vezsenyi.ildiko blogja

Nappali álom

Egy bezárt, áthatolhatatlan fémajtó mögött voltam, egy kert kerítéssel  lezárt sarkában. Valaki - később kiderült, hogy anyukám - motoszkált az ajtónál. Mozgatta a reteszt, vagy nyelvet, talán ki akarta nyitni. Nem bírtam a bujkálás feszültségét, s még mielőtt, oldalt az ajtó mellől megpillantott volna, ráköszöntem és erőltetett lelkesedéssel intettem neki.
Kijöttem az ajtó mögül, s a demens, egykerekű anyukámat, először csak egyik kezét fogva, majd mind a kettőt, magam mellet vezetve, gurítottam egyre gyorsuló tempóban a kőúton, vagy talán járdán.

Okt. 14. 20:03

https://www.youtube.com/watch?v=-t9LjQdrMiM

okt. 14. 22:

- Húúúúúú!
- Sziaaaaa!

- Olvaslak még
- Oké

- Elolvastam mindet, + majd később újra el fogom. Tudod? Féllek néha olvasni.
- Mondd, miért!

- Nem azért, mintha nem írnál eszementen jól!
- Hanem?

- Felzaklatsz, Édessssss!
- Valamit eltalálok.

- Igen. Ez, a 22. század!
- Óóóóóóóóóó

- ☺ (Időutazónak) - Csak, nem ismerős?

- Én értelek, legalábbis véllek érteni. Ez a csodálatos!
- Érzem, tudom.

- "Nehéz ügy" vagy! 
-  Nehéz eset, nagy lényt takar. Most olvastam nemrég a Szabad Zónán.

- Tudod, 1x szeretnék tőled olvasni álmos kertekről, ahol szunnyad a nyár!
- Olyan, nem hiszem hogy lenne.

- Összes, érő gyümölcseit ringatva.
- ☺

- Kisgyermek játszana a fűbe, kerítésről meg lesi óriás macska. Senki se figyelne rá, csak az az óriás macska. Lapulna, lopakodna felé...
- És?

- Fojtsa meg? Gyanútlan gyereket? Úgyse figyel rá senki se.
- Jaj, ne! Egy csibét se!

- Meg tudnám írni. Ahogy lehuppan a kerítésről a gyanútlan kicsi felé.
- Meg tudnád.

- Te is meg tudnád.
- Még elképzelni is rossz!

- Jobban tőlem.
- Frí, szívem, nem jobban, csak másképp, ha egyáltalán...

- A nyár úgyis elálmosodott. Írd meg, ÉDESSS!
- Miért akarod, hogy megírjam?

- Kíváncsi lennék, tudsz-e lassú tempóba írni és feszültséget teremteni. Nem házi feladat ám! ☺
- Nem t’om, tudnék-e.

- T’om, tudnál.
- Kéne, hogy valami közöm lenne hozzá.

- Írhatnál sok virágról közbe’.
- Valami, hiányzik belőlem.

- Semmi se hiányzik.
- Pill. 

- Én is, pill.,
- Mutatni szeretnék valamit! Cigizel? Szív!

- Kell.... pisilnom, cigiznom 😞 megvársz?
- ☺ Pisilj, cigizz! ...Na, mindegy.

- Megmutatod?
- Ne lepődj meg!  

- Ok.
- Íme, a magyarázat, miért érzem azt, mikor felnyitok egy méhekkel teli kaptárt,  mint, mikor felkavar a szex gondolata.

 "Meg akarjuk nézni, hogy a méhtartás különösen kiemelt fontosságú, mert általa a természet egész titka feltárul, nevezetesen az, hogy ami egyfelől félelmetesen termékenynek mutatkozik, az a másik oldalon elhaláshoz vezet.
Így aztán, bár a méhtenyészetekben nagyon örvendeznek az utóbbi idők fellendülésének - az öröm még száz évig sem tart majd."

Így szólt Rudolf Steiner Dornachban, 1923. November 26.-án.

"A régi idők bölcs emberei ezt egészen másképp fogták fel, mint a mai emberek, azt a csodálatos tevékenységet, ami a méhkasokban zajlik a szerelmi élethez kötötték, ahhoz az élethez, amit ők a Vénusz bolygóval hoztak párhuzamba.
Az, amit mi csak akkor tapasztalunk meg, amikor a szívünk szerelemre gyúl, a méhkas egészében, szubsztanciaként (lényeg) van jelen. Valójában az egész méhkast áthatja a szerelem. A méh-egyedek többszörösen lemondanak a szerelmi életről, így a méhkas egészében fejlesztik ki azt."

(Így ők a szerelem Szüzeinek, áldozó-papnőinek természetes előképe, akiket például a megsemmisült krétai civilizációban a Méheknek nevezett D.Sz. Merezskovszkij. - V.J.)

R.S. 1923. Februárban. Nagy Imola fordítása
(R.S. Ember és világ - A szellem működése a természetben, A méhek lényéről, Új Mani-fest, 2007.)

- Elolvastam. ☺ Nem lepődtem meg.
-Ami igazán pezsdít, ami lelkesít, ami életre kelt, ez a két dolog. Ill. három. 

  Amikor írok, tele van a hasam méhekkel.

AAmikor írok, tele van a hasam méhekkel.

Eldobható napokat szeretnék, szemét napokat, naphegyek állnának glédába, gumikesztyűben tapogatnánk a jövőt, hogy el ne fertőzzön mielőtt elvakarjuk. Lefeslik rólunk a kötés, a gyolcs, lepereg arcunkról a máz, s mert az álarcnak nincs humora, csak homorú, szája lefelé görbed. Ez a mi formánk.

Elmentem valakinek a házába, hogy megnézzem. 
Kérdeztem, az övé-e? Bocs, tudom, sokadszorra kérdem, mentegetettem magam, mert a választ, nem bírtam megjegyezni. 
Önkormányzati, magyarázta, s nem itt lakik. 
Rám bízná a macskáját, aki ki volt kötve, és soha nem volt elengedve még. 
Nem volt chipje, nem volt beoltva sem. 
Sok ház van kiadó 50-60 e Fontért. A  végrehajtó ennyiben állapította meg a bérleti díjat árverezéskor, mondta még. 

Aztán elmentünk hozzám. A macskáim a nagy fa alatt ugráltak eszementen felfelé, mint a kutyák szoktak, hogy elkapjanak egy idegent, aki odamenekült. Hullott a lomb lefele, ahogy tépdesték. Végül, az leesett, mert letört alatta a vékony ág, és elmenekült. Sárga hosszú szőre volt, és féltettem. A macskáim utána. 
Vagy húszan is lehettek. 

Reggel szólt a lányom és a barátja, hogy keressek nekik két kiadható lakást itt, befektetési céllal. 

FELHORDÁS: A Ceresit CM 16 flexibilis burkolatragasztót hideg, tiszta vízhez öntve kell összekeverni. 25 kg ragasztóhoz 7,5 liter keverővíz szükséges. 10 perc pihentetés után keverjük át újra. Az alapfelületre fogazott glettvassal egyenletesen hordjuk fel a ragasztót. A burkolólapokat megfelelő erő alkalmazásával 30 percen belül a kikent ragasztóba kell nyomni. Kültéri alkalmazásnál az alapfelületen kívül javasolt még a lapok hátoldalának vékony lekenése is, hogy a feltapadás a teljes felületen légzárványok nélkül megtörténjen. 

- olvastam el a használati utasítást az egyik felbontatlan papírzsákon a lakásunk folyosóján, mikor egyik nap rájuk pillantva eszembe jutott a vásárlásuk története. 

Kellemes, napfényes, nyári délután volt. Hétköznap. Fiam kérdezi, miközben hanyatt fekve, heverészve, vidáman beszélgetünk a bevetett dupla ágyon a nagyszobában. 
- Anya, lenne kedved eljönni velem csemperagasztót venni?
Volt kedvem. 
- Igen. 
Járkáltunk a polcok között.
Konkrétat kerestünk. 
Találtuk is hamarosan.
Felemelte a legfelső zsákot, közben hozzám beszélt. Figyeltem a fiam kezét, hogyan simítja végig tenyérével, hosszú ujjaival a poros, többrétegű papírcsomagolást. Kedves kiscicát, hűséges ebet, kisgyermekfejet simogatnak így, ilyen szeretettel.
Nem tudtam levenni a szemem a kezéről, annyira magával ragadtak a mozdulatai. Varázslatos és meghitt pillanat volt. Hogy miért? Mert, nem szokásom ennyire tökéletesen jelen lenni az apró részleteknek. Legtöbbször, van valami zavaró érzés, gondolat, előzmény - utózmány. Most meg, nem volt. Lazán csak feloldódtam a pillanatban.
Hazaérve megismétlődött a varázs. Most már tudatosabb voltam. Álltunk a felnyitott csomagtartó fölött. Figyeltem a fiam ténykedését. Megcsodálva azokat az ismerős mozdulatokat, nem bírtam megállni, hogy meg ne kérdezzem.
- Jól látom? Olyan, mintha gyöngédséget táplálnál a zsákok iránt.
Rám vetette a pillantását, majd jelentőségteljesen elmosolyodott. Szememmel ismét követni kezdtem az ujjait, melyek újra simogattak. A csemperagasztóra én nem is gondoltam előtte.
- Tudod anya, ezek tartják majd a csempét a falainkon. Ez a dolguk. Csak ezért léteznek. Ez az ő áldozatuk. 
Pillanatra elállt a lélegzetem. Tudtam, de csak hosszú idő után, most értettem meg először, mire tanították a gyerekemet abban az iskolában. Sajátos világszemléletre. Olyannak látni a világot, mint amiben a csemperagasztónak is tiszteletre, szeretetre méltó helye van. Fontossága, feladata, áldozata, amiért hálásak lehetünk.
Váratlan érzésből, gondolatom támadt; a fiam megbecsült csemperagasztójának is jó lenni, hát még az anyjának!
Kért, hogy üljek le a ház elé a padra, s várjam meg, míg az autóból egyenként felhordja a zsákokat. Precízen, pontosan megtervezte a munka lépéseit, a ráfordított időt, amibe engem is beavatott. Nem sietett, nem kapkodott, s a zsákok közötti időben tájékoztatott, mennyi van még hátra, s hány percig fog még tartani. Most már, mint beavatott figyeltem.
Utólag jöttem rá, mindig is otthon volt, ebben a sokak által, sokat kárhoztatott, lejáratott világban. Csakhogy eddig, ezt nem vettem észre. Most viszont az az illúzióm ébredt, mintha mellette én is - végre, benne -, otthonra találnék.

Fiam-földje, 2016.12.12.

"Ahogyan,
egy csepp rossz képes megrontani a tengernyi jót,
ugyanúgy képes egy cseppnyi tisztaság megtisztítani minden rosszat.
Cseppnyi jóság, cseppnyi tisztaság kerestetik."
vim (vezsenyi ildikó margit)

Reggel reszelős volt a torkom.

Rápillantottam a mézre, a tányérodon.

Tudtam, ha tényleg itt jártál, ízetlen lesz.

Megkóstoltam, hogy kiderítsem, tényleg itt jártál-e?

Keserű volt, mint a szám íze.

Még nem nyílt meg minden csatorna.

Csak a szívem csatornája. Azért keserű.

Új helyszínt találtam az Ősgyep-van mellé!

Jókedvem-van

Ezt persze, nem mertem megírni!

Hol vagy? Hogy keríthetnélek elő?

Azt se tudom, hirtelen milyen évet írunk?!!

Te, tudod? IDEUTAZÓ-IDŐUTAZÓ!☺

Túlon-túl nagy szaBás ez! Tágítod a Világegyetemet!

Ebben a pillanatban értettem meg, hogy miért tágul és gyorsul a tágulása a Világegyetemnek.
Azért, mert teremtések máshol is vannak, hogy ellensúlyozzuk mi Embernek csúfolt, teremtő szellemi lények, a SEMMIT.
S azt is megértettem, ennek a játéknak, soha-soha, de soha nem lesz vége!
Miért?
Mert a semmit, nem lehet ellensúlyozni.
Lelepleződött előttem, a SEMMISÉG és a MINDENSÉG természete, ISTEN, vagy ahogyan Ti hívjátok.

Köszönöm!  FríZonai!

FreereZonai

Tetszik a név?

BELENYÚLTÁL az ELMÉMBE, SZÍVEMBE, a BUGYIMBA! 

Szeretettel:
egy inplantált, Földhöz ragadt Lélek