Hervay Gizella verseiből

Hervey Gizella: Nosztalgia

Egy nap hazamegyünk fapados vonaton,

nem viszünk mást, csak a régi szavakat,

majd rajzolunk az ablakra és énekelünk

és visszaköszön mindenki, aki leszáll;

egy nap hazamegyünk, senki sem néz ránk,

csak tudják: ott vagyunk,

nem kell szégyellnem a kezem,

hogy kifordítva ölembe hull;

egy nap hazamegyünk,

hazavisz mindenkit a fájdalom,

szemek alatt a karikák szembeköszönnek,

torkunkban az ismerős víz íze;

egy nap hazamegyünk, két maroknyi szóval,

és egy krumpliföldön előrebukunk.

***

Hervay Gizella: A jövő tájain

Én az időt mindig mint egészet érzem,
egyszerre a múltat, megéltet, meg nem éltet;
jelenvaló bennem minden tíz-húsz éves emlék.
Megyek az úton, s mintha gyermekkorom
poros ösvényén mennék,
kinyúl egy kéz, nem enyém:
a régi, ijesztő-sovány kislányé,
kinyúl egy kéz, s én folytatom mozdulatát,
mint egy árnyék.
A jövőt, mint jelenvalót,
olyan élesen érzékelem,
szülőföldemre is így találtam benső térképemen
a jövőben.
S gyökeret itt eresztek.
Az őszben, kinn mennyi levél reszket,
s micsoda virágok égnek
bennem, bennetek: az időben.
Ének:
Mintha csak látnák egymáson a jövő arcát,
átsüt bőrünkön, akár a fiatalság.