Sík Sándor: A fák, a szelíd óriások

Aphrodite77•  2022. július 7. 13:19  •  olvasva: 55

Langyos az éj:
A szemeket lefogta a mindennapi mákony,
Alszanak emberek és állatok,
A bombázók is alszanak a vérző Ázsiákon.

Most van a perc,
Amikor zúgni kezdenek a lombok,
Mikor a fák, a szelíd óriások,
A földön átveszik az őrséget, a gondot,

Gesztenyefák,
A férfiúi tölgy, a pátriárka hárs, a holdezüst olajfa
Mind egy ütemre bókol s egybeolvad
Egy ünnepélyes, orgonás morajba.

Pórusaik
Irgalmas ajka ereikbe issza
Az emberi lehellet mérgeit
S szűz oxigénül párologja vissza.

Virradatig
Hadd aludjon az élet, hadd érjenek a sorsok,
Virrasszanak a fák, nőjenek a gyümölcsök,
A bölcsők és nyoszolyák és koporsók.

Csobog a szél,
A csend hullámain az égi mély beszélget:
A csendben ülnek el a sorsok,
És az illatban múlnak el a mérgek.

Langyos az éj.
Holt fügefák ilyenkor leveleznek,
Ilyenkor a tövisek hegye tompul
És ölelésre nyúlnak a keresztek.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2022. július 9. 15:45

Remek verse ez is! Döbbenet, ahogy kezdődik... és ahogy véget ér, az is. Sík S. megérdemelné, hogy a világ végre felfedezze benne a nagyságot, de hát a világ nem beszél magyarul, és pláne nem ért a fák nyelvén. Kár.