Szépek - versgyűjtemény

Aphrodite77•  2022. július 7. 10:50

Reményik Sándor: Ahogy lehet

Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal -
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé -
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel -
Nem csodálkozva már - és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.
Ahogy lehet...
 

Megalkuvás zsoltárát énekelve,
Végtelen rabmenetben csak megyünk,
Nincs semmi fegyverünk,
Fegyvertelen a lelkünk lázadása,
Pedig a vérünk minden csöppje vágyik,
Vágyik a Péter vad mozdulatára,
Amikor Istenének védelmében
A Málkus fülét hirtelen levágta.
Kik vagyunk mi?
Ó, nem az Alázat,
Csak a megalázottság fiai.
Nemzedékek büszke hídfői közt
Görbülő ív, görnyedő átmenet:
 

Testvéreim, bizony nem élünk jól mi,
Nem apáinknak tetsző életet.
De aki máskép tehetne helyünkben,
Az vesse reánk az első követ!
Minden percünk kínzó kiegyezés:
Ahogy lehet...
 

Testvérem, korcs hős, alkuvások hőse,
Félbenmarad, megmásul mondatod?
Egy szikra talán mégis zengve pattan
Lángörvényből, mely benned kavarog.
Dagadnak benned árvizes erők,
Zúdulna niagarás zuhatag:
Elégedj meg, ha megtöltesz belőle
Kristálytiszta vízzel egy poharat.
Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább,
És amit hagynak, egyre kevesebb:
Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,
S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet,
Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,
A töredéket eltört mondatodból,
Minden megmaradt árva keveset:
Ahogy lehet...
 

Láttad a Karsztok szirt-sivatagában
A liliputi termőföldeket?
Pár négyzetméter - amit a lavina,
A kőgörgeteg könnyen eltemet.
S a Karsztok boldogtalan magvetője,
A földmívelés madárijesztője
Ezt a kis humuszt mégis szereti,
Kicsi kőkeritéssel keríti.
Pedig szinte sírjának is kevés.
Ó, karszti sors; ó, karszti temetés..
 

Te is, testvérem, karszti sorsodat
Fogadd el, s védd meg karszti földedet,
Azt a sírodnak is kevés humuszt,
Azt a pár négyzetméternyi helyet,
S azt a fölséges Isten-lábnyomot,
Mit a lavina minden rohama
Eltörölni még sohasem tudott.
Védd ezt a talpalatnyi telkedet,
Cserépkancsódat és tűzhelyedet,
Utolsó darab száraz kenyered!
De azt aztán foggal, tíz körömmel.
Démoni dühvel és őrült örömmel -
Ahogy lehet...
 

Ahogy lehet...

Aphrodite77•  2022. július 7. 10:48

Weöres Sándor: Canzone

Feleségemnek

Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felőled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom, hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom,
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
       új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.

Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem, s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
       és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.

Aphrodite77•  2022. július 7. 10:41

Weöres Sándor: Ima

Köszöntelek a folyók zúgásával,

a felhő-arcú hegyekkel, a hegy-forma fellegekkel,

a gong-alakú csillagokkal,

köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,

és végül az ámulatos nap-ragyogással:

mind a tiéd! valamennyiben itt vagy,

akkor is, ha szenderegsz, és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanúl

s a teremtmények seregének megvilágosítod újra meg újra

kerek pajzsaid, eleven mezőn és rideg mérföldköveken heverőket,

egyszerüségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,

miket állandó ittlétük miatt

oly könnyen, szűntelenül feledünk.

Aphrodite77•  2022. július 7. 10:39

Weöres Sándor: Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,

a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át

a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,

olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,

végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad

és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,

tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,

hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán

ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,

ahogyan a harangok kongnak, mind ballagunk

mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,

ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

 

Aphrodite77•  2022. július 6. 11:05

Beney Zsuzsa: Érintések

A surrogás, amikor lecsapódik

a sűrű, nehéz homokra a hullám,

tajtékkorona víz, szikla határán,

a só oldatából kiváló szemcsék

a bőrön, ajkon, s nyomában a nyelven,

a morajlás, a dördülés – a tenger

hangja-e vagy a földé? A víz felszínfeletti

csendje a levegőben lesz zenévé.

 

Hangok hullámzása a levegőben

mint a partot nyaldosó áradás

folyton változó éles partszegély

két kemény, idegen elem között.

 

És a pára káprázata, a sziklán

szétporló, látvány és igaz között,

s itt maradt nyomai, a nedves álmok,

éjről éjre újra megújulók.

 

Lopódzó léptek a puha iszapban,

nyitott szemmel sohasem látható

láncok időtlen-lassú eltűnése.

Élő és halott egymást tükrözése,

a megismételhetetlen virrasztó fájdalom.

 

(A tárgytalan lét c. kötetből, 2003.)

(Az egész kötet maga a csoda, mint általában minden vers Beney Zsuzsától.)