Ha

"Ha előrelátó csecsemő lettél volna,
Felkötöd magad a köldökzsinórodra!"
Vagy agy helyett bőrt, vastagat húzni fel,
Mi versenghet acéllemezekkel,
Nem lehet ded más, csak szolga,
(Ki megurashodik, lelkét adja)
Minthogy bölcsőn örök korlát,
Nem szülnek mást, csak rabigát;
Én a fél elmémen túladnék,
- Mivégre az, hogy bántsák, sértsék? -
Csak lennék egy kissé durvább,
Min rágcsálhat, nem fog a világ!
A cseperedés leckével jár:
Az életünk pindur, parány,
Jó megoldásnak - bölcsőhalál,
Mert mire a fejünk benő,
Az elkövetett vissza nem nő,
Már ha benő egyáltalán,
Köldökzsinór, annyi ballaszt, vám,
Vergődhetünk, magával ránt.
Itt iszom a kávémat,
És közben lennék hulla csak,
Annyi benne a keserv,
Zaccból levő működési elv.
Túl sokat vagyok tévutakon,
Azt hiszem, hogy ráfoghatom,
Ennyi ember nem lehet hibás,
Magam vagyok ludas, nem más,
Tényleg vonz nemlét békéje,
Nagy igazság rejlik benne.
Szúr a lét villára embert,
Iszik hozzá könnyből tengert,
Pont egy ilyen kellene?
Röpke a boldogság perce!
Felnövünk, ragadunk benne,
Mint kényszerevők övmérete...

-Az idézet Müller Péter Sziámi egyik számából való.