Kettőből egy

kortaska•  2014. április 25. 15:56

Míg te hegyről völgybe szállsz,
én egy elvi síkon haladok,
szemeinkben a léthatárok mint
láthatáron szép templomtornyok
fehérlenek fel és a kéket
kettészeli tekinteted,
mégis valahova visszanézel,
múltad enyém nem lehet.
Feléd kell a bágyadt foszforfény
alám kell gyomromból murva,
hogy megálljunk e instabil talajon
ha a kettéválás nem alakulna.
Ha ráborulsz a szétszelt tájra,
akkor vagy te könnyed,
máshogy vagy mint mások
és máshogy vagy szép közben.
A táj most félreáll mert
gondolatlepkék belepték,
az idő csak a térrel korrelál,
kettejük közös nevezője lehettél
összege vagy és maradéka,
becsüld magad így is -
a lét puszta versengés -
analysis paralysis.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!