Szépek - versgyűjtemény

Hervey Gizella: Nosztalgia

Egy nap hazamegyünk fapados vonaton,

nem viszünk mást, csak a régi szavakat,

majd rajzolunk az ablakra és énekelünk

és visszaköszön mindenki, aki leszáll;

egy nap hazamegyünk, senki sem néz ránk,

csak tudják: ott vagyunk,

nem kell szégyellnem a kezem,

hogy kifordítva ölembe hull;

egy nap hazamegyünk,

hazavisz mindenkit a fájdalom,

szemek alatt a karikák szembeköszönnek,

torkunkban az ismerős víz íze;

egy nap hazamegyünk, két maroknyi szóval,

és egy krumpliföldön előrebukunk.

***

Hervay Gizella: A jövő tájain

Én az időt mindig mint egészet érzem,
egyszerre a múltat, megéltet, meg nem éltet;
jelenvaló bennem minden tíz-húsz éves emlék.
Megyek az úton, s mintha gyermekkorom
poros ösvényén mennék,
kinyúl egy kéz, nem enyém:
a régi, ijesztő-sovány kislányé,
kinyúl egy kéz, s én folytatom mozdulatát,
mint egy árnyék.
A jövőt, mint jelenvalót,
olyan élesen érzékelem,
szülőföldemre is így találtam benső térképemen
a jövőben.
S gyökeret itt eresztek.
Az őszben, kinn mennyi levél reszket,
s micsoda virágok égnek
bennem, bennetek: az időben.
Ének:
Mintha csak látnák egymáson a jövő arcát,
átsüt bőrünkön, akár a fiatalság.

Virrad-e reggel, kél-e a Nap,

Szólal-e néked az Isten?

Rothadó indák, múlt-mocsarak

Fojtanak s húznak, - várnak a mélyben.

Késik a hajnal, újra sötét.

Kérdezed, hol van az Isten;

Gyűlöl a szó és gyűlöl a kéz,

Álmaidat szétszórja a szélben.

Tépi a szárnyad, földre ragaszt,

Elvinné, nem kell az Isten.

Gőgje lesújt, ha lépni akarsz,

Tartana kábán, félelem-pénzen.

Olvad a sok szín, egybefolyik,

Hirdeti: ime az Isten.

Légy te hasonmás, - ember-alig,

Nálad se tűri, néki mi nincsen.

Elhagyott volna minket az Isten?

Fene kedvvel neked esnek,

Keresztekre fenekednek,

Nem engednek melegednek,

Fenekeden melegednek.

Neveket be- s lemeszelnek,

Kenyereket elcsenetnek,

Szemetekkel megetetnek,

Zsebeket meg telemernek.

Kevesellnek, lekezelnek,

Perekkel megfenyegetnek,

Fejet fejnek, lefejelnek,

Gyerekeket elvetetnek.

Lelkeden megtelepednek,

Feketednek, nem eresztnek,

Letepernek, elsepernek,

Temetetlen betemetnek.

8.

Vörös kövek közt

áll és bámul és töpreng

a reggel s a fű

11.

álmomban kezdett

nőni az iszalag és

mégis folytatta

16.

most suhantál át

madár hajlékony árnya

reggeli füvön

20.

lepkeként kezdi

röptét s pillangóként

ül liliom szirmán

27.

csivitelés és

repülés foglya lennék

szív mellkasodban

47a.

holdkorong merül

a pávazöld tócsába

fröcskölve fürdik

50c.

vízpartból napból

vágyakozásból állnak

mondatok össze

58.

mekkora égbolt

mekkora Nap mekkora

elhaló lélek

60.

hideglelős éj

asszony a két telehold

parazsa mellett

69.

az üvegszilánk

apró sebén porrátört

szivárvány ragyog

75.

álom vagyok én

is röpke folt becsukott

hűs tenyeredben

Farkasbundájú hajnal

Nem mozdul néma néma

Ködből kiálló ágak

Hajléktalan sötétség

Farkasbundájú hajnal

Fény-szőrét nem hullatja

Aranycsipás rügyekre

Kuporog még a szél is

Két sarka egymás mellett

Vaskörmei betörtek

Farkasbundájú hajnal

Háta besüppedt szürke

Torkában csönd a kiáltás

A hótlan tél szorítja

Kemény mint konok átok

Kemény mint konok eskü

Elrendelt bizonyosság

Farkasbundájú hajnal

Gyomra kő szíve megállott

Nem mozdul néma néma

Szeme is mozdulatlan

Párjával együtt kinyílt csend

Búbjáig megfagy a vízcsepp