Néha jobb, ha rád sem bagóznak

Sárga lámpa ködfényt szitál,
Göröngy-árok nem akadály,
Jövök haza, kölcsönöztem,
"Magad uram, ha szolgád nincsen",
Éjjel, mert így otthon leltem
Adósom, ki került engem,
Csörög zsebemben az apró,
Már nem behajtanivaló,
A holdvilág momentumot lop,
Több tennivaló nem adatott,
Kies a kicsi főutcán,
A szél se fúj, semmi se bánt.

Komótos lépteim veszem,
A dohánypászmát eregetem,
Az egyik padon feldereng,
Hölgy ül, nem csal a szemem,
Haja csillog, ruhája sötét,
Bűvkörébe vonja az éjt,
És bár legyen ágyam üres,
Odalépni szoktam volt rest,
Most mégis hajtott valami,
Mint borjút a tagló halni,
Szólt az ösztön hívó szava,
Tüzet kértem, bár rá volt gyújtva.

Pofátlanul eredeti...
S ibolya szemét rám mereszti,
Mintha várt volna valakit,
Ki már sohase érkezik,
Említem, késő az óra,
Romantikus randevúra,
Társaságom pótlék lehet,
Ha maga mellett helyet enged,
És ő annyira kegyteljes,
Mellette ember lehessek;
A vészriasztó későn szólt,
Valójában ő főpók volt.

Éjszakában vadász vámpír,
Az embereknek felette bír,
Kit szálain von és feszít,
Női volta tetézi e kínt,
Sorsa adott, szárazra szívni -
Uzsorás, ma meg fogsz halni,
Mondd, mi végre jársz az éjjel,
Mint tilosban lopva gengszter?
Most végső képnek agyad fogad
Két érzéki metszőfogat...