Szuromi Lajos - Verstan az iskolában

II. Kötött időmértékes sor-, strófa- és versszerkezetek

 

 

            1. Sormértékek

 

         A hexameter

 

                Klasszikus görög időmértékes sorforma. Hat verslábból áll, daktilusok és spondeusok szerepelhetnek benne, az utol­só (hatodik) versláb mindig spondeus, az utolsó előtti (ötö­dik) versláb mindig daktilus. A hexameter ezen kötött záró képletét (klauzuláját) adoniszi sornak (adoneusnak, adoni­cusnak) nevezzük. A hexamater leggyakoribb metszete a har­madfél lábmetsző cezúra (penthémimerész). Elméletileg tucat­nyi metszetváltozatot érvényesíthet, az iskolában elegendő­nek látszik a harmadfél metszet mellett még egy metszetre utalni, ez versláb határára jut, tehát dierézis-típusú, ne­ve: bukolikus metszet. Az adoniszi sor előtt szerepel, akkor érzékeljük, ha az ötödik (daktilusi) versláb szókezdettel indul. A hexa­meter karaktere metrikailag alapvetően időmértékes-monomet­rikus, igen ritkán bimetrizálódik.

            Első hexameterünk 1521-ből ismert, egyetlen sor. - Syl­vester János biblia-fordításában magyar disztichonjain be­lül írt sok hibátlan metrumú hexametert (1541).  - E sormérték­ben írta Lúdas Matyiját Fazekas Mihály (1804), a Zalán futását Vö­rösmarty (1825). A XX. században nevezetesek Radnóti Miklós hexameteres eclogái, József Attila Két hexameter és Hexameterek című versei. Írt hexametert Petőfi is, írtak mások is. Irodalmunkban a hexameter fénykora a XIX. szá­zad első fele. - Az antik görög irodalomban leghíresebbek Home­ros hexameteres eposzai (Ilias, Odüsszeia).

            (Zárójelben utalunk arra, hogy a hexameterben a hosszú szótagok kapcsolatát rendszeresen kereső hangsúlyos szó­kezdetek az ereszkedő-daktilikus lejtéssel szemben érvé­nyesülnek, ezt a lejtést keresztezi a harmadfél metszet is, mivel kiemeli a metszet utáni szótagot, a spondeust tehát szabályosan jambizálja. A hangsúlyra már fokozottan figyelő XX. századi költészetben tehát számolni kell olyan hexameterekkel, amelyek hibátlan képletűek ugyan, de valójában emelkedő-anapesztusi lejtésűek. - Az iskolában elegendő csupán utalni a lejtésváltás esélyére, a metrikai kutatás jövendője érdekében!).

Példasorunk legyen hagyományosan a Zalán futása első sora:

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?

   - u  u / -  - / - //    -  / -  u  u /- u u /  -     -

            A sor verslábai daktilusok-spondeusok, a verslábak száma hat, az ötödik daktilus, a hatodik spondeus. Harmadfél lábmetsző cezúra emeli ki a sor kulcsszavát, a hol kérdőszót. Érvénye­sül a bukolikus metszet is az adoniszi sor előtt, mivel az ötödik (daktilusi) versláb szóval kezdődik. A bukolikus dierézisre metszet-jellel nem szokás utalni!

            (Az emelkedő lejtés, az anapesztikus hangzat szerint:

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?

  -  u u   - /  -  - //   -     - / u u  - /u u   - /   -

 

         A pentameter

 

            Neve szerint öt verslábból álló sor, valójában ez is hat verslábból álló antik görög sorforma, ahol a harmadik és a hatodik versláb csonka. (A sorban tehát öt versláb idő­értéke érvényesül.) Cezurája csonkaütemet követő harmadfél metszet. Elvileg csupán a sor első két verslába váltakoztat­hatja a daktilust és a spondeust (a cezúra után nem állhat spondeus). Pentameterből szőtt verset igen keveset ismerünk, gyakran találkozunk azonban hexameter-pentameter kapcsolat­tal, a disztichonban. - Példánk legyen Kölcsey Husztjának utolsó sora:

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

    -     - / -       u   u / - //  - u  u / -    u   u / -

                Hat daktilikus-spondaikus versláb, a harmadik és a hatodik csonka. A sormetszet csonkaütemet követő harmadfél cezúra. (A pentameter a cezúra révén könnyebben bimetrizálódik, mint a hexameter, képes a sorfelező ütemezés sugallatára, ahol a félsorokat hangsúlyos mellékmetszetek tagolják tovább. A belső rímes hexameter-pentameter hívó ríme mindig a metszet előtti szótag, de amíg e jelenség ütemélményt éb­reszt a pentameterben, a fordított szótagszámrend nagy különb­sége miatt képtelen ilyet ébreszteni a hexameterben. A leoni­nus, tehát a rímes hexameter és pentameter divatja ezért kor­látozódik a XVIII-XIX. század fordulóján lényegében gyenge költők munkásságára.)

 

            A disztichon

 

            Egy hexameter és egy pentameter kapcsolata (a szó jelen­tése: két sor). Ma már a disztichonokból szőtt versekre is szokás mondani, hogy disztichon. (A kettőnél több sorból álló disztichonokban a hexameter-pentameter sorpár metrikai ismétlődésének vagyunk tanúi. A sornál nagyobb, strófánál kisebb egység neve periódus, Kölcsey Husztja tehát diszticho­nok periodikus ismétlődése.) - Példánk a Huszt első két sora:

 

Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék.

   -    u u /- u u / - // - /    -     - /  - u    u / -  -

Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
     -     u u / -   u  u/u // -      u   u / - u u / u

 

            A szaffói sor

 

                Elvont képlete szerint ötös trocheusi sor, a gyakorlat­ban olyan ötös trocheus, ahol a harmadik versláb mindig daktilus. Antik görög eredetű kötött időmértékes sorforma, ál­talában a szaffói strófában találkozunk vele. Sormetszete lábmetsző harmadfél cezúra.

            Példánk Berzsenyi Dániel Osztályrészem című versének első sora:

 

Partra szállottam. Levonom vitorlám.

   -  u /  -    - / - //   u  u / -     u / -  -

 

            Az adoniszi sor

            Antik görög eredetű, megegyezik a hexameter záróképle­tével. Egy daktilus és egy trocheus (vagy apondeus) kapcso­lata, metszet nélkül. A szaffói strófában záró sor. Egy sor az Osztályrészemből:

Nézek az égre.

   - u   u / - u

 

 

            As aszklepiadészi sor

                Klasszikus görög eredetű. Elvileg hatos trocheusi sor, a gyakorlatban a harmadik és a hatodik versláb mindig csonka, a második és a negyedik mindig daktilus. Metszete csonkaüte­met követő harmadfél cezúra. Elsősorban az aszklepiadészi strófában találjuk. - Berzsenyi A közelító tél című versének első sorát idézzük:

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.

   -    - /   -     u  u / u //     -    u u / - u / u

 

 

            A  glykoni sor

            Antik görög eredetű, az aszklepadészi strófa záró sora. Elvileg négyes trocheus, a gyakorlatban a negyedik csonka, a második versláb daktilus. A közelítő tél egyik sora:

S most minden szomorú s kiholt.

-          - /   -   u     u /  -    u /  u

 

 

            A nagy alkaioszi sor

                Antik görög eredetű. Elvileg ötös jambusi sor, de a gya­korlatban a negyedik versláb mindig anapesztus. Metszete láb­metsző harmadfél cezúra. Az alkaioszi strófának egyik sorvál­tozata. - Példánk Berzsenyi A magyarokhoz című egyik ódájá­nak első sora:

Romlásnak indult hajdan erős magyar!

   -    - / u    - / - // - /   u  u  - / u     -

 

 

                A kis alkaioszi sor

            Ez is klasszikus görög sormérték, az alkaioszi strófa záró sora. Elvileg négyes trocheus, az első két versláb azonban gyakorlatilag mindig daktilus. Berzsenyi a negyedik szótag után olyan lábmetszetet avat cezurává, amely dieré­zis-karakterű, így ütemélményt sugall. Az előbbi vers egy sorát idézzük:

Ércbuzogány rezegett kezedben.

  -    u u / - //  u  u / -  u / -   u

            A nibelungi sor

            A középkori keletkezésű (XIII. századi) Nibelung-ének sorformája. Elvileg hetes jambus, de a gyakorlatban a ne­gyedik versláb csonka. E csonkaütemet követi a negyedfeles sormetszet (cezúra). A Nibelung-ének egy Gáldi-idézte sorát hozzuk példának, Weöres Sándor fordításában:

Számos csodát regélnek a régi énekek.

   -    - /  u    - / u   - / u / u - / u -/ u­  -

 

            Az alexandrin-sor

                A hatos jambusi sorok (harmadik verslábat követő felező metszettel, dierézis-cezurával) közös elnevezése, nemzeti változatokkal. Van francia és német alexandrin, a nibelun­gi sor másik neve a francia mintára utal (nibelungizált alexandrin).

 

A drámai jambus (blank verse)

Ötös és hatodfeles (általában 10-11 szótagú) jambusi sorokat jelent, ezek váltogatását. Két sor Az ember tragé­diája IX. színéből:

Oh, bár oszthatnám én is sorsotok

  -    - /  -     - / - //  - / -    - /  u   -

De nékem harc jutott csak, nem dicsőség

  u   - / -      - /  u  - / -       - /   u    -  /  u

Shakespeare szabályos drámai jambusai más nemzeti költésze­tekben olykor anapesztusokkal is élnek (így 12 szótagú sor­változatokat is vállalva). - Az antik görög tragédiákban általában hatos jambusok a sorok. (Hatos drámai jambus.)

 

Az anakreoni sorok

Általában négyes vagy negyedfeles jambusi sorok, ér­dekességük, hogy a sor kezdő verslába gyakran anapesztus. Példát Csokonai A búkergető című versébő1 veszünk:

Szép volt Filéta s ifjú,

    -     - / u  - /u //-/u

Szerelem s dalok barátja.

   u  u    - /    u  - /   u  - / u

 

Megjegyzések: utalnunk kell arra, hogy a klasszikus görög sormértékek a versben rím nélkül kapcsolódtak össze. A jambusi-trocheusi metrumú verselés az egyes nemzeti nyel­vekben általánosan rímelővé lett, miként a középkori erede­tű időmértékes sorfajok is rímesek. A blank verse megmaradt rímtelennek. A klasszikus sorok és a drámai jambus rímes példái sem ismeretlenek azonban, de kivételeknek tekinthe­tők. - Megemlítjük, hogy a rímes időmértékes verselést szo­kás nyugat-európainak is nevezni. Mi ezt nem vállaljuk,­ mivel a rím nem metrum-alkotó, hanem akusztikai versritmus­tényező.

 

2. Strófaszerkezetek

 

Az iskolában elnyerhető általános verstani műveltség­hez sorolhatjuk három klasszikus görög és két középkori eredetű kötött strófatípus leíró metrikai ismeretét. Rövid ismertetésüket az antik változatokkal kezdjük.

 

 

Szaffói strófa

Három szaffói sor és egy adoniszi sor kapcsolata. A záró sort általában az első háromhoz mérten bekezdéssel írjuk le, nyomtatásban is. Híres példa Berzsenyi Osztályrészem című verse, amelyből a sortípusok kapcsán már idéz­tünk. Példánk most József Attila Útrahívás címú költeményé­nek második szakasza:

Libbenő, lágy árnyad az ár locsolja -

  -    u / -   - /   -     u    u / -    u / - u

csolnakom ring, szállna az útra máris!

   -    u / -      - /      -     u  u / -  u / -   u

Ó, hiszen vár engem a messzi szépség

 -   u / -     - / -    u  u / -    u / -     -

szűz kikötője!

   -    u  u / - u

 

 

Aszklepiadészi strófa

Első három sora aszklepiadészi sor, a záró negyedik glykoni. Példánk A közelítő tél negyedik szakasza:

Óh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,

 -    u /  -      u   u /u // -  u u / -  u / u

S minden míve tűnő szárnya körül lebeg!

     -     - /  -   u  u / u // -    u  u / -  u /  u

 

Az alkaioszi strófa

 

Első két sora nagy alkaioszi, a harmadik ötödfeles jam­bus, a negyedik kis alkaioszi sor. Az egyes sorváltozatokat bekezdésekkel írjuk. Példánk Berzsenyi A magyarokhoz (Rom­lásnak indult...) című versének nyolcadik szakasza. - Meg­említjük, hogy a strófa első sora a hetedik szakasz végének logikai folytatása. (A mondat sorok közötti, tehát strófák közötti átívelését enjambement-nak nevezzük.)

S egy gyenge széltől földre teríttetik!

     -       - / u    - / - // - / u   u - / u -

Így minden ország támasza, talpköve

  -      - /  u    - /  - // - /  u   u     - / u  -

A tiszta erkölcs, mely ha megvész:

 u - /  u  - / -  //    - /   u     - /   u

Róma ledűl s rabigába görbed.

 -u u/-uu/-u/-u

 

A stanza

Olasz eredetű nyolc soros strófa. Hatodfeles (és ötös) jambusi sorokból áll, rímes. Hagyományos rímképletében há­rom azonos keresztrím és egy önálló párrím található, betű­vel: abababcc. Változhat azonban a szótagszám és a rímkép­let is. (József Attila Eszmélet címú versében például négyes és ötödfeles jambusi sorok találhatók, tükrözött kereszt­rímmel: ababbaba). Nevezetes példák Arany János Bolond Is­tók, Arany László A délibábok hőse című verses elbeszélése. Most Kisfaludy Károly Az élet korai című versének első sza­kaszát idézzük:

Gyöngén ringatva jó anyánk ölében

    -       - / -    - / u // - / u - /   u  -  / u  

Vigan kezdjük létünk szép hajnalát:

  u  - /  -       - /   -  - /    -        - / u -

A játszi gyermekség bájos körében

u   - / u    - /  -      - /  -   - / u - / u

Csókoljuk a jelenlét angyalát.    

  -     - / u   - / u - / -    - /   u -

A kétes távolnak sötét ürében  

 u   - / - - / -     - /  u   - / u - / u

Hiú fényt ködbe vont szemünk nem lát,

 u  - / -        - / u     - /     u     - /    -      -

S könnyű habok között lebegve létünk,

     -       - / u    - / u    - / u   - / u   - / u

Minden bájképnek oltárt díszesítünk.

   -     - /   -    - / u     - / -    - / u  - / u   

 

 

A terzina

Olasz eredetű három soros strófa. Hatodfeles (és ötös) jambusi sorokból áll, rímes. Minden szakasz középső sora a következő szakasz első és harmadik sorával rímel, betűkkel: aba bcb cdc... - E strófákban írta Dante az Isteni színjá­tékot. - A strófákra tagolt szonett két záró szakaszában gyakran találunk terzina-rímelést. (A terzina sorainak szó­tagszáma változhat, erősen kötött azonban a strófa sorainak száma és a rímképlet.) Példaként József Attila Ki-be ugrál... című versének har­madik-negyedik szakaszát idézzük (rím: aba bcb):

Gondoljátok meg: Ezen a világon          

   -     - / -  -  /  u  // u  /u - / u - / u

nincs senkim, semmim. S mit úgy hívtam: én,

   -       - / -        - /   -  //     - /   -     - /  u    -

az sincsen. Utolsó morzsáit rágom,

-       - / u    u / - - /  -    - / - - / u

amíg elkészül ez a költemény… 

u   - / -    - / u // - /u - / u     -

Mint űrt a fényszóró, csupasz tekintet

   -      - /u   - /    -  - // u    - /  u - / u

kutatja bennem: Mit vétettem én

u /u -/-//-/--/u -

 

 

 

3. Kötött versmértékek

 

A szonett

 

Középkori eredetű versforma, első világhírű alkalmazója Petrarca. Ma már elsőszámú példái a Shakespeare-i szonettek. Magyar nyelven szonett először a XVIII. században íródott (Paludi Ferenc: A pipáról). Költőink a XIX. század első felétől írnak gyakran szonettet. - Nevezetesek József Attila szonettjei, szonettciklusa (Hazám), Szabó Lőrinc szonettjei, Shakespeare-fordítása és kötetnyi szonettciklusa (A huszonhatodik év).

A szonett eredetileg két négysoros és két három soros strófára tagolt tizennégy soros vers, amelynek sorai hatod­feles (és ötös) jambusok, a négysoros strófákban ölelkező rímmel (abba), a három sorúakban terzina-rímmel. Idővel sok változat alakult ki (változatos rímeléssel, olykor trocheusi metrummal is), a sorok szótagszáma is változatos.

A mesterszonett vagy szonettkoszorú szabályozott szo­nettciklus. Tizenöt szonettból áll, a tizenötödik szabályos sorrendben ismétli a megelőző tizennégy szonett kezdő sorát. Az első szonett első sora azonos a záró sorral, minden kö­vetkező szonett pedig megismétli első sorában a megelőző szonett utolsó sorát. Híres magyar példája József Attila verse: A kozmosz éneke.

 

A villoni ballada

 

Középkori francia változatai Villon balladáinak előz­ményei. Villon balladája három nyolcsoros strófából áll, amit négysoros ajánlás követ. A sorok rímes négyes és ötödfe­les jambusok. Általában a keresztrím uralkodik (abab). A nyolcsoros strófák és a négysoros ajánlás utolsó sora azonos (refrén). - József Attilának mind Vil­lon-fordításai, mind saját balladái nevezetesek. (Villon összes versét Vas István fordította magyarra.)

 

 

A szimultán verselés

 

 

            A hangsúlyos és az időmértékes metrum egyidejű jelenléte a versekben. A teljes vagy részleges (redukált) monometri­kus tényezők szerkezeti kapcsolata. (Jogosan nevezhetnénk te­hát bimetrikusnak, metrikai interferenciának vagy éppen mér­tékkapcsolásnak, ha a metrumot magyarul mértéknek nevezzük. A szimultán verselés fogalma azonban már elterjedt, az isko­lai oktatásban is hagyományos, maradhatunk tehát mellette, ha az említett megnevezések szinonímájaként tekintjük.)

 

 

Az időmértékes verselés

 

 

I. Metrikai tényezői, törvényszerűségei

 

1. A szótagmérés

Az időmértékes metrika alapja a változó szótagidőtar­tamok sorozatosan ismétlődő rendezettsége. A hangzó szóta­gok a hangzás időtartamában különböznek. E különbözés nyel­vi-hangtani meghatározottságú, tehát kevésbé függ a szöveg­beli relatív helyzettől, mint a hangsúlyos-kevésbé hangsú­lyos szótagérték. Az időmértékes szótagmérésben alapelvnek tekinthető az, hogy a sor nyelvi egység, a sor szavainak szóvégi szótagjait ezért úgy kell mérnünk, hogy figyelembe vess­zük a következő szó kezdetét is.

A hangzó szótagokat az időtartam szerint elvileg három csoportba soroljuk. Vannak hosszú, rövid és közös szótagok. Egy-egy sor teljes metrikai rendjében, a gyakorlatban csu­pán két változat működik, a hosszú és a rövid, mert a közös szótagok a metrikai törvényszerűségeknek megfelelően egyér­telművé lesznek, rövidekké vagy hosszúkká.

Rövid a szótag, ha rövid magánhangzós nyílt szótag (ki­véve a közös szótagokat). A rövid magánhangzó után tehát leg­feljebb egyetlen rövid mássalhangzó állhat. Jelölése felül nyílt félkarika, írógépen u-betűvel jelöljük. Egy-két példa:

                        Hazádnak rendületlenűl            u - u - u - u -

Az első, az ötödik és a hetedik szótag rövid magánhangzós nyílt szótag, tehát rövid. A harmadik szótag csupán akkor lehetne rövid, ha a követő szókezdet magánhangzóval indulna.

                      Forr a világ bús tengere, ó magyar!         - u u -  -  - u u - u -

Egyértelműen rövid magánhangzós nyílt szótag a 3., 7., 8. és a 10. Az első szótag rövid magánhangzója után hosszú mással­hangzó áll, nem lehet tehát rövid szótag.

Hosszú a szótag természeténél fogva akkor, ha hosszú a magánhangzója, helyzeténél fogva akkor, ha rövid magán­hangzója zárt szótag (ilyenkor a rövid magánhangzó után leg­alább két mássalhangzó következik). Jelölése vízszintes vonalka:  -

Közös a szótag akkor, ha enklitika. E nyelvészeti fogalom e verstanban azon egyszótagú szócskákat jelöli, ame­lyek szótanilag névelők, kötőszók, névmások, mutatószók, mi­közben rövid magánhangzós nyílt szótagok (a, de, ha, te, mi, ti, e - kivétel a ritkábban közös az névelő). Ezeket önma­gukban mérjük, tehát függetlenül az őket követő szótagok, mindig szókezdő szótagok kezdő hangjaitól. Helyzetük révén közösek az időmértékes sorok sorvégi szótagjai, elvileg (de igen ritkán) a sorkezdő szótagok is. Így jelölhetők a soron belüli, egytagú csonkaütemek (csonka verslábak), Jelölése a hosszúságot jelölő vízszintes vonalka, fölötte a rövidsé­get jelölő félkarika, írógépen: u .

Meg kell említenünk, hogy az időmértékes monometrikus sorok hangzó szótagjainak időtartamában a szakirodalom rész­letezőbb annál, amit itt idéztünk. A hosszú szótagok például attól függően lehetnek egymáshoz mérten hosszabbak, hogy rö­vid magánhangzójuk zárt-e, vagy pedig hosszú magánhangzós nyílt illetve zárt-e. Hatnak a hangzó szótag időtar­tamára a versritmus egyéb tényezői is. A versdallam pél­dául érzelmi (emfatikus) nyújtásban érvényesülhet.

A magyar nyelvű időmértékes versek szótagmérésében érdemes tekintettel lennünk az időtartam megnyújtására is képes hangsúly mértékére (fő- és mellékhangsúly).

Az isko­lai oktatásban természetesen óvakodnunk kell a túlzott rész­letezéstől, ezért csupán azt javasoljuk, hogy a három cso­portú szótagmérés mellett a főhangsúlyra rendszeresen, a mellékhangsúlyra alkalmanként figyeljünk.

 

2. A verslábak (időmértékes ütemek)

A hangzó időtartam alapján mért szótagok kapcsolatai, kivéve az egyszótagú csonkaütemet (csonka verslábat). A hangsúlyos verselésben egy szótag is teljes ütemértékű, ezért ebben a csonkaütem fogalmát nem használjuk. - A vers­lábakat a szótagszám, az egységnyi időtartam (mora) és a lejtés szerint jellemezzük. - Egy mora egy rövid szótag kiejtési ideje, a hosszú szótag két mora. - A versláb lejtése lehet emelkedő, ha rövid szótagot vagy szótagokat hosszú követ, lehet ereszkedő, ha hosszú szótagot rövid szótag vagy szótagok követnek, lehet közömbös, ha egyforma időtartamú szótagokból áll és ha olyan a versláb, amelyben nincs lejtési irány, például két hosszú szótag között két rövid található.  

2, 3 és 4 szótagú verslábakat tartunk nyilván, a szótagkombinációk révén így a verslábak száma közel harminc, mindegyiknek saját megnevezése van. - A köl­tői gyakorlatban az elméletileg lehetséges verslábaknak alig harmada szerepel. Mind az egyetemes, mind a magyar időmértékes versek metrizálásához elegendőnek mutat­kozik 10-12 versláb ismerete, közülük nyolc gyakori, megta­nításuk iskolai feladat. Ezek a verslábak a következők (sztag = a versláb szótagjainak száma):

 

 

 

a versláb

jele

neve

szótag

mora

lejtés

 

 

 

u u

pirrichius

2

2

közömbös

- -

spondeus

2

4

közömbös

u -

jambus

2

3

emelkedő

- u

trocheus

2

3

ereszkedő

u u -

anapesztus

3

4

emelkedő

- u u

daktilus

3

4

ereszkedő

- u u -

choriambus

4

6

közömbös

u u  - -

ionicus a minore

4

6

emelkedő

u

csonkaláb

1

1/2

közömbös

u – u

amphybrachys

3

4

közömbös

- u -

creticus

3

5

közömbös

- - -

molossus

3

6

közömbös

u u u

tribrachys

3

3

közömbös

u u u u

proceleusmaticus

4

4

közömbös

 

 

A sor verslábait /-jellel különítjük el.

 

 

3. A sor lejtése. A lejtésegység törvényszerűsége

 

Az időmértékes sorok lejtése vagy emelkedő, vagy eresz­kedő. A sor lejtését rendszerint az utolsó egész versláb lejtése határozza meg. Ha ez véletlenül közömbös, akkor a sor lejtő verslábainak mennyiségi fölénye dönt, ha ez sem egyértelmű, akkor a költemény egyéb sorainak lejtése mértékadó.

Az időmértékes versek nemzetközi és nemzeti gyakorlatában általánosnak mondható a lejtésegység törvénye. Egy adott vers sorai általában azonos lejtésűek, tehát vagy emelkedők, vagy ereszkedők. (A lejtésben bizonytalan sor lejtését ezért ha­tározhatja meg a vers egyéb sorainak lejtése.)

Az emelkedő lejtést jambusi lejtésnek, az ereszkedőt tro­cheusi lejtésnek is nevezhetjük. A magyar nyelvű időmértékes versek sorainak metrikai lejtését (tehát nem a verslejtést vagy versdallamot, amely ritmikai tényező) a következő szabá­lyok határozzák meg:

Emelkedő (jambusi) lejtésű sorban daktilus sohasem sze­repelhet. Trocheus bármikor kezdheti a sort (ennek oka az, hogy a sorkezdetek nálunk általában főhangsúlyosak, az ilyen szótagok pedig szívesen találkoznak hosszú szótaggal. Nyelvi­leg furcsa volna minden sort rövid szótaggal kezdeni.). Sor belsejében trocheus két esetben fordulhat elő. Vagy úgy, hogy choriambus része (a - u u - képletű choriambus felbontható egy trocheusra és egy jambusra), vagy akkor, ha funkcionális sze­repű, tehát a vers hangulatát, gondolatát közvetlenül festi, mint Ady Kocsi-út az éjszakában című költeményének strófakezdő-­strófazáró soraiban.

A spondeus és a pirrichius bármely időmértékes versben helyettesítheti a lejtő lábat, ha külön szabály ezt nem kor­látozza. A gyakorlatban a spondeusok mennyisége alapvetően felülmúlja a pirrichiusok mennyiségét. - Az elvileg közömbös lejtésű choriambus a múlt században ereszkedő-emelkedő lejtésű sorokban egyformán otthonos, a XX. században egyre inkább a jambusi-emelkedő sorokhoz kötődött. (Nyilván a jambusi zárlat miatt.) - A nyolc gyakori verslábból tehát hét rendszere­sen szerepelhet az emelkedő lejtésű időmértékes sorokban, versekben.

Ereszkedő (trocheusi) lejtésű sorban anapesztus soha­sem található. Jambus csupán choriambusi szerkezetben, a metrumfejlődésnek megfelelően mind ritkábban, ahogyan a cho­riambus ritkul a trocheusi lejtésű versekben. A funkcionális kivétel is igen ritka.

Megemlítjük, hogy a lejtésegység gyakorlati törvénye értelmében szokatlan, ezért feltűnő minden, ami a lejtés egységét megtöri, megzökkenti. Legtöbbször funkcionális az indokolás, mint Ady említett versében. Le­hetséges olykor - szintén funkcionális indokok révén - el­lenkező lejtésű sorok váltogatása is egy költeményben, mint Csokonai Újesztendei gondolatok című versében. A négysoros strófák páratlan sorai trocheusi, páros sorai jambusi lej­tésűek, következetesen. Ahogyan a szakirodalom megállapí­totta, e váltogatás metrikailag az idő múlását mérő ingaóra mozgását festi. - Ilyen nyilvánvalóan funkcionális ese­tek mellett utalnunk kell a klasszikus alkaioszi strófára, amelyben három emelkedő sor után ereszkedő lejtésű sor zár­ja a szakaszt. Ennek különös érdekessége a magyarban, hogy a lejtésegység ereje révén nyelvileg szinte mindig emelke­dővé hangolódik.

            Adódnak olyan bonyolult gyakorlati esetek is, amikor egy vers több sora a metrikai szabályoknak megfelelően ta­golható verslábakra úgy, hogy akár trocheusi, akár jambusi lejtés feltételezhető. (Például Arany Tetemre hívás, Ady Csák Máté földjén című versében.) Meggyőzőnek látszik az az elemző eljárás, amely a lejtés vonatkozásában egyértelmű sorokat tekinti mértékadónak, eszerint döntve a kétféle lej­tés szerint metrizálható sorok egyetlen lejtése, verslábazá­sa tekintetében (Arany és Ady versében tehát az emelkedő-jam­busi metrum mellett).

 

 

4. Szómetszés, lábmetszés

 

Az időmértékes ütem (versláb) gyakorta szómetsző. Minél közelebb áll az időmértékes metrum a klasszikus, antik met­rikához, annál sűrűbb a soron belüli szómetszés. Vajda jam­busi időmértéket érvényesítő verséből, a Húsz év múlva című­ből idézünk két sort:

 

Csöndes szivem, többé nem ég,             - - / u - / - - / u -

Nem bántja újabb szenvedély.                - - / u - / - - / u -

 

Az elsőül idézett sor első három verslába (spondeus, jambus, spondeus) egy-egy szóval azonos. Itt tehát nem beszélhetünk sem szómetszésről (amikor a versláb metszi a szót), sem lábmetszésről (amikor a szó metszi a verslábat). E jelenséget szólábazásnak nevezzük. (Ennek mintájára beszélhetünk szimultán versekben ütem­lábazásról, amilyen Vajda költeménye is. Az első sor két négyszótagú ütemre is tagolható, az üte­mek határai verslábhatárok, e jelenség neve ütemlábazás. Ha a szólam határai azonosak a verslábhatárokkal, akkor egyszerű analógia által beszélünk szólamlábazásról. A szólam gyakran azonos az ütemmel, mint itt az első sorban, ahol tehát egy­szerre van jelen a szó- az ütem- és a szólamlábazás. De e je­lenségek önállóan is előfordulhatnak a sorban, hiszen az ütem sem mindenkor azonos a szólammal!) - Az első sor végén a jam­bus nem metsz szót, de a jambust metszi az ég szó. Itt tehát szómetszés nélküli lábmetszésről beszélünk. - A másodikként idézett sorban az első három versláb (spondeus-jambus-spondeus) egyezerre mutatja a szó- és lábmetszést, hiszen a vers­lábak szavakat, a szavak verslábakat metszenek. A sor záró jambusa metszi a szót (szómetsző), de e jambust nem metszi szó, nincs tehát lábmetszés.

A magyar nyelvű időmértékes verselés alapvető jellem­zője, hogy egyetlen versen, egyetlen soron belül is szaba­don váltogatja a szó- és lábmetszés változatait, miként a szó-, ütem- vagy éppen szólamlábazást. Vigyázni kell arra, hogy össze ne tévesszük a szó- és lábmetszés metszetfogalmát a sormetszettel (a cezurával)! Sormetszet (cezúra) általában egy van a sorban, szó- és lábmetszés több is lehet.

 

5. Az időmértékes sormetszet (cezúra)

 

            Mindegyik változatára érvényes, hogy utána mindig szó kezdődik. Érzékelhetőségét részben az biztosítja, amiben a hangsúlyos metszettel megegyezik, tehát szünetértéke. Az idő­mértékes metszet szünetideje mindig rövidebb (szünetrés), mint a hangsú­lyos metszeté. Másrészt azáltal érzékeljük, hogy a metszetkövető szó első szótagját a többi sorbeli szótaghoz képest intenzitásában megnöveli, nyomatékát fokozva kiemeli. Az időmértékes cezúra hivatása tehát azonos a hangsúlyos met­szetével: tagol és kiemel.

Az időmértékes sormetszetnek két nagy változatát tart­juk számos. Elsőként idézzük a leggyakoribbat, neve penthémimerész. Mindig a harmadik verslábat tagolja, tehát az ötödik fél vers­lábat követi, kéttagú verslábak esetén egyúttal az ötödik szótagot. Meghatározó nem a szótagszám, hanem az ötödik fél versláb, ami olykor (például a pentameterben) csonkaláb. Magyarul harmadfél metszetnek is nevezhetjük. A penthémimerész két változata: lábmetsző, illetve csonkaláb-követő.

A versláb határán jelentkező időmértékes metszet neve dierézis. Első, másod-, harmad- stb. dierézis az első, a második, a harmadik stb. versláb végén mutatkozó metszet. Leggyakoribb a másoddierézis. A magyarnyelvű időmértékes verselésben egyetlen versen belül is megkötöttségek nélkül váltakozhatnak a verslábmetsző cezurák (közöttük leggyakrabban a harmadfél metszet, azaz a penthémimerész) valamint a dierézis-metszetek.

Jambusi-trocheusi verseinkben a gyakori másoddierézis a második verslábat, így pedig a negyedik szótagot követi, ami igen gyakran négyszótagú ütem élményét ébreszti, pontosabban ütemkapcsoló szimultán metrumot teremt. A lábmetsző cezurák közül a harmadfél metszet rendszerint 5+maradék ütemezését sugallja, végeredményben tehát a magyar nyelvben mind a lábmetsző, mind a versláb határán jelentkező időmértékes metszetek egyidejű ütemezést és verslábazást, azaz szimultán (bimetrikus) ritmust juttatnak érvényre. Csak időmértékes metrumot (időmértékes monometrizálást) nyelvünkben úgy érnek el költőink, hogy a hangsúlyos ütemezést előhívó leggyakoribb időmértékes metszeteket szokatlan változatokkal cserélik - vagy egyszerűen érzékelhető metszet nélküli verslábazással írják a verseket (lásd a Szózat első - jambusi monometrikus - sorát!). - A Húsz év múlva idézett két sorából az elsőben másoddierézis az időmértékes metszet, a jambusi lábazás mellett felező nyolcas ütemezése hangzik egyidejűleg, a másik sorban lábmetsző harmadfél cezúra (penthémiméresz) az időmértékes metszet, 5/3-as ütemezést ébresztve. Mindkettő szimultán (bimetrikus) sor.

A Húsz év múlva már idézett két sorát nézzük meg újra a metszetek szempontjából:

Csöndes szivem, többé nem ég,                         - - / u - // - - / u -          4//4

Nem bántja újabb szenvedély.               - - / u - / - // - / u -        5//3

As első sorban a negyedik szótagot követő, versláb határára eső dierézis-metszet egyben hangsúlyos (felező) metszet, a másodikban a harmadfél lábmetszet sugall kétüteműséget.

Monometrikus időmértéket hallunk olyankor, ha háromtagú verslábak  sorakoznak, például anapesztusok. Ezekben bármelyik időmértékes metszet csupán öt-hat szótag után következhet, így a gyakori négyszótagú ütem élményét elkerüli a sorkezdet. Pe­tőfi Szeptember végén című anapesztikus verse ezért marad élményünkben alapvetően monometrikus-időmértékes metrumú vers (sok példa közül említjük még Petőfi Forradalom, vagy Radnóti Miklós Álomi táj című versét.)

Pár szóval meg kell emlékeznünk a magyar nyelvű dakti­likus versekről. Számuk igen kevés, a hexametert-pentametert (disztichont) nem számítva. A hosszú szótaggal induló versláb azt a szó­lábazást részesíti előnyben, amely hajlamos beleolvadni a hangsúlyos-ütemező verselésbe, a szó- és verslábmetszést kerüli, pedig ezek az időmértékes metrumot elsőrendűen tá­mogató metrikai jegyek. A daktilust metsző harmadfél cezúra hangsúlyozó nyelvekben kedvezőtlen az időmértéknek, mivel a metszet után thesis áll, holott a metszet kiemelő funkci­ója hosszú szótagot vár. Érvényes ez a hexameterre és a pen­tameterre is, a korszakos siker (a XIX. század első felében) bizonyára ezért volt valójában rövid életű. E verselési mód XX.századi reneszánszát (Kosztolányi, Radnóti, József Attila) a líraibb anapesztikus monometrizálásba való áthangolás tette lehetővé...

            Az időmértékes verselés iskolai oktatása során mindkét cezúra nevét és jelentését érdemes megtanítani. Utalva arra, hogy a dierézist jambusi-trocheusi versekben hangsúlyos met­szetként halljuk. Időmértékes alkatuk lényegére az anapesz­tikus Szeptember végén két kiemelt sorával hívhatjuk fel a figyelmet:

 

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok   - - / u u - / u u // - / u u - / u

 

Ebben a sorban lábmetsző harmadfél cezúra (penthémimerész) működik. - Milyen a metszet a vers leghíresebb sorában?

 

Elhull a virág, eliramlik az élet      - - / u u - // u u - / u u - / u

 

Harmadfél cezuráról nem beszélhetünk, hiszen a hazmadik (ana­pesztusi) verslábat nem tagolja metszet (amely után mindig szónak kell kezdődnie). Az első két versláb (dipódia) mögött azonban ott a verslábhatárra eső dierézis, e sorban az ötö­dik szótag után.

 

 

6. Az időmértékes sorok megnevezése, leírása

 

A megnevezésnek két változata terjedt el, mindkettő egyértelmű, helyes.

Az egyik a verslábak száma után verslábnévvel a lejtést idézi. Ötös jambus = olyan sor, amely­ben a jambusi verssor-lejtésnek megfelelő öt egész versláb található, a lejtés pedig emelkedő. A csonkaütemmel végző­dő sorokat a verslábak számának vonatkozásában a harmadfél­ mintájú régies számnévvel nevezzük meg. Hatodfeles jambus - öt és fél jambusi természetű versláb van a sorban, a lejtés emelkedő.

A másik megnevezés először a lejtést idézi vers­lábnévvel, utána a sor szótagszámát. Trocheusi (vagy trocha­ikus) tízes = olyan ereszkedő lejtésű sor, amelyben a szó­tagok száma tíz. Másképpen ötös trocheusnak is nevezhető.

Az időmértékes monometrikus sorok leírása azokkal a mellékjelekkel történik, amelyek   a szótagok időtartamát ( u , - , u ),   a verslábak határát ( / )  és  a metszetet ( // ) jelölik.

           Az időtartamot és a hangsúlyt a szótagnyomaték összesíti. Utaljunk arra, hogy a hangsúlyos nyelvben, amilyen a magyar is, a szótag­ban az összesített szótagnyomaték hangzik, ami a csupán időtartam-mérő verslábaktól különböző hangzást eredményez­het. Ez utóbbi a hiteles, mert ez hangzik. Egyetlen sor pél­dájában nézzük meg e jelenséget. A sor mellé írjuk a metri­kai jeleket, ezek mellé az időmértékes verslábakat nevük kezdő­betűjével, ezek mellé az összesített nyomaték alapján hall­ható verslábakat, szintén kezdőbetűjükkel:

 

Bölcsőd az s majdan sírod is                      - - /- -/- - /u -            s,s,s,j    s,j,j,j

 

A jambusi vers jambusi sorában csupán a szótag-időtartam sze­rint szemlélődve spondeusok mutatkoznak, sorvégi jambussal. A tisztán időmértékes spondeusok közül a második és a harma­dik második szótagján hangsúlyosan nyomatékosabb, mint az elsőn, kialakul a kevésbé nyomatékos-nyomatékos szótagok jambusi-emelkedő lejtésrendje, a thesis-arsis váltakozása. Három hangzó jambus szerepel a sorban. (Az első versláb is spondaikus, első tagja hangsúlyosan ennek is erősebb, mint a második, a közös nyomatékot azonban kiegyenlíti a második szótag magánhangzójának hosszúsága: a hangzás is spondaikus!).

            Az iskolában az időmértékes verselés metrikai ténye­zőiből és törvényszerűségeiből a következőket indokolt meg­tanítani:

- szótagmérés (három csoport megnevezése, definiálása, jelölése, a közömbös szótagok gyakorlati egyértelműsége)

- verslábak (pirrichius, spondeus, jambus, trocheus, dak­tilus, anapesztus, choriambus, csonkaütem. A verslábak szótagszáma, lejtése)

- szómetszés, lábmetszés

- cezúra (lábmetsző vagy csonkaütemet követő harmadfél sormetszet, verslábhatáron dierézis, amely dipódia után hangsúlyos metszetként hat. Rövidebb szünet, mint a hang­súlyos metszeté. Feladata azonos a hangsúlyos és az idő­mértékes metszetnek, mindkettő tagol és kiemel. Versen be­lül is szabadon váltakozhatnak a harmadfél és a dierézis típusú metszetek. Jambusi­-trocheusi sorokban ezért sok a bimetrikus sor)

- metrikai lejtésegység (emelkedő sorokban emelkedő lejté­sű vagy közömbös lejtésű, ereszkedő sorokban ereszkedő lej­tésű vagy közömbös lejtésű verslábak szerepelhetnek. Jambu­si versben sor élén megengedett a trocheus. A lejtést zök­kentő időnkénti verslábak vagy ellenkező lejtésű sorok vál­togatása általában funkcionális értelmű)

- megnevezés és leírás (a megnevezés kétféle. A leírás a szótagok időtartamát, a verslábak határát és a metszetet jelöli. A hangzó versláb az összesített szótagnyomatékokat tükrözi, sokszor különbözik az időmértékesen mért verslábaktól. A lejtést a hangzás csak erősíti. A hangsúlyozó nyelvekre jellemző ez.)

A hangsúlyos verselés

 

 

Minden sora leírható-elemezhető a következő sortagoló tényezők ismeretében: szótag, ütem, metszet, lejtés, ütem­egyenlőség, szótagszámereszkedés.

 

1. A szótagmérés

 

A metrikus verselés elemi egysége a szótag. Az ütemező vagy hangsúlyos monometrikus verselésben a kimondott szó­tagok a hangerő, a hangsúly mértékében különböznek. Így beszélhetünk hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokról. So­rozatosan ismétlődő rendezettségük a hangsúlyos metrika alap­ja. Ma már kevesen vitatják, hogy a szótaghangsúlynak több fokozatát képes tudomásul venni az elemi nyelvérzék, képzés­ben-hallásban egyaránt. Mivel a szótag hangereje a hangzó szövegben kialakuló relatív érték, hatnak reá többrétegű nyelvi, metrikai és érzelmi tényezők. A szókezdő szótag ál­talában hangsúlyosabb, mint a szó belsejében található szó­tagok, a szólamkezdő szó első szótagja hangsúlyosabb, mint a szólam egyéb szavainak kezdő szótagja, az ütemkezdő szó élén hangsúlyosabb a szótag, mint az ütemen belüli szó kezdő szótagja, a verslejtésben tükröződő érzelmi-hangulati erő is befolyásolhatja, fokozhatja vagy tompít­hatja a szótag hangsúlyértékét, amely tehát széles skálájú.

Az iskolában elegendőnek mutatkozik a skála tudatosí­tása és három fokozat ismerete. Így beszélhetünk főhangsú­lyos, mellékhangsúlyos és kevésbé hangsúlyos (hangsúlytalan) szótagokról.

 

2. Az ütem

 

Szótagszáma 1-5 között változó, ritkán egy vagy ötnél is több. A két vagy ennél több szótagból álló ütemben az első szótag úgy hangsúlyos, hogy ehhez mérve az ütem többi szótagja kevés­bé hangsúlyos. Mivel szavaink is, ütemeink is élhangsúlyo­sak, ezért az ütemkezdet elvileg szókezdet. (Ettől a köl­tői gyakorlat időnként eltér, főképpen mellékmetszettel tagolt ütemek estében.)

 

3. A metszet

 

Ütemek közötti tartósabb-rövidebb szünet, a két vál­tozatnak megfelelően. Főmetszetet és mellékmetszetet külön­böztetünk meg. A soron belüli metszetek száma mindig eggyel kevesebb, mint az ütemek száma. A metszet tagol és kiemel. A sort ütemekre tagolja, a metszetkövető ütem és szó élét pedig hangsúlyosan kiemeli. A főmetszet (a tartósabb szünet által) erősebben, a mellék­metszet (a rövidebb szünet révén) kevésbé erősen. Lényegé­ben ezzel magyarázhatjuk azt a tényt, hogy a főmetszet rit­kán, a mellékmetszet sűrűbben szerepel az alkalmi szómet­szésben.

 

4. Az ütemegyenlőség

 

A soron belüli ütemek szótagszáma olykor megegyezik, sokszor különbözik. A különböző szótagszámú ütemeket meg­közelítően azonos idők alatt mondjuk ki, a nagyobb szótagszámút tehát gyorsabban, a kevesebb szótagszámút lassabban.

 

5. A lejtés

 

A hangsúlyos vers metrikai lejtése ereszkedő. Követke­zik ez abból, hogy ütemeink élhangsúlyosak, tehát az ütem­kezdő hangsúlyos szótagot kevésbé hangsúlyosak követik. (Ne tévesszük össze a metrikai lejtést a verslejtéssel vagy vers­dallammal, amely a költemény hangulati-érzelmi tónusát tük­rözi!)

 

6. A szótagszámereszkedés

 

Ha a sor változó szótagszámú ütemekből áll, akkor az ütemek sorrendjét a csökkenő-fogyó számrend diktálja. A két­ütemű hét szótagú sorban így az első ütem négy szótagúnál nem lehet kevesebb. Négyütemű sorokban a főmetszet körüli sorfe­lekben érvényes e törvény. (A felező tizenkettesben tehát két hatszótagú sor összetételét látjuk, a mellékmetszetek e sorrészeket a szótagszámegyenlőség vagy szótagszámcsökke­nés szerint tagolják ütemekre.)

Ezen meghatározó törvényszerűségek mellett érdemes utal­nunk a következőkre: A névelők, a kötőszók egytagú változatai ritkán kerülnek ütem élére, ahol általában tartalmas szók kezdődnek. Ezen szók tehát ütemek találkozásánál rendszerint előre húzódnak, a met­szet előtti ütemhez csatlakoznak, az ütem végéhez kapcsolód­nak.

Mondottuk korábban, hogy a szólamhangsúly erősebb, mint a szóhangsúly. Természetes tehát, hogy ütemeink szívesen azonosulnak szólamokkal, noha nem azonosak. Ha a szólamot nyelvi fogalomnak tekintjük, például jelző és jelzett szó, alany és állítmány, állítmány és tárgy stb. kapcsolatának, akkor az ütem és a szólam találkozását a következő népdal-idézetben világosan érzékeljük: zöld erdőben, sík mezőben... - A hosszabb szólamokat metszetek tagolják ütemekre.

Ha a versszöveg hangsúlyos tagolását összehasonlítjuk a természetes beszéd tagolásával, illetve a zenei tagolás­sal, akkor látnunk kell, hogy közelebb áll a beszédhez, mint a zenéhez, a nyelvi ritmus belső rendszerének megfelelően. Az énekelt versszöveg általában jól ütemezhető a szövegvers metrikai szabályai szerint is, nyilvánvalóan a zenei tago­lás szerint is. Itt az az érdekesség, hogy a kétféle tago­lás sokszor merőben különbözik egymástól. Egy közismert nép­dalra utalunk: Kicsi vagyok én... Ha szövegversként ütemez­zük, semmi gondunk nem lehet, két ütemet hallunk, egy négyszótagosat és egy egyszótagosat. Zeneileg a dallamtagoló­dás is kifogástalan. A kettő azonban teljességgel különbö­zik (4+1, 2+3). - Logikusnak látszik a hangsúlyos metrumot a beszédből eredeztetni.

Az ütemező verselés sorainak metrikai megnevezése és leírása hagyományos. A sor ütemeinek és szótagjainak a szá­mát nevezzük meg. A harmadoló kilences három egyenlő szótagszámú ütemből, kilenc szótagból álló sor metrikai megnevezé­se. A háromütemű kilences olyan kilencszótagú sort jelöl, amelyben három ütem található (az ütemek szótagszámát nem nevezi meg). A felező tizenkettes mindig négyütemű, 12 szó­tagos sorra utal. - A leírás az ütemek szótagszámát az ütemek sorrendjében jelöli, feltüntetve a metszeteket. Például: 4/3/2 = három ütemű kilences, négy, három és kettő szótag­számú ütemekkel. 4/2//3/3 = felező tizenkettes, négyütemű, egy főmetszettel és két mellékmetszettel. Az ütemek szótag­száma sorrendi.

A gimnáziumi tantervi anyagban szereplő hangsúlyos metrumú versek sorainak megnevezése, leírása az előbbiek alap­ján lehetséges, tévedésekkel aligha fenyeget a metrikai elem­zés. Gondokat inkább a régi magyar versek metrizálása okoz, egyik-másik még tudományosan is. Részletezünk néhány példát.

Balassi Bálint Katonaéneke a Balassi-strófa iskolapéldá­ja. Ez a strófa 9 sorból áll, a sorok 3 periódusra tagolhatók. A strófa szótagszám- és rímképlete: 6,6,7, 6,6,7, 6,6,7 - aab ccb ddb. A sorok hangsúlyosan szabályosan tagolódnak, a hato­sok 3/3, 4/2 változatban kétüteműek, a hetesek mindig 4/3-as osztással kétüteműek.

A Szigeti veszedelem sorai általában felező tizenkette­sek. Vannak azonban aszimmetrikusan tagolódó 12-esek is, van néhány 11 és 13 szótagú sor is. Maga Zrínyi az eposz bevezetésében említi műve csiszolásának akadályait (egy télen írta, miköz­ben a pennát karddal kellett cserélgetnie), ennek megfelelő­en az említett kivételes sorokat szokás hibás metrumúaknak minősíteni. Valószínűbb azonban, hogy ezek is  jó metrumú sorok, az ütem- és szótagszámtartó 12-esek példái, amelyek a régebbi magyar költészetben nem ritkák. Megemlítjük tehát, hogy az aszimmetrikus 12-esek és a 11-esek általában jó ütem­élményt nyújtanak, ha a főmetszet előtt is, a főmetszet után is 4 + maradék ütemezést követünk, a négyszótagú ütemek után mellékmetszettel. Példa néhány kiragadott sorral:

 

Hanem fogom nevetni nehéz ügyöket                4/3//4/1

Gondold meg az ő rettenetes bánatját                4/1//4/3

Míg nem látják égni magok házokat                   4/2//4/1

Elvégezvén levelét bepecsételé                         4/3//4/1

Mégsem tanácstalanul kezdtem munkámat        4/3//4/1

 

A négyütemű felező tizenkettes legnagyobb példája Arany Já­nos Toldija. Érdemes már a Szigeti veszedelem néhány sorá­val jelezni ezt a metrumot:

 

Nem mér az nagy bánhoz közel menni senki,                     3/3//4/2

De jancsár-golyóbis Zrínit földre veti,                3/3//4/2

Mellyében ez esett, más homlokát üti,                3/3//4/2

Vitézivel együtt az földre fekteti.                                   4/2//3/3

 

Az Őszi harmat után hatosai 4/2-esek vagy felezőek, a hete­sek 4/3-asok. - A Csinom Palkó nyolcasai rendre felezők, a hatosok vagy feleznek, vagy 4/2-esek, gyakori szómetszéssel. - A Mit búsulsz, kenyeres... sorai szabályos négyütemű fele­ző tizenkettesek, a főmetszetövező hatosokat gyakran szómet­sző mellékmetszet tagolja 3/3-ra, 4/2-re. - A Rákóczi nóta 15 soros strófáiban ütemértékű 3,4,5 szótagú sorok váltakoz­nak 4/3-as hetesekkel, felező nyolcasokkal.

Az Áll előttem egy virágszál.... sorai felező nyolcasok. Két ok magyarázza, hogy egyik strófáját idézzük:

 

Kis kertemben szép virágok,      4/4

Jó illatú szép virágok,                4/4

Tündöklő szép piros rózsák,       4/4

Gyönyörűséges violák.              4/4

 

Az első sor két üteme két eleven szólam (jelző és jelzett szó), hasonló a 2. és a 3. sor is, míg a negyedik sor egyetlen nagy szótagszámú szólam, amelyet a metszet két ütemre tagol. Másrészt érdekes itt megfigyelni a sorozatosság érvényét: nem sértené sem metrikai érzékünket, sem a metrikai törvénye­ket a 4. sor szóütemező 5/3-as tagolása. Mivel a versben is, e strófában is következetesen, sorozatosan érvényesül a felező nyolcas, ennek követése indokolt a 4. sorban is.

Kötelező témaként ma már nem szerepel az iskolában Kis­faludy Sándor költészete. Himfy-strófája azonban iskolás verstani ismeretnek számít, ezért idézzük - szakkörön talán szóba kerülhet. Szótagszám- és rímképlete: 8-7-8-7-8-7-8-7-8-8-7-7,  ababcdcdeeff, tehát tizenkét sorból áll. A Kesergő szerelem 9O.dala méltán közismert (a sorok 4/4, 4/3 tagolású kétütemű nyolcasok és hetesek).

 

Hallottam én szép szavának     

Ezüsthangját zengeni,   

Philoméla panaszának  

Hangja nem oly isteni.

A természet figyelmes volt,

S olvadozni láttatott,

A patakvíz lassabban folyt,       

A fatető hallgatott, 

Megszünt minden madár dala,  

Minden Zefir fülel vala,

Megszünt minden fuvalom, -     

S mosolygott a fájdalom.                      

 

A tantervben szereplő monometrikus hangsúlyos versek között Ady Krónikás ének 1918-ból című költeményének ritmusa a főmetszet sze­rinti fordított szótagszámrend miatt szokatlanul hat. A sorok kezdő üteme általában ötszótagú, ezt követi a főmetszet, ami után hat szótag következik. A sorok második felében mellékmetszet tagol, 4/2-re vagy 3/3-ra, ezzel a so­rokban végülis csökkenő szótagszám-tendenciát biztosítva.

 

II. A metrum

 

1. A versritmus elemi egysége a szótag. A versritmus tényezői közül kettő kife-jezetten a szótagméréssel kapcsolatos, az egyik a szótagok hangerejét, hangsúlyát mérlegeli, a másik a szótagok kiejtési idejét. E két szótagmérő tényező két ön­álló verselési rendszer alapja, a hangsúlyosé és az időmér­tékesé. Többé-kevésbé bonyolult szabályaik vannak, az isko­lai versritmus-tanítás évszázadok óta ezekre hagyatkozik. Pe­dig a verset a prózától nem ezen metrikai tényezők és szabá­lyok különítik el. A verset a prózától a sorképzés választ­ja el. Nem minden versre jellemző a sorok hangsúlyos vagy időmértékes szótagmérő szabályainak követése sem. Ha a vers­ritmus a két szótagmérő szabályrendszer egyikének nyomán ha­lad, akkor a versritmus hangsúlyos vagy időmértékes tényező­jét részesíti előnyben. Mindkét tényező maradhat háttérben is, hiszen a versritmus említett négy alaptényezőjéből az akusz­tikai és a lejtésbeli is nyerhet előnyt, pedig ezek szótag­mérő verselési rendszert nem mutatnak.

A magyar nyelvű versek annak alapján sorolhatók két alap­csoportba, hogy érvényesítik-e a szótagmérő versritmusténye­zők egyikét vagy nem. Az utóbbiak neve szabadvers, az előb­bieké metrikus vers.

 

2. A metrum számviszonyokkal jellemezhető ritmikai alap­séma. Ilyet csupán a szótagmérő verselési rendszerek mutat­nak. A magyar nyelvű költészet alkotásainak zöme metrikus ritmusú. Arany János verstani értekezése óta a hangsúlyos vagy ütemező verssort úgy jellemezzük, hogy megnevezzük üte­meinek és szótagjainak a számát. A kétütemű hetes azt jelen­ti, hogy a sor hangsúlyos metrikát érvényesít, ütemei száma kettő, szótagjaié hét. Az ötös jambus vagy jambusi tízes azt jelenti, hogy a sorban időmértékes metrika működik, a sor­ban öt jambusi versláb (jambus vagy jambust helyettesítő versláb) és tíz szótag van.

Az iskolai verstan elsősor­ban a mértékek, a metrika tana. Ez a versritmus két tényezőjére épülő verselési rend­szerek megismertetését célozza, indokoltan, hiszen a vers­tan ezek kutatásában jutott a legtöbbre. Adódik ezen túl a hangakusztikai tényezők köréből a rím elemi rendszere és a szabadvers rövid jellemzése. Nevezhetjük mindezt ritmuselemzésnek, de tartsuk nyilván, hogy a ritmust szűkebb jelentésével, szinte a metrikával azonosítva emlegetjük.

 

 

         III. Magyar verselési rendszerek

 

1.       Hangsúlyos verselés. Nevezhetjük ütemezőnek is, de már kevésbé magyarosnak vagy nemzetinek, mivel más hangsúlyo­zó nyelvek is teremtettek ilyet. Tény, hogy élhangsúlyos nyel­vünk természetének megfelelően ez az eredeti verselésünk, ez jellemzi teljes népköltészetünket. Nem árt azonban ismétel­nünk, hogy a hangsúlyos metrika az eredeti más hangsúlyozó nyelvekben is.

 

2.       Időmértékes verselés. Az időmértékes ütemek alapján nevezhetjük verslábazónak is. Görög eredetű. Az ógörögben az időmértékes metrika éppen olyan természetes, eredeti nyelvi­leg, mint a hangsúlyozó nyelvekben a hangsúlyos metrika. Meg­említjük, hogy az egyetemes költészet általunk nem említett nyelvi tényezők nyomán más elvekre épülő metrikai rendsze­reket is alkotott. A magyar nyelvű költészetben elegendő a hangsúlyos és az időmértékes metrika ismerete. A távoli ha­tások példái kivételesek.

Tudatosítandó sajátossága nyelvünknek, hogy a szótagidőt mérő időmértékes metrikát nyelvileg természetesen ké­pes követni, mivel hosszú-rövid szótagjaink metrikusan ren­dezett váltogatása a helyes magyar beszédben sem hat mester­kélten. A hangsúlyozó nyelvek többsége imitatív időmértékes metrikát képet csupán megvalósítani, a hangsúlyos szótagot tekintve metrikailag "hosszúnak", a kevésbé hangsúlyosat "rö­vidnek", mint például a németben. A magyarhoz hasonló alka­tú nyelvek száma kevés, bár ezen adottságunk Európában sem egyedüli.

Az antik görög időmértékes verselést hozzánk a latin nyelv közvetítette, amelynek hatása a magyar államiság kez­detétől számítható. Alkalmazása is, befogadása is tanultsá­got kíván, egyértelműen műköltészeti jellemző. A történeti okok magyarázzák, hogy műköltészetünk a kezdetektől fogva él mind a hangsúlyos, mind az időmértékes metrikával.

 

3. Szimultán verselés. Lényege a hangsúlyos és az időmértékes metrumok szerkezeti kapcsolata, ütemezés és vers­lábazás egyidejűsége. Nevezhetjük bimetrikus verselésnek ak­kor, ha tudjuk, hogy a hangsúlyos és az időmértékes verselés külön-külön monometrikus. A magyarul megszólaló időmértékes metrumokban mindig ott munkál a hangsúlyozó nyelviség. A szó­tagok időmértékes jellemzésében nálunk mindig érdemes a hang­súly mértékét is figyelembe venni. A hangsúlyozásnak csupán szótagszintű jelenléte az időmértékes metrum mono-metrikusságát nem sérti. Bimetrikus-szimultán versritmus esetén a verslábak mellett az ütemeknek is ott kell lenniük. A szi­multán verselés is műköltészeti, ennek kezdetével egyidős. Verstani kutatása a XX. század elején indult meg, századunk második felében ért el gyakorlatilag is értékes eredményeket.

 

4. A szabadvers ritmusa a szótagok szintjén nem ismeri a sorozatosan ismét­lődő rendezettséget, tehát nem metrikus. Sorozatosság, ismétlődés változatos, nagyobb nyelvi egységek­ben mutatkozik, ezek által a prózához mért nagyobb ritmikai kötöttségek jellemzik. Versritmusa van a szabadversnek, met­rum nélkül. Ennek leírásában többnyire szó- és mondattani, nyelvészeti fogalmak állnak rendelkezésünkre, olyan nyelvi­-stilisztikai fogalmak, mint például a gondolatritmussal kap­csolatos párhuzam, ellentét, felsorolás, fokozás stb. Rész­ben metrikai fogalmak is feltűnhetnek, ha az adott szabadvers jelez metrikus szórványokat. Természetes az is, hogy a vers­ritmus metrikán túli tényezőit figyelembe kell vennünk, te­hát a hangakusztikai és a dallambeli tényezőt.

A szabadvers ritmusának rendszerezésére van már kísérlet, eszerint beszélhetünk például sorképző, sorváltó, sortagoló, mértékőrző típusokról, az iskolai oktatásnak azonban még várnia kell a mai és a várható kuta­tási eredmények stabilizálódására.

 

*

 

A versritmus elemzése az iskolában ma a metrikai rend­szerek alapos, a hangakusztikai tényezők eseti és a szabad­vers körvonalazott tanítását írhatja elő - tanterveinkkel, tan-könyveinkkel összhangban.

 

A VERSRITMUS ELEMZÉSE

A KÖZÉPISKOLÁBAN

 

Bevezetés

 

            Versek hallgatása, mondása, olvasása folyamatos, csen­des kísérője életünknek. A közvetlen versélmény gazdagodik a tudatosítás révén. A versélmény tudatosítása már az óvo­dában megkezdődik, szolid fejlődését az általános és a kö­zépiskolai oktatás biztosítja, így a társadalmi tudat álta­lános, értékes részévé avatja. A költemény tartalmi-formai egészének érzelmi-értelmi befogadása a verselemzés sikeré­tól függ. Ezt az elemzésben érdekelt tudományok eszközeinek, módszereinek elvi és gyakorlati megismerése, elsajátítása biztosíthatja. Mind az ösztönös, ép érzékek, mind a tudato­sítás elméleti módszerei lépésről lépésre fejleszthetók, a versértés iskolánként, szinte osztályonként megkívánható szintjére. E fokozatosság érvényes a verselemzés egyik tényezőjének, a versritmus elemzésének tudományára, a verstan­ra vonatkozóan is. A verstani ismeretek a verselemzésben más­sal nem pótolhatók, miként maguk sem pótolhatnak más tudomá­nyos elemzési módszereket. Fokról-fokra kell kialakítanunk azokat a verstani ismereteket, amelyek a verselemzés-vers­értés elmélyítését segíthetik. A verstant a koncentrikus tu­dományoknak megfelelően kell úgy tanítanunk, hogy már az ele­mi ismeretek is maradéktalanul tényeket tükrözzenek.

            E tanulmány elsőrendű törekvése azon verstaní ismeretek összefoglalása, amelyek az érettségin megkívánhatók. Tantervek, tankönyvek alapján tanári feladat meghatározni azt, amit ebbő1 az egyes osztályokban, iskolákban tanítani lehet.

 

 

A ritmus. - A metrum. - Verselési rendszereink

 

I. A ritmus

 

1.         Ógörög eredetű főnév (rhüthmosz) bármilyen rendezett állapot vagy meghatározható irányú mozgás megnevezésére.

A ritmikusság elemi ismérve a sorozatosság, az ismétlő­dés, a rendezettség. Az ember világot megismerő tevékenysége során mindenütt érzékelhetett ritmikus jelenségeket, a térben és időben mozgó, változó anyag külső és belső, időleges kap­csolataiban. szerkezeteiben. A csillagok mozgásában, anyag­halmazok pulzációjában, a földi évszakok, napszakok váltako­zásában, az ár-apály jelenségében, vizek hullámzásában, a szív­dobogásban, hegyek-völgyek, dombok-lankák látványában, az em­beri cselekvésben és alkotásban egyaránt. A ritmus jelentésköre tehát kibővült. Bár az objektív valóságnak nem minden jelensége ritmusos, mégis úgy látszik, hogy állapot és moz­gás a térben és az időben egyetemesen képes a ritmikusságra, noha ez alkalmi. A dialektikus változás jegyében a mozgás ré­vén minden ritmikus alakzat időleges, más ritmikus formákba vagy éppen aritmikus formákba változhat át. A ritmus tér- és időbeli rendezett struktúra, valamely ritmikus jelenség léte­zési ideje azonos struktúrája időbeliségével. Ez kozmikus méretekben évmilliárdokat is jelenthet, de kozmoszban, Földön egyaránt mutatkozhat a perc töredékében is. Az emberi ritmus­élmény földi arányú, a makroszkópikus-mikroszkópikus méretek csupán tudatbeli ismeretek lehetnek. Ezen általános jegyek alapján idézünk az oktatásban is célszerűen tanítható három definíciót a ritmusra:

a/ A ritmus rend az időben és a térben.

b/ A ritmus összemérhető egységek szabályos váltakozása.

c/ A ritmus sorozatosan ismétlődő rendezettség térben és időben.

 

2.         Az idő és a tér túl nagy vagy túl kicsiny szakaszai­ban érvényesülő ritmikus jelenségek a földi életben csupán az emberi tudat számára érzékelhetők. Részben a logikus el­vonatkoztatás, részben az érzékelést kitágító eszközök alko­tására való képesség révén. A földi élet arányain belüli rit­mikai jelenségek iránti ritmusérzettel feltehetően nem csak az ember rendelkezik. A legfejlettebb élőlényektől talán még a ritmusélmény sem idegen. A ritmustudat azonban csupán az ember sajátja. Ritmusérzék, ritmusélmény, ritmustudat külön-­külön is, együttesen is jellemezheti az ember ritmus iránti fogékonyságát. E komplexitás teszi képessé az embert arra, hogy tükrözze az objektív valóság természeti ritmusát, illet­ve alkosson olyan ritmusformákat, amelyek az emberen kívüli világban teljességgel ismeretlenek. Minden emberi alkotás szerkezeti rendre és szerkezeti stabilitásra törekszik. A szerke­zeti rendezettség egyetemes alaptulajdonsága a ritmusosság, minden alkotó emberi tevékenységben fellelhető tehát a rit­mikusság rejtőzködőbb vagy éppen nyílt formája. Természetes­nek látszik tehát az a tény, hogy az ember éppen azon művészi alkotásaiban érvényesíti legnyíltabban és leginkább tudatosan a ritmus változatos formáit, amelyekben a harmonikus rend esz­tétikai-szerkezeti norma, s amelyeket az időben örök életűek­nek vél. Az ember önmegörökítő törekvéseiben leginkább művészi alkotásokkal véli legyőzhetőnek az időt.

Nem ismerünk olyan művészetet, amelyben a ritmuselemzés érdektelen volna. Az alkotó ember ritmustudata különösen a művészetekben eleven. Egyértelmű tehát, hogy a művészi alkotások maradéktalan befogadása a művekben munkáló ritmus iránti fogékonyságot is föltételezi, az ösztönös ritmusérzék mellett a művelt ritmustudatot is megköveteli.

A művészi ritmusok alapja a természeti ritmus, érvényük a társadalmi gyakorlatban alakul ki. Az egyes művészetek materiális alapjának megfelelően válnak a művészi ritmusok kisebb­-nagyobb társadalmi közösségek számára közvetlenné, ösztönösen érezhetővé, vagy éppen távolibbá, csupán a művelt ritmustudat által megközelíthetővé. A művészi anyag (hangok, mozdulatok, színek, vonalak, matéria-változatok) kompozíciós törvényei is kisebb-nagyobb társadalmi közösségek sajátosságait követik. A nyelvi ritmus ösztönösen leginkább az egy nyelvet beszélő nemzeti társadalmi közösségeken belül válhat élménnyé, éppen a nyelvi ritmus nyelvek szerinti speciális összetevői miatt. A művészi nyelvi ritmus, különösen a versritmus azonban ren­delkezik olyan összetevőkkel is, amelyek nemzetek felettiek. A magyar anyanyelvű ember szinte ösztönösen képes például a hangsúlyosan ütemező ritmus érzékelésére, de művelt ritmus­tudat nélkül képtelen érzékelni is, megvalósítani is az idő­mértékes jellegű ritmust, amely pedig áthatja költészetünket, miként a világ számos nemzeti nyelvű költészetét. Egyértelmű a tanulság: a ritmustudat művelése a versritmus hiteles fel­ismeréséhez elengedhetetlen, a költészet nemzeti és egyetemes alkotásainak minél teljesebb befogadása érdekében.

 

            3.         A nyelvi ritmus a hangzó nyelvi elemeket rendezi, a mindennapi beszédben éppúgy, mint a művészi nyelvi alkotá­sokban. Más-más törvényszerűségei figyelhetők meg természe­tesen a beszédritmusnak, a művészi prózaritmusnak és a vers­ritmusnak, mint a nyelvi ritmus három meghatározó rétegének. A különbségek elsőrendűen a kötöttségek mértékében jelentkeznek.

A beszéd- és a prózaritmushoz mérve a versritmus a leg­inkább kötött. A nyelvi ritmus említett három rétegének rit­mikai jellemzőit a sajátos törvényszerűségek miatt külön-kü­lön kell rendszerezni. A verstan a versritmus tudománya, a beszédritmus és a prózaritmus tanulmányozása nem tartozik szo­rosan a tárgyköréhez. A beszéd- és a prózaritmus tudományos vizsgálata még napjainkban is kezdetlegesnek mondható, isko­lai oktatásunkban a tudományos állapotoknak megfelelően cse­nevész. A versritmus tana, a verstan mélyhagyományú tudomány, maradandó elméleti felismerések birtokosa, a műelemző gyakor­latban esztétikailag kamatoztatható. Alapjainak elsajátíta­tása az iskolában többek között azért is szélesebb érdekű a költészetélmény gazdagításánál, mert a nyelvnek, mint az egyik alapvető nemzeti tényezőnek jelenleg egyetlen tudományos szintű ritmikai közelítését jelenti, miközben frissen őrzi meg az érzékeket a majdan kiteljesedő nyelvi ritmustan számára. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a versritmus iskolai ok­tatása a művészi ritmus iskolai reprezentánsa, amelyhez az is­kolában csupán az ének-zene ritmustana társul.

 

4.         Verstani munkánkban a ritmussal kapcsolatos fogalmak sorát a versritmus zárja. A magyar nyelvű verselésre érvényes meghatározást kell keresnünk. A magyar nyelvi ritmus, így a magyar versritmus is hang­zó ritmus. Ha olvassuk a verset, akkor belső hallásunk teszi érzékelhetővé ritmusát. Az egy anyanyelvet értők társadalmi közösségében általában ugyanazt halljuk ritmikailag is, a kétségtelenül létező rossz ritmusérzék ritkán botfülűség, hi­szen a nyelvi készség zavarával egyenértékű. A jó nyelvi rit­musérzék általánosabb, mint a zenei. A létező zavarok nagyob­bik részét tulajdonítjuk társadalmi összhatásoknak, közöttük az iskolai oktatásnak. Az iskolai versmondás ritmikai hibái téves-hiányos verstani ismeretekkel éppen úgy “indokolha­tók”, mint a ritmus iránti közönnyel. Mindez tovább gyű­rűzik a nyelvi ritmusérzék társadalmi méreteiben, egészen a szavalóművészetig. Nem igen kell bizonygatnunk a tanárok számára, hogy napjainkban e téren aggasztó jelenségekkel találkozhatunk. A helyes magyar beszéd mai gondjai mellett a helyes, művelt magyar ritmusérzék gondjait is szemmel kell tartanunk. ,,A verstan is közügy.”

A versritmus nyelvi hangzástényezők sorozatosan is­métlődő rendezettsége, időbeli tagolódása. Ennél is kötöt­tebb, ha a szótagokig hatolóan rendezett. A szótagok hang­súlymértéke mellett a szótagok időtartama is ritmikai fon­tosságú. Emellett folyvást működő ritmikai tényező a hangok akusztikai rendje és a versre jellemző hanglejtés vagy vers­dallam. A versritmus tehát összetett, komponensei szerint részleteíben is tanulmányozható, a hangzás egészében min­dig nyelvi tényezők komplexuma. Ennek megfelelően idézzük a versritmus azon definícióját, amely ugyan bonyolultabb, mint a ritmusra adott bármelyik meghatározás, mégis vállal­nunk kell, az iskolában is.

A versritmus a hangzó vers többtényezős nyomatékrendű időbeli tagolódása, amely esztétikai élményt ad. A tényezők: a szótag hangsúlymértéke, időtartama, a hangakusztikai ténye­zők (zöngés-zöngétlen, magas-mély stb., a rím) és a verslej­tés vagy versdallam.

Valamennyi tényező működése mérhető a szótagokon, te­hát a leginkább kötött verselés ritmusának elemzésére is alkalmazható. E tényezők együttesen emelnek ki vagy halkí­tanak el szótagokat. Amikor azt mondjuk például egy szótag­ra, hogy hangsúlyos, vagy azt, hogy rövid, akkor a szótagmi­nősítő ritmikai tényezőkből csupán egynek a hatását emeltük ki. Ha a négy tényező alapján egyezerre minősítjük a szóta­gokat, akkor a hangsúly-időtartam-hangzósság-dallam tekin­tetében hagyományos fogalmaink mellé fel kell vennünk egy újat, ez pedig a nyomaték. A magyar versritmus alapja a több tényező alapján mért szótagok nyomatékkülönbsége, a nyomatékos-kevésbé nyomatékos szótagok sorozatosan ismét­lődő rendezettsége. Mint majd látni fogjuk, a nyomaték fo­galma nélkül a szimultán vers ritmikai elemzése eredményte­len volna.

A szótagok hangsúlyos és időbeli mérése a magyar nyelv­ben tudományosan, egyezményesen megoldott. A hangakusztikai elemzés is, nyelvészeti fogalmakkal, az iskolai oktatás szá­mára is kezelhetően. A verslejtés vagy versdallam ritmikai tényezőjének elemzésével azonban még a verstan tudománya sem birkózott meg. Ez ugyanis a vers nyelvi anyagában jelö­letlen, a lírai teljesség esztétikumából sugárzik. Függ at­tól, hogy a mindenkori vershalló-versmondó az adott pilla­natban miként érzékeli-értelmezi a vers tartalmi és hangu­lati mélységeit. Feltételezhető, hogy a versdallam a többi ritmikai tényezőhöz hasonlóan egyértelmű és objektív az al­kotó szempontjából, tény azonban, hogy kivételesen ráutalt a befogadó szubjektumára. Tudományosan nehezen írható le, közvetett eszközök által. A versritmus tényezőiből a vers­dallamot az iskolai oktatás ma még joggal mellőzi. Létére azonban érdemes utalni.

Egyenesen következik mindebből, hogy teljes versrit­mus-elemzést napjainkban még nem tudunk adni. A versritmus megközelítő elemzésére azonban a három alaptényező révén indokoltan vállalkozhatunk.