SZÍNHÁZ

Első felvonás.

Függönyt felhúzzák!

Ferenc lassan közlekedik, csúzos az út, lefelé. Mikor kilépet az utcára, észrevette, hogy a munkahelyén felejtette a pénzt, amit kapott.

Vissza ment. Kapuban lévő munkatársa, mondta neki, délutános vagy?

– Á, a fenét, csak a szekrényembe felejtettem a fizut.

– Ja!

Elváltak.

Miután Feri, zsebébe tette a pénzt, leért a kapuhoz, elköszönt, az idős portás bácsitól, jó éjt kívánt, és elindult a buszmegálló felé.

Hamarosan jött is busz.

Végállomásnál leszállt, és otthona felé vette az irányt.

Csöngettek.

– Ki az! – szólalt meg egy hang az ajtó mögött. -

( mivel olyan helyen laktak, ahol sok rossz arcú ember járkál, így idegennek nem szívesen nyitnak ajtót.)

– Ki az!

– Csak, én szerelmem, nyiss ajtót kérlek, mert tele van a kezem.

Vera, ajtót nyit.

– Hol a kulcsod, te idióta, mondtam, hogy vidd magaddal, s ha ne lennék itthon, hogy jönnél be?

– Beengednél?

– Gyere, ha már itt vagy.

– Bevásároltál?

– Igen, miért baj?

– Baj, nem itt kezdődik.

– Merre jártál ilyen sokáig? Kocsmáztál?

– Vera! Állítsd le magad, mert…

– Mert, mi lesz, megversz, mint múltkor, mikor ittasan jöttél haza, vagy…

– Nem, megbántam, nem akartam, de akkor elborult az agyam.

– Miért?

– Képzeld, bent a meló helyen azt mondták, hogy lehet túlórázni, ha akarunk, naponta, de a Vezetőség tervezi a szombati munka napot is.

(Feri, munkahelye külföldi érdekeltségű) Szakszervezetünk tiltakozik, de eddig nem sok eredménnyel. De, ha nem fogadjuk el, elbocsájtás, ez

olyan, mint a kapu nyitás, egyszer kinyitják, majd bezárják. Bosszantó!

– Kérlek nyugodj meg, majd megoldjuk valahogy.

– Tudom, Vera, de, akkor is…

– Drágám, ezen ne hergeld fel magad, örülj, hogy ma még dolgozhatsz, nézd meg Julcsiékat. Mind a ketten nem dolgoznak, pedig Jenő,

okleveles tervező mérnők, Júlia, pedig gyógy- pedagógus, s nincs munkájuk. Megtakarított pénzüket élik fel. Meddig?

– Csöngettek.

– Ki az!

– Mink vagyunk!

– Pillanat, mindjárt megyek.

– Meghívtad Őket?

– Igen, de elfelejtettem mondani.

– Semmi gond.

Vera, kinyitja az ajtó, és beengedi barátjukat.

– Épp rólatok volt szó. Foglaljatok helyet, tölthetek valamit?

– Tölts mindenkinek.

– Mit beszélgettetek rólunk?

Feri, lehajtja fejét, sóhajt egyet felnéz, és elmondja, hogy Ők hogyan kerültek szóba.

– Semmi baj, Tényleg nincs semmi baj, azért fogadtuk el a meghívást, hogy köszönjünk Tőletek.

– Ezt, hogy értsük?

– Kedves, Barátaim, ma találkoztunk utoljára itt Veletek. Holnap reggel indul a repülőgép Kínába, és ott fogunk élni, lakni.

– Tényleg elmentek?

– Bizony, tényleg, kaptunk állást, le kérdeztek elfogadták, jóváhagyták, és kint biztosítanak nekünk munkaelehetőséget.

– Mi, meg itthon vagyunk, és…, nem mondom tovább, mert…

– Feri, kérlek, ne most! – szólalt meg Vera.

– Miért mi történt?

– Ottó, Barátom, nem akarlak untatni, a dolgainkkal.

– Nem untatsz, meséld el, ha tudok segítek!

Feri elmeséli, történetét, pihen egy kicsit, majd folytatja Veráéval.

– Ki megyünk, és nézünk Nektek állást, jó!

– De!

– Semmi de, segítünk, Te, jó autószerelő technikus vagy, Vera, pedig gyógy-pedagógus, ilyen embereknek, mint Ti vagytok sikerük lesz. Hidd

el! Segítünk! Rendben?

– Oké, köszönjük.

– Erre iszunk!

Egészségünkre!

Kiürítették poharukat, majd egy kicsit beszélgettek, Ottóék távoztak.

Vera, és Feri hosszan néz maguk elé, nem tudják felfogni, hogy Barátaik itt hagyják Őket.

- Legalább, Ők szerencsések, de Mi!

- Nyugi, Vera, megoldjuk, mint mindent!

Függöny legördül, nézőtéren fergeteges taps, éljenzés.

Színészek a függöny elé jönnek, meghajolnak, jól esik nekik a hosszan tartó taps.

Érd. 2018-11-23