versvonat

Rossz kedvű vers régről: 

Keserűtől tépve

A hideg külsőben lámpák ontják a narancs fényt,
autók folynak át, halkan tapossák a szürkét.
A szívben sötétség dobog,
azt hiszem már nem vagyok.

Fény tép át a szobába,
lelkemet a semmi járja.
Csöndben, fülemen, bunkó hang koppant,
pianíró játszik lágy újakkal halhatatlant.

Halk autók suhannak messze el,
halvány szívem egyre lassabban ver.
Nem kell az élet,
neve túl rémes.

Keserű vég,
ez ég
szívemben.
Elveszem.

2005