Most már

vezsenyi.ildiko•  2017. augusztus 10. 21:29

         Most már reggel sírok, nem este. Egy ideje alig várom, hogy eljöjjön a reggel.

Régen ez nem így 
volt! Már nem menekülök annyira az élettől! Régen nem értettem, mi a sors? Úgy éreztem, én

alakítom az életem, s a sorsom, meghajlik előttem. Most én hajlok meg a sorsom előtt. Csak

elfelejtem, hogy kívánok valamit, s az megtörténik. Oly erősen kívántam, hogy elmúljon, az őrült

fájdalom, amelynek Te, nem okozója, elszenvedője voltál! Gyenge voltam, nem bírtam el. Még „ölni”

is képes voltam, csakhogy megszabaduljak tőle. Egy egész élet összes fájdalma ez, ami csak azért nem

roppant össze engem, mert a magja erős, feltörhetetlen, s a valódi szeretet lakozik benne, amit nem

lehet elpusztítani, csak elnyomni egy időre, elfedni, eltakarni, eltorzítani, de megölni soha, s ott van

mindannyiunkban, s mint ahogy az éltet sem lehet megölni, azt sem, de lehet, hogy a kettő egy és

ugyanaz.

 Meghalhatunk mi mindannyian, de az élet él tovább, csak új formát ölt, s tovább viszi mindazt,

amivel gazdagítottuk.

E sorokat nem én írom! Az élet írja! A sors írja! Én csak eszköz vagyok a kezében!

·          

Szabadíts ki engem a szégyen börtönéből!

·          

Eszköz vagy az én születésemhez!

·          

Nem voltam kész erre a szerelemre,

Nem voltam kész, erre az életre!

·          

Megalázom magam! Leborulok előtted!

Nagyobb a szerelmem, mint az EGOM!

·          

Életemben először, valami szilárdba,

valami biztosba kapaszkodom. Beléd!

 

Láttam a sebet, amit okoztál magadnak,

Amikor elvesztetted N.-t, a kutyádat.

Láttam, hogy nagyon tudsz szeretni!

·          

Folyton csak (s) írok!

·          

Meghaltam, s megszülettem,

 Három nap alatt, míg nem írtál,

Lábra kell állnom valahogy!

Élnem kell!

·          

Készülök a következő, az újabb szerelemre,

Vagy, hogy újra átéljem, másképp, felkészülten.

·          

Az ember természetes állapota a SZERELEM.

Minden iránt, ami él!

·          

Mindennek jelentése, jelentősége van! MINDENNEK!

·          

Egy fehér cipőfűző hever naponta a lugas alatt!

Mindennap többször elmegyek mellette.

Ma reggel eszembe jutott, hogy fel kellene venni,

de nem tettem, mert megzavarnám vele a gondolataimat.

Erről a jelenségről beszélt F. A.,

mikor egy két éven át fekvő beteget említ,

akit barátai etettek, itattak, tisztába tettek.

Ő, semmit nem tett, mert megzavarta volna abban,

hogy a gondolatai végére járjon.

Két év után, mikor befejezte a gondolkodást,

egyszer csak a lenti konyhából, megérezte a frissen sült cipó illatát.

Azt gondolta, ahol ilyen illat van, szeretet is van!

Odament tehát, majd elment sétálni, s folytatta életét.

·          

Tegnap sokkal érettebbnek láttalak.

 Nem rohantál már, mint eddig.

Mi történt, hogy nem rohantál?

·          

Ebben a pillanatban értettem meg igazán,

mit jelent ez? „ E világon, ha ütsz tanyát,

hétszer szüljön meg az anyád!”

Ezért lesz a történetem címe,

A HETEDIK SZÜLETÉS,

Ami a hetedik szülöttről szól,

aki, ÉN MAGAM vagyok.

·          

Óriási felismerésem van!

Kacagok rajta!

Tudod mit cselekedtünk?

Szerepet osztottunk egymásnak!

Amit Te osztottál rám,

az nekem, túl kicsi volt.

Én nagyobb szerepekhez vagyok szokva.

Amit én osztottam terád, az neked túl nagy volt.

Lehet, még sose kaptál ilyet.

Mindenesetre, istenesen helytálltál,

s éles elmédre vall,

hogy nem próbáltál belenőni!

Mindenesetre édesen állt rajtad,

mint egy gyermeken,

az apja nagykabátja.

Ha kilépnénk rendezői szerepünkből,

megihatnánk együtt egy pohár bort.

Persze, csak ha van kedved és időd.

Úristen! Miből maradtál ki?

Felébredtem! S látom, a szerep, amit játszottam,

NEM ÉN VAGYOK!

·          

Az IMÁRÓL

Legyünk olyanok,

Mint a vitorlás utasai!

Figyeljünk felfele és befele!

Hagyjuk magunkat Istenre,

mint vitorlás a szélre.

·          

Tegnap, nagy fájdalmamban,

véget akartam vetni a kapcsolatunknak,

mert rájöttem, hogy nyitva hagytam a kaput,

sőt kértelek, jöjj be rajta,

egy beszélgetés erejéig.

S nem mondtál nemet!

Azt írtad: -Jó, majd beszélgetünk!

S a kaput én még nyitva tartom!

Néha rettenetesen fáj, hogy nem jössz,

hogy nem akarsz bejönni rajta!

Ez elmém, szívem, lelkem kapuja,

de testem sem mondott még le a reményről!

A legmélyebb ponton tudatosult bennem,

hogy ezt a kaput, bármikor bezárhatom.

Véget vetve ezzel, legvadabb kínjaimnak.


Senkiföldje, 2014. 11.07.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

vezsenyi.ildiko2017. augusztus 13. 08:29

@Mikijozsa:
Köszönöm Mikijozsa!
Nagy öröm ez nekem!:-)

Mikijozsa2017. augusztus 13. 08:09

nagyon tetszett, gratulálok

vezsenyi.ildiko2017. augusztus 12. 22:14

@Rozella:
Köszönöm Rozella a pozitív visszajelzést!

vezsenyi.ildiko2017. augusztus 12. 22:13

@Belle:
Köszönöm Belle a biztatást, az elismerést!
Örülök, ha van köztük ismerős!
Szívesen kérdezném: melyik az, s ha megírtad, Te, hogy írtad meg?

vezsenyi.ildiko2017. augusztus 12. 22:05

@jade1023:
Köszönöm szépen, Jade!
Jól esik, ha ezt modod! :-)

Rozella2017. augusztus 11. 15:15

"Az ember természetes állapota a SZERELEM.
Minden iránt, ami él!" Sok őszinte gondolat, felismerés van az írásodban. Jó stílusban írsz, nem úntam!

Belle2017. augusztus 11. 15:04

Óriási felismerésem van!
Kacagok rajta!
Tudod mit cselekedtünk?
Szerepet osztottunk egymásnak!
Amit Te osztottál rám,
az nekem, túl kicsi volt.
Én nagyobb szerepekhez vagyok szokva.
Amit én osztottam terád, az neked túl nagy volt.
Lehet, még sose kaptál ilyet.
Mindenesetre, istenesen helytálltál,
s éles elmédre vall,
hogy nem próbáltál belenőni!
Mindenesetre édesen állt rajtad,
mint egy gyermeken,
az apja nagykabátja.
Ha kilépnénk rendezői szerepünkből,
megihatnánk együtt egy pohár bort.
Persze, csak ha van kedved és időd.
Úristen! Miből maradtál ki?
Felébredtem! S látom, a szerep, amit játszottam,
NEM ÉN VAGYOK!

nyílj ki minden versedben így!Remek, őszinte gondolatok , ismerős is van közöttük.

jade10232017. augusztus 11. 07:52

Fantasztikusan jó írás!