászivá növekedett halmokon, magas hegyeken áldoz, így a hévsége okán ugyan azt teszi, mint a Bábel tornyának időszakában, amikor is az emberek szimbolikusan azért építették olyan magasra, hogy elérjék vele Istent, azaz felemelték magukat a teremtői magasságba. Ma ugyan ezt csináljuk, közel merészkedünk a naphoz, de aki így tesz saját testi indulata okán, az bizony meg fog égni. "Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik." – fogalmazza az Örök Megváltó. Ezért sújtja a világot egyre perzselőbb forróság, mert így tükröződik vissza a természet agóniájában az ember tékozlása, hévsége. A másik oka pedig az, hogy a két világító test közül a leghatalmasabb, az élet alapvető forrása a földön az magának az Atyának a szinonimája, aki életadó, vitalizációban gazdag sugaraival táplálja azt, hiszen nélküle nem létezhetne élet. Az esti égbolton ragyogó Hold pedig Krisztus szimbóluma, aki győzött a sötétség felett, a vele látható csillagképek pedig az Őt szerető szőlőmunkások, újjászületett angyalok, akik világolnak, hogy utat mutassanak, és aki arra néz az ne essen el. Jeremiás próféta könyvében olvasható: "Jaj nékünk, mert hanyatlik már a nap, mert hosszabbodnak az esteli árnyékok!" Itt is szimbolikusan érti, hiszen a nap fogyatkozása isten kegyelmének megvonását jelzi. Hiszen Ő az, aki megalkotta kezeivel az Életet, Ő az, aki kegyelmével felhozza kicsinyre és nagyra, szegényre és gazdagra a napját, mert nem személyválogató. Ő maga a Nap, ami táplál, de ahogyan az lemegy az égen és helyét átveszi a sötétség, az éjszaka, úgy meg is fogyatkozik az az ember életében, mert idelent az nem lehet örök a gyarlóságunk okán. Ennyire gyönyörűen képződik le az Igazság az ember életére. Az aszály egyre nagyobb gyarapodása pedig a kegyelek megvonásának szimbóluma. Hiszen ahogyan az Atya maga a Nap, úgy az Ő szava az Ige, a víz, a kristálytiszta folyékony matéria. A csapadéknélküliség Isten figyelmeztetése, ítéletének büntetése. Ő alkotta az eget is, Ő az, aki megnyitja az ég csatornáit, de ugyan így hatalmában áll azokat be is zárni. "Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek." – olvasható Jeremiás könyvében. Ez pontosan az ellentettje, amit Noé idejében cselekedett, amikor is özönvízzel pusztította el a vétkező emberiséget. De utána megesküdött, hogy többé nem tesz ilyet, ezért is az esőzések utáni szivárvány a kegyelmének záloga. "Ha az én rendeléseim szerint jártok, és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek: Esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét." Viszont aki nyakas, aki ellenáll, az a szembesülés okán büntetést kap. "Ha pedig ezek után sem hallgattok reám, hétszerte keményebben megostorozlak titeket a ti bűneitekért; És megtöröm a ti megátalkodott kevélységeteket, és olyanná teszem az eget felettetek, mint a vas, a földeteket pedig olyanná, mint a réz. És hiába fogy a ti erőtök, mert földetek nem adja meg az ő termését, s a föld fája sem adja meg az ő gyümölcsét." – mondja az Úr Mózes harmadik könyvében. Mert amikor az ember szíve olyannyira megkeményedett, hogy szinte teljesen letért már az igaz útról, amikor nem hallja már az Élet Szavát, akkor szükséges, hogy a gyarlóságából visszataláljon. Ezért minden csapás, ami a Faraót és Egyiptomot is sújtotta, és mindaz, amit a mai kor ember átél, az nem ellene történik, hanem a szembesülés okán érte, hogy a lelke éljen! Az Atya nem kegyetlen és büntető Isten, hanem igazságos és irgalmas, aki hosszútűrő és késedelmes a haragra. Minden idézőjeles baj, minden nehézség, próba és gát az ember gyarlóságát szimbolizálja, de még ez is megadatik neki kegyelem okán, hogy meglássa tékozlását, mert így tud tisztulni a lélek. Azt mondja Krisztus a Jelenések könyvében, hogy: "Íme én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből." Mert a keskeny útról lesodródott lélek békétlenné válik, amely magával hordozza a betegséget, majd az olykor kínzó elmúlást. Azért van betegség, mert a lélek kiszakadt a tökéletességből, már nem egész, hanem rész, fél-elem. De még a betegség is érte van. Minden, ami az életünkben történik, ami számunkra nem jó, amit rossznak titulálunk, tragédiának, az a mi vétségünk tükre, és ezért senki és semmi más felelősségre nem vonható! Nem lehet mutogatni másra, nincsen külső ellenség, csakis egy: az emberben legbelül meghúzódó fenevad, az istentelen lelkület. És ameddig az ember ezzel nem képes szembesülni, amíg ezt nem pillantja meg az Igazság tükrében, addig az Úr ostorozza őt, hogy a lelkét megtarthassa, és az emberiséggel ugyan ezt teszi, csak nagyobb volumenben, azért, hogy az nyílt legyen egymás számára is, hogy megláthassuk a másik vétségében a saját paráznaságunkat. Megadatott nekünk a szabad akarat, és az Atya azt is engedi, hogy magunk válasszunk, de minden döntésünknek következménye van, és ami életellenes, arról számot fogunk adni. De aki még időben, amíg a kegyelem tart a számára Hozzájuk kiállt, aki újjászületik lelki kisdedként, aki hajlandó szembesülni gyarlóságával, aki felismeri magában a fenevadat, aki állhatatosan Bennük cselekszik, az élni fog: "És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolatimat, és törvény szerint és igazságot cselekszik: élvén éljen, és meg ne haljon. Semmi gonoszságáról, melyet cselekedett, emlékezés nem lészen; az ő igazságáért, melyet cselekedett, élni fog." – mondja az Úr Ezékiel könyvében. Ezért mondja Krisztus a parázna nőnek is, hogy: "… eredj el és többé ne vétkezzél!"

Kívánom, barátom, hogy ha kemények, megbotránkoztatóak voltak ezek a sorok, akkor fordulj Hozzájuk személyesen a te belső szobádban, és megfelelnek majd neked. Átadtam, ahogyan erőmből telt, így csak remélni tudom, hogy ami jönni fog, mert fog abban állva maradsz Bennük. Szembesülsz és ha úgy akarja az Atya is, akkor élni fogsz örökké a kegyelmükben. Ezért imádkozom, hogy egyre többen tapasztalják ezt meg. Ne félj, barátom, ne hagyjon el a hited. Mert ami jön, az elrendeltetett, és nem az a fő, hanem az, hogy ha itt lesz, felkészülten várd, és tudd, Kikhez fordulsz majd irgalomért. "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem." – mondja Krisztus. Úgy legyen! A Legbölcsebb Fazekasnak és az Örök Örökösnek a Lelke segélje nmeg ebben mindannyiunkat! Üdv. Tamás

Locoen•  2023. április 27. 20:19

Minden bocsánatot nyer, de a Lélek káromlása nem?

Lelki szőlőmunkás barátom! Még a bizonyság előtt azzal kezdeném – mert egyszerűen nem lehet ezt elégszer hangoztatni -, hogy minden dicsőség és méltatás csakis a Tökéletes Gondviselő Édesapáé és a Dicsőséges Krisztusé, Mennyen és Földön is mindörökké! Az ember főleg a saját tapasztalatai, megélt életszituációi okán tapasztal, azokból merít, és amiket átél, amik formálják őt, azokról beszél, azokról bizonyságot tesz. Ezért mondta azt az Örök Megváltó is, hogy amit tudunk, azt mondjuk, és amit látunk, arról teszünk bizonyságot. Hiszen ami a szívben felhalmozódik, az ember azt élteti, és nem tud arról nem szólni, arról visszajelzést adni. És valóban elképesztő, hogy mennyire végtelenül bölcs és igazságos, nem személyválogató és igaz az Élet Ura, aki megfogja a csalárdot a kevélységében, de a kisdedet felemeli és a tenyerén hordozza. Ahogyan a Mester fogalmazza, hogy aki felemeli magát, annak jussa a megaláztatás lesz, de aki képessé válik magát megalázni lélekben, az megdicsőíttetik a Lélek által, és ez bizony így van. Hihetetlen, ahogyan az emberek zöme, akik még tékozolnak, noha nem tudnak róla, nem élik meg azt lélekből, hiszen a test oltárán adóznak még, a vágyaik megelégítésén munkálkodnak szüntelen, de pontosan ezek okán lesznek megalázottak, és akik manipulatív módon próbálnak másoknak ártani, akik erkölcstelenül használják ki a másik gyengeségét, igazabb lelkületét, mondhatni kisdedi naivitását, azok tudtukon kívül alázatnak meg. Mert aki abban a pillanatban, hogy letér lélekben a keskeny útról és a teste akaratának hódol bármilyen indíttatásból is, az máris levette a tekintetét az Életről, és automatikusan a hiábavalóra néz, de megíratott, hogy a bűn zsoldja maga a halál. És aki megbotránkoztat, az felelni fog tetteiért, mert minden szabad akaratunkból meghozott életellenes döntéseinkért számot fogunk adni. Dicső és irgalmas az Atya, mert késedelmes a haragra és hosszútűrő, és azon munkálkodik, hogy minél több lélek megmeneküljön. A legigazabb szülő, aki féltőn szeret-Ő, aki megfedő, de igazságos, és aki nem marad adós. Igazul ítél, bölcsen dönt, és nincsen nála helye a fellebbezésnek, hiszen ki olyan igaz, mint Ő? Mert nem haragból ítél és bántással fenyít, hanem úgy, mint a szerető és gondviselő szülő, aki a gyermekért tesz, nem pedig az ellen. És nem örömmel telt azt látnom, amikor valakire kiszabódik az ítélet és felel tettéért, sőt, inkább imádkozom érte, hogy szembesüljön tettével, de dicsőséges, hogy láthatom lélekből a Teremtő Édesapának a bölcsességét és igaz Lelkét, amivel igazul ítél, amivel táplálja az Életet Krisztuson, a legigazabb baráton, lélektestvéren, az Örök Örökösön keresztül, ahogyan nem üres ígéretekkel halmoz el, hanem Él-Ő bizonyságul szolgál szüntelen. Mert ha valaki már újjászületett Lélektől és víztől, annak megnyilatkoznak lelki szemei, és látni fog, olyan dolgokat is, amelyeket korábban nem pillanthatott meg. És ez olykor bizony fájó is és kínzó, de mégis dicső és magasztos. Éljenek Ők mindörökké, Ők az Élet!

Több bizonyságban is külön kiemeltem, hogy talán nincs is olyan félremagyarázott, meg nem értett könyv van az emberiség történetében, mint a Biblia. De inkább úgy lehetne megfogalmazni, hogy nincsen még egy olyan tévesen értelmezett, magyarázott isteni alapvetés, mint az Igazság. A könyv, az írott sorokat azért elsődleges fontosságúak, mivel a vaskalapos vagy a vallásokkal csak éppen ismerkedő, akár a magukat tagadóknak tartó, és inkább a spirituális eszmerendszerekkel szimpatizáló emberek Igazsággal való találkozásának legfőbb kulcsa az maga a Biblia, hiszen a legtöbben onnan hallottak először az Igazságról, Istenről, Krisztusról. Ott kapott az emberek zöme egyfajta bizonyságot Róluk, az volt az a szilárd alap, amelyre tudtak építkezni. Persze ez sem helyénvaló megállapítás lélekből, hiszen a könyv, és való igaz, hogy az emberiség legfontosabb könyve, mégis egy könyv, Ők viszont Él-Ők. Ahogyan az Örök Mester fogalmazza, hogy: "…az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene." Az ember valójában már a lelke teremtés pillanatában megtapasztalta a Tökéletes Gondviselő Édesapának a félt-Ő-n szerető kegyelmét és gondoskodását, hiszen amíg még lélekben gyermek volt, egész végig szüntelen abban fürdőzött. De az ember életében is, egy lélekből fakadó mosoly, egy önzetlen, a saját hasznát nem néző segítő szándék, egy emberbaráti öklelés vagy bármi igaz és tiszta, amely az emberben megfoganhat, az mind az Atya irgalmából való, hiszen ahogyan megíratott, minden jó adomány Tőle száll alá, akiben nincsen a változásnak árnyéka. Amíg valaki lélekben kisded, alázatos és tiszta szívű, addig Bennük jár, de mivel egyéb okok miatt a Biblia egyfajta emberkéz által összeállított, oltárra emelt dogmatikus bálvánnyá vált, amely egyértelműen összemosódott a keresztény vallási terminológiával. Így az abban olvasható, előre összeállított passzusok, történetek, igeidők, példázatok mentén alakult ki a legtöbb embernek egyfajta igazságszeretete, igazság iránti kutató szenvedélye, tudási alapja. És mivel a könyv az emberiség történetének legtöbb nyelvre lefordított, legtöbb példányszámban értékesített vallási katalizátora is lett, amely beférkőzött az ember mindennapjaiba, tágabb szociális életterébe, így akarva és akaratlanul is hatást gyakorol rá az erőteljesen felépített ingerülete által, és vele szemben közömbösnek nem lehet lenni. Sokan nem vallják a Biblia igazságtartalmát, összeesküvés-elméletek kereszttüzében vádolják a vallási indítékot, a félrevezető dogmákat és babonás értelmezéseket, akaratot, de vannak, akik egyszerűen nem képesek az írott sorokkal azonosulni, és szelídebb módon nyilvánítják ki ellenérzéseiket, egyfajta vélt közömbösségüket. Itt most ne is maga az Igazságtartalom a lényeges, az, hogy mi igaz és mi nem benne, hanem az, hogy ami tény marad az nem más, mint az, hogy példának okáért magam is itt találkoztam először számos olyan dologgal, kifejezéssel, amely számomra is korábban megvetendő és unszimpátiát kiváltó volt, ha szigorúan az írott sorok okán szemlélünk. A Bibliának, mint minden emberkéz által összeállított alapanyagnak megszületett egyfajta hivatkozási alapja, egyfajta normatívája, egy állítólagos axiómája, bizonyított keretrendszer értelmezése, ami folytonosan szájról-szájra jár, öröklődik a családokban, és aki attól el mer térni, az vagy eretnek vagy pedig hamis próféta. Nincsen olyan dolog az emberiség történetében, főleg azok esetében, amelyek ennyire globálisan is körülrajongottak lennének, hihetetlen anyagi vonzattal és a háttérben megtámogatott logisztikával, hogy az eljuthasson szerte a világban szinte mindenkihez, legyen az könyv, tan, vallási hitrendszer, törvény, vagy bármi egyéb, amelynek ne alakult ki volna egy dogmatikus, zártkörűen működő értelmezési rendszere. Az Igazság szemszögéből ez azért is mondhatni paradox állítás, hiszen a könyv olyan, mint egy vers: az az olvasóból más és más ingerületet vált ki. Így szinte lehetetlen a Biblia esetében egy központi értelmezési tőről beszélni, hiszen mindenkiből mást és mást váltanak ki az írott sorok. De mégis megtörtént, hiszen a hierarchiában nívós lépcsőfokon álló egyház magát kizárólagos jogkörrel azonosítja, aki az Igazság földi tudója és ismerője, egyfajta hírvivője az ég és a föld között, és ezen berkekben az ő szavuk az egyetlen és megcáfolhatatlan. Itt sem azon van a jelen pillanatban a fő hangsúly, hogy ez ki számára igaz és ki számára nem, hanem azon, hogy kialakult a Bibliának is egy megcáfolhatatlan és globálisan lefektetett értelmezési rendszere. Emiatt, de a számos egyéb önjelölt, testből akaró értelmezés okán ez a könyv lett az, amelyet a legtöbben értelmeznek, magyaráznak félre önös érdekek vagy a tudatlanság okán. Mivel rengeteg ember még mindig nem Őket hallgatja elsődlegesen, hanem másoktól nyeri az információt, másokat követ és másokat emel fel, így nem is lehetséges a személyes köteléken álló Róluk való meggyőződés, amely még a hitnél is erősebb. És mivel sokan azt hallják meg amit akarnak, sokan még mindig másoktól informálódnak, így az igazságtartalom is felhígul, olykor hamissággal vegyül és tévútra vezet. És pontosan emiatt, a zártkörű, dogmatikus berendezkedés okán nem is gondolják sokan, hogy egy -egy passzus valójában mit is takar, hiszen arról nem Őket kérdezik meg elsődlegesen. De azt mondja az Atya is, hogy: "Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, a melyeket nem tudsz." Te kiálts hozzám, egyedül, személyesen, mert az Igazság csakis így képes kijelentődni valakiben. És pontosan ezek okán érkeztünk el egy olyan bizonysághoz, amely ismételten valami igazán botrányosat állít. Valamit, ami nem a megszokott, nem a széles körben elterjedt értelmezésű. Azt, hogy mit értet azon Krisztus, hogy minden megbocsájtást nyer, csak a Szentlélek káromlása nem? Egyáltalán hogyan lehetséges az, ha az Ő vére megváltott bennünket, akkor mi lehet az, ami még így sem nyerhet irgalmat?

Ez volt az a kijelentés, amelyet magam csak hosszabb idő után élhetem meg a Lélek által. Nem értettem, nem voltam képes felfogni, megélni lélekből, hogy mi is lehet az a Szentlélek káromlás, ami nem bocsáttatik meg. Elkövettem a hibát, hogy elemeztem elméből, akartam testből, de az Igazságot így nem lehet lélekből megélni. De az Ő örök kegyelmüknek hála elvezettek a megértésig, legyen ezért is minden dicsőség az Övék mindörökké, Mennyen és Földön is! Mert nagyon fontos, hogy aki olvassa a sorokat, az megértse azt, hogy alaposan szükséges figyelni a szövegkörnyezetre is. Hogy egy-egy passzus milyen kontextusban íródott, mert így olykor még tisztábban és tűzzel égőbben kapja meg valaki a lelki kijelentést arról. Mi lehet a Szentlélek káromlása, barátom? Egyáltalán mi is az? Egy feltüzelt hévségű káromkodás? Valami utálatos kézzel végzett cselekedet? Egy ártó gondolat, érzés? Valahol ezek is, de mégsem. Mert a Szentlélek káromlása az nem elsődlegesen szájjal van kimondva vagy a kezekkel megcselekedve, nem egy fizikális vétség, hanem az, amikor valaki már megtapasztalta lélekben az Ő kegyelmüket, és azt egyszerűen direkt, alattomos módon saját érdekei okán elherdálja, de úgy, hogy azzal eltévelyíti embertársait is, így szert téve önös anyagi haszonra! Tehát egy előre eltervezett, megalapozott hazugsághalmaz, amely az igazság képében tetszeleg. Ez maga a veres fenevad, így tombol az a legerőteljesebben, pusztítóbban valakiben!

Milyen kontextuson belül mondta Krisztus, hogy minden vétség megbocsájtást nyer, csak a Lélek káromlása nem? Mindennek az előzménye a néma és a vak ördöngős meggyógyítása volt. Amikor a vak és a néma végül újra beszélt és látott, a farizeusok, az akkori kor tekintélyelvű és dogmatikus vallási vezetői azzal káromolták Krisztust, hogy a csodatétele mögött a gonosz fejedelme áll. "Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével." – mondták. És erre mondta azt az Egyetlen Mester a későbbiekben, őket fedve, hogy: "Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik." – fogalmazta. Mert érdemes megfigyelni alaposabban, mi is történt. Krisztus mindig teljesen üres volt, éppen így lehetett az, hogy az Atya Lelke őt teljesen betöltötte, ezért volt képes hatalommal és erővel cselekedni, gyógyítani. Nem magának tulajdonította a dicsőséget, hanem magát megalázva mindenért az Atyának adott hálákat. Ezért felemeltetett Általa, és hatalmat kapott arra, hogy akár a holtakat is feltámassza a Szent Léleknek, Istennek az erejével. A farizeusok már jól tudták, ki ő, de mivel a hatalmukat féltették tőle, így minden pillanatban álnok és manipulatív módon próbálták meg őt kelepcébe csalni, de egyszer sem voltak rá képesek, mert az Atya bölcsességével mindig kivágta magát előttük; nem tudtak rajta fogást találni. Nem hiába fedte őket erőteljesen és nyíltan, többek között azzal, amikor azt szegezte nekik, hogy: "De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be." Hogy még inkább élhető legyen lélekből, itt a Mester egy másik kijelentése: "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." Krisztus jól tudta az Atya által, hogy a farizeusok képmutatók, akik tisztában voltak az Igazsággal, mégis elárulták azt haszonért és tekintélyért. A Hússá és Vérré lett Tökéletesség Szavát káromolták szüntelenül, és ezért mondta azt Krisztus, hogy a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Mert valójában nem Őt alázták meg és gyalázták ilyenkor, hanem azt, aki őt elküldte, hiszen Ő nem magától szólt, ahogyan el is mondta. Ez a Szent Léleknek a káromlása, barátom. Amikor valaki az Igazságot elherdálja a hatalomért, pozícióért, úgy, hogy közben a naiv és hinni szándékozó embertársait félrevezeti és eltévelyíti. szándékosan! Mert aki tudatlan, aki nincsen tisztában azzal, amit tesz, annak még van kegyelem, hiszen így menekülhetett meg többek között Saul is, a későbbi Pál apostol, vagy a lator. De az, aki tudja mit cselekszik, mégis teszi azt, dacára annak, hogy az életellenes, arra nincsen, arra nem lehet megbocsájtás soha, mert ez az ember által elkövetett legsúlyosabb vétség, ami még a gyilkosságnál is alávalóbb. Mert aki öl, az tudatlanságban a testet öldökli meg. Viszont aki félrevezeti embertársát az aljas hazugsággal, álcázva azt az Igazságnak, az annak a lelkével játszik! Ezért fogalmazza úgy Krisztus, hogy: "A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik."

Magam vagyok a példa rá, barátom, hogy milyen is az, aki gyarló és életellenes módon gyalázta az Élet Szavát. Mert magam ezt cselekedtem, olykor nyomdafestéket el nem tűrő módon. Mégis élhetek még, és meg is bocsájtottak nekem, hiszen azóta, amióta hozzájuk kiáltottam néhány éve gyermeki alázattal és egyfajta személyes pálforduláson mentem keresztül, azóta igyekszem velük szoros köteléket ápolni. Ha a Lélek káromlása, ami nem nyer megbocsájtást szájjal történne, ha így értette volna Krisztus, akkor már nem is élhetnék, de mégis élek érdem nélkül az irgalmuknak hála. Krisztus úgy imádkozott agóniájában, hogy: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek." Az emberek zöme tudatlanságban cselekszik tékozlón, istenellenesen. Akik így tesznek, és magam is így tettem, azoknak még van kegyelem. De abban a pillanatban, amikor valaki megtapasztalta már az Igazságot, hallotta azt, kijelentetett abban, az már nem mondhatja azt, hogy ő nem tudta. Így amikor az egyén maga zuhan vissza a test kívánalmaiba és vágyaiba, örömébe, akaratába, mint ahogyan magam is olykor, annak a második állapota rosszabb lesz az elsőnél, ahogyan a Mester is elmondta, mert már tudja majd, mit is veszített, és a békétlensége ezért lesz kínzóbb. De még mindig van számára kegyelem, mivel a saját lelkét teszi kockára. Viszont aki szándékosan másokat vezet le a keskeny útról, anyagi haszon, akár társadalmi pozíció okán, úgy, hogy ő már megtapasztalta korábban a Lelküket, azt mégis álnok módon manipulálja, elhallgatja, annak nem lesz része az irgalomban, mert nincsen nagyobb vétség a számító hazugságnál, az előre eltervezett gyarlóságnál, ami még a másik embertársa életét is veszélybe sodorja. Ez valójában a Szent Léleknek a káromlása. Imádkozom érte, barátom, hogy ha nem értenéd ezen szavakat, akkor kérd személyesen az Ő iránymutatásukat, és lélekbe ki lesz számodra is jelentve az Igazság. Mert aki igaz módon kér Tőlük, az kapni is fog, ahogyan a Megváltó is mondta. Az idő egyre fogy, vészes iramban, de még tart a kegyelem, addig még nem késő Hozzájuk kiáltani. Az Élet Urának és az Egyetlen Pásztornak a Lelke segéljen meg ebben mindannyiunkat! Üdv. Tamás

 

Locoen•  2023. április 7. 20:15

Mi valójában Isten szava?

Ismeretlen, mégis lélekben oly közeli szőlőmunkás barátom! Ismét egy olyan bizonyság, lélekbe pecsételt kijelentés, amely bizony sokakat fog megbotránkoztatni; legalábbis mindazokat, aki még nem születtek újjá Lélektől és víztől. Áldott legyen a Tökéletes Gondviselő Édesapának és a Dicsőséges Krisztusnak a Lelke és a Neve, mert Övék minden dicsőség Mennyen és Földön is, hogy vezetnek, tanítanak, megfenyítenek, de fel is emelnek mindenkit, aki Hozzájuk kisdedi lelkülettel fordul és Velük köteléket ápol. A legszebbet és legintimebbet, amit embert átélhet. Mert igazán lélekemelő és sokat dó, amikor egy lélekben újszülött egyén rátalál a párjára, de semmi sem fogható ahhoz, amikor a Lélek és a lélek között köttetik meg az örök kapocs. És kimondhatatlan a hálám Feléjük, hiszen valóban elképesztő, ahogyan terelgetnek az Igazságban, a keskeny ösvény lélekelevenítő útján, és olykor derült égből villámcsapásként pecsételik a lélekbe azon megértéseket, amelyek az adott ember számára aktuálisak, soron következők. Mert nem tudhatunk mindent, és nem akkor, amikor arra a test vágyik az önző akarata okán. Akit Ők vezetnek, azok már nem azt látják, amit akarnak, nem azt szólják, amit akarnak, hanem azt, amire a Lélek indítja őket, mert megszűnik már a test akarata. Így a kapott bizonyságok okán sem úgy kapja valaki a megértést, ahogyan ő várná el, és nem akkor, amikor vágyja. Mindenek eljön a megfelelő pillanata, Ők tudják ezt, és ami még korábban lélekből nem volt élhető valaki számára, amit még nem értett, az a későbbiekben kristálytisztává válik. Ezért fogalmazta úgy Pál apostol is, hogy most még tükör által homályosan látunk, később azonban minden értelmét nyeri majd. Mert nemes dolog, ha az embertársaink kijelentéseket kapnak, de mintsem ér mindez, ha azokat másoktól halljuk, és nem az adott embernek lett az kijelentve. Mert amit a másik mond, még ha igaz is, akkor is az emberi száj és erőlködés által lesz kimondva, ezért van az, hogy az Igazságot Rajtuk kívül tanítani nem lehet, arról csakis bizonyságot lehet tenni az embertársaknak. Krisztus azt mondta, aki igaz módon kér, az mind kap is, és azt is elmondta, hogy Ő nem emberektől veszi a bizonyságokat, hanem az Atyától kapja azokat. Így minden megértés akkor ér valamit, amikor az személyesen Általuk ki lesz a lélekbe jelentve. És lehet, hogy egy adott bizonyság csak később lesz lélekben élhető, de mindenki megkapja, amit kapnia szükséges, hiszen Ők adósai senkinek sem maradnak, és mindenkit úgy terelgetnek szelíden, de tűzzel, mint egy igaz szülő, család, aki a gyermeknek a legigazabbat szeretné. Tehát a jelen megértés is egy olyan, ami nemrég lett számomra kijelentve, és amit kapok, azt igyekszem még idejében átadni, amikor még friss, amikor még az Ő életadó, ÉL-Ő szavuk lakozik abban, hogy annak szabadító ereje munkálkodjon abban, aki azt lélekben örömmel fogadja. Emberbaráti szeretettel adom, barátom, és ha betértél hozzám, akkor fáradj beljebb és lépj az ízes vacsorához. És ha ízlett a megtört kenyér, amennyi manna, akkor legközelebb már ne ide gyere étkezni, hanem csakis Hozzájuk, ahol örökre eltelítődsz majd.

Barátom! Biztosan te is hallottad már azt a megfogalmazást, emberi szájból szóló kijelentést, hogy a Biblia Isten szava. Az emberek zöme, amióta az emberiség legtöbbet olvasott, legnagyobb példányszámban értékesített és legtöbb nyelvre lefordított könyvét az egyház jó pár száz évvel Krisztus halála után hosszas válogatás és szervezői munka, a klérus egybehangzó véleménye alapján összeállította abban a formában, amit ma ismerünk. Természetesen sokan, sokféleképpen tekintenek Isten szavára, főleg azok, akik eltávolodva a vallások dogmatizmusától, inkább spirituális úton próbálják meg kutatni az anyagot meghaladó tökéletes rendezői elv mibenlét, de gondolhatunk a vallás mondhatni ellentétes pólusára, a tudományra is, amely racionális keretek között, axiómák, bizonyítások és kutatási anyagok közepette kutatja Istent. Isten egy olyan szó, elnevezés, amely nem ugyan azt az impulzust váltja ki egyforma módon a befogadóból. Mindenki a maga módján kutatja Őt, áhítja megtalálni, még azok is, akik ezt nem is tudják, hiszen a magukat megrögzött nihilistának, tagadónak vagy ateistának vallók is hisznek abban, hogy ők semmiben sem hisznek. Így mindenki, minden egyes ember hisz, hiszen enélkül nem létezik élet. De mégis a keresztény vallás megalapítása utáni időszakban, amikor a Biblia elérte a mai formáját, azaz minden kánon, igerész, fordítás az egyházi legitim keretek között lapokra írott, nyomtatott kópiában elevenedett meg, azóta a hívők vagy a vallásról hallott, esetleg azzal teljesen szkeptikus emberek is annak hasábjai által vagy hallomásból hallottak talán először Istenről, a Megváltóról, az Igazságról olyan formában, ahogyan az írva is van. És azóta vitathatatlan, hogy a Biblia egyfajta hivatkozási alappá vált, amely megkerülhetetlen része a keresztény vallásnak és vallási kultúrának, és ezek mellett még talán az emberiség leghatalmasabb bálványává is növekedett, amelyet milliók olvasnak, és amelyről szinte egybehangzóan állítják, hogy az maga Isten szava, ezért is lett Szentírásként elnevezve. De ez valóban igaz, barátom, hogy egy könyv Isten szava? Valóban Istentől ihletett kijelentés a könyv egésze? Nos, a rá adott válasz bizony botrányos és indulatokat szító lesz, de az Igazság a test számára elfogadhatatlan, viszont aki Tőlük kérdez gyermeki ki módon személyes keretek között, az válaszokat is fog kapni.

Mert az Igazság az, hogy a Biblia, és bár úgy élem meg lélekből, hogy az emberiség legfontosabb könyve, mégsem Isten szava, barátom, hanem egy könyv! Könyv, amelyet emberek nyomattattak, amelyet emberek állítottak össze, és bár a benne találgató bizonyságok, álmok, profetikus jelenések, mély szimbolikával átitatott példázatok valóban Istentől ihletettek, de azok, mint mindig emberek által öröklődtek. Amikor valaki olvasni kezdi a Bibliát, akkor amit abban olvas, az ember általi írott sor, bekezdés, tördelés, bizonyság. A könyv bizonyságot tesz az Igazságról, de mégsem lehet Isten szava. De miként lehetséges, hogy ilyen profán kijelentést teszek, ami ennyire indulatokat szító? Magam, aki igyekszem világolni, noha gyarló vagyok és érdem szerint, aki már csakis Őket vallja és dicsőíti, az miként állíthat, jelenthet ki ilyen káromlást? Ha a könyv nem Isten szava, akkor mi az? Isten Szava nem más, barátom, mint az a lélekbe pecsételt kijelentés, amit az Atya személyesen Krisztuson keresztül neked adományoz! Minden más, habár tartalmazza az Igazságot, mégis emberek által, olykor erőtlenül, olykor tűzzel égve, tékozlón, hatalommal lesz közzé adva, megtörve a kenyér, egyszóval emberi, esendő módon. és mivel az ember fél-elem még, nem egész, hiszen testi, nem tökéletes, az ideje zömét nem a vagyokban töltő, így amit törékeny és gyarló száj kimond, átad, amit a kéz leír, az nem lehet Isten Szava. Mert Ő él, Él-Ő Isten, aki szüntelen hat, és aki Hozzá fordul krisztusi lelkülettel, gyermeki alázattal és szelídséggel, annak Ő válaszolni is fog. "Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, a melyeket nem tudsz." – mondja az Úr. Vagy amit Krisztus mondott a sadduczeusoknak a feltámadás kapcsán: "… az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene." Az Igazság mindazoknak kijelentetik, akik azt tiszta szívvel keresik és vágyják, de nem mások által, barátom, nem írva, nem egy könyv oldalain át, hanem személyesen! az Élet Szavától. Erre mondta az Örök Megváltó, hogy áldja az Atya bölcsességét, akik az Igazságot elrejtette az okoskodók elől, és azt megjelentette a kisdedeknek. A Biblia hasábjain sokak pontosan azért nem ismerik valójában az Igazságot, mert túlságosan is saját akarásból próbálják azt meg értelmezni, főleg mások által, hiszen az ember tekintélyelvűsége okán hisz annak, felnéz ara, aki a társadalmi hierarchia egy nívó fokán foglal helyet, és inkább kérdez attól, mintsem Tőlük. Az Igazság nem lapra nyomtatódik, hanem a lélekbe pecsételődik "Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem." – mondja az Úr. Nem másoktól való az, nem mások által leli azt meg valaki, hanem csakis Tőlük személyesen. "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." – fogalmazza a Megváltó. És azt is mondja, hogy: "Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belsõ szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." Krisztus pontosan az Atyával való személyes kapcsolatot erősítette. Az embereket magát megalázva és háttérbe sorolva az Atyához terelgette az embereket, nem pedig könyvet olvasva vagy másokat hallgatva. Talán az egyik legerőteljesebb kijelentése ilyen téren, amikor Pál apostol azt mondja: "Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által." Annyira nyílt és egyértelmű, hogy szinte megcáfolhatatlan, mégis rengeteg olyan passzusa van a könyvnek, amit sokan nem is ismernek vagy amit elferdítettek a babonás és dogmatikus értelmezés kapcsán. A Biblia egy erős mankó, egy nagyon is fontos bizonyság-gyűjtemény, de csak arra nem lehet támaszkodni, mivel egy könyv csupán. Ők élnek, a könyv viszont halott ilyen téren. Papírlapok garmadája, amely egy idő után elsárgul, elég, eltépődik, meggyűrődik. Aki arra támaszkodik és azt emeli fel, annak az a bálványa is egyben. Mert akinek nincsen személyes bizonysága Róluk, akiben a bizonyságok nem lettek intim módon kijelentve, az az írott sorokat el fogja feledni! Mert az Igazság nem törvénykezés és magolás, hanem Lélek által lélekbe kijelentett bizonyság, lélek általi megélés, amiről nem a száj szól elsősorban, hanem a cselekedetek tesznek arról bizonyságot, ahogyan a kisgyermek is teszi, amikor játszik. Mert lehet a könyvet olvasni, akár egy életen át, szinte minden igeidőt tudni, idézni kívülről hiba nélkül, de ez még mindig emberi bölcsesség, okoskodás, testi akarat és az elme játéka. Ez nem ad egy olyan stabil alapot, amelyre később lehet építkezni. Mert tedd fel magadnak a kérdést, barátom! Ha elvétetik tőled a könyv, ha nem másoktól hallod annak tartalmát, akkor mi marad meg benned az Igazságról? barátom! Minden egyes embernek van egy személyes Bibliája, de az nem lapokra íródott, hanem a lelkébe lett kijelentve, hogy az többet el ne felejtődjön! Ahogyan véget ért a négy evangéliummal az Újszövetség, te, én, és akik azt kisdedi módon lélekből megélik, folytatódik a sajátunkkal.

A Biblia tehát egy valóban nagyon fontos könyve az emberiségnek, de egy könyv. És mivel az ember már a bukás pillanatában is bálványokat emelt, többek között a saját önző akaratát emelte fel és az embertársa óhaját leste, úgy ettől a bálványimádatától a mai napig sem szakadt el, sőt! Szinte mindent bálványoz, mert ami számára megnyerő, azt birtokolni akarja. A Biblia ugyan így bálvánnyá válik, hiszen vannak sokan, akik akár teológusként, akár idézőjelesen egyszerű hobbistaként folytonosan jegyzetelnek belőle, igeidőket vizsgálnak, alany, állítmányokat és egyéb grammatikai együtthatókat elemeznek, de ez szintén valahol bálványozás, hiszen amit leírunk, az megőrződik egy ideig, így ahhoz visszatérhetünk. De az Igazság az nem múlt, sem ne jövő, hanem vagyok! De a Bibliának nem ez lenne az ildomos használata. Magam is rengeteget forgatom, már többször kiolvastam elejétől a végéig, rengeteg idézetet, passzust ismerek benne, de ez is bálványozás a részemről még, hiszen nem a napi szintű forgatás a cél, akár egy életen át is, hanem az, hogy megértsük, megéljük lélekből, hogy ez csupán egy mankó. És amikor a beteg felgyógyul, azt elhagyja, leteszi, hiszen képes már újra járni. A Biblia egy bizonyság-gyűjtemény, egy igazságban való kalauz, de mit sem ér az, ha az olvasottak nem jelentődnek ki valakiben. És arról még nem is beszélve, hogy mennyien olvassák, értelmezik tévesen az Írást, olykor manipulatív módon vezetik félre a hiszékeny és hinni akaró embertársakat, mert bizony valahol egy kétélű kard is, ha valaki azt nem megfelelő lelkülettel olvassa, ami manipulál és ural. Isten Szava az Él-Ő, a legdicsőbb szava maga Krisztus, és az, amit ő mond neked személyesen, és aki kívánja Őt lélekből hallani, akár szülőjét, igaz barátját a gyermek, az fogja is. Nem hiába mondta a Megváltó, hogy: "A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek." Ez az Él-Ő Isten Szava, a lélekelevenítő, a halottakat feltámasztó. A kérdés az, ha valaki magától kérdezi, hogy van nekem velük személyes kapcsolatom? ha abbahagyom a könyv forgatását, mi lesz velem? Szólnak akkor hozzám? Persze, hogy szólnak, sőt! Úgy beszélnek igazán, személyesen az egyénnek a belső szobájában. Az Igazság mit sem ér, ha az nem ilyen módon lesz valakinek kijelentve. Fontos a Biblia, de ha valaki azt bálványozza, sosem érti meg az Igazságot, és sosem lesz vevője annak, mert csak ő fogja azt hinni, hogy hallja azt. Kemény, botrányos sorok ezek, megértem, de ha valaki Hozzájuk fordul megértésért, bene is kijelentetik az Igazság. Fontos és szép könyv a Biblia, de Ők még fontosabbak és csodálatosabbak, akik nem egy könyvben élnek, hanem a lélekben, az igaz Életben, mert Ők maguk az Élet! A legbölcsebb Fazekasnak és az Örök Örökösnek a Lelke vezéreljen el mindenkit a megélésre, amit lélekből megélni szükséges! Üdv. Tamás