Versek mindenkinek

Hangja nekem, 

mint egy ének.

Gazdám mellett

leszek, amíg élek.

Adjon az Úr,

rendes humánt.

Kap cserébe egy

hűséges, jó kutyát.

Igényeim nem túl nagyok:

Szeressen és etessen,

kézzel sose illessen,

mindig csak rám figyeljen.

S én leszek a játszótársa,

barátja, a lelki támasz,

kire munka után várhat,

ha magányos az ágya.

Az újév talpa alatt

latyakká válik

mi az óévből

maradt.

S bár a léptünk még 

szürke sárba vész, 

a latyak mélyén 

már a tiszta fű zenél.

A fagyöngy súgja:

Vágyom érintésre

megborzongani.

Röpke szóra

megbicsaklani.

Szótlan csókra

lelassítani.

Legyen

gyengéd, heves,

sodró, sebes,

saját, közös,

sosem önös.

Mindegy, csak legyen!

S emlékbe eltenném,

a fagyöngy illatát

a pajkos pillantást,

a mosolyvillanást.

Filtermentes hencegnő

megmentőjét keresi.

Legyen kicsit dilis,

Insta-kompatibilis.

Adja a vájbot,

szomjazza 

a lájkot.

Ui: Könyvtári molyok, rizspudingok kerüljenek!

Ha nem tetszik, húzzál balra, te lúzer!

Félédes feledés,

az asztal végén.

Érzem ajkad ízét

a pohár szélén.

Borban vagy 

a cukor, az aroma

Egy hátrasöpört tincs,

félek többé nincs.

Emléked

fel-fel bukkan,

mielőtt eláztunk,

s megálltunk a sarkon,

hol szerelmünk elárvult.