Pilot: Szuper Szcio 2. Kozmikus történelem

2.1. Bevezetés

Univerzumok hosszú során át süllyedtünk a jelenlegi állapotunkba. A haladóbb források látszólag mind tudatában vannak ennek, mindenekelőtt a tibeti iratok és L. Ron Hubbard 1952-es munkái. Viszont eddig még senki nem nyújtott részletes leírást ezen univerzumok sorrendjéről vagy tulajdonságairól. Ha valóban egy istenszerű állapotból zuhantunk alá, akkor ezek az univerzumok is egyfajta süllyedő állapotsorozatot kell, hogy mutassanak, és a hanyatlás szerkezetének nagyjából tükröznie kell azt, hogy a jelenlegi állapotunkba hogyan jutottunk el.

Ez az írás a körvonalakat próbálja meg nagyjából felvázolni és egy olyan környezetet kíván biztosítani, amely a további kutatásokat igyekszik bátorítani. Azt nem tudom garantálni, hogy az itt megadott információk tökéletesen helyesek. Csak azt mondhatom, hogy elég közel állnak az igazsághoz. Viszont egy dologban biztos vagyok, a kép nem lehet egyszerűbb annál, mint amit itt bemutattam. Ha valahol hibát követtem el, az inkább a hiányzó dolgokkal kapcsolatos, nem pedig azzal, hogy túl sokat írtam le. Ennél kevesebb semmiképpen nem szolgálhat magyarázatul arra, hogy milyen mélyre buktunk.

Mielőtt a történelem tényleges tárgyalásába belekezdenék, fontosnak tartom, hogy meghatározzam az "univerzum" szó általam használt jelentését, mivel ezt a metafizika különböző területein sokszor pongyolán definiálják.

Univerzum alatt egy teljes tér-idő rendszert értek. Ezentúl a következő szövegben kifejezetten azokra a nagymértékben egyetértett univerzumokra gondolok, amelyekben mindannyian éltünk.

Az egyik és a másik univerzum terében található pontok között nincs egy-az-egyhez megfeleltetés. Egy univerzum több háromdimenziós síkot is tartalmazhat vagy akár más háromdimenziós terek (buborékok vagy zsebek) is csatlakozhatnak hozzá. Ezeket mind ugyanannak az univerzumnak tartom, ugyanis a tér pontjai leképezhetők, az idők egymásnak elég jól megfeleltethetők és a fizikai törvények hasonlóak. Viszont a ténylegesen különálló univerzumok egymáshoz nem kapcsolódnak közvetlenül és nincsenek azonos törvényeik. Megjegyzendő, hogy a különböző univerzumok között átviteli pontokat létrehozhatsz, de ezek csak összefüggés nélküli, mesterségesen összekapcsolt pontok.

A jelenlegi univerzumnak nagyon kötött fizikai törvényei vannak és a legjobban egy gépies MEST (matter, energy , space, time – azaz anyag, energia, tér és idő) irányultságú teremtésként lehet jellemezni. Az ezt közvetlenül megelőző a Mágia univerzuma volt, amelynek a fizikai törvényei nem voltak ilyen merevek. Ahogy a tudományos-fantasztikus irodalom az ezen univerzumbeli életünkre utal, úgy a fantasy irodalom a Mágia univerzumára utal vissza. Viszont még a Mágia univerzuma is igen fizikai és strukturált volt a saját környezetében. Ahogy ettől az univerzumtól visszafelé haladunk, úgy lesznek a korábbi univerzumok egyre kevésbé merevek és úgy engedelmeskednek egyre jobban a gondolatnak, amíg a legkorábbiakhoz el nem érünk, amelyekben a thetán (a szellem vagy az, ami gondolkodik) magasabbrendű, a fizikai jellegzetességek lényegtelenek és ezeket puszta szeszélyből meg lehet változtatni.

Most akkor térjünk vissza az út legelejére és állítsuk fel az univerzumok egymásutániságának fokozatait.

2.2. Kezdetben

Mielőtt bármi létezett, csak a semmi létezhetett. Viszont a természetfeletti semmiben lehetőségek rejlenek és a lehetőségek száma végtelen, hiszen a teremtések végtelensége származik belőle. Ha nem rejlene benne lehetőség, akkor mi sem léteznénk, és ha a lehetőségek száma korlátozott lenne, akkor már régen leálltunk volna.

Ezért a semmi minden idő és tér előtt létezett, így változatlan és leginkább statikumként lehet leírni.

Az anyag, az energia és a többi lehetséges forma csak térben és időben létezhet, ezért ezek másodrangú teremtések. A dolgok számolása és mérése a megszámolható dolgok létezésén múlik, ezért a matematika és maga a számolás is csak egy másodrangú teremtés. Így a semmi a számolás fogalma felett áll, nem kevés és nem sok, nem nulla és nem végtelen, szó szerint túllép a megszámlálhatóság határain.

A semmiben benne rejlik a gondolat lehetősége, de mivel semmire sem lehet gondolni addig, amíg valami meg nem teremtődött, ezért az első gondolatnak és az első teremtésnek egynek és ugyanannak kell lennie, ugyanis valamit ki kell gondolni azért, hogy létezhessen. Ezért a gondolás folyamata a végső alakjában maga a teremtés folyamata.

Ezen univerzum négy alapvető eleméből, az Anyagból, az Energiából, a Térből és az Időből csak a Tér az, amelyet a többi tényezőre való hivatkozás nélkül ki lehet gondolni. Ezért az első teremtésnek inkább térnek kell lennie, mint anyagnak, energiának vagy időnek.

KEZDETBEN A NULLA-VÉGTELEN STATIKUM KIGONDOLTA A TERET, ÉS A TÉR ALAPGONDOLATA AZ ELKÜLÖNÜLÉS ALAPGONDOLATA, ÉS AZ EGYETLEN DOLOG, AMITŐL EL LEHET KÜLÖNÜLNI, AZ AZ ÉLŐ STATIKUM MAGA VOLT.

De az alapvető élet-statikum, ami maga a változatlan semmi, felette áll a térnek és az időnek, ezért ez az elkülönülés nem lehet rá hatással. Ha ezáltal nem lesz kevesebb, akkor újra elkülönülhet. Ezentúl az alapvető semmi nézőpontjából tekintve az elkülönülések nem lehetnek egymás előtt vagy után, mivel az valóban időtlen, viszont az elkülönültek alacsonyabb nézőpontjából az elkülönült majdnem-statikum kigondolhatja azt, hogy az egyik a másik előtt különült el, így létrejön az idő.

Ezentúl ezek a majdnem-statikumok szintén semmik, amelyek a végtelen teremtés lehetőségével rendelkeznek, de már megtapasztalták az időt, azaz megtapasztalták azt, amit létrehoztak.

Amint azok, akik ki tudják gondolni, az alapvető semmitől elkülönültek, az elkülönülés folyamatát tovább alkalmazhatják és így a megteremtődik a létezés. A semmiből egy pozitívat és egy negatívat elő lehet hozni, miközben az összesített egyenlet nem változik. 1 - 1 = 0 = 2 - 2 = 0 = 256 - 256 stb. Az egyetlen különbség ezek között az elhatározás és az elhatározás a gondolat terméke. A gondolat maga így végtelen mennyiségű anyagot és energiát képes létrehozni.

A TÉR A RÉSZECSKÉK ELKÜLÖNÜLÉSE

AZ IDŐ AZ ESEMÉNYEK ELKÜLÖNÜLÉSE

AZ ÖNAZONOSSÁG (IDENTITÁS) A GONDOLATOK ELKÜLÖNÜLÉSE

Egy közbenső távolság szükséges ahhoz, hogy valamit megnézzünk vagy érzékeljünk.

Egy közbenső idő szükséges az érzelmekhez. Idő nélkül nincs sem veszteség, sem érzések.

Az önazonosság elkülönülése szükséges az elhatározáshoz. Önazonosság nélkül minden gondolat egy, ami maga a kozmikus mindenség passzív állapota. Ezért a valamire gondoláshoz vagy valami átgondolásához legalább egy kicsit el kell különülni az összes gondolattól és ezért valamennyire egyedinek kell lenni. Ezért az önazonosság szükséges az öntudathoz. Ezentúl a nulla-végtelen életstatikum nem egy öntudatos egység, hanem az összes létező vagy létrejöhető (vagy létezett) tudatosság összege. Ezért az nem ítélkezik vagy avatkozik közbe, hanem csak VAN.

AZ ANYAG AZ AZ ELGONDOLÁS, HOGY VALAMI OTT VAN

AZ ENERGIA VALAMI MEGTÖRTÉNTÉNEK A LEHETŐSÉGE

Mivel az alapvető semmi a tér és idő összes korlátján túlnyúlik, a tér és idő által korlátozott nézőpontunkból végtelennek és örökkévalónak tarthatjuk. Alapvető természete miatt mindig magasabbrendű lesz, mint a végtelen teremtés eddig elért legmagasabb foka , ezért mindig még további valamik végtelenségének teremtését fogja követelni azért, hogy a semmit kiegyensúlyozza. Ezért a teremtés hatóköre végtelen és örökkévaló. Mivel a semmi mindig velünk van, soha nem hiányzik nekünk. Az egyetlen hiány a valamiből (azokból a dolgokból, amik nem semmik) van, amiből mindig túl kevés lesz ahhoz, hogy a semmit tökéletesen ellensúlyozni tudja.

Az öntudatos majdnem-statikumok, amelyeket thetánnak (gondolati egységeknek) hívunk, magukat a teremtés folyamatosságával teszik teljessé. Csak amikor ez a teremtő képességük gátlódik vagy elfojtódik, érzik magukat rosszul.

Ezentúl az elkülönülés maga is egy elhatározás. A gondolatlények még mindig részei az eredeti statikumnak, ezért nincs szükségük arra, hogy visszacsatlakozzanak hozzá, mivel valójában soha nem hagyták el azt igazán. Ezen lények legmagasabb rendű állapota az, hogy a végső statikum cselekvő megnyilvánulásaként a teremtés végtelenségét a semmivel ellensúlyozzák. Az összes alacsonyabb állapot ezért egy kicsit kevésbé kedvező, de a jövendő teremtések kedvéért továbbra is fenntartják.