vírusok

Minek

Minek ez a világ nekem,
Kétezerhúsz érv ellene,
A teljes emberi faj és
A létre való gyógyszere?

Mert ha nem kábít valami,
Ordító kétségbeesés;
De friss öltönnyel mindenki
Hazudja, hogy minden mesés.

Minek ez a világ, ahol
Remegünk, ha hozzánkérnek,
Ahol ha nincs pofon osztva,
Jön az elvonási tünet?

Megyünk össze. Napról napra
Kopunk, nem csak a széleken,
Mégis, másiknak arcába
Túladunk eme székleten.

Az érdemlegest megölik,
A semlegest felőrölik,
Csak az adag legyen megint,
A belviszály, és a profit.

Minek ez a világ nekem,
Cudar mostohám volt mindig,
Rég kitagadott már engem,
És csak poénból hagyott itt.

Szeretem-gyűlölöm magam,
S a két véglet közt sincs rend,
Ez a diszharmónia velem marad,
Így minden tettem tákolás lett.
Vergődöm mint a madarak,
Ha szárnyuk röpképtelenné sebzett,
Nem voltam fent soha, csak
Bámulom a többiekkel teli eget.
***
Ildomos tettek
Idegenné tehetnek,
Istenesnek nem.
***
Mikor a te veszteséged az én nyereségem,
Nem akarok ilyen árat, ha lehet, elengedem,
Mit ér a győzelem, ha valaki veszít ezzel,
A nyereség megdrágul, emberséget nyel el.
***
Salak
Ez a szóértelmezés duplán lehet határos
Mivel ha zokni a cipőben ezen tapos
Útépítő fején mosás igencsak alapos
De az út(nem a Föld) ettől marad lapos

Kelet felől nyugatra halad,
Szenvtelenül repül a nap,
És működteti az egész létet,
Nem kell sok, különben feléget;
Az árnyékot este, ahogy borul,
Uszályként húzza felúszó hold,
Méltón pihenhet a fáradt szem,
Miközben a molysereg kirebben.

Az ember alapból kiszolgált
S kiszolgáltatott, ahogy tanítják,
Folyton tör ki belőle az a sok dirib-darab,
Ami eszköz muszáj, kell legyen mindennap,
De hiánycikk. Mikor pedig hasznosulni kéne,
Így csupán a gátlás tör ki őbelőle.
Nem is tudja milyen a jólét,
Amíg nem nyúl szerhez a sok nép,
A született addikció így lesz aktív,
Amit sötétlett magában elme, meg szív.

Kiborul, majd az egész élet felborul,
- Mentség: a szerencsés szerhez nem nyúl -
Napból hold lesz, majd szénfekete égbolt,
Csak a kényszer nő; de egyre kisebb talizmán a folt,
Mely még normalizálná az elszabottat,
Azt a rohadt életet, s a kudarc is visszaballag,
És a borvitézes dallamok miután lecsengtek,
Vajon mi marad, a függés, a kudarc, az enyészet?
Nap és hold részvétlen, ahogy minden díszlet,
Örök szélmalomharc a juss, egy borult függőrészleg.

Mint hogy álmunkból felriadunk
- Ahogy kritikus ponthoz érve
Épp meghalnánk vagy rosszabb érne -
Ébrenlétbe lökik tudatunk,

Úgy vigyázzák titkon világunk,
Mielőtt rossz kézbe kerülne,
Vagy végleg kifordul tengelye,
Sok rejtett támogatást kapunk,

Átlendítve minden holtponton.
Csak arról nem mesél a fáma, 
Hány bárányt áldoznak taglóra,
Gonosz éh mégis letudódjon?

Győz a jó, de megalkuvással,
Hogy alhassék emberi tudat,
Ez az őrző védő szolgálat
Keserűn bár, de annyit benyal...

Ugye nem gondolod azt rólam,
Magasra török, mélyre ások majd
És valahová végül eljutok
Ily félbehagyott programmal?

Bugzok. A rendszerhibáim
Késztetése talán a vers itt,
Itt van nesze, gondolj vele,
S ne várj tőle semmit.

Önbizalom nincsen, vagy csak
Szeretem tudni hol a helyem,
Ahogy tetszik, egy a biztos
Most már beérem a semmivel.

Moshatom, vasalhatom, marad a
Hátulgombolós kényszer-ing,
Már nem küzdök, visszadobna e
Önkezemmel készített lepkefing...