Képes Géza: Szeptember

Úgy érzem néha: arcod arcomat súrolja,
gyöngéden mint a Dél első lehelete,
mely hogyha átsuhan az erdőkön dúdolva,
kinyíl a száraz ágak kandi rügyszeme.
S olykor mintha szemem vizébe csüngene
homlokod érett aranybarna lombja
s míg vágy hulláma zúg reám, szorongva
lesem: nem akad-é el vérem üteme.
Vagy ha dobolni kezd az ősz esője,
gyöngyszürke szálakkal az ablakom beszőve,
úgy sejtem hirtelen: szobámon áthalad
gondolatod, sugárzó, röpke gondolat,
melyben úgy érkezel hozzám, miként a kósza
szellő szagában hull elénk egy messzi rózsa.