A vesritmus elemzése a középiskolában (1.)

Marie_Marel•  2013. augusztus 18. 13:55

A VERSRITMUS ELEMZÉSE

A KÖZÉPISKOLÁBAN

 

Bevezetés

 

            Versek hallgatása, mondása, olvasása folyamatos, csen­des kísérője életünknek. A közvetlen versélmény gazdagodik a tudatosítás révén. A versélmény tudatosítása már az óvo­dában megkezdődik, szolid fejlődését az általános és a kö­zépiskolai oktatás biztosítja, így a társadalmi tudat álta­lános, értékes részévé avatja. A költemény tartalmi-formai egészének érzelmi-értelmi befogadása a verselemzés sikeré­tól függ. Ezt az elemzésben érdekelt tudományok eszközeinek, módszereinek elvi és gyakorlati megismerése, elsajátítása biztosíthatja. Mind az ösztönös, ép érzékek, mind a tudato­sítás elméleti módszerei lépésről lépésre fejleszthetók, a versértés iskolánként, szinte osztályonként megkívánható szintjére. E fokozatosság érvényes a verselemzés egyik tényezőjének, a versritmus elemzésének tudományára, a verstan­ra vonatkozóan is. A verstani ismeretek a verselemzésben más­sal nem pótolhatók, miként maguk sem pótolhatnak más tudomá­nyos elemzési módszereket. Fokról-fokra kell kialakítanunk azokat a verstani ismereteket, amelyek a verselemzés-vers­értés elmélyítését segíthetik. A verstant a koncentrikus tu­dományoknak megfelelően kell úgy tanítanunk, hogy már az ele­mi ismeretek is maradéktalanul tényeket tükrözzenek.

            E tanulmány elsőrendű törekvése azon verstaní ismeretek összefoglalása, amelyek az érettségin megkívánhatók. Tantervek, tankönyvek alapján tanári feladat meghatározni azt, amit ebbő1 az egyes osztályokban, iskolákban tanítani lehet.

 

 

A ritmus. - A metrum. - Verselési rendszereink

 

I. A ritmus

 

1.         Ógörög eredetű főnév (rhüthmosz) bármilyen rendezett állapot vagy meghatározható irányú mozgás megnevezésére.

A ritmikusság elemi ismérve a sorozatosság, az ismétlő­dés, a rendezettség. Az ember világot megismerő tevékenysége során mindenütt érzékelhetett ritmikus jelenségeket, a térben és időben mozgó, változó anyag külső és belső, időleges kap­csolataiban. szerkezeteiben. A csillagok mozgásában, anyag­halmazok pulzációjában, a földi évszakok, napszakok váltako­zásában, az ár-apály jelenségében, vizek hullámzásában, a szív­dobogásban, hegyek-völgyek, dombok-lankák látványában, az em­beri cselekvésben és alkotásban egyaránt. A ritmus jelentésköre tehát kibővült. Bár az objektív valóságnak nem minden jelensége ritmusos, mégis úgy látszik, hogy állapot és moz­gás a térben és az időben egyetemesen képes a ritmikusságra, noha ez alkalmi. A dialektikus változás jegyében a mozgás ré­vén minden ritmikus alakzat időleges, más ritmikus formákba vagy éppen aritmikus formákba változhat át. A ritmus tér- és időbeli rendezett struktúra, valamely ritmikus jelenség léte­zési ideje azonos struktúrája időbeliségével. Ez kozmikus méretekben évmilliárdokat is jelenthet, de kozmoszban, Földön egyaránt mutatkozhat a perc töredékében is. Az emberi ritmus­élmény földi arányú, a makroszkópikus-mikroszkópikus méretek csupán tudatbeli ismeretek lehetnek. Ezen általános jegyek alapján idézünk az oktatásban is célszerűen tanítható három definíciót a ritmusra:

a/ A ritmus rend az időben és a térben.

b/ A ritmus összemérhető egységek szabályos váltakozása.

c/ A ritmus sorozatosan ismétlődő rendezettség térben és időben.

 

2.         Az idő és a tér túl nagy vagy túl kicsiny szakaszai­ban érvényesülő ritmikus jelenségek a földi életben csupán az emberi tudat számára érzékelhetők. Részben a logikus el­vonatkoztatás, részben az érzékelést kitágító eszközök alko­tására való képesség révén. A földi élet arányain belüli rit­mikai jelenségek iránti ritmusérzettel feltehetően nem csak az ember rendelkezik. A legfejlettebb élőlényektől talán még a ritmusélmény sem idegen. A ritmustudat azonban csupán az ember sajátja. Ritmusérzék, ritmusélmény, ritmustudat külön-­külön is, együttesen is jellemezheti az ember ritmus iránti fogékonyságát. E komplexitás teszi képessé az embert arra, hogy tükrözze az objektív valóság természeti ritmusát, illet­ve alkosson olyan ritmusformákat, amelyek az emberen kívüli világban teljességgel ismeretlenek. Minden emberi alkotás szerkezeti rendre és szerkezeti stabilitásra törekszik. A szerke­zeti rendezettség egyetemes alaptulajdonsága a ritmusosság, minden alkotó emberi tevékenységben fellelhető tehát a rit­mikusság rejtőzködőbb vagy éppen nyílt formája. Természetes­nek látszik tehát az a tény, hogy az ember éppen azon művészi alkotásaiban érvényesíti legnyíltabban és leginkább tudatosan a ritmus változatos formáit, amelyekben a harmonikus rend esz­tétikai-szerkezeti norma, s amelyeket az időben örök életűek­nek vél. Az ember önmegörökítő törekvéseiben leginkább művészi alkotásokkal véli legyőzhetőnek az időt.

Nem ismerünk olyan művészetet, amelyben a ritmuselemzés érdektelen volna. Az alkotó ember ritmustudata különösen a művészetekben eleven. Egyértelmű tehát, hogy a művészi alkotások maradéktalan befogadása a művekben munkáló ritmus iránti fogékonyságot is föltételezi, az ösztönös ritmusérzék mellett a művelt ritmustudatot is megköveteli.

A művészi ritmusok alapja a természeti ritmus, érvényük a társadalmi gyakorlatban alakul ki. Az egyes művészetek materiális alapjának megfelelően válnak a művészi ritmusok kisebb­-nagyobb társadalmi közösségek számára közvetlenné, ösztönösen érezhetővé, vagy éppen távolibbá, csupán a művelt ritmustudat által megközelíthetővé. A művészi anyag (hangok, mozdulatok, színek, vonalak, matéria-változatok) kompozíciós törvényei is kisebb-nagyobb társadalmi közösségek sajátosságait követik. A nyelvi ritmus ösztönösen leginkább az egy nyelvet beszélő nemzeti társadalmi közösségeken belül válhat élménnyé, éppen a nyelvi ritmus nyelvek szerinti speciális összetevői miatt. A művészi nyelvi ritmus, különösen a versritmus azonban ren­delkezik olyan összetevőkkel is, amelyek nemzetek felettiek. A magyar anyanyelvű ember szinte ösztönösen képes például a hangsúlyosan ütemező ritmus érzékelésére, de művelt ritmus­tudat nélkül képtelen érzékelni is, megvalósítani is az idő­mértékes jellegű ritmust, amely pedig áthatja költészetünket, miként a világ számos nemzeti nyelvű költészetét. Egyértelmű a tanulság: a ritmustudat művelése a versritmus hiteles fel­ismeréséhez elengedhetetlen, a költészet nemzeti és egyetemes alkotásainak minél teljesebb befogadása érdekében.

 


            3.         A nyelvi ritmus a hangzó nyelvi elemeket rendezi, a mindennapi beszédben éppúgy, mint a művészi nyelvi alkotá­sokban. Más-más törvényszerűségei figyelhetők meg természe­tesen a beszédritmusnak, a művészi prózaritmusnak és a vers­ritmusnak, mint a nyelvi ritmus három meghatározó rétegének. A különbségek elsőrendűen a kötöttségek mértékében jelentkeznek.

A beszéd- és a prózaritmushoz mérve a versritmus a leg­inkább kötött. A nyelvi ritmus említett három rétegének rit­mikai jellemzőit a sajátos törvényszerűségek miatt külön-kü­lön kell rendszerezni. A verstan a versritmus tudománya, a beszédritmus és a prózaritmus tanulmányozása nem tartozik szo­rosan a tárgyköréhez. A beszéd- és a prózaritmus tudományos vizsgálata még napjainkban is kezdetlegesnek mondható, isko­lai oktatásunkban a tudományos állapotoknak megfelelően cse­nevész. A versritmus tana, a verstan mélyhagyományú tudomány, maradandó elméleti felismerések birtokosa, a műelemző gyakor­latban esztétikailag kamatoztatható. Alapjainak elsajátíta­tása az iskolában többek között azért is szélesebb érdekű a költészetélmény gazdagításánál, mert a nyelvnek, mint az egyik alapvető nemzeti tényezőnek jelenleg egyetlen tudományos szintű ritmikai közelítését jelenti, miközben frissen őrzi meg az érzékeket a majdan kiteljesedő nyelvi ritmustan számára. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a versritmus iskolai ok­tatása a művészi ritmus iskolai reprezentánsa, amelyhez az is­kolában csupán az ének-zene ritmustana társul.

 

4.         Verstani munkánkban a ritmussal kapcsolatos fogalmak sorát a versritmus zárja. A magyar nyelvű verselésre érvényes meghatározást kell keresnünk. A magyar nyelvi ritmus, így a magyar versritmus is hang­zó ritmus. Ha olvassuk a verset, akkor belső hallásunk teszi érzékelhetővé ritmusát. Az egy anyanyelvet értők társadalmi közösségében általában ugyanazt halljuk ritmikailag is, a kétségtelenül létező rossz ritmusérzék ritkán botfülűség, hi­szen a nyelvi készség zavarával egyenértékű. A jó nyelvi rit­musérzék általánosabb, mint a zenei. A létező zavarok nagyob­bik részét tulajdonítjuk társadalmi összhatásoknak, közöttük az iskolai oktatásnak. Az iskolai versmondás ritmikai hibái téves-hiányos verstani ismeretekkel éppen úgy “indokolha­tók”, mint a ritmus iránti közönnyel. Mindez tovább gyű­rűzik a nyelvi ritmusérzék társadalmi méreteiben, egészen a szavalóművészetig. Nem igen kell bizonygatnunk a tanárok számára, hogy napjainkban e téren aggasztó jelenségekkel találkozhatunk. A helyes magyar beszéd mai gondjai mellett a helyes, művelt magyar ritmusérzék gondjait is szemmel kell tartanunk. ,,A verstan is közügy.”

A versritmus nyelvi hangzástényezők sorozatosan is­métlődő rendezettsége, időbeli tagolódása. Ennél is kötöt­tebb, ha a szótagokig hatolóan rendezett. A szótagok hang­súlymértéke mellett a szótagok időtartama is ritmikai fon­tosságú. Emellett folyvást működő ritmikai tényező a hangok akusztikai rendje és a versre jellemző hanglejtés vagy vers­dallam. A versritmus tehát összetett, komponensei szerint részleteíben is tanulmányozható, a hangzás egészében min­dig nyelvi tényezők komplexuma. Ennek megfelelően idézzük a versritmus azon definícióját, amely ugyan bonyolultabb, mint a ritmusra adott bármelyik meghatározás, mégis vállal­nunk kell, az iskolában is.

A versritmus a hangzó vers többtényezős nyomatékrendű időbeli tagolódása, amely esztétikai élményt ad. A tényezők: a szótag hangsúlymértéke, időtartama, a hangakusztikai ténye­zők (zöngés-zöngétlen, magas-mély stb., a rím) és a verslej­tés vagy versdallam.

Valamennyi tényező működése mérhető a szótagokon, te­hát a leginkább kötött verselés ritmusának elemzésére is alkalmazható. E tényezők együttesen emelnek ki vagy halkí­tanak el szótagokat. Amikor azt mondjuk például egy szótag­ra, hogy hangsúlyos, vagy azt, hogy rövid, akkor a szótagmi­nősítő ritmikai tényezőkből csupán egynek a hatását emeltük ki. Ha a négy tényező alapján egyezerre minősítjük a szóta­gokat, akkor a hangsúly-időtartam-hangzósság-dallam tekin­tetében hagyományos fogalmaink mellé fel kell vennünk egy újat, ez pedig a nyomaték. A magyar versritmus alapja a több tényező alapján mért szótagok nyomatékkülönbsége, a nyomatékos-kevésbé nyomatékos szótagok sorozatosan ismét­lődő rendezettsége. Mint majd látni fogjuk, a nyomaték fo­galma nélkül a szimultán vers ritmikai elemzése eredményte­len volna.

A szótagok hangsúlyos és időbeli mérése a magyar nyelv­ben tudományosan, egyezményesen megoldott. A hangakusztikai elemzés is, nyelvészeti fogalmakkal, az iskolai oktatás szá­mára is kezelhetően. A verslejtés vagy versdallam ritmikai tényezőjének elemzésével azonban még a verstan tudománya sem birkózott meg. Ez ugyanis a vers nyelvi anyagában jelö­letlen, a lírai teljesség esztétikumából sugárzik. Függ at­tól, hogy a mindenkori vershalló-versmondó az adott pilla­natban miként érzékeli-értelmezi a vers tartalmi és hangu­lati mélységeit. Feltételezhető, hogy a versdallam a többi ritmikai tényezőhöz hasonlóan egyértelmű és objektív az al­kotó szempontjából, tény azonban, hogy kivételesen ráutalt a befogadó szubjektumára. Tudományosan nehezen írható le, közvetett eszközök által. A versritmus tényezőiből a vers­dallamot az iskolai oktatás ma még joggal mellőzi. Létére azonban érdemes utalni.

Egyenesen következik mindebből, hogy teljes versrit­mus-elemzést napjainkban még nem tudunk adni. A versritmus megközelítő elemzésére azonban a három alaptényező révén indokoltan vállalkozhatunk.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!