Egy január délutáni gondolat

v.i.x.a•  2019. március 5. 20:52

Havas utca

Már majdnem otthon voltam, elég messze lakunk egymástól. Az út havas volt. Átszaladt rajta egy kóbor macska. Sokáig néztem utána, a távolba, ahogyan eltűnt a kertek alatt. Lesütöttem a szemem. Hallgattam a hó ropogását a lábam alatt, 

s nem tudtam másra gondolni csak rá, arra, hogy ő hogyan érezhetett akkor, abban a pillanatban. Gondolataim fojtogattak mintha már nem is én, nem is ugyanabban az utcában lennék. Láttam, tudtam, hogy még haladok. Mégis… mégis mintha már nem tudnám hol vagyok. Elnyelt valami. Elnyelt valami mély és sötét. Ez a saját elmém. Mély és sötét. Mint a pokolban az ördögök, úgy voltak fejemben a gondolatok is. Kínoztak. AZ előttem elterülő havas utcák háztetők eltűntek, majd egyszer csak a sötétségben valami fény kezdett erősen pislákolni. Vége lett. Vége lett a kínnak, ördögi gondolataim játékának. Körülöttem a fehérség, vörösessé vált. Vége lett. Már nem tudhatom meg, hogy Ő mit érzett ott, abban a pillanatban.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

v.i.x.a2019. március 6. 17:27

@Mikijozsa: Jaj, bocsánat, javítom! Köszönöm, hogy szóltál.

Mikijozsa2019. március 6. 10:10

szép lett, egy megjegyzés, bocs de az utca rövid u, nem lényeges mert a vers igencsak jó

v.i.x.a2019. március 6. 10:08

@kicsisara: Köszönöm szépen!

kicsisara2019. március 6. 10:06

Nagyon tetszett!