vírusok

Kórtörténeti összefoglaló
Mind szidás a jó szó
Vegyük például milyen szép idő van
Hogy rohadna rád a rosseb valójában
Az ember úszkál őslevesben
Az a sziget ha egy pofon lebben
Ha érzed ahogy elhúz a villamos
És szikrákat szórsz látva e koszt
Addig csak a fásultság oszt és szoroz
És a mindennapi küzdelmeket
A sátán gyümölcse koronázza meg
Mert ez a nagy magyar helyzet
Ide az ember halni tér meg
Nem? De. Kihal belőlünk a gyermek
S csak sajog az oxigén nevű méreg
Én fizetek hogy összébb lehessek
Tudva: egy csettintés odafent az élet
Nem Olimposzi farkaslakoma
Csak duma duma duma
Úgy nem mennék de sehova
Életre ítél mindenkit fekete Jehova
Olyan dirigál kinek nem volt soha apja

Az ősember már rettegett,
Az éhség, a sötét, a hideg -
Ez faragta a komor ősarcot,
Azóta fizetünk komoly, hős sarcot!

Belevágta keményen
A nemlétező ajtót,
Amint egy kis tüze volt,
Nyert. Ez a múlt.

Jött a betű, a szekér,
Bábel tornya égig ér,
Ezer új módjai vannak:
A nagyok kihasználjanak.

Kerüljük a súrlódást,
A modern ember puhány,
Az ha a civilizált
Lemállik egyszer, viszlát!

Az ember lesz fenevad, vadállat,
Minden dúvad egyszerre majd,
Ebből a renyhe lusta testből kiszáll,
És mit maga is megbán, olyat csinál!

A civilizáció csak egy vékony máz,
Kutyák, majmok, patkányok vagyunk mi,
A gátlás tanít hogy jó a nyájban, ennyi,
Ősemlős, nincs értelme titkolni...

A per

Vádló:
Emberek, hát jó napot,
Csak balvégzetre nem adok,
Ím a vádbeszéd készen van,
Hozzátok be, de láncokban.

Vádlott:
Farkas koma, ártány lélek,
Mindig tudod kinek tedd a szépet,
Annak aki szétteszi neked,
A többit meg szétszetheted.
Mit ártottam én teneked,
Hogy önmagam ügyvédje kell legyek?

Vádló:
Muri, ezek vagytok ti,
A világnak fércei,
Bolond, mondják az emberek,
A nemtevés kifogás lett.

Vádló súgva az esküdtekhez:
Álljunk össze, mint építőkocka,
Szúrjunk bele igyekvő talpába,
Roppant vicc bicegíteni namármost ma,
Mert mink vagyunk egy páran a dobozba,
Már az anyja is sántított,
Örökölte, mondhatjuk volt.

Vádlott a bíróhoz:
Hát nincs itt senkinek se szíve,
Hogy keresettel ne keresse,
Nem tudja a lét miben van, a gazdag,
Hogy szegénynek a büszkeség maradt csak?

Az esküdtek pusmogása:
Ez jobban csillog, erre adok,
Amaz kölcsönözte zubbonyt kapott,
A védőbeszéd csupa siralom,
Jónapottal illetett a vád, az az izom!

Bíró:
Csönd lesz rögtön termeimben,
Mert már alig várom az ebédem,
Ne húzzuk ezt túl soká ám,
Bűnösök vagytok mind, alászolgám,
A büntetés negyven fakanál,
Tekintet nélkül, nektek az dukál!

A fogdmeg:
Basszus, rögtön elcsöppenek,
Megint teljhatalmon lehetek,
Olajozott törvény győz ma is,
Csak lélegzik a rendszer mégis!

Vádló, vádlott, esküdtek:
Vááá, szaladjunk, csihi-puhi,
Kellett nekünk idejönni,
Lila fájás, üleptáji,
Itt mindenki Cserfalusi?

A mai gonosz sem teremt, csak oroz,
Ahogy más javával egyre oszt és szoroz,
Beélvez, majd az egészet lefújja,
Az, ki ottmaradt vérbefagyva
Úgysem számít többé, legalábbis mára,
Alukálni kell az áldozatokra,
Holnap, ha megint jönnek a hülye ötletek,
Már nem érdekes, kialudta-e magát az ütleg,
Elszáll ezredmagával, váltott sáskahad,
Egyetlen ajtó sem véd, hogy lehess önmagad,
Az a hibás mindig, akivel ezt teszik,
Mert így könnyebb, új vicc, ahogy tetszik,
Isteni büntetés, nem torzonborz egy bűntett -
- Minden önkény más, ha a te zsebedbe is megy,
Hogy nem veled ilyenek, más lett utolsó embernek -
Megfosztani arcától, bár hív a természet,
Már nem tudja jobban elkaparni a végterméket;
S holnap be kell fáradni ismét az emberek közé,
Kik még csak nem is szótlanul gyűltek hullája köré...
S kérdé a természet: te miért nem vagy mink-é?
A kínkeserv bányászta húsz év a semmié,
Mert az ember ha alszik, azt hiszi, álma az igazaké,
Pedig csak egy tor. Kifogás. Nem történhetett meg,
Így tartanak pórázon döglött lázári fenyítések.

Meg tudsz bocsátani nekem?
Azokért amiket elkövettem?
Vagy dúl beléndek örök harag,
Hol véget érek én, és kezdődik magad?

Tudom, manapság nagy szó,
Hogy sír a bohóc, s nem látható,
Megengedhetjük-e magunknak,
S meddig, a szívtájéki fagyokat?

Meg kéne pedig, vannak szakállas nyilak,
És én tudom, hogy a tűk sorsára vágynak,
Mert nem varrnak, gonosz bűbájt szállítanak,
Nincs erre sánc, s örvend az útálat.

Meg tudsz bocsátani nekem,
Azokért is, mit el se követtem,
Látod-e bennem az embert,
A botort, ki hozzád szólni is mert?

Legyél örök, legyél harag,
Én már nem kutatok indokokat,
Tudom megannyi tüskéket hajt,
Megyek magamtól, csak na. Bocsánat!