Valamikor réges, régen.

Valamikor réges, régen,

Úgy ezerkilencszázhetvennégyben

Kérdi barátom tőlem, hogy

 

Hol van az a lány?

 

Akit múltkor bemutattál,

mert,

Szeretném Őt megismerni.

Sudár termetét kezeimbe venni.

Nevét egy fába vésni.

Szerelem szívébe bezárni.

Hullámos, vörös hosszúhaját simogatni.

Égszínkék szemeit hosszan nézni.

Pirosló orcáját megérinti.

Kedves mosolyát szívembe ölelni.

Finom kecses kezét tenyerembe fogni,

és el nem engedni.

Karcsú bokáját, hosszú combját,

kezemmel érinteni, csak érinteni!

Csak Őt ismerni, megismerni, szeretni,

csak Őt szeretni, és szeretni …

 

Bemutattam a szép leányt.

Barátom örült, és boldog volt már.

 

Múltak az évek, teltek a napok.

Láttam Őket, kéz a kézben,

mikor sétáltak a Városligetben.

Barátom még, a lányba szerelmes.

Pedig a hajuk, már kissé deres.

 

’Istenem, hol van az a nyár!

Mikor még ifjú, és szerelmes voltál. 

Mikor azt a lányt bemutattam Néked,

s Te, mint ifjú hozzá fűzted, az élteteted.