vírusok

Minek

Minek ez a világ nekem,
Kétezerhúsz érv ellene,
A teljes emberi faj és
A létre való gyógyszere?

Mert ha nem kábít valami,
Ordító kétségbeesés;
De friss öltönnyel mindenki
Hazudja, hogy minden mesés.

Minek ez a világ, ahol
Remegünk, ha hozzánkérnek,
Ahol ha nincs pofon osztva,
Jön az elvonási tünet?

Megyünk össze. Napról napra
Kopunk, nem csak a széleken,
Mégis, másiknak arcába
Túladunk eme székleten.

Az érdemlegest megölik,
A semlegest felőrölik,
Csak az adag legyen megint,
A belviszály, és a profit.

Minek ez a világ nekem,
Cudar mostohám volt mindig,
Rég kitagadott már engem,
És csak poénból hagyott itt.

Szólnak már a dobok
Gyűlik fent a felleg
A földnek a sara
Soká nem szárad meg
Ha új határokat szab
Az emberi természet
Ha unott ami jó volt
Pedig az se nagyon élet
A vér már nem elég
Gonosz idők jőnek
Ellenséget tenyésztünk
Védő fehér sejtet
Talán már itt is van
Megnemhallott hírek
Szodomai példának
Apokrifek rímek
Szólnak már a dobok
És verést sejtetnek

Folyton esik. Folyton szakad,
Ne is kérdezd, mi lesz holnap,
Ráadásnak széllökés,
Nem fog kiszáradni a vetés
Ha valamennyit meghagy a jég,
Vagy a földben nem rohad szét,
De az víg, a szúnyog-termés,
Hogy a sulykot elvetették.
Vond vissza a dühöd, nagy ég,
Így is lassan elevezünk,
Kit fogsz lesni, ha elveszünk?

Mossa eső csak a kertet,
A kutyagumik penészlenek,
Már csak az, meg köd jár arra,
Kétezerhúsz, elég satnya,
Majd betakarunk vetést és sírt,
Hajt még valamennyit a szíj,
Egyre drágább lesz a tandíj,
Mégis mit, hogyan kellene...
Terhes az ég, dühvel tele.

Tán jön valami nagy ember,
Aki vezet, ahogyan kell,
De az én szívem nem mer
Már remélni hogy az a főfej
Nem Apokalipszis újabb lovasa;
Ezek után nincs rá garancia,
Ilyen időt eső, se más se, soha
Ha akarná, se mosogatja.

Egy darab idő óta
Tele a bolt csokival
Lisztnek meg hűlt helye
Messze van még elseje
Vagy jót eszünk
Vagy tele leszünk
Utoljára még egyszer
Kösz Kína, a denevéreddel

Vás