versvonat

Rossz kedvű vers régről: 

Keserűtől tépve

A hideg külsőben lámpák ontják a narancs fényt,
autók folynak át, halkan tapossák a szürkét.
A szívben sötétség dobog,
azt hiszem már nem vagyok.

Fény tép át a szobába,
lelkemet a semmi járja.
Csöndben, fülemen, bunkó hang koppant,
pianíró játszik lágy újakkal halhatatlant.

Halk autók suhannak messze el,
halvány szívem egyre lassabban ver.
Nem kell az élet,
neve túl rémes.

Keserű vég,
ez ég
szívemben.
Elveszem.

2005

A versnek semmi köze a valósághoz, csak fikció Ha még is úgy érzed, hogy talán valódi, akkor lehet, hogy nem is a valóságban élsz. Ugyan, ki él ott?

Fülke

Megölted a királyt!
Volt akinek fájt,
Mások éjjeneztek.
Most új fejedelmek
Lépnek helyükre
És nincs, aki fejükre
Ütne, hogy: Állj!
Mert a sok hazudó száj
Többségben játszik,
De a becsület már ázik,
Mint vizes napló,
Amiről lefolyt a szó.
Élvezed, szétszabod
Nevetsz és elhagyod
Ígéreted, mert rájöttél,
Hogy a másik, akit  ledöntöttél,
Az egyetlen utat járta,
Amin most a kicsik nyála
Csöpög utánad lihegve
És te tudod, értelme
Nem volt soha.
Elefántból lett bolha,
Azok lettünk.
Ennyit köszönhetünk
Össz-vissz nektek.
Narancska! Piroska!
Egyes, leülhettek!

2010.