Nemzet?

csp01•  2018. június 28. 13:49

NEMZET?

A nemzetek bizonyos értelemben nem léteznek. Értem ezalatt azt: a nemzeteknek, népcsoportoknak nincsenek egyedi sajátosságaik vagy legalábbis X nemzet és Y nemzet sajátos milyensége legfeljebb elenyésző mértékben tér el egymástól.
A szó szoros vett nemzeti alkat, amely ilyen és olyan tulajdonságok összessége, amely tulajdonságok a nemzet összes tagjára jellemzőek. Nincsenek.
X és Y nemzetnél is találhatni minden szempontból ezt is, azt is-az etnikai hovatartozás nem meghatározó, nem releváns a mivoltunkra nézve.

Az egyes nemzeteket a VALAHOVÁ TARTOZÁS-vágyunk hívta életre.
Tartozni valahová, egy közösségbe, amelybe BELESZÜLETÜNK-BELESZÜLETTÜNK és amely mellett számos ilyesfajta közösség létezik, amelyektől ELKÜLÖNÜL és amelyekkel bizonyos esetekben és bizonyos értelemben SZEMBEÁLLÍTHATÓ.

A vallási, világnézeti stb.hovatartozásunkat mi választjuk meg (eltekintve attól, hogy kit mire, milyen-melyik eszmé(k)re hajlamosítják (nyilván nem nemzeti) adottságai, jellemvonásai.) Ellenben a nemzetiség velünk született, szoros eltéphetetlen kapocs.

Ember mivoltunk is velünk születik az is szoros és megváltozhatatlan.De az emberiség mint ilyen közösség-egyedül van.Nem különül el semmitől.
A nemzet? Van az A, a B, a C. Én A vagyok. Nem B, nem C. Sőt nemB, nemC. Ő B, ő pedig C, nem A, nemA, hanem B, nem A, nemA, hanem C. Én ilyen vagyok, ez vagyok, ő olyan és az, ő olyan és az. Íme.

Szervesen, születésileg hozzátartozni, több közül valamelyikhez, nem ahhoz, hanem ehhez, EHHEZ tartozom, ez az ENYÉM, én (is) EZ vagyok. Ez a tudat az embernek biztonságot ad és ezen vágy kielégítésére a nemzet a legalkalmasabb.
A VALAHOVÁ TARTOZÁS az embereknek biztonságot ad, társakat ad, persze adott esetben szembe is fordíthat minket egymással-a MÁS nemzetiségűekkel. Talán nem is kell ehhez (szélsőséges) nacionalistának, sovinisztának lenni, lennünk.
Nem bolgároknak és/vagy braziloknak és/vagy vótoknak és/vagy ausztráloknak kell lenni és lennünk, sőt nem is embereknek, hanem létezőknek és azon belül értelmes, fejlett magasrendű létezőknek.

De ha a jellemvonások szerint nem is, más tekintetben fel lehet fogni a nemzeteket mint "valós" létezőket. Közös származás, közös nyelv, közös kultúra -ezek lehetnek "igazi" nemzetösszetartó erők.

Származás is-de ettől függetlenül nemcsak az tekinthető és tekintendő X nemzet tagjának, aki X származású, hanem mindenki és bárki, aki az X nyelvet, kultúrát stb. befogadja. X-ért cselekszik, X-ért érez, viselkedik. Lehet X-ebb, mint együttesen sok X születésű. A választott nemzetiség fogalma-lád az ókori Iszokratész, aki szerint nemcsak azok a hellének, akik születésüknél fogva azok, hanem mindenki, aki befogadja a hellén civilizációt.
Minden nemzet tagjaként cselekedni, mindet a magáévá tenni, a magáénak érezni, az össznemzetiség azonban meghaladhatja az ember képességeit.Talán mert nem egyeztethető ( kellőképp) össze a más közösségektől való elkülönültség igényével.

Nincsen és ne legyen, mert nincsen cseh és orosz, helyette Pavel van és Szergej van. Nincsen és ne legyen, mert nincsen Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, helyette Skandináv-félsziget van- és legyen.
John és Hans és János sincs-hanem van és legyen például Jans.
Nemzetközi élet, nemzetközi mozgalmak helyett nemzetmentes élet és világ. Nem szupranacionális és nem is transznacionális.
Emberiség-emberekre van szükség, akik az emberiséget és az emberiségüket és az emberiségünket észlelik és tudják és akarják és megteszik. Nem zárkóznak be és NEM LEHETSÉGES őket bezárni senki hazájába, senki HAZÁJÁBA.

A globalizálódó világ talán kitenyészti az emberiség-embert. A globális világban minden hazafiság szűk és komikus lokálpatriotizmussá olvad."A haza minden előtt"-már ma is kissé- "furcsán" hangzik. Valamifajta világpolgárság van és legyen kibontakozóban. A bevándorlás, a nemzetiségi és akár vallási keveredés ezt katalizálhatja.
Meg tudna születni az emberiség-ember külső hatások nélkül is?Talán. Mindenképp kívánatosabb lenne-lett volna természetes belső fejlődés eredményeként emberiségülni mint történelmi folyamatok által sodródva.

A hazafiság kiterjesztett-kiterjedt önzés. A történelem és az egyéni fejlődés kezdeti stádiuma, még ha nem is a legkezdetlegesebb. A csakén után a csakmi korszaka. Követi a mi, azt az én és te, majd az én és te és ő .

Az emberiség-ember is meghaladható-meghaladandó. Valamifajta galaktikus , sőt kozmikus világszemlélet. Tudva és akarva és megcselekedve-látatlanul is!-a mindenségben élő valamennyi lényt.
Végül észrevenni és megtenni az élettelen valóság egészét is

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!