Weöres Sándor: Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,

a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át

a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,

olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,

végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad

és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,

tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,

hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán

ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,

ahogyan a harangok kongnak, mind ballagunk

mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,

ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.