Emberi élet

csp01•  2018. június 28. 13:34

Emberi élet
1.
Az ember és a kell-ben leírt ún. világtevékenység az ember nevű élőlény fő-fő képessége és feladata. Ennek is, annak is, mindennek, általában a világnak a valamilyen formájú alakítása, azzá, olyanná tétele, aminek, amilyennek szerintünk lennie kell. Létrehozni, (meg)alkotni ezt-azt, (el)készíteni, (meg)írni ezt-azt, mindent, mindenfélét. Megismerni, leírni a valóságot.

Mindenki, képességei szerint. Amit mind megteszünk az az alakítás, alkotás, megismerés bizonyos általános formája, mint pl. Az ember és a kell-ben.
2.
A világ, minden megismerése jelenti a tudást, a teljes tudást.
Tudni, hogy ez ez, ilyen, így, ezért, ennyi, itt, ekkor, ezzel, ez által, emiatt, evégett, az az, olyan, úgy, azért, annyi, ott, akkor, azzal, az által, amiatt, avégett.
Tudni, megtudni, ismerni, megismerni. Magunk által felderítve vagy más által s általunk csupán (meg)tanulva, (el)olvasva: 1+2=3, E egyenlő m-szer c a négyzeten, azt is, hogy a van van, hogy a nincs van.
Még ha csak ideig-óráig is tart a tudás. Hallottunk róla, olvastunk róla, megismertük, tudtuk. Még ha nem is értjük meg, hallottunk róla, olvastunk róla. Valamit, valahogy, valamikor. Az ismeret mindannyiunk fontos képessége, joga és kötelessége.

Mindent megírunk, megfestünk, kifaragunk, stb. Ha nincs is hozzá tehetségünk, ha több mint csapnivalóra sikerül-az is alkotás és megalkotmány, abban az esetben is, ha művészileg semmis.

Cselekszünk mindenfélét, mindent, " ténylegesen" vagy csak szimbolikusan, minden szükségeset, mindennel, bármivel.
3.
Elutasítjuk a dohányzást, a drogfogyasztást és a mértéktelen alkoholfogyasztást. Miért?
Miért?
Abból indulunk ki, azt feltételezzük, hogy a létezés, az élet rendkívül szükséges.
Az? Vagy mindegy, hogy élünk?-nem élünk?
A tévedés lehetősége mindig fennáll és mindig szem előtt is tartjuk.
Azt feltételezzük: van ilyen, hogy kell és ilyen, hogy tilos. Valamint, hogy mindig, mindenben, mindenből a nagy, a nagyobb, a legnagyobb a szükséges.
Ezt alkalmazva itt: a létezés, az élet, a létünk, az életünk mint nagy, nagyobb, több mint nagyunk, nagyobbunk, mint többünk kellségét, inkábbkellségét tételezzük.
Ilyenformán kötelességünk mindent megtenni, hogy éljünk, élhessünk, cselekedhessünk, megismerhessünk, alkothassunk.

Ugyanezen okból elvetve az öngyilkosság is.

Lenni kell, élni kell, cselekedni kell, minél többet, minél többfélét, minél többször, mindent, mindenfélét, végtelenszer. És igen, igényeljük, kérjük-követeljük az öröklétet, mint a cselekvés örök lehetőségét.
4.
Szintén elutasítjuk az anyagi értékeket. Nem szükséges ekkora-akkora vagyon, ilyen-olyan anyagi jólét. Valamilyen, bármilyen egyszerű szállás+ mennyiségileg, minőségileg megfelelő élelmezés, mindez bőségesen elegendő.

Igen, lehetnénk gazdagabbak is, ha akarnánk ezt. De nem akarjuk. Nincsen rá szükség, nincsen rá szükségünk, nincsen rá szükségetek és tudjuk, pontosan tudjuk, jól tudjuk, hogy hogy nincsen rá szükség, nincsen rá szükségünk, nincsen rá szükségetek.
Hogy valamikor az életünkben saját házunk-lakásunk legyen.
Hogy valamikor az életünkben anyagilag önállóak legyünk. Nem dolgunk, nem dolgotok a pénzt hajkurászni. Minimálisan megfelelő szállás, minimálisan megfelelő élelmezés, ruházkodás... hogyan, honnan, nincs jelentősége.
5.
Az iméntiekkel összefüggésben: minél kevesebb kelljen az élethez. Ahhoz a bizonyos teljes élethez.Tudunk élni enélkül is, anélkül is. NEM KELL-nem is vágyunk rá. Ha van ez-az, használjuk, szükség szerint, ha nincs, egyáltalán vagy éppen nincs, nem esünk kétségbe.Tudunk élni és élünk nélküle, Nélküle, NÉLKÜLE. Ez az ún. mindennélküliség, akármindennélküliség.
Fennáll a mindennélkülendőség, az akármindennélkülendőség lehetősége, veszélye, mondhatni veszélye. Mindig, mindenkinél, mindannyiunknál. Vagyis: akármikor, akárki, akármelyikünk és akármelyikőtök kerülhet olyan helyzetbe, hogy enélkül, anélkül kell, kellene élnie.A mindennélkülhetőség, az akármindennélkülhetőség igénye, képességének igénye valós.
Az enélkül (is), anélkül (is) élni tudás képessége. Mindig, mindnyájunknál.
Enélkül is, anélkül is. Minden tárgyi eszköz nélkül.
Enélkül is, anélkül is. Ennek is, annak is a lehetősége nélkül.
Élünk akár kevéssel is, akár kevésből is, akár semmivel is, akár semmiből is.

S persze, a mindennélküliség, az akármindennélküliség mellett itt a mindennelegyüttség, az akármindennelegyüttség. Tudni élni erre-arra, valamire, akármire rákényszerülve, ezzel-azzal, valamivel, akármivel megnehezítve, ezzel-azzal, valamivel, akármivel megterhelve.Együtt valamivel, ami nem szükségünk.
Fennáll a mindennelegyüttendőség, az akármindennelegyüttendőség lehetősége. Veszélye. Mindig, mindenkinél, mindannyiunknál.
Valamire rákényszerülve, valamivel együtt élni, együttélni kénytelenül.
Elzárkózunk tőle, lehetőség szerint, akár fizikailag is, a minimálisan szükségesnél jobban nem is érzékeljük.
És?
Cselekszünk, alkotunk, tanulunk, megismerünk stb., stb. mindent és minél többet.
A mindennelegyütthetőség, az akámindennelegyütthetőség igénye, képességének igénye nem kevésbé valós, mint az iménti. A mindennel együtt, a minden ellenére élni tudás képessége.
Másnéven a mindenelleniség, az akármindenelleniség.
6.
Nem helyezzük középpontba a testi örömöket.
Tudjuk, hogy a nemi vonzalom, a párzás a fajfenntartás eszköze. Az élővilágnak fenn kell maradnia, tehát az élőlényeknek szaporodniuk kell, tehát az élőlényeknek vonzódniuk kell egymáshoz és párosodniuk kell.
Életünk lényege az a bizonyos világtevékenység, a világ alakítása, megismerése, építése.
Ha a szaporodás meg tudna történni más módon, egyszerűbb, ezért és/vagy azért előnyösebb módon, nem volna szükség, szükségünk és szükségetek az ilyesfajta vonzalomra, illetőleg párzásra.
Persze a szexualitás nem pusztán az utódnemzés eszköze, kellemes is, egészséges is. stb. is. Ám az élet bármilyen formájú élvezetét sem tekintjük lényegi tennivalónknak.

Azért vagyunk, hogy a világot formáljuk, gyarapítsuk, felderítsük.

E szempontból előnyös volna, ha a fajfenntartás történhetne és történne utódnemző és utódnevelő együttélés nélkül (is). Életünket ez, a világ formálása, gyarapítása , feltárása tölthetné és töltené ki-és csak ez.
Természetesen lehet szerelmeskedni érzelmileg is, testileg is, ám tisztában vagyunk, hiszen tisztában kell lennünk ennek (legfeljebb) marginális szerepével.

S együttélés esetén természetesen nem kötelező a monogámia. Sem a hűség. Senki részéről senki irányában. Éljenek együtt annyian, ahányan ezt megfelelőnek találják önmagukra nézve és úgy, ahogy ők megfelelőnek gondolják önmagukra nézve. A közvélekedés elítélő álláspontja nélkül.
7.
Nincsenek ünnepeink. Nincsenek? Nem kell, hogy egyenek. Születésnap, névnap, karácsony, szilveszter, húsvét...
Gondolunk arra: miért volna rájuk feltétlen szükség-mert ez a szokás?
8.
A családi kapcsolatok nem számítanak. Ez azt jelenti: nem szeretünk senkit és nem vagyunk kapcsolatban, nem vagyunk szoros kapcsolatban senkivel, senki sem valakink, VALAKINK azért, mert genetikailag ... -unk/ünk.
A vér szerinti kapocs nem kapocs és nem kell, hogy az legyen. Minden emberin kapcsolat alapja jellembeli rokonságunk, közös érdeklődési körötök, azonos életfelfogásunk, a személyes rokonszenv (legyen). Nincsen szülő és gyerek, fivér és nővér, nincsen ükükükszülő és ükükükunoka. Barátok vannak és vagyunk, társak vagyunk és vannak. Szövetségesek, eszmei és harcostársak.
Közeli hozzátartozóinkat, ilyen értelmű közeli hozzátartozóinkat mi választhatjuk és válasszuk és választjuk meg. Az apaság-anyaság is szorítassék a biológiai anyaságra-apaságra! Édesanya és édesapa primitív és elhagyandó.
Megnyilvánulhat ez abban: a gyerekek szüleiket nem anyunak és apunak szólítják, hanem a keresztnevükön, mint bárki más és mint bárki mást.
9.
Szeretet helyett tisztelet.Tisztelet-ez rá a legjobb szó. Nem szeretünk senkit, semmit. Hanem tisztelünk.
Látjuk-tudomásul vesszük, hogy a másik is van, jogait tiszteletben tartjuk, amit kell vele szemben tennünk általában vagy esetileg, megtesszük. Érzelemmentesen. Nem érzelemhiányosan, hanem úgy van, érzelemmentesen. Rokon- és ellenszenv(ünk)től függetlenül.
Ugyanígy nincs gyűlölet. Helyette szintén érzelemmentes harag. A leginkább így nevezhetjük: harag.
Természetesen elkerülhetetlen, hogy ez tessék, az kevésbé, emez egyáltalán ne. Esetleg ez mérsékelten, ez egy kissé se, amaz vagy emez nagyon, nagyon-nagyon. De minden érzelmen felül lehet és kell emelkedni. Meghaladva a szeretet általi és miatti (nemritkán indokolatlan) előnyben részesítés és a gyűlölet általi és miatti vagy egyszerűen csak az érzelmi közömbösség általi és miatti szintén nem kevésbé ésszerűtlen hátrányban részesítést.
Mindezeknek példája: az ellenünk vétkezőkben ne csak az ellenünk vétkezőt látjuk, lássuk és látjuk, hanem? Tudjuk ettől a vétkétől függetleníteni, mintha ezt nem tette volna. Esetleges megbánását tudjuk meglátni, esetleges egyéb, jótetteit nemkülönben.
10.
A vágyak, a vágyaink helyett valamifajta logikai úton megszülető és megszületett akarat.
" Az legyen és azt akarom-ami: kell."(Banális, de épp ezért pontos megfogalmazás)."Legyen az bármi és bármilyen, bármennyi. Így ismeretlenül is azt és pontosan azt és és csak azt.
Ha van ilyesmi, hogy kell.
Érte mindent és mindenáron megteszek, vállalok.
Ha A kell, A legyen, A-t akarom és akarjuk és akard, akarjátok, akarja ő, ő, ő, ... Érte mindent és mindenáron megteszek, vállalok, megteszünk, vállalunk, tegyél meg, vállalj, tegyetek meg és vállaljatok,tegyen meg és vállaljon ő és ő ... Ha kell, elpusztítom a teljes világot, elpusztítjuk, pusztítsd és pusztítsátok és pusztítsa el ő, ő,... A-ért. Ha kell örökké léteztetem a teljes világot, örökké léteztetjük, léteztesd és léteztessétek, léteztesse... A-ért.
Ha kell, boldogítok mindenkit, ha kell, kínzok mindenkit A-ért, ezt teszem, tesszük, tedd és tegyétek, ő is tegye, ő is tegye. A-ért.
Ha nem A kell, ne A legyen, nem A-t akarom és... mint az imént.
Ha nemA kell, nemA legyen... stb., mint az imént.
Ha C kell, ...
Ha AE kell... ha PX kell...

Ha a pokol kell, odamegyek és odaviszek és odaviszlek akár a teljes univerzumon át, akár a földön csúszva. Ha a mennyország vagy a H-világ, esetleg a mennybéli pokol kell, bizony odamegyünk, a mindenség tetemén át, bármit és bárkit kapaszkodónak használva. Odaérünk.

Ha a jó kell, jó vagyok és legyek mindenben, mindig, mindenáron. Ha a jó, mégis rossz kell, az (jó, mégis rossz) vagyok és legyek, igen, mindenben, mindenáron, mindennel.

Stb. "
Túllépve a vágyakozáson, a cselekvés ezen kezdetleges és sok esetben célt tévesztő formáján. Túllépünk és túlléptünk is.
11.
Speciális "cselekedetek"
Rendszeresen megteendőek, elmondandóak, rendszeresen megtesszük őket.
Ezek a következők:
-Az öt nagy kérdés végén található szöveg
-A Célokban olvasható egyetemes megvalósulás, egyetemes jóvá, egyetemes igazság, egyetemes megfelelőség
-A világolás általános formája, Az ember és a kell végén

12.
Ezek után folytatva az életforma leírását:
Nem célunk a boldogság. Életünknek csupán mellékterméke. Felülemelkedtünk a vágyainkon, a boldogságon is mint a vágyak ősforrásán. Semmit és soha nem teszünk azért, hogy jól érezzük magunkat.
A világot, mindent formáljuk, megismerjük, kutatjuk, építjük... Mindezek (meg)tétele, (meg)tettsége előidéz(het)i a boldogság(unk) érzését. Előidézheti. Nem kötelező előidéznie.
13.
Egyéb? Egyebek?
Bizonyára vannak.
Őket írd ide te, talán éppen te.
-
-
-
stb.
14.
" - Formálunk, alakítunk mindent _ .
ezt is _ . azt is _ .
Megismerünk, megtanulunk, feltárunk mindent _ .
ezt is _ . azt is _ .
Alkotunk mindent _ .
ezt is _ . azt _ .
-alkohol NINCS, kábítószer NINCS cigaretta NINCS
öngyilkosság NINCS
-"csak minimális szállás legyen!", "csak minimális élelmezés legyen!"
-Tudunk megfelelően élni és élünk megfelelően:
minden nélkül _ . minden nélkül is _ . minden nélkül jobban _ . csak minden nélkül _ .
enélkül _ . enélkül is _ . enélkül jobban _ . csak enélkül _ .
anélkül _ . anélkül is _ . anélkül jobban _ . csak anélkül _ .

minden ellenében _ . minden ellenében is _ . minden ellenében jobban _ . csak minden ellenében _ .
ennek ellenében _ . ennek ellenében is _ . ennek ellenében jobban_ .
csak ennek ellenében _ .
annak ellenében _ . annak ellenében is _ . annak ellenében jobban _ . csak annak ellenében _ .

mindenütt _ . itt is _ . ott is _ .
-a testi örömök mellékesek _ .
-a genetikai kapcsolat nem számít _ .
-nincsenek ünnepek _ .
-nem szeretünk _ . ezt sem _ . azt sem _ .
legyőzzük a szeretetet _ .
nem gyűlölünk _ . ezt sem _ . azt sem _ .
legyőzzük a gyűlöletet _ .
tisztelünk mindent szükség szerint _ . ezt is _ . azt is _ .
-boldogság NEM KELL
nem vágyakozunk _ . erre sem _ . arra sem _ .
-AKARJUK, ami kell _ .
érte mindent _ . ezt is _ . azt is _ .
érte a jókat _ . , _ . stb. érte a rosszakat _ . , _ . stb.
-a felsorolt cselekedeteket megtesszük, rendszeresen _ . , _ . stb.

Egyebek: ..., ..., ..., ..., stb. "


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!