Zárt osztály

verselo•  2015. július 9. 19:24

16. fejezet.


Busz felé haladtunk, mikor Inez megáll, és mint a cövek nem mozdul.

-         Mi van Veled, miért nem jössz?

-         Nem akarok, visszamenni. Menjünk vissza a Fogadóba. Ott jó volt.

-         Bolond vagy, már mindent kifizettem, már nem lehet.

-         Próbáljuk meg, kérlek?

Visszafordultunk. Rövid séta után Fogadóhoz értünk.  Recepciónál a Hölgy csodálkozva nézet ránk.

-         Lekésték a járatot?

-         Nem, van még egy napunk, és kivennénk a szobánkat újból.

-         Hölgy, ránk néz, értem, azt már nem tudom adni, de itt földszinten a kettesszámú szoba még üres, az jó lesz rövid időre.

-         Inez, mosolyog, és rábólint, jelzi, hogy jó.

-         Eltekintek a formaságtól, mondta, s adta a kulcsot.

Inez, elvette, és sietve megy előre. Vártam a pultnál, hogy ismét kitöltjük a papírokat,  stb.

-         Hölgy rám néz, mosolyogva,(ami szép), s ezt mondja nekem. Mit áll itt, menjen, mert a Kedvese vaja a szobában.

-         De, a …

-         Menjen, megismételte még egyszer menjen.

Mikor oda értem ajtórésnyire nyitva, s egy hang szólt ki.

-         Jöjjön, csak beljebb, Fiatalember.

-         Beléptem, s megkérdeztem: Mi ütött beléd?

-         Semmi, csak Veled szeretnék lenni, ennyi.

Bevallom furcsálltam a dolgot, mert mikor az első este szerettem volna Inezzel lenni, ellenkezett, nem engedte, most meg velem lenne. Nem értem, nem vagyok felkészülve rá, gondolataim a közelgő versenyen forognak.  Jó, tudom, hogy az ilyen együttléthez nem kell felkészülni. De teljesen más, mikor mind a két fél szeretné a dolgot, akkor fel vannak hangolva minden porcikájuk, mint amikor csak az egyik fél szeretné. Persze, nem illik egy férfinak ellenkezni.


48. oldal

 

 

Értettem, hogy miről van szó, hogy fokozzam az izgalmat bele mentem a játékba.

-         Nem értelek Téged?

-         Miért?

-         Amikor szerettem volna, akkor Te nem, most meg igen. Vissza kellene mennünk, mert nyakunkon a Verseny.

-         Igen, szeretnék Veled egy napot eltölteni, csak úgy.

-         Hisz, már két napot eltöltöttünk a „szabadságból”, nem volt elég belőlem. Bejártuk a táját, megismertünk azt, amit lehetett, élményekben gazdag kettő nap volt számunkra.

-         Igen, tudom, és köszönöm, de Ma csak Veled, itt, és most. Milyen verseny lesz?

-         Hát a Dalárda fellép az…

-         Ugyan felejtsd el, a fele társaság nem tud énekelni. Aki meg egy picit tud, az nem jelentkezett, mondta Picasso.

-         Ez, most, hogy jött ide Picasso?

-         Ő, mondta, érti.

-         Bolond vagy. (mondtam) Erről fogunk beszélgetni egész nap, ezért jöttünk vissza? Ezt a hazafelé a Buszon is meg tudtuk volna beszélni.

-         Kérlek, zárt be az ajtót kulcsra, de mielőtt bezárnád, a kilincsre tedd fel azt a táblát, ami az van ráírva, hogy „Kérem, Ne zavarjanak”.

-         Rendben.

Ami, parancs az parancs, azt nem lehet meg…, mert szaporodik. Így teljesítettem. Jó van, erre, már régen vágytam, Rá, Inezre.

Mihelyt a zár kattant a tokban, megnéztem, hogy nem lehet kinyitni az ajtót, visszafordultam, és meg lepetésemre ott állt Inez, ruhái körülötte, gyönyörű fekete hosszú haja a melleit, és az alsó testrészét takarta. Várta, hogy kicsomagoljam.

Mikor megláttam, letettem a kezemben lévő kulcsot az asztalra, és siettem, a hőn szeretett Inezhez, hogy kicsomagoljam.

(Innentől, az olvasó fantáziájára bízom a részleteket, nem szeretném elmesélni (leírni), lépésről, lépésre, hogy mi történt köztünk.

Tény az, hogy egy teljes napot csak a szerelemmel töltöttünk, csodálatos élmény volt. Ennyit elárulhatok.  


49. oldal

 

 

Reggel, hamarabb keltem fel, mint Inez lementem a Recepcióhoz, hogy rendezzem a számlát, de a mosolygós, kedves Hölgy azt mondta, hogy nincs mit rendezni, mert ez a Fogadó ajándéka.

-         Köszönjük szépen.

-         Remélem, hogy jól telt a napjuk?

-         Igen, teljesen jó volt. Mikor indul a busz a Fővárosba?

-         Pontosan 11 órakor, innét, és 17 órakor érkezik meg.

-         Köszönöm.

-         Kérem, de, ha erre jár ismét, akkor ugye meglátogat?  Átnyújtott a névkártyát.

Tegye el, jó lesz még ez.

Megnéztem, s kiderül, hogy Hölgy a Tulajdonos.

Siettem vissza, felkeltettem szerelmemet, kevés csomagjainkat megfogtuk, és távoztunk a Fogadóból.

 

Pontosan érkeztünk a Népligeti pályaudvarba.

Szabad taxihoz mentünk. Beültünk, taxis megismert Minket.

-         Oda vigyem, Önöket ahová múltkor mentünk.

-         Igen.

Megérkeztünk, kifizettem a fuvart.

                                                          ……….

Másnap reggel az Intézet Buszával mentünk a versenyre. 16 fős énekkar, Jó magam, s természetesen az Intézet Vezetők is velünk jöttek.

Bejelentkeztem, mi voltunk a 8. versenyző énekkar.  Amúgy 10 fellépő énekkar volt.

Műsorvezető bemondja, hogy következik, a Nekünk szól a Dalárda énekkar, előadják a „Sej, ami lobogónkat” … című dalt, fogadjátok őket szeretettel.

Felálltunk, megadtam a kezdő hangot, és elkezdtük az éneket

 

 

50. oldal

 

„Sej, ami lobogónkat fényes szellők fújják,

 Sej, arra az van írva Éljen a Szabadság…

Mikor e szövegrészhez értünk az énekkar elérzékenyült, annyira, hogy semmi nem jött ki a torkokból. Bármit tettem, semmi sem hatott. Ott, állt a 16 fő a színpadon lehajtott fejekkel, arcuk a kezükben, és sírtak, hosszú perceken át.

Végül a műsorvezető jött, és leküldte az társulatot a színpadról.

 

Végül is megértettem őket. Ennyi volt az Országos fellépésünk. Ezért próbáltuk hónapokon keresztül, hogy így fejezzük be. Kicsit bosszantott a dolog, de érthető volt. Amikor ezt, bent előadtuk, semmi nem történt. Simán ment minden.

Azért a Doki rendes volt. Odajött hozzám, megköszönte, megveregette a vállamat, és ezt mondta: Nem, baj, szép volt. Legközelebb jobban fog sikerülni.

Felszálltunk a Buszra, s visszamentünk az Intézetbe. 

Buszról kissé szomorúan szálltak le a Dalárda tagjai, volt, aki még sírt. Próbáltam őket megvigasztalni:

Figyeljetek!

Egy picit gyertek ide hozzám, szeretnék mondani valamit Nektek. Nagyon szépen köszönöm, hogy szerepeltek. Igaz, az első fellépésünk volt, ami bizonyos okok miatt nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. De, fel a fejjel, mert TI, és még egyszer mondom, hogy TI csupa nagybetűkkel KIÁLLTATÓK. Megmutattátok, hogy néhány hónap gyakorlása után is lehet versenyezni. Most nem jött össze, sebaj, következő fellépésünk jobb lesz. A dal választása se volt tökéletes. Másikat választunk, és avval tovább jutunk. Tudom, ezt megígérem Nektek.

-         De, csak akkor, ha Te fogsz Minket tanítani. Különben nem. Tudjuk, hogy már nem tartozol közénk. Elhagytál Minket. Ez, nem szép dolog volt Tőled. De, megbocsájtunk, ha Minket megtanítasz az éneklésre. – egyik énekes tag mondta, ott mindenki előtt.

-         Igen, Veled szeretnénk továbbiakban versenyezni, de ha nem jössz, akkor Mi sem fogunk énekelni. Szárnyasló, kár, hogy már nem tartozol közénk. Hiányzol, mert megszerettünk Téged. – mondták az énekkar tagjai.

 

51. oldal

 

 

-         Rendben, tudom, hogy hibáztam (evvel megnyugtattam a társulatot), hogy nem vagyok köztetek, de mentségemre szóljon, hogy odakint fontos beosztásba vagyok, azaz dolgozom. Magamért, és értetek, hogy minél előrébb jussunk következő versenybe.

-         Akkor, fogsz Minket továbbra is tanítani?

-         Igen! Be fogok jönni Hozzátok, és meg tanulunk énekelni. Most menjetek a szobátokba, pihenjetek.

Mikor mindenki elment, a Doki jött hozzám.

-         Gratulálok, szép volt, hogy feldobta őket.

-         Köszönöm, sajnáltam, hogy ez történt.

-         Hófehérkével mi újság?

-         Legközelebb, jó. Most mennem kell. Viszlát!

 

Villamosra szálltam, és mentem be a Kórházba, ahol Kedvesemet kezelték.

Mikor meglátott a kórterembe, először nem akart velem beszélni, érthető módon, de kis idő múlva, már mosolygót, s megbocsájtott. Elmondtam, hogy megszállta Démon, és ezért tettem, de már kiűzték belőlem. Sebei gyógyuló félbe voltak, és egy hónap múlva kiengedik a Kórházból.

Távoztam, a Kórházból. Siettem otthonomba, hogy kikapcsolod jak. Tudom, hogy más Emberek, ha kikapcsolódnak, akkor elmennek a szabadba, hegyekbe kirándulni. De, nekem már nagyon hiányoztak a halaim, madaraim.

Lakásom, úgy volt kialakítva, hogy a szoba közepén volt egy 200 literes akvárium, benne csodálatosan szép halaim, és a papagájok, amit szeretettel neveltem, szabadon voltak a szobában. Persze a kellő biztonságot betartva, hogy ne tudjanak kirepülni onnét.

Nekem ez a szabadság, mikor bent vagyok köztük, és nézem a szebbnél szebb állataimat. Már alig vártam, hogy lássam őket. Szerencsére a Keresztfiam, viselte a gondjukat, amíg én távol voltam.

 

52. oldal

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!