Verstan és környéke

Egyéb
Marie_Marel•  2012. szeptember 25. 12:51

Haiku

2008. október 30. 17:02

 

Mi a haiku

 

 A haiku a pillanat költészete.

A haiku több mint versforma: önálló műfaj.

Szülőhazájában csak azokat az 5-7-5-ös sorképletű verseket nevezik így, amelyek a természet ábrázolásán keresztül mély filozófiai, lélektani tartalmat sugallnak.

A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent. Három sorból áll, melyek rendre 5, 7 és 5 morásak (a fordításokban szótagosak). Egyebekben formailag kötetlen, a sorvégek – mintegy mellékesen – rímelhetnek, de ez nem előírás. (Az összecsengő sorvégek sokszor csak a fordítók leleményei.) A haikut ugyanakkor nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

A haiku azonban nemcsak versforma, hanem műfaj is. Haiku formában íródnak a szenrjú-k (tréfás alkalmi versek), vagy a dzsiszei-k (halál előtti búcsúversek) is, ezek azonban nem tartoznak a haiku műfaj alá.

Az európai lírai műfajokkal ellentétben a haiku nem én-központú. A természeti jelenségek leírása nem a szubjektum állapotának megjelenítésére szolgál, csupán egyszerű rögzítése azoknak. Ezen elvet úgy hívják: szono mama (éppen ilyen). Mivel a szöveg nem utal a művész saját értelmezésére, a befogadás alkotó jellege erős hangsúlyt kap, az olvasó ugyanolyan aktív részesévé válik a folyamatnak, mintha a tankából elhagyott két sornyi reflexiót kéne hozzáfűznie a haikuhoz. Basó szavaival: "a harang egyhangú kongása után fülünkben még hosszan zúg ez a hang… Ugyanígy a vers elolvasása után is valamilyen hangnak még tovább kell visszhangoznia az olvasóban". Idézi Papp Noémi

A hagyományos haiku tematikája olyannyira a természethez kötött, hogy az évszázadok során egyfajta lexikon alakult ki az egyes évszakokhoz kötődő kifejezésekből, szavakból (növények és állatok, ünnepek stb.); sok antológia ezen évszak-szavak (kigo) alapján csoportosítja a verseket, nem pedig költők vagy korszakok szerint.

 

Forrás_ Wikipedia

 

Egy mden kori példa:

 

Fodor Ákos.

 

Biztosíték

bárhogy törekedj:
nem moshatod ma le a
holnapi mocskot

 

Marie_Marel•  2012. szeptember 25. 12:44

Limerick

Limerik alapvetések: 
5 soros, pikáns témájú versike.

szótagszám soronként: 9-9-6-6-9 
rímelés: A-A-B-B-A 
ütemek: 
titi-tá | titi-tá | titi tá 
titi-tá | titi-tá | titi tá 
titi-tá | titi-tá | 
titi-tá | titi-tá | 
titi-tá | titi-tá | titi tá


Példák saját forrásból:
http://blog.poet.hu/humorosverseim/limerik-parbeszed-%28talpas---marie%29

Ez nem klasszikus, témáját tekintve, de élvezetes játék volt. :-)

***

A limerik (vagy angolosan: limerick) abban a formában, ahogy ma ismerjük, a viktoriánus Anglia Janus-arcú terméke. Az egyik arcát Edward Lear, a nonszenszversek írója és illusztrátora tette olyan népszerűvé, hogy a vicclapokban valóságos népmozgalommá vált ilyen ötsoros, aabba rímképletű badar versikéket fabrikálni, melyeknek első sora általában személynévre végződött, vagy a várost nevezte meg, ahol a limerik szereplőjével a további négy sorban elbeszélt bámulatos badarság megesett. A Janus-arc másik fele a prüdériájáról híres korszak visszájáról tekint ránk. Ez az értelmiség obszcén folklórja, amely a XX. század közepéig csakis szájhagyomány útján terjedt az irodalmi berkekben, egyetemek táján, a katonatiszti karban, de bizony a felsőbb papság köreiben is, hasonlóan a malac viccekhez, csak éppen virtuózan leleményes rímekkel, énekelhető formában előadva. A műfaj illetve a versforma valójában sokkal régebbi eredetű, csíráit már a középkori angol költészetben is kimutatták. Büszkék is rá az angolok, és annyira a nyelvükbe ágyazottnak tekintik ezt a formát, hogy azt tartják, jó limeriket írni csakis angolul lehet.

De mi tudjuk, jól, hogy ez nem igaz!! :-)

Jó szórakozást a limerik írással!

Marie_Marel•  2012. április 18. 19:19

Mik tehát a jó gyermekvers általános jellemzői?

"Mik tehát a jó gyermekvers általános jellemzői? Az irodalomtörténeti áttekintés után gyűjtsük össze ennek összetevőit! Nem kötelező szabályokat sorolnunk, nem hihetjük azt, hogy a jó vers receptje leírható lenne. Csak leírjuk azokat a tulajdonságokat, amelyek többsége a „jó” költeményekben általában megvannak.



1. Formai jellemzők:

erőteljes formai, zenei megformálás, a tartalmi elemek háttérbe szorulása a formaiakhoz képest,

a szövegvers újra zeneivé válása elsősorban a szimultán ritmusrendszer révén,

a magyar nyelv szabályos hangsúlyozásának verstani megerősítése,

viszonylag egyszerű mondatszerkezet, versszak- és mondathatárok egybeesése,

az alakzatszerű szerkezetek: ismétlések, párhuzamosságok,

gyermeki, azaz viszonylag kicsi és konkrét szókincs,

nyelvi játékok: szójátékok,

néphagyomány kínálta formák, műfajok, kifejezések használata,

képszerűség.



2. Tematikus jellemzők:

helyzetszerűség (szituativitás), azaz a vershelyzet konkrét életszerűsége,

gyermekalakok gyakori szereplése,

cselekményesség,

az elvont gondolatiság kerülése,

kicsinyítés, gyermek-méretekhez igazítás,

a természeti világ és állatok szereplése,

humor,

képzeleti játékok, szerepjátékok,

töprengő attitűd.



3. Világképi jellemzők:

antropomorfizmus, azaz nem emberek (természet, állatok, tárgyak) emberszerűsége,

animizmus, azaz eleven tárgyak,

intencionalitás, azaz a történések szándékoltságának feltételezése,

természet és emberi világ történései közötti összefüggés feltételezése,

felértékelődő kicsiségek,

figyelmesség, érdeklődés, éberség. "



Dobszay Ambrus

Marie_Marel•  2011. július 22. 15:11

Írásjelek a versben—beszélgessünk róla

Az írásjelek használata a versben—beszélgessünk róla

Egy éve írogatok intenzíven verseket. Nagyon sok mindent tanultam közben másoktól és sok mindenre rájöttem én magam. Örülnék, ha beszélgetnénk ezekről a dolgokról, ki hogy látja.
Most épp az írásjelek használatáról a versben.
Nekem először Für Janó mondta azt, hogy túl sokat használok belőlük. Először, be kell vallanom, nem értettem pontosan mire is gondol, hiszen meg voltam győződve róla, hogy helyesen használom őket. :-)
Lassan azonban megértettem. Ő sokkal előrébb jár azon az úton, amire én épp hogy csak ráléptem. De remélem, tanulékony vagyok.

Szóval először is számtalan pontot használtam, egymás után………. Így. J
Azt hittem, hosszabb szünet csak így fejezhető ki.
Ma már tudom, elég három pont is, bőven. A szabály szerint: " Három pontot teszünk a gondolat befejezetlenségének jeléül".
Sőt, sokkal hatékonyabb például az utána következő, általunk fontosnak tartott gondolat hangsúlyozására a kettőspont. Az ugyanis okvetlenül megakasztja az olvasást, megtorpanunk olvasás közben. És már el is értük a célunkat. De a kettőspontról majd később.

A vesszőkről is ejtsük pár szót. Nem hiszem, hogy úgy kellene őket használnunk, ahogyan azt nyelvtanból tanultuk. Persze, eleinte nem árt. De a verssor végére csak azért, mert a sor végére értünk, indokolatlanul ne tegyünk. Ha a gondolat áthúzódik a vers további soraiba, akkor pedig semmiképpen se. Azt mondanám, hogy ha hangosan elolvassuk, érezni fogjuk, hogy hol kell az a kis levegővételnyi szünet, amit a vessző jelképez. Ahol elválik két gondolat, csak oda tegyünk vesszőt. Ellenkező esetben nagyon szétszabdaljuk versünket és veszít hatásából.

Azután a kérdőjelek. Rafinált kis jószágok. A magyar nyelv szabályai szerint helyesen használtam őket. Azt hittem, ez elég is. Pedig dehogy…
A vers nem élő beszéd, nem is kell annak lennie. A vers lüktetése, rímei, verstani szerkezete
gyakran megváltoztatja a szavak hangsúlyát, a szórendet és természetesen az írásjelek használatát is. Szerintem megváltozik a szerepük is. Én abban látom a szerepüket, hogy segítsék az olvasót, vagy az előadót abban, hogy ugyanúgy „hallják” a művet, ahogyan azt a szerző belső hallása szerint hallja, amikor leírja. Lehet, hogy nem túl szakszerű a meghatározásom, de elég jól fedi szerintem a valóságot.
Igen gyakran nincs is szükség a kérdőjelre, hiszen a sor értelme eleve meghatározza, hogy csakis úgy mondhatjuk, függetlenül attól, hogy van-e benne kérdőszó.
Mire is gondolok? Például erre:

„De látod amottan a téli világot” (Petőfi)

Ugye, kérdőjel nélkül sem hangsúlyozná ezt senki másképp, csak kérdésként?

És itt van mindjárt az ellentéte, ahol formailag szerepel kérdőszó, mégsem visszük fel a mondat végén a hangsúlyt, ahogy azt nyelvtanból tanultuk:

„Felel a refrén, régi nóta:
De hol van a tavalyi hó” (Villon)

Ezért aztán én már régóta igen óvatosan bánok a kérdőjelekkel, csak akkor használom, ha a kérdés valóban hangsúlyozandó, súlyos a vers mondanivalója szempontjából.

Hasonló a helyzet a felkiáltó jelekkel is. Ne használjuk, csak ha igazán „felkiáltanánk”. Hiszen egy fájdalomról szóló versben sűrűn használnánk szívünk szerint, de képzeljük csak el, hogy az előadóművész írásjeleink szerint olvasná fel: a végén már kiabálnia kellene.
Hiszen az írásjelek „utasítások” a helyes hangsúlyozáshoz. Figyeljétek csak meg József Attila versében:

„Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.”
(József Attila)

A pontosvesszőről és a kettőspontról

A többszörösen összetett mondatokban pontosvesszővel határoljuk el egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait.
Kéttagú összetett mondatban is állhat pontosvessző, ha a tagmondatok kapcsolata laza:

"Fut a rabló megrakottan,
nyomja vállát súlyos préda;
s a bitang nép, a sok céda,
veszekedik a lopotton."

(Arany János: Az egri leány)

"Fölfelé megy a borban a gyöngy;
jól teszi,
tőle senki e jogát el
nem veszi."

(Vörösmarthy Mihály: Fóti dal)

A felsorolásban pontosvesszőt is használunk, ha azonos szerepű, vesszőkkel tagolt mondatrészeket akarunk elkülöníteni másneműekből álló sorozattól:

Az ilyen jellegű felsorolások végén a stb. elé is pontosvesszőt kell tenni.
Kedvenc példám:

„Dagassz gázlángnál kenyeret,
vagy égess lukas, vörös téglát;
törje kapa a tenyered;
áruld magad, míg leng a szoknyád;”

(József Attila: A tőkések hasznáról)

A vessző helyére kettőspont is kerülhet, főleg ha az értelmező felsorolást tartalmaz:

„S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak… „

Kettőspontot használunk, amikor egy-egy gondolatra akarjuk felhívni a figyelmet, vagy ha jelezni akarjuk, hogy a kettőspontot követő tagmondat fontosabb következtetést vagy magyarázatot tartalmaz:

" S ilyen legyen dalom: egy villám fénye,
egy könny, kimondva ezrek kínjait;
kit nem hevít korának érzeménye,
szakítsa ketté lantja húrjait."

(Eötvös József: Én is szeretném)

A kettőspont előtt nem használunk szóközt, utána viszont igen.

Vitaindítónak ennyi talán elég is lesz. :-)

Ejtsünk még néhány szót az aposztrófról is.
Én úgy tanultam: mindig a szó után jelenik meg és szóköz nélkül tapad hozzá. Betűhiányt vagy szórövidülést jelez. Hivatalosan: Az aposztróf vagy hiányjel ( ' ) legtöbbször a szórészek, betűk elhagyását jelölő írásjel.

A kötőjelről és a gondolatjelről:

Kötőjel :
Ritka, alkalmi, egyedi összetételek esetén (előtte, utána nincs szóköz)
* rőzse-dalok, gyémánt-hitemet, köd-gubában, bogáncs-szívem, kő-iszonyatját,

a gondolatjelet szóköz előzi meg, és szóköz vagy írásjel követi
(jele: –) Leggyakrabban közbevetés esetén használjuk.
A közbevetés
Az olyan szót vagy szókapcsolatot, amelyet a közbevetés szándékával ékelünk be a mondatba, vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük. Példák:
Évi, bár még át tudott volna szaladni az úttesten, előbb hagyta elmenni a teherautót.
Évi – bár még át tudott volna szaladni az úttesten – előbb hagyta elmenni a teherautót.
Évi (bár még át tudott volna szaladni az úttesten) előbb hagyta elmenni a teherautót. Stb.

Álljon itt végül egy bonyolultan központozott idézet tanulságul:

Állata őrzeni alabárdost:
„Lélek az ajtón se be, se ki!…”
„Hátha az anyja, szép huga már most
jönne siratni?” – „Vissza neki;
jajj, ki parancsom, élve, szegi!”

(Arany János: Tetemre hívás)

Marie_Marel•  2011. július 16. 23:48

József Attila a versírásról

Az ember azért ir verset, mert a szó szoros értelmében sürgős szüksége
van reá. Fölidézi a tárgyak lelkét, vagy az együgyü népekről szóló
tudomány polynéziai müszavával élvén `tondi`-ját s ez sikerül is
annak, akinek `mana`-ja, vagyis varázsereje van. A költő tehát a
tudomány álláspontja szerint is vajákos, táltos, bübájos. De minthogy
a müalkotás bontatlan egész, valóságos egység, nyilvánvaló, hogy a
költő a fölidézett `több` tárgynak egy bizonyos `közös` lelkét inditja
mennynek a poklok ellen. Mert a szellemre az anyag poklai tátognak
mindenünnen, ezek fölött kell, mint Madách mondja, "glóriával
általlépnie".
". A lélek pedig e legnagyobb szükség
okából átlényegül ihletté, amely a szemlélhetetlen világegész helyébe
szemlélhető müegészet alkot. `Müalkotáson kivül egészet soha nem
szemlélünk.` Az ihlet tehát a szellemnek az a minősitő ereje, amely
az anyagot végessé teszi. Ezek szerint a mü `közvetlen egyetemesség`,
vagy szem előtt tartva, hogy belsejében kimerithetetlen, `határolt
végtelenségnek` is mondhatjuk."


József Attila: Az Istenek halnak, az Ember él

Tárgyi kritikai tanulmány Babits Mihály verseskötetéről.



A cikk előbb A Toll c. folyóirat 1930. évi 2. számában, majd különlenyomatban is megjelent.