Szépek - versgyűjtemény

Vers
Aphrodite77•  2022. július 14. 09:06

Finta Éva verseiből

Carmenek

1.
válságos aratás partjain átjutok
vén vásznát lobogóm fürdeti harmaton,
szél végigveri, sár megaranyozza, hogy
résekhez hasonlítsa majd.

2.
selymében viruló vérpipacsok, hajas
vadzab szár lebeg, ég kék vizein inog,
majd csónak üregében fiu és leány
rejtőznek: titok és hideg.

3.
búzában tavi kék ring, a virágos: hűs
bársonyban lapuló szikra, az ég üveg
tintája kiborult, így szökött el a fény,
kék láng jár a füvek között.

4.
termékeny nyaraim nádi sipon dalok,
mély körrajzok a búzában, a rozsban vagy
kéklő árpavetésben, suhogó kaszák
mentén ellapuló arany.

5.
jelzések tititáját kopogom, betűk
titkos jelszavait, lenne szabad szavam,
lennék én szabad, s égő arabeszkjeim
felgyújtott gabonában út.

 

(A tékozlás genezise c. kötet 86-87. oldal)

 

***

Váltás

Őszi avarban a tegnapi pára virága
gyöngye piroslik a fényben, akár a rubintkő
szétszaladoznak a lenge levélke-sirályok
úsznak a légben s a forgószél közepében
úsznak és szállnak enyészetük forgatagában.


Süsse napocska kertem folyondár zöldjét
smaragdba bújva a vadszőlő s a borostyán
még élik a nyár melegét és a fény ragyogását
még fogja a szár a levél zizegő remegését
szorítja, ahogy kezemet szorítod szeretettel.


Ó ragyogás, tüneményeim őszi virága
tűntetek rozsdás, féltékeny feledés csak
égi ajándék szétszórt hahotája
mulandó múlás, újjászületésem
megannyi egyszervolt, sosemlesz.


És mégis, a fény feledős suhanásait látva
újulva éled az eltűnő csodavárás
csillagos égbe zuhant kutak éjbeli méhe
benne keringenek végtelenség-panorámák
s benne kering örömöm felkeresése.


Játszani járnak a kertembe a madárkák
égbeli küldöttek látogatása a röptük
itt szél szelidíti a nap melegét, ahol állok
átfut a felhők égi dűnéire szállva
hoz nekem játszótársat a tél hidegéhez.

(A tékozlás genezise c. kötet 103. oldal)

 

***

Tudás helyett

Sejtenem kéne Istenem
mi végre adtál szót a számba
mi végre vállamra terheket
s kiket vált meg sorsom veled
mikor ismétléseit felém navigálja.

Sejteni kéne illene
mi ez az örök küzdés bennem
mi ez a part nélküli sajgás
hová lett az ősbizalom
kiért is harcolok magammal ellenedben.

Már a tudásban nem bízom
holnapra bármit elfelejtek
és bármit megtanulok újra
nem ahogy Marquez írta meg –
keresnem kell a dolgokban múló kegyelmed.

Már a hívésben sem hiszek
hogy megrajzolnám képzeletemmel
s megképezném az életet
(az optimisták gyermekek)
mert fájdalommal érkezik és él az ember.

És fájdalommal búcsúzik
ismerős kínjait vigyázza
nem házát tárgyait remegi
a felejtésből visszaszökött
túlélés-ingerre figyel azt veszi számba.

(A tékozlás genezise c. kötet 42. oldal)

 

***

A krónikás vallomása

Világok pusztulnak és nőnek
Minden születik és omol.
Szivárog belőlünk a kórság
bigott szokássá alakul.

Mert szívósak és rendezettek
hát nincsen tőlük oltalom.
Feszülhet alulról a rendnek
a megsebzett látó eretnek –

nem tolerál a hatalom.
A hierarchiákba képzett
ősrend nem bontja meg magát
falaiban sírhat a jóság

elnyújtva szól az egyszeregy
a nő csak szüljön kurválkodjon
erogénzónáján a vágynak
ürítse ki tálentumát

a tiszta észnek vessen ágyat.
A lélek nagy rengéseit
rázza le magáról a képet
a testben van minden ígéret
a szellem másokon segít.

Új rend akar születni éppen.
Eldőlnek csillagtengelyek.
Az ember lapul mint a jószág.
Angyalok arca integet.

Maria Montessorit kérdezd
s szorgos mély Marie Curiet
Jean d'Arcot boszorkányt a tűzben
mi jut majd el a küszöbig? –

Eljutottál-e az Istenig?

(A tékozlás genezise c. kötet 25. oldal)


Aphrodite77•  2022. július 14. 09:03

Gergely Ágnes: Irgalom

Nem az élő és a halott között
húzódik az árok,
csak az élő és a haldokló között.
Ahogy az élvezet a testből elszivárog,

a sajtok íze, fűszerek a szádon,
kövek egy ékszeren: Valencia,
mélyvörös fák egy Wedgwood porcelánon,
az erdőn villám jár, uramfia,

és szerenád, éjféli naplemente,
és múlhatatlan szombat délelőtt,
én ott leszek, és énvelem te,
s ahogy a vágy az ujjaidba nőtt,

és a lélekből lassan elszivárog,
ugatva légzés van csak a helyén,
az arc előtt az üres árok,
s az üres suttogás: „szegény”,

mert mélyebben vagy a bélpoklosoknál,
mert beljebb nincsenek dimenziók,
többé nem őriz senki, aki ott áll,
a horzsolt bőrön elbotlik a csók,

és csak a rózsaszínű vákuumbél
tenyészik, mint a gyom,
s a szeretetre, mely immár a múlté,
rádől az irgalom.

2009

 (Viharkabát c. kötet, 69-70. oldal)

Aphrodite77•  2022. július 14. 09:01

Gergely Ágnes: És nem lehet

Kertek nélkül is van bozót
kígyó nélkül kígyómarás
éjszaka nélkül vaksötét
tények nélkül hazudozás

éhínség nélkül éhhalál
rózsa nélkül rózsakaró
hosszú keserves út helyett
tizennegyedik stáció

előbb bődül fel az ökör
mint a hídon a bárd lecsap
a vég felől ha nézheted
a folyamat világosabb

nem láttad a koldus kezét
milyen szegénység nyújtja ki –
rossz pénz rossz lelkiismeret
és nem lehet segíteni

2013

(Viharkabát c. kötet, 112. oldal)

Aphrodite77•  2022. július 14. 08:58

Bagi Iván: A világ legjobb verse

A tárgyak megéreztetik a helyüket.
Hét fok. Szilárdak és józanok.
A szétesettség olyan alapos,
amit csak nehezen olvaszt el az ember.
Különc vagyok, de nem különleges.
Egyedit játszom, és jól érzem magam,
s közben úgy pörgetem
a semmi napjait,
hogy ujjamon lógjon az igaz.
Ha leesne, nem volna föld, ahova érjen.
Úgy zavar, mint zenével támasztott hangulat,
vagy hamis és hiteltelen,
vagy mindennél fontosabb.

 

(A törődés eredete c. kötet, 7. oldal)

Aphrodite77•  2022. július 12. 14:33

Simai Mihály: Legeslegvégül

Lesöpröm magamról a havat

lesöpröm magamról a kabátot az inget

lesöpröm magamról a húst lesöpröm

vörös szikráit a vérnek le-

söpröm magamról a csontot is

mind mind a fehér mészfelhőket

lesöpröm magamról az emlékeket

a szépséget le az ocsmány-

ságot az iszonyt a bűnt a gyönyört

lesöpröm magamról teljes magamat

és legeslegvégül a megmaradt

ezüst rezgést

elronthatatlan szálat

felajánlom az asztrál szél fuvalmának


magam hogy végre megtaláljalak