vírusok

Lizzie Borden fejszét fogott,
Négybe vágta anyját legott.
Lendült kezében a balta,
Apját is feldarabolta.
(Lovecraft, 1892-es megtörtént eset)

- Ez a ballada egy régi történet, egy nyájas tipikus jókislány vélhetően napszúrástól öntudatlan állapotban,
de halálos pontossággal felaprította a szüleit, utána pedig semmire nem emlékezett, megmaradt ebben
a boldog öntudatlanságban. Az hogy megszállott volt, pszichó, egy másik feltételezés. Emberes adag szarfát
csinálni a hústömbünkből egy kislánynak favágófejszével, ez is a megmagyarázhatatlan misztériumok egyike.
Lehet hogyha kihasználnánk a teljes kapacitásunkat, azok lennénk amiknek elrendeltek... És ez egy büntető
bolygó, csak le kell tudni. A művészek is emlékeznek még egy szebbre és ez berezonál annyira minden határon
át, hogy továbbadják. Én szánnámbánnám, ha csak ennyi lenne a világ. Megszületünk, kergetjük egyre újabb álmaink,
elmúlunk és nem viszünk semmit se magunkkal. Ugyanakkor megfontolandó, hogy csak azért, mert lehetne jobb is,
még semmi sem jár belőle.

A húsos vastag csont az sose volt tüzifa,
S ne rakjál a tűzre, inkább szednél le róla,
Mondd, miért minden Lizziborden ördögi,
Az angyalok meg sehol, úgy kell szimulálni?
(/me)

Anya kérlek figyelj rám,
Készíts fel a jóra,
Én vagyok a legidősebb,
Az öcséimnek minta,
Ne csak őket tanítgasd,
Még nem vagyok elrontva!

Apa, engem csúfolnak,
Hogy zápos a lábam,
Zoknit vegyél, ne burgert,
Főleg ne titokban!
A tehetségem azért ütöd,
Mert nincs a nyomdokodban?

Gyerekpszichológus mondta,
Mégis tovább vertetek,
Nem is volt az aztán csoda,
Mi más lehettem: rossz gyerek,
A talentum majd` mind oda,
És rossz volt hazamennem.

Apu, anyu, hol lehettek,
Talán odafent egy felhőn?
Hogy mi lett a legidősebb,
Vajon fáj-e nagy kesergőn?
Ha igen, az átkot kérlek,
Már vegyétek le fentről!

Minek

Minek ez a világ nekem,
Kétezerhúsz érv ellene,
A teljes emberi faj és
A létre való gyógyszere?

Mert ha nem kábít valami,
Ordító kétségbeesés;
De friss öltönnyel mindenki
Hazudja, hogy minden mesés.

Minek ez a világ, ahol
Remegünk, ha hozzánkérnek,
Ahol ha nincs pofon osztva,
Jön az elvonási tünet?

Megyünk össze. Napról napra
Kopunk, nem csak a széleken,
Mégis, másiknak arcába
Túladunk eme székleten.

Az érdemlegest megölik,
A semlegest felőrölik,
Csak az adag legyen megint,
A belviszály, és a profit.

Minek ez a világ nekem,
Cudar mostohám volt mindig,
Rég kitagadott már engem,
És csak poénból hagyott itt.

Szeretem-gyűlölöm magam,
S a két véglet közt sincs rend,
Ez a diszharmónia velem marad,
Így minden tettem tákolás lett.
Vergődöm mint a madarak,
Ha szárnyuk röpképtelenné sebzett,
Nem voltam fent soha, csak
Bámulom a többiekkel teli eget.
***
Ildomos tettek
Idegenné tehetnek,
Istenesnek nem.
***
Mikor a te veszteséged az én nyereségem,
Nem akarok ilyen árat, ha lehet, elengedem,
Mit ér a győzelem, ha valaki veszít ezzel,
A nyereség megdrágul, emberséget nyel el.
***
Salak
Ez a szóértelmezés duplán lehet határos
Mivel ha zokni a cipőben ezen tapos
Útépítő fején mosás igencsak alapos
De az út(nem a Föld) ettől marad lapos

Kelet felől nyugatra halad,
Szenvtelenül repül a nap,
És működteti az egész létet,
Nem kell sok, különben feléget;
Az árnyékot este, ahogy borul,
Uszályként húzza felúszó hold,
Méltón pihenhet a fáradt szem,
Miközben a molysereg kirebben.

Az ember alapból kiszolgált
S kiszolgáltatott, ahogy tanítják,
Folyton tör ki belőle az a sok dirib-darab,
Ami eszköz muszáj, kell legyen mindennap,
De hiánycikk. Mikor pedig hasznosulni kéne,
Így csupán a gátlás tör ki őbelőle.
Nem is tudja milyen a jólét,
Amíg nem nyúl szerhez a sok nép,
A született addikció így lesz aktív,
Amit sötétlett magában elme, meg szív.

Kiborul, majd az egész élet felborul,
- Mentség: a szerencsés szerhez nem nyúl -
Napból hold lesz, majd szénfekete égbolt,
Csak a kényszer nő; de egyre kisebb talizmán a folt,
Mely még normalizálná az elszabottat,
Azt a rohadt életet, s a kudarc is visszaballag,
És a borvitézes dallamok miután lecsengtek,
Vajon mi marad, a függés, a kudarc, az enyészet?
Nap és hold részvétlen, ahogy minden díszlet,
Örök szélmalomharc a juss, egy borult függőrészleg.