Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A vesritmus elemzése a középiskolában (1.)
Marie_Marel 2013. augusztus 18. 13:55
A VERSRITMUS ELEMZÉSE
A KÖZÉPISKOLÁBAN
Bevezetés
Versek hallgatása, mondása, olvasása folyamatos, csendes kísérője életünknek. A közvetlen versélmény gazdagodik a tudatosítás révén. A versélmény tudatosítása már az óvodában megkezdődik, szolid fejlődését az általános és a középiskolai oktatás biztosítja, így a társadalmi tudat általános, értékes részévé avatja. A költemény tartalmi-formai egészének érzelmi-értelmi befogadása a verselemzés sikerétól függ. Ezt az elemzésben érdekelt tudományok eszközeinek, módszereinek elvi és gyakorlati megismerése, elsajátítása biztosíthatja. Mind az ösztönös, ép érzékek, mind a tudatosítás elméleti módszerei lépésről lépésre fejleszthetók, a versértés iskolánként, szinte osztályonként megkívánható szintjére. E fokozatosság érvényes a verselemzés egyik tényezőjének, a versritmus elemzésének tudományára, a verstanra vonatkozóan is. A verstani ismeretek a verselemzésben mással nem pótolhatók, miként maguk sem pótolhatnak más tudományos elemzési módszereket. Fokról-fokra kell kialakítanunk azokat a verstani ismereteket, amelyek a verselemzés-versértés elmélyítését segíthetik. A verstant a koncentrikus tudományoknak megfelelően kell úgy tanítanunk, hogy már az elemi ismeretek is maradéktalanul tényeket tükrözzenek.
E tanulmány elsőrendű törekvése azon verstaní ismeretek összefoglalása, amelyek az érettségin megkívánhatók. Tantervek, tankönyvek alapján tanári feladat meghatározni azt, amit ebbő1 az egyes osztályokban, iskolákban tanítani lehet.
A ritmus. - A metrum. - Verselési rendszereink
I. A ritmus
1. Ógörög eredetű főnév (rhüthmosz) bármilyen rendezett állapot vagy meghatározható irányú mozgás megnevezésére.
A ritmikusság elemi ismérve a sorozatosság, az ismétlődés, a rendezettség. Az ember világot megismerő tevékenysége során mindenütt érzékelhetett ritmikus jelenségeket, a térben és időben mozgó, változó anyag külső és belső, időleges kapcsolataiban. szerkezeteiben. A csillagok mozgásában, anyaghalmazok pulzációjában, a földi évszakok, napszakok váltakozásában, az ár-apály jelenségében, vizek hullámzásában, a szívdobogásban, hegyek-völgyek, dombok-lankák látványában, az emberi cselekvésben és alkotásban egyaránt. A ritmus jelentésköre tehát kibővült. Bár az objektív valóságnak nem minden jelensége ritmusos, mégis úgy látszik, hogy állapot és mozgás a térben és az időben egyetemesen képes a ritmikusságra, noha ez alkalmi. A dialektikus változás jegyében a mozgás révén minden ritmikus alakzat időleges, más ritmikus formákba vagy éppen aritmikus formákba változhat át. A ritmus tér- és időbeli rendezett struktúra, valamely ritmikus jelenség létezési ideje azonos struktúrája időbeliségével. Ez kozmikus méretekben évmilliárdokat is jelenthet, de kozmoszban, Földön egyaránt mutatkozhat a perc töredékében is. Az emberi ritmusélmény földi arányú, a makroszkópikus-mikroszkópikus méretek csupán tudatbeli ismeretek lehetnek. Ezen általános jegyek alapján idézünk az oktatásban is célszerűen tanítható három definíciót a ritmusra:
a/ A ritmus rend az időben és a térben.
b/ A ritmus összemérhető egységek szabályos váltakozása.
c/ A ritmus sorozatosan ismétlődő rendezettség térben és időben.
2. Az idő és a tér túl nagy vagy túl kicsiny szakaszaiban érvényesülő ritmikus jelenségek a földi életben csupán az emberi tudat számára érzékelhetők. Részben a logikus elvonatkoztatás, részben az érzékelést kitágító eszközök alkotására való képesség révén. A földi élet arányain belüli ritmikai jelenségek iránti ritmusérzettel feltehetően nem csak az ember rendelkezik. A legfejlettebb élőlényektől talán még a ritmusélmény sem idegen. A ritmustudat azonban csupán az ember sajátja. Ritmusérzék, ritmusélmény, ritmustudat külön-külön is, együttesen is jellemezheti az ember ritmus iránti fogékonyságát. E komplexitás teszi képessé az embert arra, hogy tükrözze az objektív valóság természeti ritmusát, illetve alkosson olyan ritmusformákat, amelyek az emberen kívüli világban teljességgel ismeretlenek. Minden emberi alkotás szerkezeti rendre és szerkezeti stabilitásra törekszik. A szerkezeti rendezettség egyetemes alaptulajdonsága a ritmusosság, minden alkotó emberi tevékenységben fellelhető tehát a ritmikusság rejtőzködőbb vagy éppen nyílt formája. Természetesnek látszik tehát az a tény, hogy az ember éppen azon művészi alkotásaiban érvényesíti legnyíltabban és leginkább tudatosan a ritmus változatos formáit, amelyekben a harmonikus rend esztétikai-szerkezeti norma, s amelyeket az időben örök életűeknek vél. Az ember önmegörökítő törekvéseiben leginkább művészi alkotásokkal véli legyőzhetőnek az időt.
Nem ismerünk olyan művészetet, amelyben a ritmuselemzés érdektelen volna. Az alkotó ember ritmustudata különösen a művészetekben eleven. Egyértelmű tehát, hogy a művészi alkotások maradéktalan befogadása a művekben munkáló ritmus iránti fogékonyságot is föltételezi, az ösztönös ritmusérzék mellett a művelt ritmustudatot is megköveteli.
A művészi ritmusok alapja a természeti ritmus, érvényük a társadalmi gyakorlatban alakul ki. Az egyes művészetek materiális alapjának megfelelően válnak a művészi ritmusok kisebb-nagyobb társadalmi közösségek számára közvetlenné, ösztönösen érezhetővé, vagy éppen távolibbá, csupán a művelt ritmustudat által megközelíthetővé. A művészi anyag (hangok, mozdulatok, színek, vonalak, matéria-változatok) kompozíciós törvényei is kisebb-nagyobb társadalmi közösségek sajátosságait követik. A nyelvi ritmus ösztönösen leginkább az egy nyelvet beszélő nemzeti társadalmi közösségeken belül válhat élménnyé, éppen a nyelvi ritmus nyelvek szerinti speciális összetevői miatt. A művészi nyelvi ritmus, különösen a versritmus azonban rendelkezik olyan összetevőkkel is, amelyek nemzetek felettiek. A magyar anyanyelvű ember szinte ösztönösen képes például a hangsúlyosan ütemező ritmus érzékelésére, de művelt ritmustudat nélkül képtelen érzékelni is, megvalósítani is az időmértékes jellegű ritmust, amely pedig áthatja költészetünket, miként a világ számos nemzeti nyelvű költészetét. Egyértelmű a tanulság: a ritmustudat művelése a versritmus hiteles felismeréséhez elengedhetetlen, a költészet nemzeti és egyetemes alkotásainak minél teljesebb befogadása érdekében.
3. A nyelvi ritmus a hangzó nyelvi elemeket rendezi, a mindennapi beszédben éppúgy, mint a művészi nyelvi alkotásokban. Más-más törvényszerűségei figyelhetők meg természetesen a beszédritmusnak, a művészi prózaritmusnak és a versritmusnak, mint a nyelvi ritmus három meghatározó rétegének. A különbségek elsőrendűen a kötöttségek mértékében jelentkeznek.
A beszéd- és a prózaritmushoz mérve a versritmus a leginkább kötött. A nyelvi ritmus említett három rétegének ritmikai jellemzőit a sajátos törvényszerűségek miatt külön-külön kell rendszerezni. A verstan a versritmus tudománya, a beszédritmus és a prózaritmus tanulmányozása nem tartozik szorosan a tárgyköréhez. A beszéd- és a prózaritmus tudományos vizsgálata még napjainkban is kezdetlegesnek mondható, iskolai oktatásunkban a tudományos állapotoknak megfelelően csenevész. A versritmus tana, a verstan mélyhagyományú tudomány, maradandó elméleti felismerések birtokosa, a műelemző gyakorlatban esztétikailag kamatoztatható. Alapjainak elsajátítatása az iskolában többek között azért is szélesebb érdekű a költészetélmény gazdagításánál, mert a nyelvnek, mint az egyik alapvető nemzeti tényezőnek jelenleg egyetlen tudományos szintű ritmikai közelítését jelenti, miközben frissen őrzi meg az érzékeket a majdan kiteljesedő nyelvi ritmustan számára. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a versritmus iskolai oktatása a művészi ritmus iskolai reprezentánsa, amelyhez az iskolában csupán az ének-zene ritmustana társul.
4. Verstani munkánkban a ritmussal kapcsolatos fogalmak sorát a versritmus zárja. A magyar nyelvű verselésre érvényes meghatározást kell keresnünk. A magyar nyelvi ritmus, így a magyar versritmus is hangzó ritmus. Ha olvassuk a verset, akkor belső hallásunk teszi érzékelhetővé ritmusát. Az egy anyanyelvet értők társadalmi közösségében általában ugyanazt halljuk ritmikailag is, a kétségtelenül létező rossz ritmusérzék ritkán botfülűség, hiszen a nyelvi készség zavarával egyenértékű. A jó nyelvi ritmusérzék általánosabb, mint a zenei. A létező zavarok nagyobbik részét tulajdonítjuk társadalmi összhatásoknak, közöttük az iskolai oktatásnak. Az iskolai versmondás ritmikai hibái téves-hiányos verstani ismeretekkel éppen úgy “indokolhatók”, mint a ritmus iránti közönnyel. Mindez tovább gyűrűzik a nyelvi ritmusérzék társadalmi méreteiben, egészen a szavalóművészetig. Nem igen kell bizonygatnunk a tanárok számára, hogy napjainkban e téren aggasztó jelenségekkel találkozhatunk. A helyes magyar beszéd mai gondjai mellett a helyes, művelt magyar ritmusérzék gondjait is szemmel kell tartanunk. ,,A verstan is közügy.”
A versritmus nyelvi hangzástényezők sorozatosan ismétlődő rendezettsége, időbeli tagolódása. Ennél is kötöttebb, ha a szótagokig hatolóan rendezett. A szótagok hangsúlymértéke mellett a szótagok időtartama is ritmikai fontosságú. Emellett folyvást működő ritmikai tényező a hangok akusztikai rendje és a versre jellemző hanglejtés vagy versdallam. A versritmus tehát összetett, komponensei szerint részleteíben is tanulmányozható, a hangzás egészében mindig nyelvi tényezők komplexuma. Ennek megfelelően idézzük a versritmus azon definícióját, amely ugyan bonyolultabb, mint a ritmusra adott bármelyik meghatározás, mégis vállalnunk kell, az iskolában is.
A versritmus a hangzó vers többtényezős nyomatékrendű időbeli tagolódása, amely esztétikai élményt ad. A tényezők: a szótag hangsúlymértéke, időtartama, a hangakusztikai tényezők (zöngés-zöngétlen, magas-mély stb., a rím) és a verslejtés vagy versdallam.
Valamennyi tényező működése mérhető a szótagokon, tehát a leginkább kötött verselés ritmusának elemzésére is alkalmazható. E tényezők együttesen emelnek ki vagy halkítanak el szótagokat. Amikor azt mondjuk például egy szótagra, hogy hangsúlyos, vagy azt, hogy rövid, akkor a szótagminősítő ritmikai tényezőkből csupán egynek a hatását emeltük ki. Ha a négy tényező alapján egyezerre minősítjük a szótagokat, akkor a hangsúly-időtartam-hangzósság-dallam tekintetében hagyományos fogalmaink mellé fel kell vennünk egy újat, ez pedig a nyomaték. A magyar versritmus alapja a több tényező alapján mért szótagok nyomatékkülönbsége, a nyomatékos-kevésbé nyomatékos szótagok sorozatosan ismétlődő rendezettsége. Mint majd látni fogjuk, a nyomaték fogalma nélkül a szimultán vers ritmikai elemzése eredménytelen volna.
A szótagok hangsúlyos és időbeli mérése a magyar nyelvben tudományosan, egyezményesen megoldott. A hangakusztikai elemzés is, nyelvészeti fogalmakkal, az iskolai oktatás számára is kezelhetően. A verslejtés vagy versdallam ritmikai tényezőjének elemzésével azonban még a verstan tudománya sem birkózott meg. Ez ugyanis a vers nyelvi anyagában jelöletlen, a lírai teljesség esztétikumából sugárzik. Függ attól, hogy a mindenkori vershalló-versmondó az adott pillanatban miként érzékeli-értelmezi a vers tartalmi és hangulati mélységeit. Feltételezhető, hogy a versdallam a többi ritmikai tényezőhöz hasonlóan egyértelmű és objektív az alkotó szempontjából, tény azonban, hogy kivételesen ráutalt a befogadó szubjektumára. Tudományosan nehezen írható le, közvetett eszközök által. A versritmus tényezőiből a versdallamot az iskolai oktatás ma még joggal mellőzi. Létére azonban érdemes utalni.
Egyenesen következik mindebből, hogy teljes versritmus-elemzést napjainkban még nem tudunk adni. A versritmus megközelítő elemzésére azonban a három alaptényező révén indokoltan vállalkozhatunk.