vezsenyi.ildiko blogja

Egyéb
vezsenyi.ildiko•  2018. június 9. 07:47

Félelem-TESZT (részlet)


Nem aludt mégsem. Írt egy történetet.

Ki akarta próbálni, hogy tudna-e írni, hogy tényleg igaz-e amit érez, hogy változtatni tud az életén az írás által.

PÉLDÁZAT, AZ ÖNMAGÁT BETELJESÍTŐ FÉLELEMRŐL 

Ezt a címet adta neki.
Elég kényelmetlen azzal szembenéznie, hogy élete 90 %-ban nem azzal foglalkozott, amivel az inplant* szerint foglalkoznia kellett volna. 
Ezért volt hát, amióta csak az eszét tudta, az a már-már elviselhetetlenné erősödő szorongása, amin még a legjobbnak gondolt pszichológusok sem tudtak segíteni. De, ami kevés volt ahhoz, hogy még legszűkebben számolva is, minimum 30 évet, csak úgy, ki ne dobjon az ablakon.
Ahhoz, hogy tudja, végre jó úton jár, hogy ismét harmóniába került kedves, szeretett Otthon Univerzumával, a sok JEL közül, amit kapnia kellett, az első az volt, hogy hazafelé menet nem volt kedve buszra szállni. Gyalog tette meg a két megállónyi távolságot az iskola és a legközelebbi Metró megálló között. Kb. 20 perc volt az egész. Határozott gyors léptekkel haladt, szedte a lábát.
Duzzadt benne az energia. Úgy érezte, az aurája megint hatalmasra terebélyesedett. 
Egy nagyméretű, gyönyörű fehér autóra - ami a zebrához érve nem adta meg az elsőbbséget, s amit egy fiatal szőke nő vezetett -, szinte rágyalogolt. Ahogy közeledett a jármű felé, a nő szemét kereste az ajtóüveg mögött, hogy belenézzen. Egy szemernyit nem lassított. Úgy érezte, autóstól el tudná sodorni azt a nőt, ha úgy jönne ki a lépés. 
Szerencsére ez, mint már annyi más, nagy horderejű gondolata, nem lett letesztelve. 
Egy szakaszon, le volt terelve a gyalogos forgalom a járdáról. Messzebb, elállva az utat, férfiak álltak. Biztonsági őrök és a társaságukban, szemben vele, egy civil, kistermetű férfi, aki úgy nézett ki, mint mondjuk Febe 10 év múlva. Közelébe érve, még jobban felismerhető volt a hasonlóság. 

Az arccsont, az áll, a homlok. Kiköpött mása.

Aztán, később hazaérve, látta, hogy a fészen írt neki a fiú.

- Ja 

Ennyit csak. 
Történt ez az után, hogy reggel megköszönte egy cirkalmas, kék Thank You matricával,
az ő üzenetét, ami ennyiből állt: 

- Édi vagy!

Mert, egy lájkot sem remélt arra a pár sorra. Hosszú szünet után, ismét elmerte küldeni versé formált gondolatait a fiúnak. Hiába tudta, az nem szereti a verseket.
Kell a f.sznak vers, szakadt ki belőle egyszer a keserű mondat, mikor sajnos nem bírt uralkodni magán, és versben mondott el mindent, ami csak kikívánkozott belőle, alaposan eltorlaszolva ezzel a kommunikációs csatornájukat az éterben. 

- Mondta már más is? - kérdezte óvatosan.

Olyanról akart írni, amiről jól esett írnia, s nem olyanról, amiről feltételezte, hogy a fiút is érdekli.
Csakis olyat, ami kielégülést okozott a lelkének.

- Ja - jött a szűkszavú válasz.

Meglepetést érzett, hogy a fiút, rajta kívül, esetleg más is szerethette.

- Tudhatom ki az?

- Régen egy csaj.

- Szeretett, mint én? - felbátorodva firtatta tovább a témát.

Üzenethang és nagy lájk volt a válasz.

- Jó volt?

- Mi?

- Hogy, szeretett. Az jó volt-e? - kérdezte, s nevetett azon, hogy a fiú mennyire nem érti, mit akarhat ezekkel a kérdésekkel tőle. 

- Megnevettetsz. - írta még könnyedén.

Újabb lájk érkezett.
És ő, nem kérdezhetett mást, csak, ami érdekelte.
Nem akarta tudni, hogy a fiú ki van-e éhezve, vagy volt-e valakivel szexuálisan mostanában.
Tudta, ha megkérdezné, megmondaná az igazat. 
Az, pedig fájna. Nagyon fájna.
De ő, ma este, jól akarta érezni magát. 
A vers, amit elküldött, így nézett ki:

néha írnék,
de minek zavarjalak 
egyszer úgyse leszek majd 
jobb lesz, ha megszokod
nélküled születtem rég 
nélküled halok meg
s nem lesz karomban tőled
édes újszülött
Majd hozzátette:


- Mennyivel kevesebb gyerek születne, ha a női orgazmusra is szükség lenne a megtermékenyüléshez.

De hisz akkor, nem lenne elég test a leszületésekhez. Nem lenne elég csapdába ejthető G. E., a csapdába ejtett Thétának. Ez, egy olyan gondolat volt, amit megint csak el kellett hessegetnie.

Nagy lájk érkezett, ismét.

- Van valami újság otthon, amit nekem elmondanál? - tette fel, a bujkáló-félelem gerjesztette kérdést. Kényszere volt, hogy valamivel folytassa a beszélgetést.

Van valami, amit az utolsó szó jogán elmondana?- kérdezte az hóhér a halálraítéltet akasztás előtt. 

- Jaj ne, ez egy másik történet! - hangosan hessegette el az idetolakodó emléket.

Attól félt, valahogy, valamiképpen, megint el fogja rontani a beszélgetést, vagy már el is rontotta, mint korábban annyiszor.

Pedig tudta, amitől fél, az előbb- utóbb bekövetkezik. Gondolta. - Jobb, ha előbb!
Már semmi mástól, se haláltól, se vad kutyáktól, se levelibékától, se pókoktól, se sötéttől, csak egyetlen egytől félt, hogy a fiú, valahogy, valamiképpen elutasítja őt.
Ezért tett fel ösztönösen olyan kérdést, amiről tudta, csak a VAN, vagy a NINCS, válasz érkezhet.

- Nincs. - kapta meg, a szerinte rosszabbikat.

- Akkor miről beszélgessünk, he? - írta gondolkodás nélkül, viccesen, némi megkönnyebbüléssel. 

A hóhér, a fiú nyaka köré illesztette a kötelet. 
Időutazó nem várt. Kevéssel előbb, elhagyta a halálraítélt fiatal testet, amit akkor már csak a rettegés görcse tartott egyenesen, s nem, a mindjárt távozni kényszerülő Élet.

Aznap, többet már nem írtak egymásnak.


*elmébe ültetett parancs, CÉL, amivel ide születünk a földi világra 
*genetikus entitás, azaz TEST

vezsenyi.ildiko•  2018. március 8. 00:37

LASSAN ÖSSZEÁLL A KÉP

Az illumináti leleplezése

Kezdjük mindjárt az elején a fogalom tisztázásával. Mi is az illumináti?

A nagyvilágban — köztük Magyarországon is — nagyon sokan nem hallottak erről a szóról, nem tudják, mit jelenthez ez. Talán valamilyen szervezet, vagy társaság? Hol, hogyan, milyen célból jöttek létre? Kik a tagjai, vezetői? Ha léteznek egyáltalán, milyen hatással vannak a mi életünkre? Némelyek talán emlékeznek a közelmúlt egyik hatásvadász, teljesen félrevezető filmalkotására, amelyben felbukkannak a középkori illuminátus szekta jelenkori tagjai, akik ádáz ellenségei a katolikus egyháznak. A film végére azonban lelepleződnek, az ármánykodó pap elnyeri méltó büntetését, a Föld megmenekül, az élet megy tovább. Látványos mesefilm felnőtteknek, a valósághoz azonban semmi köze nincs. Célja a romantikus mázzal megkent félrevezetés.

3

Ebben a részben feltárom ennek a szervezetnek a létezését, leírom azt, hogyan működik, mit terveznek ellenünk, emberek ellen. Megkísérlem leleplezni a módszereiket és bemutatom azt, hogy milyen módon hajtják ezt végre.

Aki még nem hallotta ezt a kifejezést, legelőször felüti valamelyik lexikont és rákeres erre a szóra. Többféle meghatározás található: Az egyik szerint így nevezték magukat a felvilágosultak a XVII. század derekán, kiknek tanai szerint a nyilvános szertartások feleslegesek, s a belső imádság az embert képessé teszi Isten látására és felvilágosítja lelki állapota felől. Ugyanezt a nevet viselte a Weishaupt ingolstadti tanár és Knigge báró által 1776 május elsején alapított felekezet, mely főleg a jezsuiták működésének ellensúlyozására törekedett és egész Németország legműveltebb társadalmi köreit is meghódította.

A szabadkőművesekhez sok tekintetben hasonlító rendet a bajor kormány 1785 márciusában feloszlatta, hogy milyen eredménnyel, az majd a későbbiekben kiderül. Mit is jelent a szó valójában? Illuminati — magyarul kiejtve lumináti. Latin szóból eredő kifejezés, ami azt jelenti: fényeskedők, — a megvilágítottak, de úgy is hívhatjuk őket, hogy kékvérűek. Ezt a kifejezést mindenki ismeri, hiszen ezt használták és használják a mai időkig is az uralkodó, nemesi osztály tagjainak jelzőjeként. Ez a szó nem véletlenül alakult ki. Teljesen hétköznapi, biológiai alapon kerültek meghatározásra egyesek ezzel a jelzővel.

Ha egy hétköznapi, nem a „kékvérűek” rendjébe tartozó ember vére oxidálódik, az sötétbarna, rozsdavörös színű lesz, mert vas alapú. Vannak viszont olyan emberek — a „kékvérűek” —, akiknek vére az oxidáció következtében kékes-zöldes színűvé válik. A vér, ami élteti őket, réz alapú. Ez azért lehetséges, mert ezek a lények nem teljesen olyanok, mint mi, egyszerű emberek, hanem egy hibrid csoporthoz tartoznak. Részben emberek, — részben hüllők. Ez így, első hallásra megdöbbentő kijelentés, de így van. Hogyan lehetséges ez, hiszen teljesen úgy néznek ki, mint a többi ember? Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy idegen, nem földi eredetű lények élnek közöttünk.

Közülük sokan nagyban hasonlítanak az emberhez, de csak külsőre. Genetikájuk teljesen más, mint a miénk. Sok ezer éve élnek már itt a Földön, és azt is el kell mondani, hogy mi, emberek is az ő teremtményeik vagyunk, mint ahogyan azt majd a későbbiekben látni fogjuk. Ezeknek a kékvérűnek mondott lényeknek kiválasztott vérvonaluk van. Arra törekednek, hogy genetikájukat tisztán tartsák, ezért egymás között házasodnak. Ez létkérdés számukra! Csak a kiválasztott vérvonalú családokból választanak társat, és csak az ebből származó utódot fogadják el maguk közül valónak. A jelenlegi világrendszerben nincs olyan politikai, gazdasági hatalommal bíró vezető, akit ne az ő közreműködésükkel helyeztek pozícióba, vagy ne ők lennének ezeknek az irányítói.

Ha egy országban választásokat tartanak, a nép szavaz a vezetőiről, — hát az nem dönt el semmit, ugyanis vezetőinket nem mi választjuk, hanem ezek a lények. Az egész, demokráciának nevezett módszer is egy tőlük kapott, ránk erőltetett program, irányítási technika. Lényege a kétpólusú rendszer kialakítása, amelyben mind a két oldalon az általuk finanszírozott, a média által helyzetbe hozott klienseik vannak a vezető pozíciókba beültetve. A köznép demokráciát játszva nagy felhajtás, „kampány” után szavaz, de a szavazás semmit nem jelent, semmit nem ér, mert minden szál, minden folyamat tőlük indul el, és hozzájuk tér vissza. Működési hálózatuk, szervezeteik pókhálószerűen behálózzák az egész Földet, és nemcsak a mostani időkben.

Ez így van már évezredek óta, csak a módszerek, és az irányítási technikák változtak. Amit eddig tanultunk, tanítottak nekünk az iskolában a világgal kapcsolatban, azt vehetjük úgy, hogy teljes hazugság. Tudatosan félre van informálva az emberiség! A történelemi és tudományos könyvek, sőt még a Biblia is újra vannak írva bizonyos időközönként azért, hogy az irányítók terveit befogadja, és általuk irányítsanak, programozzanak bennünket úgy, hogy titkos céljaikat elérjék. Amit a tévében látunk, az újságokban és a könyvekben olvasunk, az mind propaganda, mégpedig ennek az „Új Világi Rendnek” a propagandája. Ezen a földön szinte minden kormány, a teljes pénzügyi, gazdasági szektor, a katonaság, a hírközlés, az összes vallás mind az illumináti irányítása alatt áll!

A mai technikai, társadalmi fejlettségi szinten a televízió és a vizuális média a legjobb programozó eszköz a részükről, hiszen annak figyelése, az abból származó információszerzés már kisgyermek korban elkezdődik, és tart szinte egész életünk folyamán. Nyilván nem véletlen, hogy az USA kormánya dollár milliárdokat öl abba a programba, melynek során a hagyományos tévésugárzást digitális sugárzássá alakítják át, emiatt az összes sugárzóeszközt, televíziót le kell cserélni más technikájú készülékekre.

Szintén ilyen, az emberek milliárdjainak befolyásolására, irányítására szolgáló módszer a vallás. Bármilyen vallásról legyen is szó, az azért, és úgy lett kialakítva, hogy nagy embertömegeket vonzzon, befolyásoljon.

4

Ez megdöbbentő következtetés, évezredekre nyúlik vissza a története, de az igazság az, hogy az előzőekben írt célt szolgálja. Sok milliárd ember a földön csak a hitének él, az életét is hajlandó feláldozni érte, követi a vallás által közvetített programot. Az irányítók pedig felhasználják a különböző népek vallásait arra, hogy a hívő emberek tömegeit az általuk irányított vallási vezetők által a megfelelőnek vélt irányba tereljék. Ezekkel az irányítási technikákkal úgy tudják befolyásolni, irányítás alatt tartani az eseményeket, ahogyan ők szeretnék. Az ember pedig úgy gondolja, hogy ez azért van, mert így hozta a sors. Pedig nem, ezeket mind ők tervezik meg, formálják, alakítják.

Az illumináti itt a Földön kialakított egy piramis jellegű irányítási módot a Drakó Birodalom mintájára. Ezen nem kell meglepődni, és az, hogyan működik mindez, a következőkben kiderül. Tulajdonképpen arról van szó, hogy ők mindent látnak fentről, a piramis tetejéről. Lenéznek ránk, és figyelnek bennünket. Ez képletesen is megjelenik az amerikai egydolláros hátulján látható képen. A piramis tetején ott van a hüllő szeme, a szem, amelyik mindent lát. Ez nagyon régi, ősi sumér-babilóniai szimbólum, de felbukkan a keresztény egyház jelképei között is a háromszögben lévő szem formájában. Jelentése, magyarázata: Isten szeme mindent lát. Ami igaz is, csak nem úgy, ahogyan azt mi gondoljuk.

A piramis fizikai valójában is megjelenik a Földön. A legelső, piramis jellegű építmények Mezopotámiában épültek. A zikkuratoknak nem csak gyakorlati, de szakrális funkciója is volt. Ezeket azonban betemette a sivatag, lassan feledésbe merültek. Nem így az egyiptomi piramisok. Legismertebb a csaknem 150 méter magas, mértani tökéletességgel megépített egyiptomi Nagy Piramis, amelynek kupolája eredetileg tiszta arannyal volt bevonva, persze ez mára már hiányzik. A terv azonban az, hogy amire ezek az erők újra felépítik az Új Világi Rendszert, visszaállítják a piramisokat eredeti állapotukra. Ha már a piramisoknál tartunk, meg kell jegyezni, hogy ezek nem azt a célt szolgálták, amit tanítanak róluk.

A Nagy Piramist nem Hufu (Kheopsz) fáraó emeltette, az már az ő korában (i.e. 2550 körül) régen meg volt építve. A piramisok nem a fáraók temetkezési helyeként funkcionáltak, hanem egy univerzális energiahálózatnak voltak a részei, amiről szintén a továbbiakban lesz szó. Az ember eredetével, az emberiség korai történetével kapcsolatban az igazság le van írva az egyik eltemetett, még fel nem tárt piramisban. Egyes elméletek szerint a Szfinx fülénél van egy titkos tárolóhely, amelyben valamilyen dokumentumok vannak elhelyezve az igazságról. Vannak, akik tudják, hogy ez pontosan hol található, de egyelőre még senkinek nem áll szándékában ezeket nyilvánosságra hozni. Egyébként, ha valaki megnézi ennek a különös létesítménynek a fülét, az láthatja, hogy a fül nem az eredeti anyagából van kifaragva, hanem mintha valamiféle betonból lenne kiöntve.

5

Akkor nézzük meg, hogyan is néz ki, hogyan épül fel az a piramis formájú rendszer, amelyik ezt a földi világot uralja:

A legfelső szint az aranyozott kupola, ez a csúcs, ez jelenti a kígyó fejét. A piramis tetején áll a PINDAR, az illumináti feje, aki jelenleg a Rothschild család vezetője. A következő réteg a szem, amely azt a l3 illumináti családot jelenti, akik a világot uralják:

1. Rothschild (Bauer-Bower) 8. Plantagenet
2. Bruce 9. Rockefeller
3. Cavendish (Kennedy) 10. Romanov
4. De Medici 11. Sinclair (St. Clair)
5. Hannover 12. Warburg (del Banco)
6. Habsburg 13. Krupp
7. Windsor (Saxe-Coburg and Gotha)

Itt jegyzem meg, hogy van egy 14. család is, a Yamato, a japán királyi család. Az ő befolyásuk azonban eltörpül a többi család hatalmához képest. Befolyási területüket, a Japán-szigeteket sorozatos földrengések érik, ezért a szigetek idővel el fognak süllyedni az óceánban. Ezt tudják ők is, ezért próbálnak olyan területeket szerezni, ahová katasztrófa esetén el tudnak menekülni. A legutolsó ilyen próbálkozásuk a II. világháború idején történt, amikor megpróbáltak befolyási övezetet növelni a többiek rovására, de mint köztudott, meg lettek állítva. Ennek ellenére Japánon kívül Észak-Koreát is befolyásuk alatt tartják. Tudják, hogy a vég előbb-utóbb be fog következni, ezért a japán kormány jelentős tőkekihelyezést hajt végre szerte a világban, és bátorítja népét az elvándorlásra.

A következő réteg a szem alatt a „300-as Bizottság”. Néhány ismert név, és család közülük: Agnelli, Bell, Bush, Campbell, Ford, Heinz, Morgan, Taft, Dupond, Oppenheimer, Russel és még sokan mások. Közéjük tartozik Soros György is, akit már mi is jobban ismerünk. Soros olyan jelentős mennyiségű pénz felett rendelkezik, hogy könnyedén felvásárolhatná Magyarországot, de nem teheti, mert ő a Rothschildok bábja, akaratuk végrehajtója. A 300-as Bizottság olyan intézményeket használ fel céljai elérésére, mint: Bilderberg csoport, Council on Foreign Relation, Trilaterális Tanács, Római Club, Royal Institute for International Affairs, Interpol, CIA, FBI, NSA, Moszad, Federal Reserve, Internal Revenue Service, ENSZ, IMF,(Nemzetközi Valúta Alap)Világ Bank,stb...

Hogy érzékeltessem, milyen szorosan kötődik a mi sorsunkhoz is az illlumináti családok tevékenysége, milyen mértékben befolyásolják, határozzák meg a mi hétköznapi életünket, idézzük fel Antal József néhai miniszterelnök pénzügyminiszterének, Rabár Ferencnek a nyilatkozatát. Ebben beszámol arról a találkozóról, amelynek keretében egy hét fős csapat kiutazott Londonba, a világ pénzügyi fővárosába eladni az országot.

6

A kétnapos tárgyalásra Soros György közvetítésével került sor, amelyen megkötötték az alkut a Rothschild és Warburg bankházakkal. („Pénzügyi segítség helyett ígéretek kaptunk”, Magyar Nemzet, l995. július 22.) Rabár így számolt be a történtekről: „Lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakult pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha azon az akkori kormány néhány szakértője is részt vett. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tarr Pál és Osváth György. Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből, és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport. Vagyis mi történt valójában?

A bankárok biztosítani akarták magukat az MDF választási győzelme esetére, ezért magyarországi vezérképviselőjük, Soros György, és az általa protezsált Tardos Márton útján meghívták az oroszlánbarlangba az esélyes miniszterelnök jelölt hozzájuk egyébként is közel álló, és megfelelően előkészített anyaggal már előzőleg agymosott közgazdasági szakértőit, hogy őket az akkori kommunista kormány küldötteivel egyetemben meggyúrják, és a leendő Antal kormány gazdaságpolitikájának irányelveit előre lefektessék. A Rabár vallomásból az is kitűnik, hogy a bankárokat elsősorban a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fő témaköre az államadósságnak állami tulajdonnal való megváltása, majd amikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult, a bankárok hunyorítottak egyet, hogy „sebaj fiúk, majd megszerezzük más úton, — de az adósságot pontosan fizessétek!” intéssel útjára bocsátották az Antal csapatot. A helyzet tehát az, hogy a Kék Szalag bizottság által megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező, tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság legfontosabb alapelvei.”(Endrey Antal: A disznófejű nagyúr)

A három legbefolyásosabb illumináti család: Rothschild, Windsor, Romanov. Amint az előzőekből kivehető, hazánk a Rothschild család befolyása alatt lévő övezetben helyezkedik el. Azonban más illumináti családok is rendelkeznek bizonyos ágazatok felett kisebb-nagyobb befolyással. Nézzük meg, mi tudható ezen családok érdekövezeteiről. A világot irányító l3 illumináti családból a legerősebb, leggazdagabb a Rothschild család. Befolyásuk alatt tartják Európát, Dél-Afrikát, és jó néhány afrikai országot.

A távoli múltban gyökeredző Windsor család uralja Amerikát, Ausztráliát, Új-Zélandot, Kínát, Indiát, Dél-Koreát. A Romanov család uralkodik a volt szovjet birodalom területén. A befolyási övezetek határait nem úgy kell elképzelni, mint egy országhatárt, mert egy-egy országon, kontinensen belül a különböző tevékenységek más-más családhoz is tartozhatnak. Ezért ezek között a befolyásos családok között is állandóan megy a harc, egyrészt azért, hogy ki legyen a kígyó feje, másrészt pedig a befolyási övezet nagyságának növelése érdekében vetélkednek.

Nem tudom, kedves olvasó, hogy érzed-e a döbbenetet, amit ezek az újonnan megszerzett információk okoznak számodra. Ha elfogadod azt, amit az előzőekben olvastál, érezned kell azt az új, friss erőt, amiszétáramlik benned. Érezned kell, hogyan hullanak le rólad a láncok, árad beléd az energia és az erő, ami eddig el volt zárva előled. Jusson eszedbe mindig az a régi mondás: a tudás a legnagyobb hatalom. Mert tudnod kell, hogy kivel, milyen mérhetetlen nagyságú — emberi ésszel szinte felfoghatatlan — erővel állsz szemben. Sajnos tudnunk kell azt is, hogy ezek a sötét erők már közel járnak céljaik eléréséhez. Nem tudhatjuk, van-e még egyáltalán reményünk nekünk, az emberiségnek. Mindenesetre le kell leplezni tevékenységüket, beszélni kell róla, el kell mondani mindenkinek, ki kell nyitni az emberek szemét, ezáltal talán elkerülhető teljes elpusztításunk.

Az új, megdöbbentő információknak azonban még nincs vége. Az igazán lényeges ismeretek majd ezután, fokozatosan fognak előbukkanni. Ha azonban meg akarjuk érteni az illumináti lényegét, pár szóban el kell mondanom az ember eredetének valódi történetét.

7

A legfontosabb: Az emberi lény nem erről a Földről származik!

Az ember őshazája a Lant (Líra, Lyra) csillagrendszer. A tiszta vérű emberi faj (mi, mai emberek nem ezek vagyunk!), valamint a Földön megtalálható emlősállatok származási helye a Lant, vagy más néven a Líra csillagrendszer.

Van azonban a világegyetemben egy másik faj is, amely a mi, mai földi emberek származását, történetét, sorsát nagymértékben meghatározta, és befolyásolja a mai napig is. Ezek a lények a hüllők. Származási helyük az Alpha Draconis csillagrendszer. Tökéletes faj, DNS állományuk évmilliók alatt sem változik. A jelenlegi, a Föld felszínét benépesítő emberek ennek a két fajnak a keverékei. Miért írom ezt most le? Azért, mert tudni kell azt, hogy a 13 illumináti családnak a tagjai olyan hibrid lények, amelyeknek a genetikája 50%-ban emberi, 50%-ban hüllő. Mint korábban jeleztem, szigorúan egymás között házasodnak annak érdekében, hogy ezt az 50-50%-os genetikai arányt fenntartsák. Ez azért különösen fontos számukra, mert ők azok, akik át tudnak alakulni emberi állapotból hüllővé, és viszont. Ha ez a genetikai egyensúly felborul, nehézkessé válik az emberből hüllővé, vagy hüllőből emberré való átalakulás. Végrehajtó szervezeteinek, az úgynevezett „300-as Bizottság” tagjainak genetikai aránya már más. Bennüka hüllő genetika 30-50% között változik. Átalakulásra csak néhányan képesek, viszont a magas arányú hüllő genetika kiválóan alkalmassá teszi őket arra, hogy az illumináti családok által kiadott parancsokat, utasításokat kíméletlenül, szánalom nélkül végrehajtsák vagy végrehajtassák.

A legmegdöbbentőbb felismerés azonban az, hogy bennünk, földi emberekben is van hüllő genetika, mégpedig 10-15%-ban. Igen, bennünk is van, később majd leírom, mindez hogyan történt. Annyit azonban már most is tudnunk kell, hogy mi is hibridek vagyunk. Minket is ezek a Drákó Birodalomból származó hüllők teremtettek. Senki, és semmilyen élőlény nem erről a Földről való, minden élőt ezek teremtettek, hoztak létre. Íme, ők a mi teremtőink, a mi isteneink, akik (részben) a saját képmásukra megalkottak bennünket:


Istennő szobor, Ubaid kultúra, Sumer (Dél-Mezopotámia) i.e. 5900
Épeszű ember ezt a kijelentést első hallásra nem fogadhatja el! Nem, ez nem lehet igaz! Pedig, kedves olvasó, ez a szomorú valóság. A hihetetlen állítás okozta döbbenet után, immáron az információ birtokában először mindenkinek saját magával kell megküzdenie. Meg kell keresni az erről szóló, erre utaló bizonyítékokat. A hüllő származásra utal az ember születési folyamatának kezdete. Amikor az embrió az anya méhében fejlődni kezd, 2-3 hetes korára még nincs neme. Beindul a szikkeringés, amely a vérkeringés elődje. Elindul az arc fejlődése, a fej két oldalán kopoltyúív alakul ki, majd a farok rész is kifejlődik. Ebben az állapotban az emberi magzat még hüllőre emlékeztet. Ez nyilván nem véletlen, mivel az alap DNS a hüllőktől származik. A tudomány ezt azzal próbálja magyarázni, hogy az embrió végigmegy a törzsfejlődés valamennyi szakaszán. Ez nem így van! A fejlődés kezdetén hüllő alakot ölt, majd fokozatosan emberi vonások, szervek kezdenek kialakulni.

Hüllő és ember, csupán ez a kettő!

8

Gondolkodtál-e már azon, kedves olvasó, hogy miért viselünk ruhát, miért kell laknunk valahol? Azért, mert a Föld idegen hely számunkra. Vagy nagyon meleg van, vagy hideg van, vagy túl száraz az éghajlat, vagy túl nedves stb. Mint köztudott, az ember önmagában életképtelen, ha születése után az anyja elhagyná, hamarosan elpusztulna. Akkor is erre a sorsra jutna, ha meztelenül kellene élnie, nem rakhatna tüzet, nem húzhatná meg magát valamilyen barlangban, sátorban, lakban. Azonban nemcsak mi, emberek vagyunk idegenek, hanem a többi élőlény is. Erről a Földről nem való senki, se ember, se állat, se növény. Minden ide lett hozva, vagy itt lett alkotva.

Az idők folyamán azonban mindennek alkalmazkodnia kellett a környezetéhez, ez a folyamatos változás, fejlődés az evolúció. Mivel nem tiszta a genetikánk, hanem ember-hüllő keverék, ezért nagyon sokszor saját magunkkal is ellentétbe kerülünk. Például az agyunk is kétfelé van osztva, két féltekére. A két rész önállóan is képes elvégezni a tevékenységét. Ha az egyik féltekét valamilyen sérülés éri, a másik képes átvenni a szerepét. Azonban a két félteke között sincs béke, megy a harc az agyban, hogy melyik rész domináljon, melyik legyen az erősebb. Sajnos nincs béke még a testünkben sem. Ez a világegyetemben nagyon ritka jelenség, talán nincs is még egy ilyen alkotás — mint az ember — az egész univerzumban. Ha úgy vesszük, különlegesek vagyunk. Ezért is érdeklődnek olyan sokan irántunk az idegen lények közül.

9

Az illumináti rendszere

Ezen kis kitérő után térjünk vissza az illumátihoz, vizsgáljuk meg szervezeti felépítését.

Az illumináti jelenlegi fővárosa London. A világban működő jelentős illumináti központok: Washington, New York, Párizs, Szentpétervár. Ha az illuminátusok terveinek megfelelően kiépül az „Új Világi Rendszer”, annak New York lesz a fővárosa. Már most is úgy hívják ezt az államot: Empire State, azazBirodalmi Állam. Nagyon sok nemzetközi szervezetnek, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezetének van már most is itt a székhelye.

A 13 illumináti család felosztotta maga között az egész Földet, mint befolyási övezetet, és meghatározták azt, hogy egy-egy családnak milyen szerepet kell betöltenie. Ezekbe a szerepekbe beletartoznak:

— globális finanszírozás
— hadsereg, technika, ezek fejlesztése
— elmeirányítás
— vallások
— hírközlés, média

A családok az irányítást nem közvetlenül, hanem az úgynevezett „13-as Bizottságon” keresztül hajtják végre. Mind a 13 családnak van 13-as Bizottsága is. Itt jegyzem meg, hogy a 13-as számnak nagy szerepe van ezeknek a családoknak az életében. Ennek is, mint annyi másnak kozmológiai eredete van. Tudjuk, hogy 12 állatövi (zodiákus) jel van, ami persze nem teljesen így igaz. Ugyanis van egy 13. zodiákus is, amiről nem beszélnek, titokban tartják. Nem véletlenül, mert ez a 13. zodiákus nem másnak, mint a sárkánynak a jele. Erről nem lehet beszélni, mert felfedése leleplezné ezeknek a családoknak az eredetét.

A 13 család tagjai mind alakváltók, 50-50%-os ember-hüllő genetikával rendelkező hibridek. A „13-as Bizottság”, valamint az alatta lévő szinten elhelyezkedő „300-as Bizottság” tagjainak genetikai aránya 30-50% hüllő, 50-70% ember, ezért átalakulásra közülük csak kevesek képesek. Valamint itt ismétlem meg újra, hogy nekünk, embereknek a genetikai arányunk a 10-15% hüllő, 85-90% emberi arány között változik.

Az illumináti állandóan keresi az alkalmat, hogy elpusztítsa, kiirtsa a bennszülött emberfajtákat, őslakosokat, és velük egyetemben a kultúrájukat. Nagyon fontos számukra azoknak az ősi származású törzseknek, népeknek a megsemmisítése, akik még ismerik, és tudják az igazságot az elsüllyedt Atlantisz, és az ember Lírai múltját illetően. Emlékezzünk csak a spanyolok dél-amerikai vérengzésére, az ausztrál őslakosok, vagy az észak-amerikai indiánok szinte teljes kiirtására. Ha ezeket az ősi népeket megsemmisítik, lehetetlenné válik átadni a Teremtő Isteni elmét, a tudást a következő nemzedékeknek, vagy ezt a tudást kereső embereknek.

Ha meg akarjuk ismerni az illumináti működési formáját, akkor először nézzük meg ennek a szervezetnek a felépítését, mely elsősorban három városhoz kapcsolódik. Ez a három város nem tartozik egy ország fennhatósága alá sem, nem fizetnek adót senkinek. Saját törvényhozásuk, saját vezetésük van. Az emberek közül sokan nem is tudják, hogy ez így van.

TetszikTovábbi reakciók megjelenítése

HozzászólásMegosztás

vezsenyi.ildiko•  2018. február 17. 11:26

Vendég-blogger

"A hideg éjszakák nem ölik meg, de feledtetik az álmokat. Sokan soha nem ismerik meg az ilyen hideg éjeket, mert vagy átálmodják, vagy átalusszák az életet, amely elfogadja őket olyannak, amilyenek, s ezért ők is elfogadják létüket olyannak, amilyen. De vannak, akik sem álmodni, sem aludni nem képesek, ha a hideg az, ami átöleli őket a sötétben. Mert a hideg nem pusztán ölelni akar, nem. A hideg szorítani, összeroppantani, összezúzni akar, ő így tesz mindent a magáévá. A lélegzet az, amibe szerelmes, azt akarja megszerezni mindenkitől, kipréselni, kiszakítani belőle, a közteseket mind félredobva, mert ő nem azokat keresi, csakis a legutolsót. Igen, az utolsó lehelet, az, amire vágyik. Amikor azt meglátja előpárállani, akkor sikolt föl kéjesen, mert tudja, most szerezte meg, most már az övé. S úgy tud tovább állni, hogy lényegének egy részét mindig hátrahagyja. Ahol a hideg egyszer már birtokba vett valamit, ott neki mindig lesznek gyarmatai." Részlet, egy kedves, kortárs íróbarátom naplójából

vezsenyi.ildiko•  2018. január 13. 09:00

Ki gyógyítja meg

Éltem, ha keserves véget ér egyszer,

mert felmondja szolgálatát a vegyszer,

ki nem hagy magára kicsit és nagyot?

Ki oszt tollával aranyló szívmagot?

 

Ki hempereg meg hű szerelemben,

mint falu kutyája dögtemetőben?

Ki tartja karjában félig aléltan

mámoros  szerelmét, ha vérkan?

 

Ki bámul hittel a csillagos égre,

éltemnek, ha kín-keserves vége?

Ki szeli fel kétségek közt suhanva,

finom lelkét,  minden sötét kanyarba?

Ki merít égi kútból Világ bajára gyógyírt;

holdkóros hajnalon, halál, ha gyógyít?

 

Senki-földje, 2016. Szeptember 24.

A verset Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című verse ihlette.

 

 

vezsenyi.ildiko•  2018. január 12. 19:48

Kóbor kutya szívem (változat)


Szívem: kóbor kutya.
Etettél - itattál.
Nyomodba szegődtem,
mésszel - toppantottál.


Hálás szívem azért,
nem akart elhagyni. 
Merész volt kapudig 
utánad szaladni.

Bánatos szemeit, 
reád függesztette.
Szűkölve, benned, 
gazdáját kereste.

Szél fújta, 
eső este, 
lábad nyoma, 
odaveszte. 😞

Az én szívem, 
gyenge szívem, 
mélyen a verembe.
Az én szívem,
erős szívem,
lábadat keresve.
 
*
Nem vagyok én rossz, 
milyennek gondoltál.
Nem vagyok én jó, 
amilyennek hittél.

Emberforma vagyok,
csak, szívem kutyáé.
Ha nyílik másik színtér,
így visz el a „sintér”.
 
(Emberforma vagyok,                                                                                                                                                                                                                                                              szívem kutyaforma.                                                                                                                                                                                                                                                                  Ha értem jön a sintér,                                                                                                                                                                                                                                                              hej! nyílik másik "színtér".)

2016.09.01.