Szepes Mária verseiből

Aphrodite77•  2022. július 28. 09:32  •  olvasva: 35

Szepes Mária: Vízióversek 2002 (A Szómágia című kötetből)

 

Érintgetések

Sejtelem talán?

De az sem fogja szóba,

Körvonalat nem tűr.

Mindig elsiklik síkosan.

Más a hangja, színe.

Pehelyérintése borzongató.

Jaj, mintha már eltűnt volna.

Pedig van. Van Ő, a pontnál kisebb mag,

amelyből születik a múló.

Benne rejlik a titok.

A géniusz. Ami leleménnyel változik.

Örvény. Megfoghatatlan.

Óceán tetején futó fény.

Utol nem éri senki, aki valaki.

Orkán magjában pihen.

E menedék a menedéked.

Ha odajutsz, mély álmod legmélyén

Lelked meztelen,

rejtőző pontját érintgeti.

Beolt villámával,

tengernyi határtalannal,

a végtelen mámorával,

lélegző szikrákkal.

Ó, ne tiltakozz!

Hideg áram nem taszíthatja el.

Ő van. Te elmúlsz.

De él az érintés.

Ő az. Nem mondom ki.

Kimondhatatlan.

 

*** 

 

Szepes Mária: Másképp szép

 

Ember talán nem is tudja,

aki a múló szépnek gyötrődő rabja,

hogy van olyan szépség is,

amely létének selymes balzsama.

Felizzik, elpihen, békét ringatva,

néma zsolozsmát dalol

súgva, hallgatva.

Mindent elmond,

önnön titkába beavatva:

Másképp szép.

Pihetoll piheség,

pihén simuló örökség

a lélek titka.

E lélekáram átszőtt mindent.

Boldog harangja,

ujjongó örök hangja

másképp, másképp szép.

 

*** 

 

Szepes Mária: Feszültségszintek

Vannak halálélmények,

 

és halálon túlszökkenő,

végtelen erőszökőkutak.

Nőnek, nőnek, meg nem állnak,

s rajtuk szöknek a fénybe is

kíváncsi árnyak,

hogy lelopjanak

a szenvedő senki elítéltnek

kicsi vigaszt.

E fényben a végtelen magasba

szárnyaló árnyak elfajultak.

Éreznek, szánnak.

Ezért lopnak isteni forrásból titkokat.

A létben sínylődő

halálraítéltnek vigaszul azt,

ami nektár és balzsam.

A fény fent lehullt mosolya

nem büntet. Neki már mindegy.

Lopjon a szánakozó fénykisded.

Játék. Kötözzön látszatsebet.

Múló a könny, múló a mosoly,

múló a seb. A nyújtózó fény örök.      

 

 ***


Szepes Mária: A láthatatlan üzenete a vízióvilágnak

 A láthatatlan az Igaz:

 

a látható, ami nem igaz,

de önmagát valónak hiszi,

s öröknek azt, amit ellopnak percei.

A láthatatlan az időt nem ismeri.

Nincs küszöbe, amely rettenti.

Nincs könnye, bánata, véres határa.

Válást, gyászt, találkozást nem érleli.

A láthatatlannak csak jelene van.

S onnan kitekintve mosolyog.

Talán szán. Nem tudni.

Milyen gyönyörű lehet így lenni!

Minden más, a vélt „lenni” annyi,

mint halálba zuhanni,

s az szörnyű svindli.

 

*** 


Szepes Mária: Nincs véletlen

 

Lehet félébren, félálomban

hosszan időzni.

Lehet égi kincset rabolni

A halált hazudó nappalnak.

Halhatatlanságot csempészni

a zsúfolt siralomháznak.

Ott fogoly halálraítéltek

kivégzésre várnak.

 

 ***

 

Szepes Mária: A beszélő fény harangjátéka

 

Egyet kondul. Hajnal ez? Ki tudja?

Valami fény. Olyan forma.

Idea áram? Teremtő szó? Ki tudja?

Ki mondta ki? Egy Isten álma?

Minden lehet. És semmi sem. Hátha?

Minden nyitott még. Változtathatsz rajta.

Nincs alakja. Ez a legnagyszerűbb rajta.

Nem azonos se veled, se mással,

mégis azonos egymással.

Isten és Párka. Teremtő határtalan.

Surran, merít. Áthatol képzetfalon,

észlelő okon. Lebontva a sűrűt,

csomókat kioldva lehull,

emelkedik, és középen eltűnik.

Ige? Ki tudja?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!