viharsarok - titoksorok
Zenefa
gyökér, törzs, ág, gally
levél? hull. az idő
mégis majd mindent
...elemészt.?! és a mélyben elpihen
Kárpátia - Abból a Fából...
------------------------------------------------------------
ezt a dalt meg csak mert csak ...nem kapcsolódik ide...csak egy nyárfához...és tövében ahhoz a rózsabokorhoz :)
ólompelyhek
kusza sorok a feladásról
anno
Május volt. Azt hiszem a kilencedik. Arra készült hogy életében először adjon fel valamit. Nagy dolognak érezte.
Kicsit mintha önmagára akarta volna rázárni azt a csepp háromszöget, és várni, hogy ott a távolban valaki megkaphassa.
Akarta hogy értse, érezze amit ő. ( ...elképzelte, hogy a Passer talán épp oly kék most, mint a papír amire a sorok vésődtek
és épp oly rohanó, ahogy ő szeretné, hogy rohanjon majd a válasz vissza hozzá ... ) Akkor már egy hete hogy hazaért.
Első levelét alighogy papírhoz jutott írta meg :
élmények a vonatútról, arról hogy máris hiányzik neki a Kőfal mélyvörös tégláinak érintése...és a nevetés...
a félreértett vagy éppenhogy nagyonis jól értett idegen félszavak ( a neki akkor még kínai német és Sabine-nak a még kuszább magyar ).
Valami jóleső béke töltötte el, amikor a postáskisasszony végigmérte, miközben ragasztgatta sorban a bélyegeket. Sabine biztosan örülni fog.
Nagyon szép már a boríték is...és vastag. Szép barátság lehet a tiétek...postafordultával figyeltek egymásra.
Várt.
fájdalommal retusált spiráldarabban
Május első vasárnapja volt. Nem is tudta hanyadik. Arra készült, hogy megintcsak feladjon valamit. Valami nagyot.
Elnehezítette a lélegzését is. Akkorra már hetek óta vergődött. A várakozás ideje a legszebb az életben...főleg ha gyermekekre vár az ember.
De elveszíteni....egyetlen napon kettőt...
Elvetélt benne az akarás is...a képesség arra, hogy érezzen. Önmagára akarta zárni azt a csepp háromszöget...távol...valahol túl a mindenen
és megszünve, eltünve leírva lenni...valami kopott lapszélen. Margó...téglapor...el...sodorja a szél.
Azután valahonnan mégis jóleső békét hozott az esti szellő. Talán a tavasz tehetett róla, talán az univerzum...talán az
akarta hogy értse, érezze amit ő. ( ...elképzelte a két fiút, és azt, hogy egyedül kell majd boldogulniuk, ha ő most feladja...
kinyújtotta hát ezidáig ökölbe szorult kezét és elengedte belőle a fecnikre tépett zilált dobbanásokat )
Valami jóleső béke töltötte el, tenyerét a nap felé fordítva nézte, amint ujjai közt játszi pászmák kergetőznek.
Játszanak....a fény gyermekei...elbújnak ujjai völgyének sötétjén, majd fölfeküsznek a szélre; táncra kelnek.
Soká maradt úgy, a kezét figyelve. Türelmesen....szép barátság a világ...és ha hagyod hogy létezzen köréd szelídül.
Újra várt.
napjainkban
...
idő...nincs...v(m)ár...:
http://www.youtube.com/watch?v=R522UGo6tQY
http://www.youtube.com/watch?v=ER9i8WGFgS8&feature=endscreen&NR=1
http://www.youtube.com/watch?v=mXk3CCItlTI&feature=related