Szemem bekötve.

Reggel van, most száll fel a pára a víz felett.

Patak partján köd képződik, hófehér.

Átlátszó, finom, kellemes.

Jössz felém, és nem látlak.

Csak jössz, s hallak.

Hallom lépteidet.

Jön fel a Nap, egyre feljebb.

Világit, erősen, szinte már vakit.

Fényéből érzem.

Te csak jössz felém, érezlek.

Érzem az érzéseidet, a léted.

Szemem bekötve, csak Téged érezlek.

Közeledsz, érzem.

Sugárzásod oly csodás.

Vállam megfogod.

Szememről a kendőt leveszed.

Átölellek.

Most, így jó Veled.

Kedvesen mosolyogsz rám.

Megkérdem, hogy még haragszol tán?

Kérdésemre nem a felelet.

Újból átölelsz, érzem csodás, testedet.

Most, így jó Veled.

 

Szemem behunyom, és már nem érezlek.

Távol vagy.

Egyre távolabb.

Ismeretlen tájon vagy.

Nem érezlek.

Kereslek, de sehol sem lellek.

Merre vagy?

Szólj!

Hol vagy?

Nap csak világit, erősen, már csíp.

 

Szemem kinyitom, és újból jössz felém.

Sietsz, egyre gyorsabban futsz felém.

Átölellek, már nem engedlek.

Itt vagy velem.

Már nem engedlek Téged el.

Velem maradsz, így örökké.

Szemedbe nézek,

szinte csillog a szerelemtől,

csillog a meghittségtől.